VGF&HKL szaklap

A kémény története III.

2006/12. lapszám | Dr. Meszléry Celesztin |  2675 | |

Az alábbi tartalom archív, 14 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Volt egy mindenféle szempontot figyelembe vevő méretezési eljárás az áramlásbiztosítóval ellátott gázfogyasztó készülék egyedi kéménye számítására. Az igazán jó megoldást az adta, hogy az égéstermék-elvezetést kb. azonos peremfeltételeket adó szakaszokra bontottam fel (pl. egyszerűsítve füstcső, épített kémény helyiségen belüli, padlástéri, tető feletti stb. része). Miután a rendelkezésre álló egyenletek (természeti törvények) száma megegyezett az ismeretlenek számával, a megoldást iterációs eljárás adta. A lényeg az volt, ha egy kéménynek az év során valamennyi külső körülmény mellett volt munkapontja a pozitív térnegyedben, akkor megfelelő.

 

Segít a számítástechnika

A tucatnál több, értékes, okos diplomatervezőm között szerencsére ott volt Dr. Chappon Miklós. Vele folytattuk azt a munkát, amire felhívtam a figyelmet, hogy a mértezés elméleti, de ugyanakkor számos gyakorlati mérés eredményeit beépítő empirikus elemeket is tartalmaz (pl. súrlódási és alaki ellenállás-tényező, hőátbocsátási, hővezetési, hőátadási tényezők, szélhatás, építőanyagok, tüzelőberendezés működési jellemzői stb.). Ez egy hosszú folyamat volt, és eredményei mindig pontosították, megbízhatóbbá tették az eljárást. A kézi számítás kezdett rendkívül időigényessé válni. Ekkor jött a csapatba Seidl Gábor. Ő megalkotta azt a számítástechnikai eljárást, amely esetünkben a legegyszerűbb kémény munkapont kézi eljárás kb. négy napját percekre csökkentette.

A cikksorozat további részei:

A kémény története V.

A kémény története IV.

A kémény története III.

A kémény története II.

A kémény története I.


Nos, mi úgy gondoljuk - és jogosan -, hogy az áramlásbiztosítós eset a legbonyolultabb, és minden más (tüzelésfajták is) ebből egyszerűsítve levezethető. A szoftver hazánkban elterjedt (tervezők, kéményseprők stb.), és jöttek a hozzáadott értékek. A több készülék - egy kémény (Kovács Huba, Dr. Nyerges Tibor, Szalay Zoltán, Virág Zoltán kiváló épületgépész tervezők), a gyűjtőkémény (Dr. Chappon Miklós, Dr. Szlivka Ferenc BME, Gödöllő tanszékvezető) stb., elnézést, ha a többieket nem említem. Mígnem aztán eljutottunk, már hosszabb idő óta Baumann Mihályhoz, aki a több évtizedes munka minden tapasztalatát összegzi, és jelenleg a témakört viszi.


Időközben megjelent az EU MSZ EN szabványa a méretezésről. Magánvéleményem, hogy ez korszerűtlenebb, mint a Baumann-szoftver. Ennek oka, hogy hazánk mindenféle tagsága ellenére ezen a területen anyagi háttér nélkül nem delegál képviselőket az égéstermék-elvezetési bizottságokba. Szerencsére az EU-követelményeknek eleget tevően Baumann Mihály meghagyta a magyar változatot is.
Összesítve: úgy vélem, a magyar tudás a kéményméretezésben ma is csúcson van. Persze van még fejlődés, ha a kéményáramkört nézzük. Érdeklődéssel figyelem, hogy Dr. Barna Lajos docens a Tanszéken, ill. Keszthelyi István hogyan tud hozzájárulni hírnevünk erősítéséhez.


Számos külföldi/hazai író/tudós adott jóslatokat a jövőre. Én ebből Arthur C.Clarke (Profile of the future, 1970) könyvéből azt kívánom: a legkellemesebb időtöltés lesz, ha valaki tanulásra adja a fejét, bár a mai helyzet ennek nem kedvez.


Az égéstermék-elvezető rendszer méretezésének szerves részét képezi az égésilevegő-utánpótlás tervezése. Az épület ebben a vonatkozásban, mint a rendszer működésének peremfeltétele vehető figyelembe. Ezt, a ma már szakmai körökben általánosan elfogadott elvet, nagyon nehézkes volt hazailag bevezetni és elfogadtatni. A kémény, illetve készülék üzemét külön-külön és összehangolatlanul szabályozták különböző hatóságok. A megegyezések később létrejöttek, az égéstermék-elvezető rendszer egy kézbe, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumhoz került, az ország kéményseprő vállalatai többségében átalakultak "kéményseprő és tüzeléstechnikai szolgáltató vállalatokká", de a megelőző időszak "baklövéseit" hazánk még évekig teherként viselte el.

Új szemléletre volt szükség

Amikor a középmagas és magas lakóépületek elterjedésével, valamint a szénhidrogén-tüzelésre való átállással az égéstermék-elvezetés központi problémává vált, az elkövetett hibák túlnyomó részét a szemléletmódnak a hiánya okozta, nemcsak hazánkban, de külföldön is. Az épületek építési magassága növekedett, a szilárd tüzelőanyagokat egyre nagyobb mértékben helyettesítették korszerű energiahordozókkal (kőolaj, városi gáz, földgáz). Bár a különböző tüzelőanyag-halmazállapotú tüzelésfajták között alapvető eltérések állnak fenn, mégis, méretezésre továbbra is a szilárd tüzelésre épülő, empirikus módszereket használták.

 

A szilárd tüzelésre alkalmazott hagyományos építési módszerek, építőanyagok, az üzemeltetési megfigyelések, tapasztalatok alapján kialakult műszaki előírások, empirikus méretezési eljárások elégtelennek bizonyultak a felmerülő újszerű igények, a méretezési és üzemeltetési eljárások megoldására. Újszerű igényként jelentkezett

  • az építési költség és a hasznos lakóterület szempontjából kedvezőbb, alaprajzilag kis helyszükségletű kémények alkalmazása;
  • az egy kéményre köthető gázfogyasztó készülékek számszerű növelése, azaz az épületben alkalmazott kémények számának csökkentése;
  • a nagyobb építési magasságok miatt könnyű, de statikailag megfelelő építőanyagok használata;
  • sima belső kéményfelület- kiképzés az áramlási nyomásveszteség csökkentése érdekében;
  • hőszigetelés alkalmazása a környezettel való energiacsere mérséklésére, ill. a kondenzációs jelenségek megszüntetésére;
  • az előregyártható, elemekből összeállítható kéményrendszerek alkalmazása a korszerű építési technológiákhoz.


Ezzel egyidejűleg felvetődtek üzemeltetési és méretezési problémák, mint

  • a kondenzáció miatti kéménykorrózió intenzívebb fellépése;
  • a több szintet üzemeltető nyitott kéményrendszerekben hangátviteli jelenségek, hangszigetelési kérdések;
  • a kémény teljesítményhatárainak megállapítása;
  • az egy kéményre biztonságosan köthető szintek, ill. készülékek száma, a készülékek névleges terhelése;
  • az összegezett készülékterhelés, a készülék-üzemmód, a kéménymagasság és -keresztmetszet összefüggései;
  • a külső időjárási viszonyoknak és az égéstermék-lehűlés mértékének a kémény teljesítményére gyakorolt hatása.


Véleményem szerint az égéstermék-elvezetés általános követelményrendszere a következőkben fogalmazható meg: az égéstermék-elvezető rendszer és annak elemei feleljenek meg a rendeltetésszerű használhatóság, az élet- és egészségvédelmi, a vagyon- és tűzvédelmi, a környezetvédelmi, továbbá az esztétikai és városképi követelményeknek. Az égéstermék-elvezető rendszert úgy kell megvalósítani (tervezni, építeni, szerelni), hogy

  • a tüzelőberendezésben keletkező égésterméket biztonságosan szállítsa el a szabadba;
  • a tüzelőberendezés begyújtásakor, hosszabb üzemszünet után, a rendszerint fellépő égéstermék-torlódás során az üzemeltetésre szolgáló helyiség légterében az emberi egészségre ártalmas mértékű égéstermék-alkotó koncentráció ne keletkezzen;
  • az égéstermék-visszaáramlás ellen védett legyen;
  • a helyiségben üzemelő tüzelőberendezés égésterméke az elvezető rendszer nyomvonalával érintett más helyiségek légterébe ne áramoljon be;
  • az időben közel állandósult üzemben, a hőegyensúlyi állapot környékén a kémény belső felületén kondenzációs jelenségek ne lépjenek fel;
  • az időben változó üzemben, a hosszabb üzemszünet utáni induláskor természetszerűen fellépő kondenzációs jelenségek a kémény nyomvonala mentén elhelyezkedő helyiségek falazatában káros mértékű nedvességet, állagromlást ne okozzanak;
  • a szándékosan kondenzációs üzemre tervezett rendszerekben a kémény belső felületét a kondenzátum korróziós (agresszív) hatásainak ellenálló anyagból kell készíteni, és gondoskodni a keletkező kondenzátum összegyűjtéséről és biztonságos eltávolításáról;
  • a tüzelőberendezés helyisége és a rendszer nyomvonala mellett elhelyezkedő más helyiségek között hang- és zajhatásokat ne közvetítsen;
  • a tüzelőberendezés helyiségében a felhasznált égési levegő utánpótlása megoldott legyen;
  • a kémény kitorkollásán keresztül kibocsátott égéstermékkel környezetét a környezetvédelmi előírások által megengedett mértéken felül ne szennyezze;
  • tisztítható legyen;
  • üzeme méréssel ellenőrizhető legyen.

Az égéstermék-elvezető rendszert minden esetben áramlástechnikailag és hőtechnikailag méretezni kell, kivéve a szabványosított vagy az alkalmazási engedélyben ez alól felmentett rendszereket. (folytatjuk)

Dr. Meszléry Celesztin


Kérjük, szánjon pár pillanatot a cikk értékelésére. Visszajelzése segít a lap és a honlap javításában.

Hasznos volt az ön számára a cikk?

 Igen

 Nem