VGF&HKL szaklap

A kémény története I.

2006. október 10. | Dr. Meszléry Celesztin |  38 349 | |

Az alábbi tartalom archív, 14 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

A történelmi írásművek egy része szigorúan tudományos, ún. forrásokra hivatkozik (amelyek vagy igazságot mondanak, vagy vitathatók), és általában csak az emberek töredéke (speciális érdeklődők) számára ad olvasási élményt. Másik része a szerzői fantáziával kiszínezve kimondottan élvezetes, tények, kitalációk keveréke. A kéménytörténelem úgy fog közelíteni a valósághoz, ahogy napjaink felé közeledünk, hiszen a korai évezredekről semmi írott, hiteles forrásunk nincsen. Remélem azonban, amikor a tudományos szakaszhoz elérünk, az érdeklődő szakemberek akkor is szívesen olvassák, emlékezve a meseszerű részletekre is.

A történelmi írásművek egy része szigorúan tudományos, ún. forrásokra hivatkozik (amelyek vagy igazságot mondanak, vagy vitathatók), és általában csak az emberek töredéke (speciális érdeklődők) számára ad olvasási élményt. Másik része a szerzői fantáziával kiszínezve kimondottan élvezetes, tények, kitalációk keveréke. A kéménytörténelem úgy fog közelíteni a valósághoz, ahogy napjaink felé közeledünk, hiszen a korai évezredekről semmi írott, hiteles forrásunk nincsen. Remélem azonban, amikor a tudományos szakaszhoz elérünk, az érdeklődő szakemberek akkor is szívesen olvassák, emlékezve a meseszerű részletekre is.

A cikksorozat további részei:

A kémény története V.

A kémény története IV.

A kémény története III.

A kémény története II.

A kémény története I.

Melyikünk nem ült még tábortűz (szalonnasütés, bográcsgulyás, pincepörkölt, hangulat stb.) körül? Tapasztaltuk, hogy szélcsendes időben sem kellemes a füst. A szellőrohamoknál meg körbeszaladgáljuk a tüzet, hiába mondja a magyar közmondás: "szépre száll a füst". A füst is jó valamire, nemcsak a kolbász és más disznóságok füstölésére. Olvastuk indián történetekben, hogy nagy távolságokra tudtak üzenni a tűz fölé tartott takarókkal morze-szerűen megszakítva a folyamatos füstöt. Ugyanakkor tudjuk, hogy Winnetou és Old Shatterhand gyakran csinált "füstmentes" tüzet, nehogy a környéken kóborló ellenséges rézbőrűek őket juttassák a boldogabb vadászmezőkre. Azt viszont sohasem tudjuk meg, hogy a világ mely táján, melyik előember ősünk jött rá, hogy a szarvascomb jobb sütve-főzve, mint nyersen (és később sót, fűszereket is szerzett hozzá). De ehhez kellett a tűz.

A monda szerint a tüzet Prométheusz adta át az embereknek, és ezért a Kaukázus szikláihoz láncolták, ahol keselyűk tépdesték a máját.

... " Az emberek kedvéért vetem ily igát magamra én;
husáng szárába töltve loptam el nekik a szikrát,
mely minden mesterség mestere, s az emberek
minden szükségében segít"...

(Aiszkhülosz: Leláncolt Prometheusz, Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása)

Az őstörténeti kutatásokból ugyancsak ismerjük, hogy a hordákban külön ember feladata volt vándorláskor a tűz (parázstartó edény) hordozása, mert csak ezután jött a csiholással (kovakő), ill. fapöcök forgatásával keltett tűzrakás.

A füst kellemetlen

Induljunk ki abból, hogy volt bármikor rakható tűz és a kellemetlen füst. Az előember, ha zárt térbe került, valószínűleg olyan barlangot választott, aminek tetején volt lyuk. Azaz a lyuk a kémény őse. És ez ma is így van az ún. civilizáció (energiapolitika, metró, TV, Internet stb.) által nem befolyásolt területeken.

A lyuk után ki alkothatta az épített kéményt? Nem tudjuk. Ehhez ismernünk kellene a részben már felderített kultúrák épületgépészeti történelmét. Az én első olvasmányaim az épített kéményekről az ún. "sötét középkor" régészeti feltárásaiból adódtak. Az első primitív lakótornyok földszintje raktárszerű; a külső lépcsőn (védelmi szempont) megközelíthető első emeleten volt a kandalló, amelynek kéménye részben fűtötte a második emelet főnöki szobáit. Valószínű azonban, hogy a világ bármely részén az első kémények a főzés-sütés műveletével, a konyhákban alakultak ki, amelyek általában a lakótértől elkülönített épületekben valósultak meg. Nyilvánvalóan az Egyenlítő közelben Kínában, a Tigris-Eufrátesz vidékén, Egyiptomban, a maják birodalmában stb. nem kellett fűteni, de enni igen. (Emlékszem, még a Tanszéken dolgoztam, amikor egy észak-afrikai ország oktatási intézménye felkért minket épületgépészeti jegyzetek írására, és szóba jött az égéstermék-elvezetés is. Miután tanulmányoztam az éghajlati viszonyokat és a helyi szokásokat, nem vállaltam a feladatot, ugyanis a konyhakémények (esetleg HMV) ezt nem indokolták.)

A másik terület, ahol kellettek kémények, a használati meleg víz (HMV) előállítása volt. A fővárosban elég kimennünk Aquincumba, hogy ennek példáit lássuk. De a görög-római fürdőkben a tehetősebbek villáiban emellett padlófűtés is működött.

Már az ókori görögök is...

A görög-római kultúrában az épületgépészet egyes részei magas színvonalon működtek, habár nem minden egyszerű állampolgár szintjén. A vízellátás-csatornázás (ld. városok régészeti feltárása, mai napig megmaradt vízvezetékek, a vízzel ellátott árnyékszékek, fürdők, fürdőkádak, padlófűtések stb.), a ritkább, de létező padlófűtés. Még olyat is olvastam, hogy havat, jeget hozattak a magán hűtőkbe, ill. duplafalba a helyiség hűtésére.

A "római" birodalom bukása után beleestünk a sötét középkorba, ahol a higiéniás feltételek hiányában a járványokkal néhány évtized alatt felére fogyatkozott több országban a lakosság. Aztán jött egy politikai/gazdasági fellendülés, majd ismét járvány stb. Számos történelmi irományt olvastam ezen korszak kiemelkedő uralkodójáról, Nagy Károlyról (Carolus Magnus), aki szívesen fürdött Aachen forrásaiban, és reggelenként saját, hordozható árnyékszékén ülve indította el a napot. Ez a szokás az uralkodóknál még több száz évig élt. A vezető réteg a várárok fölé kiépített pottyantókat használt, de korántsem az ott lakók számának megfelelően. Néhány létesítményben a termekben pisilni csak a várúr joga volt. Furcsa, hogy ugyanezen időben pl. Japánban bármely paraszt felemelte kimonóját, majd elvégezve dolgát elvitte a terméket a kertbe trágyaként.

A kémény a felszíni építmény része, az eltemetett, majd kiásott régészeti leletekben nem maradt fent. Most hosszasan elemezhetnék ismert sumér-asszír-babilóniai, egyiptomi, maja-azték-inka stb. leleteket, ahol HMV (fürdőkád) és konyha volt, de a kéménynek nyoma sincs. Térjünk vissza Európába, ahol a középkorból maradtak fenn kémények. Olvastam, hogy néhány középkori létesítmény falban vezetett kéményeit épületgépészek elemezve azokat jól méretezettnek találták. De mi is a kémény? Több évtizede így fogalmaztam meg: "...Általános megfogalmazásban az égéstermék-elvezető rendszer: a tüzelőberendezés, a füstcsatorna, ill. füstcső, a kémény, valamint a kéménykorrózió elleni védelem, a tisztás, az üzemszabályozás és ellenőrzés szerkezeteinek, és a kéményvégződésre szerelt, a szélhatást módosító és csapadékbejutást megakadályozó szerkezetek öszszessége és egysége.

A kémény az épület teteje fölé kitorkolló, függőleges irányítású szerkezet, amely a tüzelőberendezés égéstermékeinek szabadba vezetésére szolgál. A szerkezet belső, szabad járatát nevezik csatornának, aknának, kürtőnek. A füstcsatorna a tüzelőberendezés égéstermékét a kéménybe vezető, alapvetően vízszintes irányítású, vagy a kémény felé kismértékben emelkedő, építőipari technológiával épített, vagy hőszigetelten, szerelőipari technológiával szerelt szerkezet. A füstcső hőszigetelés nélküli acéllemez vagy alumíniumcső, amely a készüléket a füstcsatornával vagy a kéménnyel köti össze..." Ma már az EU-szabványosítás során - szerintem helytelenül - eldobtuk a kémény szót, és égéstermék-elvezető berendezésről beszélünk. Sőt, vannak rövid függőleges/vízszintes "kipufogó csövek" is. Mindezekről később.
(folytatása következik)


Kérjük, szánjon pár pillanatot a cikk értékelésére. Visszajelzése segít a lap és a honlap javításában.

Hasznos volt az ön számára a cikk?

 Igen

 Nem