VGF&HKL szaklap

A kis palesztin

2005. november 10. | Meyer József |  1579 | |

Az alábbi tartalom archív, 15 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Időtlen idők óta ezzel a névvel illetem régi ismerősömet, kivel évekig kollégák voltunk egy azóta már részvénytársasággá szelídült szerelőipari cégnél. Szívesen cserélek eszmét vele akár a régi időkről is, mert sok a közös élmény. Másrészt a felfogása, a véleményalkotása még a magaménál is csököttebb, és ez okoz némi izgalmat diskurzusaink előrehaladtával. Ugyanis szívesen traktál tipikusan munkaügyi-munkahelyi problémákkal, amiktől joggal viszolygok, miközben el kell ismernem, hogy az általa mesélt sérelmei már-már irracionálisak, még inkább szánalmasak. A közelmúlt mindenható apparatcsikjai csak ámulnának, mennyit „finomodott” azóta a hatalmukat sikerrel átmentő bajtársaik vezetési stílusa.

Eltávolodva e személyeskedő hangnemtől, felvetődik a kérdés, hogy szabad-e górcső alá vennünk főnökeink, elöljáróink teljesítményét e színvonalas szaklap hasábjain? Mindenképp bele fogunk esni a szubjektivitás csapdájába, ezt le kell szögezni. Ugyanakkor bátorít az a tény, hogy volt itt már terítéken a korrupció is, amihez e választott témánk ezer szállal kötődik.

Manapság (még) minden főnök sikeres

Ha lenne fórumunk, vagy befolyásunk a vezetési hatékonyság alakítására, az minden ízében megváltozna – de nincs. A kontraszelekció irtásával kellene kezdenünk. „Ha a főnök – szakítva az évszázados gyakorlattal – csupa kitűnően képzett és rátermett munkaerővel veszi magát körül, akkor az ő alkalmatlansága úgyszólván azonnal tűrhetetlenné válik, a legjobbak kiválasztásával saját magát üti ki, már amennyiben nem ő a tulajdonos. Le kell mondania a pozíciójáról, különben nem lenne következetes. Ilyen megfontolásból megállapíthatjuk, hogy a valóban sikeres vezető ritka, mint a fehér holló.” – vélekedik a kis palesztin. „A zöm közös vonása, hogy a hatalom megszerzését követően minden erővel annak bebetonozását végzi, miközben a felszínen a mindenkori elvárásoktól, a cég érdekeinek hangoztatásától zeng a ház. Vagyis a saját gazdagodását és vazallusi körének folyamatos bővítését vállalati célokba csomagolva, mindennapos munkavégzésének gyakorlatává teszi.”

Barátom ehhez a gondolatához kapcsolódva a gyors iramban pusztuló lehetőségek világára utal, amint sarkos véleményének hangot adva imígyen elégedetlenkedik: „…alacsony munkanélküliség közepette egyénenként mindenki hajt, nap mint nap magas színvonalon teljesít a munkahelyén, és éppen ez az össznépivé szélesedő szorgalom döntötte kilátástalan és tartós csődbe a gazdaságunkat!”

Logisztika és transzmisszió

Ez a véleményözön kicsit sok így, egyszerre! Ami először ötlik az eszembe, az két csúnya idegen kifejezés, melyek karakterisztikusan kifejezik a teljesen kivéreztetett gazdaságunk utolsó lehetőségeit. Túlságosan hamar jutottunk el e két végső láncszemhez. Elkeserítő, hogy mára szerep- és munkavállalásaink teljes mozgásterét ezek fedik le. Mi mást kifogásolna a kis palesztin az előbb idézett kifakadásaiban?

Önmagában a transzmissziós feladatkör ugyanis nem tekinthető többnek, mint brigádvezetői vagy csoportvezetői ténykedésnek. Ezzel szemben minden elfoglalt vezetési szinten ezt fizetik meg, többnyire mesés jövedelmek és juttatások formájában, ami teljességgel elfogadhatatlan dolog más, jól működő gazdaságokban. Tőkéczki tanár úr egy gondolatmenete jut eszembe, amiben a lánckereskedelem feleslegességét és romboló erejét nagyon frappánsan mutattatta be oly módon, hogy beláthattuk, a beékelődő spekulánsoknak nincsen szerepe az értékteremtő folyamatban. Kivétel nélkül mindenki érzi ennek a helyzetnek súlyosságát és tarthatatlanságát, de a már említett beton 60 éve köt, rendületlenül. A logisztika szerepét terjedelmi okokból most nem részletezzük, de mindenki tapasztalhatja, hogy kiszolgáló szerepünk szinte kizárólagossá vált. „Ehhez intelligens és nyelveket beszélő, jó szakmájú rabszolgák szükségesek. Az egész oktatási rendszer erre lett átállítva!” – harsogja céklavörös fejjel alkalmi beszélgetőpartnerem a következő verdiktjét, és ezúttal igazat kell adnom neki. Számos európai oktatási gyakorlattal menetelünk szembe, de ennek kifejtése sem lehet a mi feladatunk. A velünk esetleg egyet nem értőknek javasoljuk például a dán gyakorlat tanulmányozását. Nálunk kisebb ország, de ők tudják, hogyan kell sikert kovácsolni. Ott tarthatatlanná válna minden olyan törekvés, mely a nemzeti önérzet kigúnyolására vagy önérdekek feladására alapozna.

Innováció?

<pyköszönjük, nem=„” p=„”>

Nagy hiba lenne az imént már többször idézett volt kollégám és barátom sérelmeivel untatni önöket. Egy megjegyzése azonban még ide kívánkozik: „…minden ambícióm kárba vész, akárhogyan is erőlködöm, bár törekszem minél jobb teljesítésre, utolsó vagyok a ranglétra alján. Fizetésem relatíve a legkevesebb, holott végzettségem és gyakorlati tapasztalatom ezt nem indokolná. Olyan ez, mintha kinyomott kuplung alá adnám a gázt!” Helyben vagyunk. A kis palesztin észre sem veszi, hogy ismétli önmagát. Ugyanazt mondta ezzel, mint nem sokkal előbbi, de szélesebb értelmezésű megállapításában, miszerint egy szorgos-dolgos nép képtelen arra, hogy ráálljon fejlődési pályájára, mi több, a tenni akarása viszi a sírba.

Muszáj lesz érintenünk az innovációt. Még a kétes állampolgárságú Rákosi Mátyás is felismerte annak fontosságát. Elég, ha csak a legidősebb – mára már ősnyugdíjas – szakmabeliek emlékeire hivatkozunk. Szerelőipari cégeknél bevett szokás volt a kollégák közt ún. ötletnapot tartani. Ügyesebb és intelligensebb szakik álltak elő olyan újításokkal, melyeket az erre az alkalomra kirendelt mérnökök/konstruktőrök sokszor tátott szájjal hallgattak. Bármilyen hihetetlen, de helyben ki is fizették a megfelelőnek ítélt jutalom összegét. (Barátom szerint személyesen Kádár János felelősségére vezethető vissza az a tragikus folyamat, ami az innováció végleges kiszorítását eredményezte a munka világából, ahol azután a gazdasági versenyt a munkaversenyek helyettesítették).

A növekedés intenzív forrásai csak szólamokban léteztek/léteznek a mai napig. Hol vagyunk attól a Lajtán túl már régtől természetesnek hangzó követelménytől, miszerint az innovációra törekvés igenis kerüljön be a legtöbb munkaköri leírásba? BE>THINK>INNOVATE>…

Függelék

Bár majdnem minden kérdésben véleményeltérésben maradtunk a kis palesztinnel, mégis szeretnék a kedvében járni. Ki az az ember, aki előállhat a jó főnök definíciójával? Ottlik Károly protokollkódexében 30 pontot sorol fel, ezt idézzük fel búcsúzóul.

A főnök illedelmes viselkedésének harminc alapszabálya

  • Viselkedjék mindig szuverén módon.
  • Legyen udvarias, barátságos, tapintatos, optimista.
  • Alakítson ki határozott véleményt, tartson ki mellette, hacsak munkatársai meg nem tudják győzni az ellenkezőjéről.
  • Ne becsülje túl önmagát.
  • Tartsa képesnek munkatársait nagy feladatokra is, és ennek megfelelően követeljen tőlük.
  • Fektessen nagy súlyt az igazságosságra.
  • Az újjal szemben legyen mindig nyitott.
  • Ha kell, ne ódzkodjék a kellemetlen döntésektől sem.
  • Teljesítsen mindig többet, mint beosztottai, önmagától igyekezzék folyamatosan a maximumot követelni.
  • Legyen példakép! Mindenki szívesen dolgozik annak irányítása alatt, akiről elmondhatja: én is olyan szeretnék lenni, mint ő.
  • Kétes üzelmekbe sohase bonyolódjék bele, különben zsarolhatóvá válik.
  • Sohase menjen biztosra, mindig számoljon kalkulálható kockázattal.
  • A lehetőségekhez képest gondoskodjék a legjobb hangulatról, környezetről munkatársai számára (világos irodák, tágas gyártócsarnokok stb.).
  • Gondoskodjék róla, hogy az üzemi étkezőhely hangulatos, az étel pedig ízletes legyen.
  • Az elért cégsikereket közölje munkatársaival, hiszen éppúgy tisztában van vele, mint bárki más, hogy azok elérésére egyedül nem lett volna képes.
  • Dicsérjen, amikor és ahol csak lehetősége nyílik rá.
  • Hagyja, hogy munkatársai okuljanak elkövetett hibáikból. Annak idején neki is megadatott ez a lehetőség.
  • Fontolja meg alaposan, kit kivel hoz össze. Ha a főnök két olyan személyt nevez ki egy terület felelősének, akikről köztudomású, hogy „halálos ellenségek”, akkor ezzel bebizonyította alkalmatlanságát az emberek irányítására, és ez előbb-utóbb a cég eredményeiben is megmutatkozik.
  • Ha a főnök két „halálos ellenséget” azzal a mottóval hoz össze, hogy az egyik előbb-utóbb úgyis kiutálja majd a másikat, és azon a poszton különben is csak egy emberre van szüksége, ez annyira rossz színben tünteti fel őt, hogy egyszer s mindenkorra elveszti tekintélyét.
  • Az alkalmatlanokat inkább fizesse ki és szabaduljon meg tőlük, mert ha „fölfelé buktatja” őket, azok csak még nagyobb kárt okoznak a cégnek.
  • Bízzon meg munkatársaiban. Olykor-olykor azért ellenőrizze vagy ellenőriztesse őket.
  • Jubileumok, ünnepélyesebb összejövetelek alkalmával bizonyuljon nagyvonalúnak.
  • Munkatársainak kínáljon nagyszabású továbbképzési lehetőségeket.
  • Legyen nyitva a füle és szobájának ajtaja a beosztottak problémái és aggodalmai előtt.
  • Gondoskodjék arról, hogy az összeférhetetlenek, a kötekedők, az intrikusok az egyébként jó munkahelyi légkörben érezzék annyira rosszul magukat, hogy ők maguk mondjanak fel.
  • Beállítódásában a tudás és az emberség kapjon fő szerepet.
  • Az istenekhez csak igazságosság tekintetében hasonlítson; minden egyéb „isteni adottság” nagyképűsködésnek tűnik, és megütköznek rajta a többiek.
  • Ha a célokat elérték, a főnök tűzzön ki újakat mind önmaga, mind pedig munkatársai számára.
  • Saját hibáiért sohase másokat vonjon felelősségre.
  • Ne felejtsen el élni: aki képtelen élvezni az életet, az maga is élvezhetetlenné válik.

Kérjük, szánjon pár pillanatot a cikk értékelésére. Visszajelzése segít a lap és a honlap javításában.

Hasznos volt az ön számára a cikk?

 Igen

 Nem