Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Fűtéstechnika

1 millió forint kavitációs kazán fejlesztésére

2016/4. lapszám | Kardos Ferenc |  5180 |

Figylem! Ez a cikk 8 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

1 millió forint kavitációs kazán fejlesztésére

2015 tavaszán megjöttek a fecskék, és előbújtak újra a kavitációs kazánforgalmazók és -feltalálók. Ez legalább a második hullám lehetett, ugyanis 2012-ben már volt szerencsém találkozni Szunyog Gyula úrral, aki akkor a Perun Alternatív Energia Kft. ügyvezetőjeként mutatkozott be.

Egy szlovák TÜV által bemért és minősített berendezést telepített a budaörsi Ipari Parkban, melynek mérését megejthettük a helyszínen. Balajti Zsolt kollégámmal kaptunk az alkalmon; végre elérhető távolságba került a csoda! A helyszínen már gyanús volt a beépítés „hidraulikája”, 20×2 mm-es Pex-Al-Pex csővel kötötték az osztóra a 60 kW-osnak mondott kavitációs kazánt. Sajnos megint nem sikerült áthágni a földi fizika határait, a TÜV tanúsítás ellenére 0,5-0,6 közti COP értékeket mértünk az előállított vízhőmérséklet függvényében. A szlovák TÜV jegyzőkönyv egyik nagy hibája, hogy szlovák nyelven íródott. Annyit azért sikerült kisilabizálni belőle, hogy a mérést kérő cég „gyári adatként” bemondta a 4,7-es COP értéket, míg a TÜV mérése 2,18-at mutatott ki. Ez persze pont akkora képtelenség, mint a 4,7… A Magyar Épületgépészeti Koordinációs Szövetség hivatalosan kért állásfoglalást a szlovák TÜV-től, hogyan is volt ez a minősítés. Zoltán Attila a következő választ kapta: „Jaj, hát az már nem érvényes, levettük a honlapról, egy munkatársunk tévedése volt.”

A cikk még 8 965 karakternyi szöveget tartalmaz.

A teljes cikket bejelentkezés után olvashatja el,
ha ön előfizetőnk vagy megvásárolta a cikket vagy a lapszámot.

Ha van előfizetése, vagy már megvásárolta ezt a tartalmat, .

1 cikk 990 Ft

Elolvasná ezt a cikket, de nem előfizetőnk?

990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megveheti és azonnal elolvashatja. A megvásárolt cikkhez a későbbiekben is korlátozás nélkül hozzáférhet. Legyen előfizetőnk és minden tartalmunkat korlátozás nélkül elolvashatja!

Megveszem
ezt a cikket

1 lapszám 1990 Ft

Csak ezt a lapszámot vásárolná meg?

1990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megvásárolhatja a lapszámot, amelyben ez a cikk olvasható, ezzel hozzáférést kap a szám összes cikkéhez, amit pdf formátumban le is tölthet.

Megveszem
ezt a lapszámot

1 éves előfizetés 9990 Ft

Legyen ön is előfizetőnk!

A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. Válasszon papíralapú vagy digitális előfizetést! Előfizetőink korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is.

Érdekel az
előfizetés

FurcsaKazánKína