Időhúzás tizenegyes
Tanulságos történetek
2004/11. lapszám | Veresegyházi Béla | 4767 |
Figylem! Ez a cikk 21 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Valószínűleg sokan (és itt inkább a férfikollégákra gondolok) emlékszünk még arra, amikor gyermekkorunkban a grundon vagy a játszótéren való focizás közben felhangzott az éppen vesztésre álló csapat tagjának szájából a szózat: időhúzás tizenegyes! Nos, akkoriban büntetés járt az időhúzásért, manapság az építőiparban sok pénzt lehet nyerni vele. Az alábbiakban egy olyan esetről olvashatnak, amikor az igazság győzött – sajnos, ez fordul elő ritkábban...
Történetünk két főszereplője közül az egyik, egy közepes méretű cég, a Merkapt Építőipari, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 2001 elején átalánydíjas karbantartási szerződést kötött a másik, nagy céggel, a Ganz Mozdony, Vagon és Járműgyártó Kft.-vel annak sötétsugárzóinak szervizelésére. Úgy fél évig végezték is tisztességgel a munkát, de a Ganz a sok szóbeli ígéretét megszegve sem fizetett. Mit lehetett tenni, 2001-ben a Merkapt Kft. benyújtotta a bírósághoz a Ganz Kft. felszámolására irányuló kérelmét, annak tartozáselismerő nyilatkozatának birtokában. A Ganz-ék elismerték a mintegy 1,5 milló forint értékű számla jogosságát mind teljesítés, mind összegszerűség szempontjából, viszont szeptemberben fizetési haladékot kértek. A bíróság ezt akceptálta, és 2002. január 6-i határidőt szabott a fizetésre.
Ezek után 2001 decemberében A Ganz Kft. ügyvédje telefonon jelezte a Merkapt ügyvédjének, hogy nincs ok aggodalomra, fizetni fognak határidőre. Majd – és kéretik figyelni a dátumot – december 7-én már a bíróságnak küldött beadványában nem ismeri el a tartozást és vitatja a teljesítést (amiről tartozáselismerő nyilatkozatot adott előzőleg!). A Ganz Kft. ugyanitt kérte szakértő kirendelését a valós helyzet felmérésére, annak megállapítására, hogy történt-e, és ha igen, milyen mértékben munkavégzés a Merkapt részéről.
A bíróság rábólintott a beadványra, mégsem történt semmi jó ideig. Hogy miért? Egyszerűen azért, mert a Ganz nem helyezte letétbe – a bíróság felhívására sem – a szakértői díjat, anélkül pedig a szakértő nem dolgozott. Ez újabb huzavonára adott okot, ami majd fél évig eltartott. Ekkorra végre megtett a díj és megindulhatott a „szakértés”. Különféle technikai jellegű időhúzó manőverek után 2002. december 4-én került sor a szakértői szemlére, majd 2003 januárjában a szakvélemény előterjesztésére, ami 75%-ban jogosnak állapította meg a Merkapt Kft. követelését.
Ekkor – a jog szellemében – mindkét fél megtehette észrevételeit, amire a szakértő reagált, majd megint a pereskedők jöttek. Persze a Merkapt részéről inkább csak fájdalmas, pusztába kiáltott szavak hangzottak el a rétestészta-nyúlósságú ügy vontatottsága miatt. 2003 júniusában megszületett a szakértői vélemény kiegészítése, amire a két cég újra reagálhatott – ezzel is eltelt egy kis idő. Ám szeptemberben a bíróság végre elrendelte a Ganz Mozdony, Vagon és Járműgyártó Kft. felszámolását!
A Ganz természetesen megfellebbezte a döntést, de elkövetett egy aprónak tűnő, ám annál lényegesebb hibát: kicsúszott a határidőből. Erre sietve (októberben) igazolási kérelmet terjesztett elő, amelyben arra hivatkozott, hogy önhibáján kívül csúszott a fellebbezéssel -, ezt a bíróság elutasította, azaz a döntés jogerőre emelkedett, további időhúzásra nem maradt tér és lehetőség. A Ganz Kft. is a tisztesség útjára lépett: megegyezett a Merkapt Kft.-vel, és a kamatok nélküli számlaösszeg, illetve némi perköltség fejében lezárult az ügy. Happy end-del? Egyik oldalról nézve a Merkapt hozzájutott a pénzéhez (illetve nagy részéhez), viszont csak 3 év után – addig pereskedett, fogyasztotta a saját pénzét, nyűtte az idegeit.
Részünkről néhány megjegyzést fűznénk az esethez. A jog, a törvény arra szolgál, hogy az emberi kapcsolatokat hivatalos, szabályozott mederbe terelje, formát adjon neki. Sajnos az eljárásrend visszaélésekre is alkalmat ad, éppen azért, mert minden félnek a maximális jogbiztonságot próbálja garantálni. Minden beadványra reagálni kell, minden kérvényt ki kell vizsgálni, bármennyire is látsszon rajta, hogy kamu az egész és csak időhúzásra szolgál. Mindez kombinálva a magyar bíróságok csigalassúságával, túlterheltségével minden egyértelmű ügy szereplőjének garantál pár évet az ítélethozatalig, ahol pedig tényleg van min vitázni, évtizedekben is számolhatunk, az időhúzásra ezer apró stikli nyújt lehetőséget – csak egy jó ügyvéd kell hozzá. Ha pedig minden kötél szakad, az alperes menet közben átmentheti vagyonát egy másik cégbe. Ideje van rá. Csoda, hogy Magyarországon inkább lemondanak a vállalkozók a pénzükről, mint hogy a bíróságra menjenek?
Fonjuk tovább a fonalat. A magyar építőipar, azon belül pedig az épületgépészet nem arról híres, hogy hemzseg a tőkeerős vállalkozásoktól. A fenti példában egy olyan felperessel találkoztunk, amely képes volt évekig is várni a pénzére, közben pedig ügyvédre is költeni. De hány olyan cég van, aki nem tudja ezt megtenni, aki egy számla elvesztése miatt csődbe megy? Rengeteg! És hány olyan nagyobb cég van, aki ezt kihasználva nem fizeti ki például az alvállalkozóit? Hát, ilyenből is akad elég.
Végső következtetésként megállapíthatjuk, hogy tisztességtelen vállalkozók mindaddig lesznek, amíg a törvénykezés, illetve annak hiánya lehetőséget ad rá.
