Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Sütő Csongor

 783 | |

Sütő Csongor cikkei

Gyurka Zoltán, az év szerelője

2004. május 10. |  14 330

Gyurka Zoltánt választotta idén szerkesztőségünk az év szerelőjének. Mikor először látta a pályázatot, még nem is akart nevezni erre a versenyre, gondolván, nem volt még ilyen, és nem akart az első lenni, aki megmérettetik. Csak a második felhívásra nevezett végül, de ennek meg is lett az eredménye. Édesapja a SOTE-n dolgozott művezetőként a központi karbantartó műhelyben.

Érdekességek- Fűtőkavicsok a Móricz Zsigmond körtéren

2004. május 10. |  10 782

Fűtőkavicsokat helyeztek el a Móricz Zsigmond Körtéren. A merően új utcabútorokat a fiatal formatervezők - Szölőssy Barbara és Pyka Zsolt – tervei alapján készültek. A felújításokból egyelőre még kimaradt a tér központi épülete, annak kivitelezése másfél éven belül várható Február 19-én adták át a megújult Móricz Zsigmond körteret a gyalogosoknak. Első ránézésre az ember kicsit furcsállja, hogy mit keresnek ekkora kavicsok a téren, de még hogy meglepődik, mikor odamegy hozzá, megérinti, és konstatálja, hogy az meleg. „Az ember melegségre vágyik”. Örkény idézet a szlogenje a Városi tájkép XXI. elnevezésű művészeti programnak, melynek keretében a fűtőkavicsokat felállították.