Füstgázmérgezés: kéménybaleset?
2008/3. lapszám | Karczagi Gyula | 4479 |
Figylem! Ez a cikk 18 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Pontos statisztika hiányában csupán feltételezem, hogy Magyarországon évente és évek óta mintegy 25-30 ember szenved halálos füstmérgezést. Értelmetlen, elkerülhető halál ez, amely különösen képes felkavarni a kedélyeket. A drámaiságot fokozza, hogy az ilyen tragédia az embereket többnyire saját lakásukban, családjuk körében váratlanul, nem ritkán álmukban éri. Tapasztalható, hogy a laikus közvélemény az események műszaki magyarázatát nehezen érti meg.
Ha füstmérgezés történik, értelemszerűen a kémény, a kéményseprő-szolgáltatás válik először gyanússá. Aztán az esetek túlnyomó többségében kiderül, hogy az okok, a felelősök – ha vannak – máshol keresendők. Ugyanakkor a szakmabeliek sokszor, már-már rezignáltan állapíthatják meg azt is, hogy ami történt, szabályozási rendszerhiba következménye is egyben. Egy ilyen megközelítésben ugyanis a baleseti körülményeket lehetővé tevő vagy erősen valószínűsítő okok a közvetlen eseménytől jóval messzebb, egy másik szférában, általános szakmai, jogi, szervezési, információs alapokon is kereshetők lennének.
Mivel minden balesetnél létezik valamilyen szignifikáns esemény, rendellenes dolog, személy által elkövetett hiba stb., az egyébként szakszerű tényfeltárás ezt nevezi meg kiváltó okként. A bonyolultabb összefüggés rejtve marad.
A füstgázmérgezéses balesetek közvetlen kiváltó oka az a körülmény, hogy az égés során keletkező füstgáz egy része vagy akár egész mennyisége nem távozik el közvetlenül a kéményen, hanem a lakás légterébe kerül. A füstgáz tartós megjelenése a lakás légterében, önmagában életveszélyt jelent, hiszen ezzel majdnem bizonyosan együtt jár a mérgező szén-monoxid megjelenése, majd koncentrációjának fokozódása. A konkrét traumát a szén-monoxid tartós belégzése (ritkábban az oxigén hiánya) okozza.
A jelenségre valós az a megállapítás, hogy ilyenkor a kémény nem működik megfelelően, hiszen nem látja el füstelvezető funkcióját. Ezért jogos, hogy minden vizsgálat a kéménynél kezdődik, majd onnan halad a tüzelési rendszer további elemei felé. A kémény akut módon létrejött dugulása, járatszűkülete, vagy a bekötő elem hibája lehet a füstgáz-visszaáramlás legnyilvánvalóbb, de manapság mégis legritkább okozója. Statisztikával bizonyítható, hogy a kéményseprő-szolgáltatás alapelemének tekinthető, évenkénti kötelező tisztítás-ellenőrzés ezt a hibaokot nagymértékben képes kiszűrni. A füstgáz okozta baleseteknél a kémény működési zavara gyakran nem a kémény eseti vagy formai hibájára, hanem egyéb, ennél összetettebb okokra, vagy a tüzelési rendszer más elemeire vezethető vissza.
Jellemzően típusbalesetek
Tizenkét éve vagyok egy kéményseprést végző cég vezetője, de pályafutásom révén (tervezőként, szakértőként) legalább huszonöt éve van módom valamennyire rálátni erre a szakterületre. Különösen izgat, hogy a lakásokban működő, tüzelőberendezések okozta balesetek – köztük a halált okozó füstmérgezéses esetek jelentős része – nagyon is tipikus jegyeket mutat. Természetesen többféle típusbaleset létezik, sőt az idők folyamán a típusok változnak is. A típusbaleset azt jelenti, hogy valami nem kívánt esemény gyakran ismétlődik, amiből következik, hogy valami – elsősorban műszaki vagy szabályozási – abnormalitás felismerhetően létezik, és ez emeli meg a baleseti kockázatot. A statisztikai valószínűség pedig rendre igazolódik.
A típusbaleset viszont – ellentétben az ún. véletlen balesettel -, ha felismertük az okot, elvben felszámolható lenne, tehát felszámolandó! Optimális esetben a tipikus ok felismerését a tipikus ok megszüntetésének azonnal követnie kellene, ezáltal a típusbaleset, mint jelenség, gyorsan meg is szűnhetne.
A szabályozás szerepe
A valóságban nem így működnek a dolgok. Az egyes helyi felismerések összegzése, a kiküszöbölés helyes módjának megtalálása, az érintett lakossági vagy döntéshozatali célcsoportok elérése, majd a megvalósítás szervezeti és anyagi forrásainak biztosítása stb. sok-sok időt vesz igénybe. A türelmetlenség viszont jogos, ha az egyes fázisoknál a késlekedés, a tévedés ésszerű okkal már nem magyarázható. A lakásokban működő tüzelési rendszert több hivatal, illetve szakma szabályozza, tervezi, engedélyezi, építi, árusítja, gyártja, importálja, gondozza, ellenőrzi stb., és emberek sokasága használja, üzemelteti. A felsorolt szereplők összhangja alapvető követelmény a racionális használhatósághoz, így a balesetek megelőzéséhez is.
Jó lenne ezért biztosan tudni, hogy a szabályok teljes körű betartása kizár-e minden balesetet? A biztonságra vonatkozó szabályozás Magyarországon – a kémények tekintetében – régóta abszolút követő jellegű! A technikai fejlődés eredményei, illetve a szakmai tapasztalatok korszerű szintézise rendre túlhaladják és megelőzik a szabályozást. Úgy tűnik, hogy a szabályok megváltoztatása nehezebben halad, mint a technikai-szervezeti rendszerek fejlesztése. Talán természetesnek is mondható ez, ha az élet és a szabályok ellentmondása csupán kis mértékű, vagy ha a szabályok kellően előremutatók, flexibilisek. Ha túl nagy a differencia, az már nem csupán gazdasági károkat, rossz hatékonyságot, hanem jelentős biztonsági kockázatokat is jelent. Egy perspektívátlan vagy hibás szabályozás a technikai fejlődést nemcsak késlelteti, hanem gyakran tévútra is viszi. Olyan új biztonsági szabályozás pedig, amely már születése pillanatában sem gátol meg típusbalesetet, semmiképpen nem megfelelő! Két, ma már klasszikusnak nevezhető múltbeli példával kívánom mindezt megvilágítani.
Klasszikus példák: termofor kémények, falazott gázkémények
A hatvanas években tömegesen épített, ún. egyesített falú, egycsatornás gyűjtőkémények (népszerű néven termofor kémények) engedélyezett alkalmazása éveken át halálos balesetek tragikus sorozatát okozta. A balesetek közvetlen kiváltó oka speciális időjárási viszonyokkal vagy egyes lakók szakszerűtlen átalakításaival megmagyarázható volt ugyan, de tágabb értelmezésben nyilvánvalóvá vált, hogy ez a kémény a tartós üzemű fűtőkészülékek kiszolgálását – mint gyűjtőkémény, mint labilis üzemű, rossz konstrukció – nem képes biztonságosan ellátni. Mégis, közel tíz évre volt szükség, míg a felismerés alapján a szabályokat megváltoztatták. A tartós üzemű fűtőkészülékeket erről a kéménytípusról letiltották, sőt azokat visszamenőlegesen is leszereltették. Új termofor kémény létesítésének a lehetőségét megszüntették.
Bár ma is előfordulnak elenyésző számban ún. termoforos balesetek, ezek már semmiképpen sem tipikusak. A termofor kémények szűk látókörű konstrukciós elképzelése viszont még mindig sokféle technikai problémát okoz. Az ilyen kéményhez csatlakozó lakásokban nehéz, csaknem lehetetlen pl. korszerű fűtési technikára áttérni. Lassan haladó átalakításuk (felszámolásuk) évről évre terheli az állami és helyi költségvetést, valamint a lakók pénztárcáját. Hogy összesen menynyivel, azt már sohasem fogjuk megtudni.
Ugyancsak a hatvanas-hetvenes években, a földgáz bevezetése és rohamos terjedése alaposan meglepte a kéményseprő szakmát. A korábban szén- és olajtüzeléshez használt, agresszív vegyi anyagokkal infiltrálódott ún. falazott kémények a nagy nedvességtartalmú földgáz-füstgáz hatására bekövetkező belső omlások miatt gyakran eldugultak, így számtalan halálos füstmérgezést okoztak. Mivel nem álltak rendelkezésre megfelelő átalakítási technológiák és szerkezeti anyagok, a védekezést szabályozással „oldották” meg. A szabályok olyan védekezést indukáltak, amely megtiltotta a kéménybeli kondenzációt, azaz harmatpont fölötti füstgázhőmérséklet biztosí-tását írta elő a nem kondenzátum-álló kéményekben. Ez a szabály tökéletesen szembe ment az ugyanezen időszakban erősödő, energiahatékonyság javítását célzó készülékfejlesztésekkel.
A biztonságnak a hatékonyság rovására történő garantálása hibás eszköznek bizonyult. A gyakorlatban nem lehetett sem ellenőrizni, sem folyamatosan biztosítani a harmatpont fölötti állapotot, így a kémények gyors és veszélyes eróziója nem szűnt meg, sorozatosan történtek balesetek, amelyek egyértelműen, mint típusbalesetek definiálhatók. Csak tíz- tizenöt év múlva vált egységes követelménnyé a vízzáró bélések kötelező alkalmazása a földgáztüzeléshez kapcsolt kéményeknél. A vízzáró béléssel ellátott kéményekben nincs nedvesség miatti omlásveszély, ezért a dugulás előfordulása is minimalizálódott. Az ilyen típusbalesetek gyakorlatilag megszűntek. A kondenzáció a kéményben nem okoz megoldhatatlan problémát, így az energiahatékonyság ilyen jellegű javítása is lehetővé vált.
Mindkét példának további fontos, közös eleme, hogy a jó irányba tett változtatás, ha késve kerül rá sor, jelentősebb anyagi terhekkel jár, illetve, hogy minden változás, változtatás bizonyos gazdasági-szakmai érdekeket is sérthet. Így érdeksérelem érheti a rossz, elavult megoldásokhoz kötődő fejlesztőket, gyártókat, kivitelezőket stb. A korrekció késedelmében ezért nyilvánvalóan mindig jelentős ezen érdekeltek késleltetésre irányuló lobbitevékenysége is. Nagyon lényeges, hogy áll-e ilyenkor ezzel szemben mindig a változást kierőszakolni képes ellenerő?
Új (régi) problémák
A mai helyzetet a teljesség igénye nélkül vizsgálva, két újabb balesettípusra (azaz típusbaleset-fajtára) kívánok rávilágítani. Az elmúlt esztendőkben a legtöbb halálos füstmérgezés okaként az égéslevegő-ellátás elégtelenségét állapították meg a vizsgálatok. Ez a probléma a lakások külső nyílászáróinak gyorsan terjedő modernizálásával van összefüggésben. Konkrétan: terjednek az ún. fokozott légzárású nyílászárók, illetve a szigetelési technikák. A változtatás célja támadhatatlan: az energiaveszteségek csökkentése, a hatékonyság javítása. A fokozott légzárás alkalmazása az eredeti állapothoz képest akár huszadára is csökkentheti az azonos nyomáskülönbség hatására a nyílászárón bejutó levegőmennyiséget.
Ma még a magyar lakások túlnyomó többségében, korábban szabályosan telepített ún. nyílt égésterű gáztüzelő (vagy egyéb) berendezés üzemel. Az égéshez szükséges levegő a hagyományos nyílászáró résein át áramlik. Ha az ablakcserét nem erre figyelemmel végezték el, akkor a nyílt égésterű tüzelőberendezés égéslevegő-ellátása leromlik. (Nem elhanyagolható az sem, hogy a hőátadó felületek gyorsabb elszennyeződése miatt a kívánt energiatakarékosság sem valósul meg.) A térben kisebb depresszió keletkezik, a gravitációs elven működő kémény nem képes legyőzni a megnövekedett nyomáskülönbség okozta veszteséget. Visszaáramlás, majd tökéletlen égés következik be. A füstgázban (párhuzamosan a helyiség levegője szén-dioxid-tartalmának növekedésével) ugrásszerűen megnő a szén-monoxid koncentrációja, ami tragédiához is vezethet.
A folyamat abban az esetben, ha a levegőhiány csupán kis mértékű, vagy nem állandóan jellemző, viszonylag lassú is lehet. Ilyenkor a depresszió miatti, időnkénti tökéletlen égés a nyílt égésterű gázkészülék hőcserélőjét teszi elsősorban tönkre. Az idő előtt eltömődő hőcserélő áramlási ellenállása fokozatosan növekszik, a füstgáz egyre nagyobb része a kémény helyett a készülék résein át áramlik a lakás terébe. Akut veszélyhelyzet igazán akkor áll elő, ha pl. időjárási vagy egyéb körülmények ezt a rossz állapotban lévő készüléket nagyobb teljesítményre késztetik.
A probléma elkerülhető, ha a nyílászárók cseréjekor egyidejűleg gondoskodnak a tüzelőberendezéshez (és a kulturált élethez is) szükséges levegőről, pl. méretezett kapacitású, automatikus légbevezetők alkalmazásával. Ha ez nem történik meg, akkor kérdéses, hogy a kéményseprő szolgáltató időben észleli-e a változást. A kéményseprő éves kötelező ellenőrzésére vonatkozó, definiált feladatai ugyanis a légellátási konstrukció ellenőrzését nem tartalmazzák. A hiba felfedezésére így akkor van lehetőség, ha a kéményseprő-ellenőrzés időpontjában üzemi állapot mellett visszaáramlás keletkezik (pl. télen, zárt nyílászáróknál), ami azután tüzetesebb vizsgálatra ad okot. További prevenció, ha a tulajdonos a változásra (nyílászáró-cserére) önként felhívja a kéményseprő figyelmét, aki ebben az esetben kiterjeszti az ellenőrzését. Tény ugyanis, hogy a nyílászáró-cseréhez nem kell kéményseprő, vagy gázszolgáltatói engedély, annak ellenére sem, hogy ezzel az átalakítással az eredeti gázterv, mint biztonságilag ellenőrzött rendszer felborul, illetve a korábban kiadott kéményseprő gázbekötési engedély értelmetlenné válik. Így az anomáliák felfedezése véletlenül, pl. az előbbiekben leírt lassú folyamat valamilyen (szerencsés) észlelése esetén történik meg. Ilyen, elsősorban üzemeltetői észlelés tárgya lehet az ablakok párásodása, penészesedés jelentkezése, a gázkészülék burkolatának túl- hevülés miatti elszíneződése, izzadása, egészségügyi panaszok, rossz szagok (konyha, WC stb.) megjelenése.
A problémakör számtalan további variációban létezik, például gyakori, hogy a lakás légterében konyhai páraelszívót helyeznek utólag el, vagy az azonos légtérhez tartozó helyiségekbe, éppen az érzékelten leromlott szellőzés miatt – tévesen – elszívó ventilátorokat szerelnek. Ugyancsak gyakori az ilyen terekbe utólagosan beépített szilárd tüzelésű berendezés (kandalló, cserépkályha, egyéb kályha).
Mindezek nemcsak, hogy megzavarják az eredetileg szabályosan telepített, nyílt égésterű gáztüzelő berendezés kéményének működését, hanem szélső esetben éppen ez a kémény lesz a légtérben működő berendezések (ventilátorok, légfogyasztók) légellátó szerelvénye! Ez azonban már a földgáz-füstgáz teljes mennyiségének visszaáramlását is jelenti, ami egyértelműen tragédiával jár. Nyilvánvaló, hogy a legbiztonságosabb megoldás az ún. zárt égésterű gáztüzelő berendezés alkalmazása. A jelenlegi szabályozás (GMBSZ) olyan lakótérben, ahol fokozott légzárású nyílászárók vannak, tiltja is a nyílt égésterű gáztüzelő berendezés telepítését. Nagy ellentmondás azonban, hogy ahol már van nyílt égésterű gáztüzelő berendezés, ott semmi nem tiltja – illetve szabályozza – a fokozott légzárású nyílászárók utólagos alkalmazását! Nem írja elő ilyen esetben a kéményseprő vagy gázszolgáltató értesítését. Márpedig a mai gyakorlatban sokkal több ablakcsere, mint készülékcsere történik! A halálos vagy mérgezéses balesetek száma ezért nem csökken, hiszen a felemás szabályozás a baleseti veszély keletkezésének nem állja egyértelműen az útját.
Mégis a kémény?
Végül a baleseti okoknál mégis rá kell mutatnom a megfelelő minőségű kémény fontosságára, vagyis arra, hogy a balesetekben a rossz kéménynek is van szerepe. Saját statisztikám szerint szinte 100%-ban ún. szerelt fémkémények találhatók a baleseti helyszíneken! Ezek hazai gyártású, eredetileg elvben szabályosan létesített berendezések. Rendszerint az épületek északi, szél felőli oldalán találhatók, szigetelésük hiányos, összezsugorodott, magasságuk a régi előírások szerint is minimális. Ezek a kémények nemcsak esztétikai katasztrófák, hanem szó szerint életveszélyes berendezések. Tekintve, hogy hőtároló képességük gyakorlatilag nulla, gyorsan lehűlnek, az induló fűtőkészülék számára nem képesek még minimálisan szükséges huzatot sem biztosítani, aminek legenyhébb következménye a hőátadó felületen bekövetkező rendszeres kondenzáció, aminek további következménye a hőátadó felület igen gyors tömődése. Erős szélben, szélirányú elhelyezésnél, akár visszafelé is létrejöhet bennük áramlás. Az ilyen kémények semmilyen működési tartalékkal nem rendelkeznek, ezért a rendszeres karbantartás hiánya vagy a legkisebb egyéb hiba a fűtési rendszerben végzetessé válhat.
Olcsó létesítési módjuk (pl. az épületen belüli falazott kémény felújításával szemben) és a szabályok engedékenysége miatt terjedésük ma is számottevő, amit le kellene tiltani. A kéményseprő szakma sok kritikát szenved el, de nem vitatható, hogy a kémények működésével kapcsolatban igen nagy és eredendő tapasztalatokkal rendelkezik. A felsorolt esetek mindegyikében volt (van) a kéményseprőknek minden létező fórumon megjelenített véleménye. Furcsa, hogy a szabályalkotók rendre kevéssé méltányolják a kéményseprői véleményeket, annak ellenére, hogy a mindennapok eseményei, a múltban és a jelenben is alátámasztják ezeket. Talán kicsi a szakmánk lobbiereje?
