Épületgépészet és valóság
2007/4. lapszám | Veresegyházi Béla | 4189 |
Figylem! Ez a cikk 19 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
A Hungarotherm (és most már a Comfort Budapest) ideje mindig is az épületgépész szakma tavasza volt; a gyártók-kereskedők fokozták kommunikációs tevékenységüket, találkozók jöttek létre, eszmecserék folytak le, bemutatásra kerültek az újdonságok, a szakemberek pedig magukba szívhatták az információkat. De ez volt mindig az értékelés időszaka is, főleg számunkra, szaklapunk számára, amikor mérleget vonhattunk: milyen tendenciák, törekvések, eredmények jellemzik manapság az épületgépészetet? Persze túl nagy fába nem vágnánk a fejszénket: egy átfogó értékelés elkészítése nem a mi feladatunk. Áprilisi számunk felvezetéseként három, nem sorsfordító, de jellemző jellemző témáról szeretnénk szólni.
Mit ér a szándék?
Hír: "A Fővárosi Gázművek Zrt. és a Magyar Épületgépészek Szövetsége 2007. március 20-án együttműködési megállapodást írt alá a csatlakozóvezetékek és fogyasztói berendezések ötévenkénti műszaki-biztonsági felülvizsgálatának támogatásáról. A kezdeményezés célja nem csak a műszaki biztonság növelése és a földgázszolgáltatás minőségi javítása, hanem a fogyasztók támogatása az előírt törvényi kötelezettség teljesítése érdekében.
A FŐGÁZ felelősségi körén túlmutató kérdésekben is elkötelezett, így különösen fontosnak tartja a telekhatáron (épületen) belüli gázvezetékek és gázkészülékek megfelelő színvonalú és gyakoriságú felülvizsgálatának rendszeres elvégeztetését. (A földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény 22. § (7) bekezdésében előírt, a csatlakozóvezetékek és fogyasztói berendezések ötévenkénti műszaki-biztonsági felülvizsgálatát jelentő kötelezettség a fogyasztó feladata és felelőssége.) A rendszeres és kötelező felülvizsgálatok minél nagyobb számban történő elvégezhetőségének érdekében a Fővárosi Gázművek Zrt. (FŐGÁZ) és a Magyar Épületgépészek Szövetsége (MÉGSZ) együttműködési megállapodást kötött. A megállapodás értelmében a műszaki felülvizsgálatot a MÉGSZ minősített tagjai végzik. Az együttműködési megállapodás célja, hogy a törvényi kötelezettség betartásának elősegítésével a FŐGÁZ és az MÉGSZ hozzájáruljon egyrészt a műszaki biztonság növeléséhez, a földgázszolgáltatás színvonalának javításához.
A fenti célokon túl a földgázfogyasztók széleskörű tájékoztatása mellett az aláírók bíznak az előírt törvényi kötelezettség hatékonyabb teljesítésében, ezen keresztül pedig a csatlakozóvezetékek és fogyasztói berendezések elhanyagolt műszaki állapotából kényszerűen adódó "váratlan" szolgáltatás szüneteltetések számának csökkenésében. A megállapodás értelmében a Fővárosi Gázművek Zrt. minden szükséges szakmai támogatást megad a Magyar Épületgépészek Szövetségének, míg a MÉGSZ szolgáltatja az együttműködésben részt venni kívánó vállalkozók és vállalkozások szakmai minősítését, így biztosítva az állandó és magas szakmai színvonalat a felülvizsgálatot megrendelő földgázfogyasztók részére. A munka során a szakmai szervezet szavatolja, hogy az általa minősített vállalkozó/vállalkozás az általa elvégzett helyszíni felülvizsgálatról a fogyasztóval is aláíratott jegyzőkönyvet vesz fel, amit annak részére átad, illetve a másolatát 10 évig megőrzi."
Eddig a hír, és most lássuk a tényeket.
1. Az állampolgárokat törvény kötelezi arra, hogy berendezéseiket ötévenként felülvizsgáltassák.
2. Az állampolgárok a törvényt - amiről, valljuk be, nem is tudnak - nem tartják be.
3. A FŐGÁZ és a MÉGSZ jelentős anyagi és szellemi ráfordítással egy igen jó rendszert dolgozott ki, ami élet- és vagyonvédelmi szempontból nagyon fontos.
Fog-e működni?
Lássuk a pro és kontra érveket.
A lakástulajdonos jegyzőkönyvet kap kézhez gázos berendezéseinek állapotáról, és valószínűleg a szükséges javítások módozatairól, esetleg várható költségeiről. Tudatosul benne saját kockázatának mértéke, valamint az, hogy mennyit takaríthat meg egy felújítással. Mindez szemben áll egy ötévenként egyszeri, kb. 5000-20 000 forintos becsült összeggel, amennyibe a felülvizsgálat kerül.
Ki fogják ezt fizetni polgártársaink, tudva, hogy a törvény ellenére lényegében önkéntes a dolog, hiszen szankciók nincsenek? Az igaz, hogy ennyit a hülyének is meg kell érjen a dolog, de ne feledjük: Magyarországon élünk. És aztán a nagyobb tétel: maga a felújítás, a jegyzőkönyv alapján szükségessé váló tennivalók. Itt már százezrekről, esetleg milliókról beszélünk. Ebben az esetben nagyon fontos lesz a felmérést végző szakember szava, hogy melyik hiányosságot milyen jelzővel illet, minősít, hiszen könnyebben leszokunk a dohányzásról, ha tüdőrákot emlegetnek, mintha azzal ijesztgetnének, hogy besárgul a fogunk. Lehet mindezt a szakmai korrektség és a jó ízlés határain belül, de felelősen tenni: például kihangsúlyozni a légellátás fontosságát, aminek hiánya fejfájástól az asztmán keresztül halálos füstgáz-visszaáramlásos balesetig mindennel szolgálhat.
Konklúziónk a FŐGÁZ-MÉGSZ közös kezdeményezéshez: sok sikert kívánunk, és látunk esélyt, hogy a gondolkodó emberek körében, ha sikerül elérni őket, sokan veszik majd igénybe a szolgáltatást.
Kiállítások
A szakkiállítások kérdésköre idén, a Comfort Budapest ringbe szállásával a közérdeklődés homlokterébe került. Lapzártánk időpontjában mind az előbb említett, Syma-csarnokbeli rendezvény, mind a Hungarotherm előttünk állt, de talán éppen ezért érdemes néhány szóval feleleveníteni a frankfurti ISH-n, Európa talán legnagyobb épületgépészeti szakkiállításán szerzett benyomásainkat.
Utazás
A vásárközpont Frankfurt belvárosában van, két villamosmegállóra a pályaudvartól. Nyitáskor és záráskor öltönyös üzletemberek és kiskosztümös üzletaszszonyok áradata hömpölyög a két létesítmény között, sokan táskát húznak maguk mögött. Németországban úgy tűnik, nem csinálnak gondot abból, hogy ne autóval közlekedjenek és hogy sétáljanak pár percet, még a cégvezetők sem. Persze ehhez kellenek a villámgyors, szinte percenként induló, kulturált vonatok is. Aki akar, persze autózhat is: a parkolás nem probléma, viszont dugókra és csúcsforgalomra ott is számítani kell.
Helyszín
A Messe nagy, sőt hatalmas. Több épület, mindegyik vagy hat szinttel, szintenként akkora területtel, mint a Hungexpo A pavilonja. A cégek foglalása is ehhez arányul, egész kis gyártói városok jönnek így létre. Más dimenziók ezek, más célközönséggel. Ide a kiállítók szerte Európából várják a látogatókat, és ehhez is idomul magatartásuk: a messziről jött vendégeknek folyamatos kényeztetésben van részük, mind szakmai, mind például ellátásbeli téren. Figyelmük egyszerre célzott és szórt: aki bejön a területükre, azt érdeklődőnek, nem pedig ténfergőnek tekintik - ilyenből nincs is sok. Itt nem tudja egy csak úgy beeső egy nap alatt végigportyázni a kiállítást; csakis célzatos megközelítésről lehet szó, így feltételezhető, hogy aki hozzánk jön, az tényleg komoly érdeklődő. Talán emiatt is kivesztek a félcsupasz csalogató, röpcédulaosztó lányok.
Kiállítók
A számuk légió. Mindenki itt van, aki számít, és akkora területen, olyan kiállítással, amekkorát csak össze bírnak hozni, pénz nem akadály. Érdekes a kiállító cégek kilétének változása. Öt-tíz éve még túlnyomó részben német vállalkozások állítottak ki nagy alapterületen, aztán megjelentek az olaszok kicsiben. Mára ők is a nagyok közé kerültek, minőségben, üzletpolitikában és kiállítási megjelenésben egyaránt. Manapság a keletiek, a kínaiak, törökök, indiaiak stb. töltenek meg pár szintet kicsi standjaikkal. Vajon öt év múlva ők is a nagyok között lesznek? (Itt kérünk elnézést a nemzeti alapon megkülönböztető mondatainkért. Valójában inkább gazdasági orientációkról van szó, amelyeket hagyományosan népekhez kötünk.)
Ellenőrzés
A kiállítás szervezői mindenre figyelnek. Arra, hogy a kiállítók és a vendégek könynyen, gyorsan jussanak információhoz és általában mindenhez, amire szükségük van, de arra is, hogy semmilyen érdek ne sérüljön. Ez megy kicsiben, amikor alkalmazottak a látogatók között cirkálva elkobozzák (persze csak időlegesen) a fényképezőgépeiket, és megy nagyban, amikor a hivatalos nyitás előtti este egyenruhások kamionszámra szállítják el az elkobzott, gyanúsan valamilyen neves termékre hasonlító árut bizonyos kiállítók standjairól. Magyarul: fontos a kiállító, aki a nagy pénzt hozza, és érdekeit még más, kevésbé "önállóan" kreatív gyártók rovására is meg kell védeni. Nagyon helyeslendő törekvés.
Kíváncsian várjuk, hogy kis Magyarországunkon milyen pozitív változásokat érzékelhetünk a kiállítások megrendezésében.
Megújulók
Elmúlt lapszámainkban és mostani, áprilisi kiadásunkban is több szó esett-esik a megújuló energiák körüli félreértésekről, polémiákról. Végül is, mi az igazság a megújulók körül?
Tény, hogy a gázáremeléssel a magukat újratermelő energiafajták iránt megélénkült az érdeklődés, az ilyen technológiákkal foglalkozó cégek hoszszú, sanyarú évek után végre nekilendülhettek. Eddig kitartottak és tették a dolgukat, annak ellenére, hogy termékeiket, szolgáltatásaikat nem tudták széles körben értékesíteni azért, mert állami támogatás híján a nap-, földhő stb. nem állt meg a saját lábán a gázzal szemben (néhány kivételtő eltekintve). Eddig maradtak a gázzal el nem látott területek, a zöld-fanatikusok és a haladó szelleműek, mint vevők. Most, hogy a megújulók versenyképessé váltak és egyre inkább azok lesznek, ugyanúgy, mint a split-piacot néhány éve, ezt a szegmenst is környékezik egyidényes importőrök. Itt viszont sokkal nagyobb kárt tudnak okozni, mint a klímáknál! Egy kis split szerelését manapság már nem lehet igazán elrontani, de egy napkollektor, egy hőszivattyú telepítésénél sokszor még szakcégek sem állnak biztos lábakon! Hány olyan esetet hallottunk mostanában, hogy elégedetlen vevők ostorozták az adott technológiát, mert az nem teljesítette az ígért 5-ös, 6-os COP-t?
Vannak ígérgetők, és vannak hívők. Az ígérgetők sok pénzért eladják a berendezést, úgy, hogy teljesíthetetlen teljesítményekkel biztatnak. A hívő megveszi azt, és csalódik - nagyrészt önhibáján kívül. A hívők másik - kártékonyabb - csoportja pedig megvásárolja a berendezést, anélkül, hogy igazán odafigyelne arra, amit a szakkereskedő mond, mintegy csodaszernek tekintve például a hőszivattyút, aztán persze ő is csalódik, és a technológiát szidja. Mit lehet tenni? Kívánunk minden tisztességes kerekedőnek-telepítőnek értelmes vevőket.
Trükkök
A gázáremelés (a GMBSZ-szel együtt) nem csak a megújulókat tolta előtérbe, természetesen a gázkazán-gyártók üzletpolitikáját is módosította. Itt nem kell nagy dolgokra gondolni, egyszerűen anynyi történt, hogy a nyílt égésterű készülékek háttérbe szorultak, a zárt égésterűek, különösképpen pedig a legjobb hatásfokot produkáló kondenzációs kazánok előtérbe kerültek. A tendencia eddig is ez volt, csak most markánsabban érvényesül. Ám néhány oldalhajtás is virágba borult ugyanezen a törzsön, legyen példa erre az alábbi történet. Hirdeti magát az Interneten (valószínűleg máshol is) egy cég, azzal, hogy birtokukban van egy ún. gázporlasztásos technológia, amellyel a sima vezetékes földgázt úgymond feljavítják, és kazántól függően 5-35%-os hatásfok- javulást, azaz ugyanilyen mértékű megtakarítást érnek el. Honlapjuk kiváló, táblázatok szemléltetik a lehetséges nyereséget, és kazántípusra lebontva megadják annak várható mértékét. Jól hangzik, reméljük, igaz is.
Kétségünk csak a következők miatt támadhat.
1. Ugyanez a technológia jó 25 évvel ezelőtt már felbukkant, majd szépen el is halt. Vajon miért, ha működött?
2. Nincs semmilyen hivatalos irat, független vizsgáló cég minősítése az ígéretek mellett, csak az érintettek elbeszélése. Nem minden a bizonyítvány, de azért csak jelent valamit.
3. Végül, de nem utolsó sorban: hogy lehet az, hogy - amint azt az ezzel foglalkozó épületgépész szakemberek jól tudják - ugyanolyan gyártmányú égőfejjel szerelt, azonos cégcsoport gyártotta, majdnem ugyanolyan, csak más márkanéven futó kazánok egyikénél 5, a másiknál pedig 35% a megtakarítás? Enynyit számítana a márkanév?
Szakmai sikerekben gazdag üzleti évet kíván olvasóinak a VGF szerkesztősége.