Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Ezeket a papírokat készítse elő, ha indulna a házfelújítási pályázaton

2024. május 15. | VGF&HKL online |  1640 |

Ezeket a papírokat készítse elő, ha indulna a házfelújítási pályázaton

Már lezajlott a házfelújítási pályázat társadalmi egyeztetése, és az ígéretek szerint június harmadikán a kiírás is megjelenik. Aki azt tervezi, hogy rástartol a maximum 7 millió forintos konstrukcióra, addig sem kell tétlenül ülnie, sőt, hasznára válik, ha bizonyos papírokat már beküldésre készen előkészít magának. Ilyen egyebek mellett a munkáltatói jövedelmigazolás, a tulajdoni lap vagy a nullás adóigazolás.

Most véglegesíti a kormány otthonfelújítási programot, amelynek társadalmi egyeztetésére 525 vélemény és javaslat érkezett be. Hogy ezek közül mit fognak beemelni a támogatható célok köz. azt egyelőre nem tudni, annyi bizonyos csak, ennek nyomán került ki a támogatási feltételek közül a meglévő gázbekötés. Az Energiaügyi Minisztérium tájékoztatása szerint a program honlapja május végén indul, a kamatmentes hitelt és vissza nem térítendő támogatást pedig június 3-tól lehet igényelni az MFB Bank Pont Plusz hálózatban. A pályázni szándékozó családoknak többféle előkészületet is érdemes megtenniük az éles indulásig, és érdemes már most beszerezniük több dokumentumot. Így például biztosan szükség lesz

  • munkáltatói jövedelemigazolásra;
  • az ingatlan tulajdoni lapjára (ha azon nincsen lakóingatlan vagy évszám jelölve, úgy használatbavételi engedély vagy földhivatali térképmásolat is. A tulajdoni lap és térképmásolat elektronikusan közvetlenül is beszerezhető a Földhivatali Információs Rendszerben.);
  • a személyi igazolvány érvényességének és a lakcímkártya meglétének ellenőrzésére;
  • nemleges igazolás beszerzése adótartozásról (érdemes ellenőrizni azt is, hogy az igénylő és az adóstárs ne szerepeljen elmaradással Központi Hitelinformációs Rendszerben);
  • több tulajdonos vagy haszonélvezői igénylés esetén tulajdonosi hozzájárulás(ok)ra.

A tárca közleménye kiemeli, hogy az uniós társfinanszírozással (Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve REPowerEU fejezete terhére) tervezett program keretében a kormány kamatmentes hitelkonstrukcióval és vissza nem térítendő támogatással ösztönzi az otthonok energetikai korszerűsítését. A 108 milliárd forintos keretösszegből több tízezer lakóépületben valósulhatnak meg fejlesztések. A kamatmentes hiteltermék a háztartások önerejével együtt akár 7 millió forintos beruházással járul hozzá az 1990 vége előtt épült családi házak felújításához. A program forrásaiból az épület külső határoló elemeinek hőszigeteléséhez, nyílászárócseréhez, a használati melegvíz- és a fűtésrendszer korszerűsítéséhez nyerhető el akár 3,8 millió forint vissza nem térítendő támogatás. A klímavállalások teljesítése és a hazai energiafelhasználás csökkentése érdekében a beruházások révén épületenként legalább 30 százalékos energiamegtakarítást kell elérni.

A korszerűsítést tervezők a pályázati felhívás közzétételével egyidejűleg elérhetővé váló vállalkozói listán kikereshetik majd a lakókörnyezetükben működő kivitelezőket, a program végrehajtásában közreműködő tanácsadókat. Utóbbiak szolgáltatásainak igénybe vételét mindenképpen érdemes megfontolni, hiszen az akár ingyenes energetikai tanácsadáson túl segíthetnek a termékek kiválasztásában, a generálkivitelezők megtalálásban, kedvezményes alapanyagárak biztosításában, sőt, többen az energetikai tanúsítványok költségét is átvállalhatják.

Az otthonfelújítási program mintegy 130 milliárd forint megrendelés-állományt jelent a hazai építőipari alapanyaggyártók és kivitelezők számára, ezzel járul hozzá az ágazat élénkítéséhez és a gazdaság újraindításához.

 

A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alkalommal jelenik meg. A lap cikkei a fűtéstechnika, gázellátás, vízkezelés területei mellett a hűtés-, klíma- és légtechnika témaköreit tárgyalja. A VGF elsődlegesen az épületgépészeti kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, társasházkezelők, beruházók, ingatlantulajdonosok és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, problémái és megoldásai iránt.

A VGF&HKL előfizetési díja egy évre 9990 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így közel 25 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.

Érdekel az előfizetés →

Beleolvasok →

 

pályázat

Kapcsolódó

Bejelentették az új házfelújítási programot

Bejelentették az új házfelújítási programot

Utólagos szigetelésre, nyílászáró- és gázkazáncserére, kéménybélelésre, illetve a melegvízellátó rendszerek modernizálására lehet pályázni