Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Kis pénz kis foci, nagy pénz nagy foci

2001/11. lapszám | Szemán Róbert |  2804 |

Figylem! Ez a cikk 24 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Történetünk főszereplője ez alkalommal egy Budapest környéki településen élő szerelő, aki munkáit főleg a fővárosban végzi, és naponta ingázik otthona és a munkahelye között.

Vállalkozási árait reálisan alakította ki, és a kivitelezésnél is figyel a minőségre, így munkával való ellátottsága megfelelőnek nevezhető.

Egyik ismerőse révén néhány éve ajánlatot adhatott a Budai hegyvidék egyik igen elegáns házának épületgépészeti kivitelezésére, mely munkát szerencsésen el is nyerte. Versenyképes árai és a jó minőség miatt még a ház átadása előtt újabb megrendelők „zaklatták”. Az idő múlásával egyre több megrendelést kapott, így az addig megszokott kis karbantartási, javítási munkáit abbahagyta, és csak a jól fizető megrendeléseket vállalta. Megrendelői a fizetőképes rétegből kerültek ki, és ráadásul még a szándék sem hiányzott belőlük ahhoz, hogy a számláikat rendben kiegyenlítsék. Ennélfogva szerelőnknek lehetősége nyílott haszongépjármű-, majd gépbeszerzésekre, és alkalmazottakat is felvehetett. Már három saját emberrel dolgozhatott, amikor egy neves ügyvéd (sztárügyvéd???) kereste meg, és megbízta épülő új házának víz-, fűtés- és gázszerelési munkáival.

A kivitelezést rövid átfutási határidővel hibamentesen fejezték be, és már más helyszínen dolgoztak, amikor a szerelő otthonában táviratot kapott, melyben hivatalosan jelezték, hogy a pinceszint csőtörésből adódóan elázott. A táviratban ezen tények közlése után a volt megrendelő közölte, hogy igazságügyi szakértőt bízott meg a hiba kiderítése és a károk felbecsülése céljából. Szerelőnk azonnal a helyszínre sietett, és meg kellett állapítania, hogy a rossz hír igaznak bizonyult. Sőt! A pinceszinten lévő szauna és a padlóburkolatként alkalmazott parafalapok is átáztak és tönkrementek, ugyanis a beázás hétvégén történt, még beköltözés előtt, így csak napokkal később vették észre, hogy folyamatosan folyik a víz. A kár így szemmel láthatóan is milliós nagyságrendű lett, és az ügyvéd eltökélten és felháborodottan követelte annak megtérítését. A hiba a következő volt. A fajanszárut, valamint a csaptelepeket kivéve az összes anyag beszerzését a vállalkozó feladatkörébe utalták a szerződő felek, így a beszállított anyagokért a szerelőnek kellett vállalnia garanciát. Bár a szerelő érzékelte, hogy a hálózati víznyomás magasabb a szokásosnál (ne felejtsük: az eset Budán történt), és ezért nyomáscsökkentőt is beépített, de a műanyag házas vízszűrő kiválasztásánál nem volt szerencséje, vagy talán nem volt eléggé körültekintő.

Régóta járt ugyanahhoz a falubeli boltoshoz vásárolni, és az ott kapható szűrőt minden további vizsgálat nélkül elfogadta, megvette és végül beépítette, ugyanis kedvező áron kínálták. Az „olcsó hús” hasonlat erre is alkalmazható lenne, mert amikor a menetestül leszakadt műanyag házat viszszavitte a boltba, kiderült, hogy ő már nem az első reklamáló vevő. A boltos saját közlése szerint 10 db-ot vett, és ebből 7 db-ot már viszszahoztak, így a meghibásodási arány legalább 70 %-os.

A károk hatására már mindketten okosak lettek és kiderítették, hogy sem alkalmazható nyomásfokozattal, sem ÉMI engedéllyel nem rendelkezett a termék, ráadásul az importőr is egy kicsi Bt., amely csak azt vállalta, hogy díjmentesen kicseréli a szűrőt egy „hibátlanra”.

De kinek kell még egyszer egy ilyen termék?

Sajnos a tanulság az, hogy a beépített szerelvényekért, amennyiben azt a szerelő szállítja, felelősséget is kell vállalnia, és ezért az anyag kiválasztásánál érdemes megnézni, hogy az rendelkezik-e bevizsgálással, valamint azt, hogy az importőr, kereskedő tőkenagysága, cégmérete megfelelő biztosíték-e egy esetleges kárigény érvényesítése esetén. Ne dőljünk be a kedvező árak délibábjának, hiszen a különbség a bevizsgált termékkel szemben ez esetben csak 2000 Ft volt, és mégis mekkora kár származott belőle! A cikk címére visszautalva annyit kell még megállapítanunk, hogy egy bizonyos nagyságrendnél a gondolkodásmódnak is meg kell változnia, hiszen a nagy „pályán” nagyot is lehet bukni, és a nem kellőképpen körültekintő, kispályás problémamegoldás nem válik be. A károk egyébként műszaki megoldással is megakadályozhatóak lettek volna, de ez egy másik írás témája.

Történetünkre visszatérve: a kár számszerűsítése és a kártérítés módja még vita tárgya, így a fejleményekről később tájékoztatjuk Tisztelt Olvasóinkat.