Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Házi vízellátó berendezések I.

2001/10. lapszám | Kónya Tamás |  9680 |

Az alábbi tartalom archív, 20 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

A közelmúlt lapszámaiban arról (is) olvashattunk, hogy milyen módon lehet kiemelni szivattyúk segítségével a megépített ásott vagy fúrt kútból a vizet. A következőkben szeretnénk bemutatni, hogy az így felszínre hozott víz milyen műszaki megoldással biztosíthatja a komfortosabb vízellátást olyan területen, ahol nincs közüzemi vízszolgáltatás. Nagyon jó tudni, hogy Magyarországon egyre kevesebb azon területek száma, ahol a lakosság saját kútból kénytelen biztosítani vízigényét.

A lehetséges műszaki megoldások

A házi vízellátó berendezések feladata, hogy a közüzemi vízszolgáltatással közel megegyező színvonalon biztosítson az épületben központi hideg- és melegvíz- ellátást. Ennek érdekében alapvetően a következő üzemviteli feltételeknek kell megfelelniük. Biztosítani kell egy minimális kifolyási nyomást, ennek értéke a ma hatályos előírások szerint a legkedvezőtlenebb helyen lévő csapolónál is legalább 0,5 bar, de ennél magasabb, 0,8-1,0 bar nyomást mindenképpen célszerű tartanunk, a fogyasztói hálózat egyetlen pontján se legyen nagyobb a víznyomás, mint 5 bar, a lehető legkisebb nyomásingadozás mellett közel állandó értéken kell tartani a víznyomást, bizonyos mértékű víztartalékolással képes legyen biztosítani a csúcsfogyasztási időszakok többlet vízigényét.

A legkedvezőtlenebb helyen lévő csapolón annak a vizes berendezésnek a kifolyóját értjük, amely a vízforrásra történő csatlakozástól a legmagasabban lévő vezeték legtávolabbi pontján van. A fenti célok a következő két, egymástól nagyon különböző gépcsoporttal kisebb-nagyobb mértékben elérhetők: atmoszferikus magastartályos vagy nyomólégüstös (hidrofor) berendezéssel.

Atmoszférikus magastartályos házi vízellátó rendszer

Gravitációs elven működő rendszer, ahol egy magasan elhelyezett tartályból, a túlnyomás nélküli padlástartályból a vízoszlop hidrosztatikus nyomása biztosítja a csőhálózatra kapcsolt csapolóknál a megfelelő víznyomást. Ez a víznyomás többszintes épületben a tartályhoz közelebb lévő lakószinten kisebb, a távolabbin nagyobb.

1. ábra: 1 vízforrás (saját kút), 2 szívóvezeték, 3 szivattyú, 4 a tartályt töltő vezeték, 5 magastartály, 6 elosztó vezeték, 7 fogyasztói vezeték, 8 ágvezeték, 9 vizes berendezés, 10 túlfolyóvezeték, 11 szintkapcsoló, 12 vill. lelzővezeték, 13 automatika

A rendszer fontos eleme az a szivattyú, amely a kútból a tartályba emeli a vizet (1. ábra). Az ábra egy saját kútról táplált, többszintes épület központi vízellátását mutatja. A tartály a padlástérben található. A vízszinttartás automatikusan egy alsó és egy felső vízszint között van megoldva. A rajzolt kialakításban, amikor a szivattyú üzemel, csak a tárolóba termeli a vizet, a fogyasztói hálózatba nem. Ez elősegíti, hogy a tartályban intenzívebb legyen a vízkicserélődés, azaz kisebb a veszélye annak, hogy pangó víz alakul ki.

Egy padlástérben elhelyezett víztároló szerelvényezését a 2. ábra mutatja.

2. ábra: 1 töltő-ürítő vezeték, 2 túlfolyó tölcsér, 3 túlfolyó vezeték, 4 tartályürítő vezeték, 5 hőszigetelés, 6 tisztítónyílás, 7 csurgaléktálca, 8 csurgalékelfolyás

A tartály szokásos elhelyezése a padláson, az épület tetején, vagy más célú épületgépészeti gépházban történhet. A szükséges kifolyási nyomás biztosítása miatt a legfelső szinten lévő csapolók fölött legalább 7-8 m-re kell lennie a tartály alsó nyugalmi vízszintjének. Ilyen elrendezés esetén a fogyasztói hálózatban a legkisebb víznyomás a felső szinten, a legnagyobb a legalsó szinten lévő csapolóknál van.

A tartály elhelyezésével, üzemeltetésével kapcsolatos fontosabb műszaki előírások, meggondolások a következők.
A tartályban lévő nagy víztömegre tekintettel gondosan kell megtervezni és megépíteni az épület tartószerkezeteit.
A tartály hőszigeteléséről télen a fagyásveszély, nyáron a nagy melegterhelés elkerülése miatt gondoskodni kell.
A tartálynak zártnak kell lennie a mechanikai elszennyeződés és a fény hatására esetleg meginduló algásodás elkerülése miatt. A külső légtérrel viszont egy légzőcsonkon keresztül a közvetlen kapcsolatot biztosítani kell.
A be- és kitáplálócsonk elhelyezése lehetőleg biztosítsa az átöblítést. Ez az 1. ábrán jobban, a 2. ábrán kevésbé jól van megoldva.
A tartály méretét úgy kell megválasztani, hogy legalább 24 óránként kicserélődjön a teljes vízmennyiség. Ennek oka a pangó víz kialakulásának elkerülése.
Ivóvíz-szolgáltatás esetén a tartályt előre meghatározott ütemterv szerint tisztítani, fertőtleníteni kell.
A túltöltést is kerülni kell. Ez elérhető megfelelő szintszabályozással, illetve az esetleges túltöltést elvezető túlfolyóval.

Ha több épület vízellátását kell megoldani, a tárolót a legmagasabb épület tetején kell elhelyezni. A magassági elhelyezésnél figyelembe kell venni, hogy a távolabbi épületeket ellátó csővezeték áramlási ellenállását képes-e fedezni a víz oszlopnyomása. A körülmények indokolhatják szabadon álló magastartály, a közüzemi vízszolgáltatásban szokásos szóhasználat szerint víztorony építését. Nagyobb vízmennyiség tárolása megoldható több tartályban is. Ennek előnye, hogy a födémet terhelő tehereloszlás kedvezőbb.

A tartály térfogatának meghatározásánál ismerni kell

  • a vízfogyasztás várható napi értékét,
  • a fogyasztás időbeli változását,
  • a kút vízhozamát,
  • a tartálytöltés várható lehetőségeit.

Ha a töltés a nap minden időszakában biztosított, akkor a tartály csak a közel állandó víznyomás biztosítására szolgál. Térfogata az ellátott fogyasztók napi vízszükségletének 20-40 %-a, azaz napi 1000 literes vízfogyasztás esetén elegendő 200 és 400 liter térfogat között választanunk. Akkor dönthetünk a kisebb tartálytérfogat mellett, ha a fogyasztás időbeli változása nagy ingadozásokat nem mutat. Ha nem tudjuk felmérni a vízfogyasztás intenzitásának várható változását, vagy nagy fogyasztási csúcsokra számíthatunk, akkor a nagyobb térfogatú tartályt kell választanunk.

Ha a töltés lehetősége korlátozott, például amiatt, mert a kút vízadó képessége kisebb, mint a vízfogyasztás nagysága a nap hosszabb, több órás időszakában, vagy időszakos, például csak az éjszakai órákban biztosítható, akkor a tartály térfogatát a napi vízigény 80-100%-ában kell meghatározni, példánk szerint 800-1000 literes tartályt kell beállítani.

A következőkben szeretnénk felsorolni a magastartályos vízszolgáltatás fontosabb üzemviteli jellemzőit.

A csőhálózatban jelentkező víznyomás közel állandó, ennek nagyságát a tartályban lévő vízoszlop magassága határozza meg, a víznyomás kismértékű ingadozása csak a vízszint változásától függ, a tartályt töltő szivattyú szakaszos üzemű, a szivattyút a vízszintkapcsoló működteti, áramkimaradás esetén nem szűnik meg azonnal a vízszolgáltatás, mivel a tartály vízkészlete továbbra is rendelkezésre áll, ez a vízkészlet adott esetben tűzoltás céljaira is felhasználható, a tárolt víz hőmérsékletére, a hőmérséklet ingadozására hatása van a külső körülményeknek, az időjárási viszonyok változásának, különösen akkor, ha a tartály hővédelmét biztosító hőszigetelés rossz minőségű vagy sérült, ha a tartály térfogatát rosszul határoztuk meg, például ha túl nagyra sikerült, vagy a vártnál lényegesen kisebb a vízfogyasztás, akkor pangó víz alakulhat ki, mely nemcsak rontja a víz minőségét, de az egészségre ártalmas is lehet.

Az atmoszferikus magastartályos házi vízellátó berendezés előnyei és hátrányai az eddig leírtakból kiolvasható. Azt kell mondanunk, hogy a hátrányok nagyobbak, mint az előnyök, emiatt ma már létjogosultsága csak a kisebb lakóházakban valamint az időszakos használatú nyaralókban lehet.

Természetesen egészen más a helyzet a közműves vízszolgáltatásban, ahol a hasonló feladatokkal bíró víztornyok üzemviteli körülményeit szakképzett szervezet felügyeli.

 


Kérjük, szánjon pár pillanatot a cikk értékelésére. Visszajelzése segít a lap és a honlap javításában.

Hasznos volt az ön számára a cikk?

 Igen

 Nem