Indirekt fűtésű vagy rétegtöltésű?

2011/4. lapszám | Fördős Norbert Budavári István |  61 001 |

Figylem! Ez a cikk 14 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

A rétegtöltésű tároló ma már nem számít abszolút kuriózumnak, mégis nagyobb a kereslet a hagyományos működésű, indirekt fűtésű melegvíztárolók iránt. Igaz, ennek alapvetően pénzügyi okai vannak, és nem szabad teljesen háttérbe szorítani ezt a terméktípust sem. Innováció, illetve komfort tekintetében azonban a rétegtöltésű melegvíztároló többet és jobban ad, így – ártól függetlenül – versenyképes alternatíva a jövőorientált megoldást keresők számára.

A kereskedelemben 80-100 ezer forintért is kaphatók zománcozott belső felülettel, meghatározott felületű csőkígyóval, magnézium védőanóddal, valamint freonmentes hőszigeteléssel ellátott indirekt fűtésű melegvíztárolók. Sajnos azonban ma már nem mindegyik típus rendelkezik tisztítónyílással, a nemesacélból készült tárolók pedig – elsősorban a magasabb áruk miatt – gyakran háttérbe szorulnak acélból gyártott társaikkal szemben. Ettől függetlenül létező termékről van tehát szó, melyet alapvetően hőközponti kialakításhoz használnak. A rétegtöltésű melegvíztároló azonban már a magyar piacon sem ismeretlen fogalom, és innovatív tulajdonságainak köszönhetően kiváló lehetőség a választási alternatívák között az indirekt tároló mellett. Avagy helyett?

Az indirekt fűtésű melegvíztárolók főbb jellemzői

A teásbögre és a merülőforraló: talán ezzel az egyszerű példával lehet a legegyszerűbben szemléltetni az indirekt fűtésű melegvíztároló működését. A meghatározott felületű csőkígyó (amely bizonyos mértékű nyomásveszteséget jelent) belsejében a gyártó által előírt tömegárammal kering a fűtőközeg, melynek hőfoka megközelítőleg 85 °C. A tárolóban felhalmozott használati víz a csőkígyó fűtőfelülete által melegszik fel, bizonyos veszteségek árán. A működés alapfeltétele, hogy optimális méretezéssel a tároló csőkígyóján nagyobb teljesítmény leegyen leadható, mint a fűtési hőtermelő tárolófűtő-teljesítménye. A felfűtési ciklus elején a forró fűtőközeg – a fűtőfelületen keresztül – hideg vízzel érintkezik (vízkőképződés a csőkígyó felületén, vízkő-felhalmozódás a tároló fenekén).

1. ábra: Egy átlagos, hazai végfelhasználó alapvetően kétféle kialakításban találkozhat a rétegtöltésű melegvíztárolóval: beépített tárolóval ellátott fali hőtermelők, illetve álló kialakítású kompakt hőköz-pontok, nagyobb űrtartalmú, burkolat alá integrált melegvíztárolóval.

Ezen kívül a tároló felfűtési ciklusa alatt folyamatosan csökken a hőmérsékletkülönbség a fűtőközeg, illetve a használati víz között, így a fűtési hőtermelő – a modulációs üzem ellenére, a legkisebb fűtési teljesítmény függvényében – az égő ki/bekapcsolgatásával tudja csak a tároló teljes űrtartalmát a kívánt használati melegvíz-hőmérsékletre felmelegíteni. A legnagyobb melegvízkomfort eléréséhez ki kell várni a teljes felfűtési időt, ahol a hasznos űrtartalomból a csőkígyó mérete, illetve a legalsó zóna „holttere” hasznos részeket von el. Ennek a megoldásnak azonban a mai napig tagadhatatlan előnye az egyszerű konstrukció, a viszonylag hosszú élettartam – kellő odafigyelés és megfelelő üzemi körülmények mellett. Hátránya azonban a vízkő okozta teljesítménycsökkenés, valamint a töltési idő növekedése, nagyobb energiaszükséglete, és az elmaradt anódellenőrzés következtében fellépő korróziós veszély, a nagyobb helyszükséglet, a beépíthetőséghez szükséges elemek (biztonsági szerelvénycsoport, nyomáscsökkentő, tágulási tartály), a legionella-baktériumok elszaporodásának veszélye, a lágy víz okozta korrózió, a készenléti energiaveszteség, illetve az adott esetben hosszabb felfűtési idő. Ma már persze léteznek olyan kondenzációs üzemű fűtési hőtermelők, amelyek a tárolófűtés folyamatainak optimalizálását szolgálják (például előre kalkulált égőlekapcsolás, a kívánt tárolóhőmérséklet alapján definiált tárolófűtő-hőmérséklet stb.), de ezek az opciók a rétegtárolók esetén is előnyösen alkalmazhatók.

A rétegtöltésű melegvíztárolók főbb jellemzői

A használati melegvíztárolók piacán évek óta egyre nagyobb szeletet hasítanak ki maguknak a rétegtöltésű melegvíztárolók. A működési elv ma már senkinek sem újdonság, így most eltekintenénk annak alapos ismertetésétől. Egy átlagos hazai végfelhasználó alapvetően kétféle típussal találkozhat leggyakrabban ezekből a termékekből: beépített tárolóval ellátott fali hőtermelők, illetve álló kialakítású kompakt hőközpontok, nagyobb űrtartalmú, burkolat alá integrált melegvíztárolóval. Ár és előfordulási gyakoriság tekintetében a beépített tárolós modellek az el terjedtebbek, éppen ezért jelen cikkünkben erre a hőtermelőre fókuszálnánk jobban. A recept nagyon egyszerű: adott egy átfolyós rendszerű, kombi fali készülék, amelynek legnagyobb melegvízhozamát – rövidebb időre – növelni szeretnénk, de nincs hozzá elegendő hely. Mit tehet ilyenkor a fejlesztő? Igen, elkezd gondolkodni, de úgy, hogy maximálisan figyelembe veszi a fogyasztói igényeket, valamint a helyi adottságokat. Erre ad jó megoldást a készülék mögé szerelhető fali rétegtárolós egység, mellyel a melegvízkomfort tekintetében tökéletes megoldás javasolható az átfolyós rendszer, illetve a külső tárolós melegvíz-készítő berendezés közötti „űr” betöltésére. Ehhez „csupán” az átfolyós kombi készülék nyitott használati melegvízkészítő körét kell zárttá tenni, úgy, hogy a hidegvíz-bemenet, valamint a melegvíz-elvétel a tároló megfelelő csonkjaira kerül.

2. ábra: Az indirekt fűtésű melegvíztároló ma is általánosan használt, alapvetően megbízható, de műszaki tartalom tekintetében már kissé elavult termék.

A használatimelegvíz-készítésért felelős, nemesacélból készült lemezes hőcserélő feladata „kismértékben” változik, de szekunder oldala közvetlenül nem a melegvízhálózatra, hanem a tároló felfűtésére dolgozik egy bronzházas, fokozatmentes működésű tárolótöltő szivattyú segítségével. Óriási előnye ennek a rendszernek, hogy az egységnyi idő alatt átvitt teljesítmény nagyobb, valamint a tárolótöltés során a primer oldal hőmérséklete alacsonyabb, így ideálisan alkalmazható kondenzációs működésű hőtermelővel. Maga a tároló ugyanúgy merülőcsövekkel rendelkezik, mint indirekt fűtésű társa, de helytakarékosság miatt általában több, kisebb űrtartalmú, de egymással sorba kötött melegvíztárolóból áll. Anyagválasztás szempontjából itt már inkább a nemesacél dominál (nincs tehát magnézium védőanódra szükség), a kompakt kialakításnak köszönhetően pedig a tároló a burkolat alá integrálva rejti magában az ivóvízoldali biztonsági szelepet, valamint a tágulási tartályt. A fali rétegtároló tömege, helyszükséglete, illetve készenléti energiavesztesége jóval csekélyebb, mint az indirekt fűtésű melegvíztárolóé, a hőtermelővel történő összekötés pedig szinte gyerekjáték. Egyetlen komolyabb hátrányuk talán csak a kemény víz okozta problémák normál működést befolyásoló hatása: a vízkő a kisebb átáramló keresztmetszetekben (például lemezes hőcserélő) dugulást, tömegáram-csökkenést okoz, ami a készülék üzembiztonságát és a használat komfortját csökkenti. Vízkezeléssel, kellő odafigyeléssel, esetleg revíziós nyílással ellátott vagy szétszedhető tárolóval azonban mindez megelőzhető, valamint orvosolható, mert a lemezes hőcserélő jobban szerelhető. A kisebb űrtartalom óriási előnye még, hogy a tároló gyorsabban kisüthető, így csekélyebb a legionella-baktériumok elszaporodásának veszélye is.

A számok tükrében

Minden érv, illetve ellenérv „szép és jó”, de mit jelent mindez a fogyasztó szemszögéből nézve, miként lehet a különbséget számszerűsíteni? Nézzük ehhez először a felfűtési időket: 68 liter hasznos tároló-űrtartalom és 18 kW tárolófűtő-teljesítmény mellett a 15 °C-os belépő hideg víz hozzávetőlegesen 15 perc alatt melegíthető fel 60 °C-ra. Ezzel szemben a szóban forgó 20 literes rétegtöltésű melegvíztároló esetén ez a hőmérsékleti érték már kb. 3,5 perc alatt biztosítható. Ennél is fontosabb összehasonlítási tényező viszont a legnagyobb, valamint a tartós melegvízhozam: a fali tárolóból kialakított hőközpont esetén a maximális melegvíz-teljesítmény 140 l/10 perc, a tartós melegvízhozam pedig 465 l/óra. Ugyanezek a paraméterek a rétegtárolós összeállításnál 147 l/10 perc, illetve 565 l/óra. Mindezekből jól látható, hogy a számok magukért beszélnek. Mindkét típus teljesítménytényezője (NL) azonos, de a rétegtöltésű melegvíztároló esetén kisebb előremenő fűtővíz-hőmérséklet is elegendő (ez a kondenzációs üzemnek különösen kedvez). Nagyon fontos, de sokszor elfelejtett vagy mellőzött tény az úgynevezett készenléti energiaveszteség értéke: természetesen ez mindkét termék esetén létezik, de a mérleg nyelve ebben az esetben is a kisebb űrtartalmú fali rétegtároló irányába billen. Ugyanez igaz a saját tömeg, a szerelés időszükséglete, illetve a telepítési helyszükséglet tekintetében is. Sőt! Melegvíz-oldali paraméterek tekintetében a fali rétegtároló még az általánosabban használt, álló kialakítású, 120 literes névleges űrtartalmú indirekt melegvíztárolóval is könnyen felveszi a versenyt. Ennél a terméknél a legnagyobb melegvíz-telje- sítmény 145 l/10 perc, a tartós melegvíz- hozam pedig 615 l/óra, de már csak 25 kW tárolófűtő-teljesítmény mellett! Választási lehetőség, alternatíva tehát van, így a szakemberek feladata a korrekt és felelősségteljes tájékoztatás, mert a jövőorientált és energiatakarékos gondolkodás, valamint szemlélet ezt követeli meg tőlünk.

---