Ebben az összefoglalónkban az Épületgépészeti Múzeum gyűjteményét képező kádakat mutatjuk be, a kicsiktől a nagyokig. Szerencsénkre nagy kádgyártóink figyeltek a gyerekekre is, azaz nemcsak felnőtteknek, hanem babaházakba való kádakat is készítettek. Itt írom le, hogy a „Babaházi épületgépészet” c. cikkem után volt olyan olvasó, aki azt kifogásolta, hogy minek egy fürdőkádat úgy fényképezni, hogy van mellette egy gyufásdoboz. Most nem írom le a válaszom...
A babaházas cikknek az volt a célja, hogy megismertesse az olvasót, a kínálat sokszínűségével. A normál kádak bemutatásától most eltekintek, mivel ott semmilyen érdekesség, újdonság sincs.
Babaházi fürdőkád. A gyufásskatulya jól érzékelteti a méreteit
Készült persze gyermekek fürdetésére is kád. Ez egy egyszerű zománcozott kis kád, szép és biztonságos lábakkal, vödörbe történő ürítéssel.
Balra: Ez már nem játék, csak kicsi. Gyermekek fürdetésére készített kád
Jobbra: „Az ördög fürdőkádja”. Nem csak a pokolban tüzeltek a fürdőzők alá...
A XX. század elejére a bádogosok egyik „csúcsterméke” a horganylemez fürdőkád lett. Komoly gondot okozott azonban, hogy a fürdővíz elég gyorsan kihűlt, ezért lehetetlen volt hosszabb ideig fürdőzni benne. Okos épületgépészek úgy oldották meg a víz melegen-tartását, hogy egy „körülmelegítő” kályhát csatlakoztattak a fürdőkádhoz. Kevés fával befűtöttek, ami a gravitáció elvén működő, „automata vízmelegítőként" üzemelve kellemessé tette a vízben töltött időt. Nagy előnye volt ezen fürdőberendezéseknek, hogy ott is felállíthatták őket, ahol sem vízvezeték, sem víztartály nem volt. Csak a kádat kellett feltölteni vízzel, befűteni a kályhába és már cirkulált is a víz.
Ez a megoldás már az 1914-es Ulrich katalógusban (amely nemcsak katalógus, hanem árjegyzék is, magyar és német nyelven) is szerepelt, mint „fürdőkád körülmelegítő kályhával”, ami azt jelentette, hogy a fürdőző vize egy perforált kádoldalon át össze volt kötve egy szilárd tüzelőanyagú, általában fatüzelésű kályhával. Így tehát a „szappanos víz” haladt át a vaskályha hőcserélőjén, azaz biztosította a fürdőző vizének hőntartását.
Míves illusztrációk az Ulrich-féle nagy katalógusból
Ezt követően bizonyos Deutsch József, lánycsóki ezermester (lakatos, asztalos, malomtervező és -építő) szabadalmaztatta 1929-ben az általam egyszerűen az „ÖRDÖG FÜRDŐKÁD”-jának keresztelt alkotást. Ezt megelőzően ugyanis úgy tudtam, hogy csak a pokolban tüzelnek a fürdőző alá. Mint látható, ez esetben is a „szappanos víz” kapja a hőt a tüzelés során. Természetesen ez a fajta fűtés csak a fürdővíz hőntartására való.
Történt ugyanis egy alkalommal, hogy egy ügyes barkácsember, miután látta egy Construma kiállításunkon a kádat, legyártott magának egy példányt. A próba sajnos rosszul sikerült, mivel túlrakta a tüzet és így a kádba ülés után előszőr az ülepét, majd felpattanása után a talpát sütötte a kád alja. Ez ugyanis úgy működik, hogy a kád alatt van a tűztér, amit egy víztér vesz körül, ami közvetlenül kapcsolódik a kád vízteréhez. A tűztér egyenes folytatása a füstcső, azaz végig halad a kád alatt, majd végül kéménybe kötendő! Múzeumunkban a szabadalmi leírás is megtekinthető.
Különleges az a porcelánkádunk is, amely 10 cm-es falvastagságával és 350 kg súlyával lenyűgöző. További érdekessége, hogy még a 4 lába is porcelánból készült.
Porcelánkád, mindössze 350 kilogrammos súllyal
Itt mondom el azt is, hogy 2 db ilyen kádunk van, melyek közül az egyik a 260 m2 alapterületű „Állandó Kiállításunk” dísze, a második pedig a Vörösmarty Technikumban, Székesfehérváron berendezett múzeumi sarkunkban látható.
A nagy kádak közül kiemelendő az is, melynek deszka az alja és a horgany-lemezkád erre épült fel.
Az egykori bádogosok csúcsterméke volt a lemezkád
E helyen ismét megköszönöm Hoffman László tanár úrnak és diákjainak (Szeged Móra Ferenc Technikum) azt a fantasztikus munkát, amivel rendbe tudták hozni azt a horganylemez kádat, amelyet már 8 réteg olajfesték terhelt. Tették ezt úgy, hogy a lemez nem sérült, még karcolást sem kapott.
