Gyurka Zoltán, az év szerelője
2004/5. lapszám | Sütő Csongor | 14 329 |
Figylem! Ez a cikk 21 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Gyurka Zoltánt választotta idén szerkesztőségünk az év szerelőjének. Mikor először látta a pályázatot, még nem is akart nevezni erre a versenyre, gondolván, nem volt még ilyen, és nem akart az első lenni, aki megmérettetik. Csak a második felhívásra nevezett végül, de ennek meg is lett az eredménye. Édesapja a SOTE-n dolgozott művezetőként a központi karbantartó műhelyben.
Az általános iskola elvégeztével Zoltán a következő szülői tanácsot kapta tőle: „Fiam, először szakma legyen a kezedben!”, így mondhatni családi ráhatás alapján választotta ezt a mesterséget. Beiratkozott a Bordás András Ipari Szakmunkásképzőbe, ahol 1985-ben végzett. A nyári gyakorlatokon betanított munkásként dolgozott a Csőszernél – fiatalkori álmára, egy motorra gyűjtött. Vizsgái után apja mellett a SOTE-n helyezkedett el, ahol karbantartási munkálatokat végzett. 1989-ben vonult be katonának, ezután pedig még egy évet dolgozott az egyetemen. Egy építőipari kft.-nél helyezkedett el a későbbiekben, jobb perspektíva reményében. Hét évig dolgozott ennél a cégnél, amely a későbbiekben kettévált, apja és fia külön folytatta a vállalkozást. Gyurka Zoltán a cég ifjabbik oldalán van mind a mai napig, ott kamatoztatja szakmai tudását, de emellett persze lakossági privát megrendeléseket is teljesít.
Gyurka Zoltán fő irányvonalát a fűtéstechnika képezi. Abszolút minőségpárti, nagyon nehezen ad lejjebb a saját magának felállított mércénél. Egy-egy munka számára ott kezdődik, amikor az alapokat még le sem fektették, a ház csupán a tervezőasztalon létezik, így a tervezőt gyakorlati tanácsokkal tudja segíteni. Sajnos nagy általánosságban elmondható, hogy az építészet nem szentel elég nagy figyelmet az épületgépészetnek.
Nagyon sokrétű az épületgépészet, teljesen a mélyére kell, hogy ássa magát az, aki minőségi munkát szeretne végezni. Szoros kapcsolatban kell lennie az építész szakmával, sőt mi több, maximálisan felkészültnek kell lennie, azaz rendelkeznie kell a megfelelő szakmai tudással, hogy merje vállalni és teljesíteni a minőségi munkát – vélekedik Gyurka Zoltán. Sajnos az épületgépészetben egyelőre nincsen engedélyhez kötve a munkavégzés a gázszerelésen kívül, így nincs biztosítva a korrekt munkavégzés. Sok megrendelő nem tudja megérteni, hogy miért tud jobb lenni egy minőségi berendezés, miért nem szabad az olcsóbb termékeket választani, ha hosszú távú beruházásról van szó, holott ez saját érdekük lenne. Mindenki szeretné minél olcsóbban megúszni, vagy egyáltalán nem is akarnak fizetni. Rettenetesen rossz tapasztalatai vannak a fizetési morállal kapcsolatban. Nem lehet különválasztani a privát és állami megrendeléseket, sajnos ezen a téren mindenki szűkmarkúan gondolkozik, amikor a kifizetésről van szó. A ’90-es években nagyléptékű fejlődés jellemezte hazánkban az épületgépészeti szakmát, számos információ és új anyag áramlott be az országba. Ez a folyamat mindössze hét-nyolc évig tartott, és sajnos ezzel párhuzamosan lanyhult az emberek fizetőkedve is.
Igyekszik minél jobb kapcsolatot kiépíteni a megrendelővel. Egy munka jó pár órás megbeszéléssel kezdődik, ami eltarthat akár egy-két napig is. A jó személyes kapcsolaton kívül a megrendelő igényeit is fel kívánja fedezni, ami nagyon is fontos, hiszen a megrendelő fog ott élni abban a lakásban hosszú évekig. Kicsi, de stabil cég kialakítása a terve a jövőre nézve, amely természetesen a maximális minőségre törekszik. Az épületgépészet színvonalának emelése a célja, hogy megpróbálja megváltoztatni az emberek szemléletmódját is a szakmával kapcsolatban. Az energiatakarékosságot és a környezetvédelmet kell hétköznapivá tenni, ha egy új ház építéséről és fenntartásáról van szó. Egyik kedvenc munkája egy balatoni nyaraló hőközpontjának kialakítása volt. Egy olyan kazánt épített be, amely telefonos modemmel volt ellátva. A megrendelő nem akarta elhinni neki, hogy telefonon tud kommunikálni a készülékével, hogy át tudja állítani pesti lakásából fagymentes üzemmódról szobahőmérsékletre, gázkimaradás esetén pedig faxon jelzi, hogy nem tudja üzembe helyezni magát. Gyurka Zoltán számára a minőségi munka és az ajánlás a legjobb névjegykártya.