Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Tervező tervezzen, szerelő szereljen!!

2004/6. lapszám | Szemán Róbert |  12 849 |

Figylem! Ez a cikk 20 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

2004 évi áprilisi lapszámunkban az Év szerelője pályázat díjnyertesének írását a hitelesség érdekében változtatás nélkül tettük közzé. Félreérthető volt a leközölt írásban, hogy a tervezési feladatot ki végezte valójában, ezért a Tisztelt Olvasóktól elnézést kérünk! Szerkesztőségünk azonban a pályázatok elbírálását megelőzően tájékozódott a tervezés vonatkozásában is.

A munkát a nyertes pályázó cége nyerte kompletten tervezéssel-kivitelezéssel, a terveket alvállalkozó tervezővel készíttette, akivel több éve állandó munkakapcsolatban állnak. A sikeres kivitelezés egyik záloga és a jól működő rendszerek létesítésének esélye akkor a legnagyobb, ha a tervező-kivitelező összeszokott csapatot alkot.

Újságunk, a VGF már eddig is számos cikkben kinyilvánította, hogy a szakmán belül mindenki munkája fontos, és hogy a szerelők akkor cselekszenek helyesen, ha terv alapján dolgoznak, legyen szó akár gáz-, akár fűtésszerelésről. Nem szabad átvenni a tervezés felelősségét, mely egy más munkaterület. Ideális lenne persze, ha a fűtés is engedélyköteles lenne, hiszen a túlméretezések elkerüléséhez, az energiapazarlás csökkentéséhez vezetne egy ilyen irányú jogszabályváltozás. Remélhető, hogy az első lépés lehet ez irányban az épületek energiahatékonyságának kötelező érvényű tanúsítása.

Visszatérve a nyertes pályázathoz: a tervezés vonatkozásait is figyelembe véve korszerű, de egy kicsit túlzott volt a beruházási költségek tekintetében hidraulikus váltó alkalmazása az ismertetett rendszerben.

Szemán Róbert
főszerkesztő