VGF&HKL szaklap

Hendikep

2007/4. lapszám | Meyer József |  3559 | |

Az alábbi tartalom archív, 13 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Hendikep cikkünkről bővebben olvashat, ha rákattint a címre.

Hendikep

Anyagbeszerzés? Pályáztatások? Gazdasági verseny? Csak hálásak lehetünk egy ilyen ajánlott témacsokorért, mert itt olyan folyamatokról lehet morfondírozni, amelyek úgyszólván mindenkit érintenek, aki vállalkozással, kivitelezéssel foglalkozik.

A rendeletekkel és törvényekkel szabályozott pénzforgalmi műveletek működését nem vitatja senki, melyek hatókö-rét csak érintjük: tudván, hogy vannak olyan vásárlások, amelyeknél szükségtelen, mi több, arányt tévesztő lenne a forgalmazók tömeges mozgósításával történő tételes ár-összehasonlítás. Ilyen eseti vagy pótlólagos anyagbeszerzések során a pillanatnyi igényeink szerint vehetünk segédanyagokat, fittingeket, alkatrészeket. Ekkor senki sem vádolhat meg minket azzal, hogy összejátszunk kedvenc kereskedőnkkel, minden gyanakvás és fikció mosolyt fakaszt.
De ejtsünk szót a másik végletről, az adott szó nimbuszáról. Ki ne emlékezne azokra a közismert nagyvállalkozókra, akik interjúik alkalmával nem is olyan rég még büszkén hangoztatták, hogy ők még hisznek az adott szó becsületében, már amennyiben az hivatott arra, hogy írott szerződéseket helyettesítsen.
Nem kell bizonygatnunk ennek a nézetnek abszurditását, tarthatatlanságát sem. Nyilvánvaló, hogy léteznek ezek az akár hallgatólagos megállapodások, de kizárólag a piacot meghatározó, a lehetséges megrendeléseket előzetesen felosztani hivatott részvevők zárt körén belül, vagyis még a tőkemozgásokat feltérképező megelőző fázisban. Erről nagyon egyszerűen megbizonyosodhatunk, amennyiben - kellő rutin és ismeretek birtokában mintegy előre vetítve a küzdelmes pályáztatási folyamatok végeredményét - meg tudjuk tippelni, hogy régiónkon belül egy adott beruházást vajon melyik csoportosulás vagy vállalkozás fog megvalósítani, pusztán "rátermettségi" alapon.
Az öreg hölgy látogatása
Tanulmányaink során a közgazdasági ismeretek tárgykörében találkozhattunk első ízben a pénz öt funkciójával, úgymint: (1) értékmérő, (2) cserét vagy forgalmi feladatokat old meg, (3) fizetési eszköz, (4) egyöntetű a felhalmozási-kincsképző szerepe, valamint (5) nemzetközi fizetőeszköz, világpénz. Ezek egy jól működő piacgazdaságban annak dinamikája szerint valamennyi folyamatban szabadon érvényesülnek, és biztosítanak egy megbízható keretet az egészséges verseny számára is. Ha ezek közül akármelyik sérül vagy működésében korlátozzák, esetleg deformálják, az mindig pontosan jelzi, hogy a gazdaság már elveszítette a szuverenitását. Például a kettős pénzrendszerrel (mint az euró és a nemzeti valuta egyidejű működtetése) a nemzetközi fizetési eszközt transzmissziós feladatokkal is felruházzuk. Ámbár itt eltérünk a világpénz eredeti értelmezésétől, amennyiben azt az egyre terhesebbé váló árfolyam-spekulációkkal helyettesítjük. Ha tudatosan ziláljuk szét a gazdasági folyamatokat, netán szűkített újratermelési ciklusokat generálunk, akkor viszont már az összes többi funkció károsodik. Van azonban ennél közérthetőbb, kevésbé vitatható, a pénz forgalmi feladatából levezethető hivatkozás is a tarsolyunkban. A csere folyamatában ugyanis az áru és a pénz szinte egyidejű ellenmozgásban van. Ezt felborította a körbetartozások kialakult gyakorlata, ami az elhúzódó válságot ezzel az új összetevővel csak tovább mélyítette.
De emlékezzünk meg a versenytől hatalmi erőszakkal védett résztvevőkről is. Amennyiben a gyógyszer-kereskedelemre gondolunk, ott hat-hétezerszeres profitok keletkeznek azáltal, hogy az értékmérő funkció működését tartósan eltérítik. Ha ezt összehasonlítjuk az építőiparban keletkező fél-egyszázaléknyi, lényegében hibahatáron belüli eredménnyel, csak egyik okként fogadhatjuk el, hogy ez utóbbi tevékenységi körnek nagyon alacsony az innovációs tartalma. Inkább azt gyanítjuk, hogy az árharc köntösébe bújtatott, de a piaci részvételünkkel kapcsolatos félelmeink túlságosan is eluralkodtak rajtunk. Más szakemberek meg azt hangoztatják, hogy indokolatlanul sok a kivitelező. Így klasszikus építőipari vállalkozásban a versenyeztetéssel elnyert munkákon számottevő eredmény nem keletkezhet, ezt tényként kell kezelnünk. Mégis, mitől virulens egy nagyobb cég vagy csoportosulás? - tehetik fel a következő kérdést. Nyilvánvaló, hogy úgy a megrendelői kör, mint a kivitelezők régtől felismert közös érdekeit szolgálja a törekvés, miszerint a termelési feladatok minél nagyobb részei kerüljenek ki a versenyeztetés hatóköréből akár pótmunkák, akár új, de kapcsolódó beruházások formájában. Különösen kiterjedtebb vagy időben elhúzódó megvalósítással kalkulált létesítményeknél figyelhetők meg kísérő ellazulási folyamatok, mint a felmerülő új feladatok ajánlati árainak kidolgozása egy relatív magas profit megszerzése reményében, még a kiviteli terveket megelőző időszakban. Persze ebben a beruházó a kezdeményező partner, az esetek többségében valamilyen kényszerűségből sorol előbbre sürgőssé váló pénzügyi döntéseket, melynek során az érdekelt felek kölcsönösen jól járnak. Ez a legrövidebb válasz erre a kérdésre.
Mialatt a legkíméletlenebb harc éppenséggel a munkaerő piacán folyik, amikor teljes összeszedettségünkkel fegyelmezetten veszünk részt a gazdasági folyamatokban, már csak a boldogulásunk védelmében is, aközben döbbenten tapasztaljuk, hogy bár ez össztársadalmi méretekben érvényesülő erény, mégis gazdasági összeomláshoz vezet. Erről meg azt mondhatjuk, hogy nincsen új dolog a nap alatt, Friedrich Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatásában precízen feltárta ennek a tragédiának valamennyi mozgató rugóját.

A pók hálójában
Látható, hogy a forgalmazók körében általánosan elvárt/elért haszon - bár nagyobb szórást mutat, és legmagasabbra vehető a kiskereskedelemben - momentán kevésbé kockázatos tevékenység során képződik, mint a szerelőipari kivitelezés. A megrendelési állomány folyamatos zsugorodásával és a berendezések árversenyének korszerűsödő átalakulásával terjed az olyan komplett, anyag- és díjegységáras árajánlatok kidolgozása, illetve az erre ráépülő, a forgalmazóval kötött kiviteli szerződések megkötése a vállalkozóéval azonos feltételek beemelésével, amelyek akár a visszatartásig bezáróan formailag is megegyeznek a generálkivitelezési szerződés felépítésével, követelményrendszerével. Ebben távlati lehetőségek nyílnak az eredménytartalmak kiegyenlítődésére vagy akár a megrendelői minőségirányításba történő betagozódásra egyaránt, magyarán a kereskedőnket alvállalkozónkká léptetjük elő. (Jellegzetes példa erre a split-klímák szerelése.)
Az egymásba skatulyázott vállalkozásokról már sok jót elmondtak. Csak a tervezést kell hozzáadnunk a forgalmazási és kivitelezési tevékenységhez, és máris eljutunk egy ideálisnak hitt, autarch szervezeti felálláshoz.
Valójában nem a kiélezett verseny generál ilyen mély válságot. Próbáljunk eljutni a bűnbakig és az áldozati bárányig, tán közelebb férkőzhetünk a megoldáshoz. Kezdjük a bajok okozójával, aki közönséges halandó számára elérhetetlen. Bár számos vállalkozás többségi tulajdonosa (és itt a többségi rész birtoklására helyezzük a hangsúlyt), ő maga név szerint nem szerepel a cégnyilvántartóban, megbízottjai mindenütt helyettesítik. Régebben csendestársnak nevezték.
A többségi önrészt cégként viszi vállalkozásból vállalkozásba, azok számát tetszőlegesen szaporítva. X mennyiségű kft. egymást követő alapításához elegendő kb. kétmillió forint, hiszen a törzstőkét szinte azonnal visszaveszi. Ugyan melyik ügyvezető merné megakadályozni ebben, mikor ő birtokolja a nagyobbik üzletrészt, mikor minden döntési lehetőség a markában van?
Ha kellő ambícióval lép fel, akkor röviddel ezután akár az egész regionális versenyszférát megkaparinthatja a legteljesebb diszkréció megtartásával. Ügyvezetői - mint megannyi áldozati bárány - minden erejüket latba vetve a nap 24 órájában küzdenek az érdekeiért, többnyire egymás ellen.
Ezt a tulajdonosi-ügyvezetői társasági viszonyt vizsgáljuk meg a potenciál szemszögéből. Egy takarítónő kizárólag a saját munkaerejével gazdálkodik, ez az ő hasznosságának a természetes határa. Viszont egy vezető bizalmi tőke formájában, a tulajdonosok és a részvényesek által elérhetővé tett, akár felmérhetetlen kiterjedésű potenciált működtethet vagy kapcsolhat össze. Fontos megjegyezni ennek kapcsán, hogy ez legfeljebb csak a saját szemszögéből nézve minősíthető blöffnek, a partnerek ténylegesen elfogadják, de minimum komolyan veszik az általa közvetített lehetőségeket.
A cégalapítási lánchoz most már ennek ismeretében térünk vissza, és látjuk, hogy a többségi tőkét birtokló tulajdonos a kisebbik üzletrésszel beszálló ügyvezetőjét egyszer és mindenkorra alkalmazotti státuszban tudja tartani, hiszen a továbbiakban minden döntést hatalmi szóval, ellentmondást nem tűrve ő maga hoz. Viszont az üzletmenet összes elemét tekintve vitathatatlan, hogy az ügyvezető felel mindenért, tehát a többségi tulajdonos ténykedéseiben mindvégig abszolút mentességet élvez. Ehhez párosul a már-már titkosszolgálati eszközök bravúros használata, amennyiben a társasági viszonyokat felhalmozó emberünk saját magát elérhetetlenné teszi. Ebben a kivételezett helyzetében viszont korlátlan potenciált létesíthet a tervei számára. A pók megszőtte hálóját, és az ügyvezetők még nem érzik benne a veszélyt, noha fennakadtak rajta.

A versengés és az ambíciók hiábavalósága
Önök már ki is találták a folytatást. A többségi tulajdonosunk az összes maga által alapított vállalkozásból sietve kivonja nemcsak a törzstőkét, hanem az anyacégébe utaltat minden pillanatnyilag mozgósítható bevételt is, még ha köze sincs hozzá, akkor is. Mint tudjuk, az érintett ügyvezetők nem ellenkezhetnek, bár azt már jól érzékelik, hogy a vállalásaik rendre súlyosan forráshiányossá válnak. Előreszámlázással persze csak maguk alatt vágják a fát, hiszen azt a pénzmozgást is figyeli a "csendestárs".
Csak lassan esik le a tantusz - ha egyáltalán eljutnak addig a felismerésig -, hogy valamennyi partnerük és még az ellenérdekelt felek is ugyanettől az embertől függnek. Most ne kísérjük végig az évek alatt felhalmozódott hihetetlen mértékű adósságállományok sorsát, csak csendben konstatáljuk, hogy mialatt az ügyvezetők egymás ellen versenyeznek, árakat törnek le, és ugyanannak az embernek engedelmeskedve nem fizetnek egymásnak, aközben a virtuális üzletmenetekből tényleges vagyonok tűnnek el, és kazlakban állnak többek közt a fizetési meghagyások.
Egy jól kiszámított pillanatban az anyacég minden feltűnést kerülve, diszkréten becsődöl. Ügyvezető sorstársainknak persze meg van tiltva, hogy az ominózus 40 napon belül bármilyen követeléssel jelezzék, hogy a tőlük tényleges jogcím nélkül elvont horribilis összegekre bármiféle jogot formáljanak. A hivatkozott felszámolási eljárást természetesen nem lehet végigvezetni a vazallusvállalkozásokon, ez is tabutéma: miért pont ezt intéznénk szabályosan?
Nincsen szánalmasabb érvelés vagy önámítás annál, hogy a vállalkozásunkban csak a törzstőke mértékéig felelünk az elbukásunk során. Gazdánk számon tartja, jól feltérképezte a vagyoni helyzetünket. Még akkor sem gyanakszunk, amikor a végrehajtó cég váratlanul ránk törve a kft.-nk tartozásainak fejében minden mozdítható értéket felkutat és elszállít az otthonunkból. (Hogy honnan tudják, mit és hol kell megtalálniuk? Talán sosem gondolunk a kézenfekvő magyarázatra, miszerint a behajtók is az ő emberei.)

Meyer József


Kérjük, szánjon pár pillanatot a cikk értékelésére. Visszajelzése segít a lap és a honlap javításában.

Hasznos volt az ön számára a cikk?

 Igen

 Nem