Egy múzeumban nemcsak tárgyaknak, életműveknek is kiemelt helyük van. Főleg, ha az az életmű olyan fajsúlyos, a magyar iparra gyakorolt hatása olyan jelentős, hogy létrehozójának a nevét azok is ismerik, akik egyébként nem mélyedtek el alaposabban a témában.
Az Épületgépészeti Múzeum kincseit bemutató sorozatunk jelen epizódját egy igazi nagyvállalkozó, Weiss Manfréd bemutatásával kezdjük, aki 1857-ben, Budapesten született. 1877 után bekapcsolódott bátyja, Berthold üzleti tevékenységébe és 1882-ben engedélyt kaptak „szelencében eltartható" húskonzervek készítésére, de sok pénzt hozott a gyalogsági töltények szétszerelése és újratöltése is. Ezután áttértek a vasipari tevékenységre is, aminek keretében maguknak gyártották a konzervek bádogdobozait.
Címkép: Weiss Manfréd (Pest, 1857. április 11. – Budapest, 1922. december 25. nagyiparos, a nevét viselő Acél- és Fémművek alapítója
A fivérek Vácott, Iglón és Selmecbányán létrehozták az Első Magyar Szövő- és Kötőgyár Rt-t. A legnagyobb bevételt azonban a hadi megrendelések hozták. 1890-ben, tölténygyártás közben robbanás következett be, ami után a tölténygyárat egy lakatlan területre, a Soroksári útról Csepel északi részére költöztették 1892-ben.
A csepeli üzem az 1800-as évek végén
1896-ban Berthold bejutott a Parlamentbe, így Manfréd egyedül vezette a céget, amely már 400 főt foglalkoztatott. 1896–1914 között a gyár hazánk legnagyobb hadiüzeme lett. 1896-tól hihetetlenül felgyorsult a növekedés, amit csak felsorolás-szerűen mutatok be.
Rézkohászati üzem, tábori sütőkemencék, főzőeszközök, csőgyártás, jármű- és kerékpárgyártás, acélmű, fémmű, fémöntöde, fémfeldolgozó, szerszámgépgyártás stb.
Weiss Manfréd szociálisan is érzékeny volt. Támogatta a kulturális és más családsegítő tevékenységeket (tanoncműhely segélyközpont és csecsemőotthon). A gyár területén több, biztonságos óvóhelyet építtetett.
1919-ben, a Tanácsköztársaság idején gyárait államosították, ami miatt méreggel öngyilkosságot követett el, de szerencsére megmentették és Bécsbe vitték, ahonnan 1920-ban tért haza.
Sok-sok kitüntetése közül kettőt emelek ki:
1896-ban I. Ferenc József király nemességet és „csepeli" nemesi előnevet,
1918-ban IV. Károly király bárói címet
adományozott Weiss Manfrédnak.
1922-ben halt meg, a Salgótarjáni utcai zsidó temetőben álló családi mauzóleumban helyezték örök nyugalomba.
Érdekesség a szocialista időkből, hogy a rendkívül sikeres nagyvállalkozó logóját át akarták menteni maguknak, amit nagyon szellemesen értek el. Az eredeti, ellipszis formát jobb oldalon megszakították, oda egy S betűt illesztettek, így készen volt a Cs, mint Csepel. Belül csak a W-t írták át V-re, összesítésben Csepel Vas Mű. Ügyes, nem?
Balra a gyár eredeti logója 1914-ből, jobbra az államosított üzem, avagy a Csepel Vas- és Fémművek emblémája
Az Épületgépészeti Múzeum több tárgyán is szerepel az eredeti Weiss Manfréd logó. Van például villanytűzhely, gázüzemű tűzhely, természetesen a hozzá csatlakoztatható vasalóval egyetemben.
Gázüzemű tűzhely és gázvasaló
A múzeum mindenki számára nyitva áll, ahol személyesen is megtekinthetők kincsek.
