Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

VÉSZ-helyzetben

2009/10. lapszám | Ilonka Mária |  9301 |

Figylem! Ez a cikk 13 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

A Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége (VÉSZ) folyamatosan hallatja hangját, érdemes hát újra foglalkoznunk velük. Tavasszal, május 20-án az adóhivatal XIII. kerületi Váci úti irodaháza helyeztek el néhány teherautónyi bontott anyagot.

– Mi volt az akkori demonstrációjuk célja? - kérdeztük Éliás Ádámot, a VÉSZ elnökét.

– Képletesen figyelemfelhívásnak szántuk ezt a demonstrációt a vállalkozásokat ellehetetlenítő adóztatási rendszer miatt. Tudjuk, hogy az adóhivatal munkatársai a vonatkozó, érvényes jogszabályok szerint járnak el. Őket a törvény erre kötelezi. Azonban mi egy csomagba gyűjtöttük a gazdaság működését a gyakorlatban ellehetetlenítő adóztatási intézkedéseket.

Azt hangsúlyozzuk, hogy kizárólag a tényleges árbevétel után keletkezzen adófizetési kötelezettség: mert ha csak számlán mutatkozik, akkor ez csupán játék a papírokkal.

Adókötelezettséget kizárólag pénzfizetéssel lehet teljesíteni. Ezért addig, amíg pénzbevétel nincs, addig fiktív az adókötelezettség, az adófizetés és maga az adóbevétel is. Hiába mutatják ki a számlákon, hogy mekkora árbevételt ért el az illető vállalkozó, mindaddig virtuális marad, amíg nem folyik be annak ellenértéke. A tavaszi demonstrációnkkal azt akartuk jelképezni, hogy teljesítettünk egyfajta adófizetési kötelezettséget. Amennyiben a realizált árbevétel nélkül kell adót fizetni, akkor a VÉSZ tagjai kizárólag bontott anyagból tudják ezt megtenni.

Realizált árbevétel akkor keletkezik, amikor a számla kiállításától számított meghatározott időn belül befolyik a pénz a vállalkozó bankszámlájára. A hozzánk eljutott információk szerint hiába jelölik meg az alvállalkozók a számláikon a Polgári Törvénykönyvben meghatározott időpontot (8-14-21 napot), a fővállalkozók jobb esetben 60, 90, sőt 120 nap múlva fizetnek, illetve jó, ha egyáltalán kifizetik a vállalkozók munkáját. Az adótörvényeink viszont olyanok, hogy az adóhivatal elvárja, miszerint az illető adózzon a kiállított számlája után.

– Az adóhivatal bírságolása ellen megoldást nyújtana, ha időben sztornírozni tudnák a számlákat?

– Nem. Ugyanis ez azt jelentené, hogy az újabb számla kiállítása nem a gazdasági eseménynek megfelelően történik, és ezt érthető okokból tiltja a törvény. Például kötelező a teljesítés hónapjában a számla kiállítása.

A mi logikánk szerint az államháztartásnak sem származik előnye a csupán a könyvelésben jelentkező, valójában nem realizálható adóbevétel számviteli nyilvántartásából. Egyrészt az ilyen nyilvántartás mindig hamis képet mutat, másrészt az adóhivatal gyakran indokolatlanul gyorsan indítja el az adósságbehajtást, s ez csődeljáráshoz, felszámoláshoz vezet, amelyeknek ugyancsak kétséges a kimenetele az adóbehajtás szempontjából.

Ugyanakkor lehetséges, hogy az adóhatóság egy egyébként élet- és teljesítőképes, további adófizetési potenciállal rendelkező céget fojt meg a fiktív adókövetelés felszámoláshoz vezető behajtási kísérletével, miközben mondjuk csak annyi az illető cég bűne, hogy soron következő adótartozását azért nem tudja fizetni, mert mások neki nem fizették ki az elvégzett munka ellenértékét. Az eredmény: az addigi és potenciálisan a további adófizetők által működtetett munkahelyek megszűnnek, a foglalkoztatottak adó- és járulékfizetési képessége megsemmisül, nagyon jelentős hányadban növekszik a segélyre szorulók száma. Nem nehéz kiszámítani, hogy mindez óriási veszteség a központi költségvetésnek, és végeláthatatlan a további, nem közvetlenül jelentkező veszteségek sora.

Ezért az a javaslatunk, hogy minden vállalkozási formában, a gazdaság valamennyi szektorában, csak a realizált árbevétel után keletkezzen adó- és járulékfizetési kötelezettség. Irreális, a valóságtól teljesen elrugaszkodott követelmény, hogy a vállalkozások ilyen helyzetben hitelfelvételből fizessenek adót. Ugyancsak irreális az az elképzelés is, miszerint a vállalkozás más, realizált árbevételt hozó teljesítéseiből finanszírozza a nem realizálható árbevételre jutó adófizetési kötelezettség teljesítését. A semmiből elvenni nem lehet, azaz 0 forint árbevételből nem lehet fizetési kötelezettséget teljesíteni.

– Miként csoportosították a nem realizálható árbevételeket?

– Véleményünk szerint ez két csoportra bontható: vitatott és nem vitatott formára. A mi értelmezésünk szerint nem vitatott helyzet akkor áll fenn, amikor a teljesítő vállalkozás teljesítésigazolással, szállítólevéllel, átvételi dokumentumokkal, műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyvvel, leigazolt felmérési naplóval felszerelt számlát bocsát ki, tehát a teljesítéssel és a számlakibocsátással kapcsolatban semmilyen kétség nincs, csak éppen a megrendelő nem fizeti ki a teljesítést. Ebben az esetben a nem fizető megrendelőt kell az adófizetési kötelezettség alanyává tenni, ugyanis nála van a gazdasági tevékenységgel megteremtett érték és annak ellenértéke is. Neki kell(ene) helytállnia az adófizetési kötelezettségek teljesítésében is, mert ilyen helyzetben csak ő képes erre.

A peres eljárás gyorsítására ki kell alakítani jogtechnikai megoldásokat: ki kell terjeszteni a választott bíróság intézményét, meg kell erősíteni a mediációt, kötelezővé kellene tenni az igazságügyi szakértők bevonását a teljesítéssel kapcsolatos vita esetén.

Minden esetben, amikor vitatott a számlateljesítés, az adóvégrehajtás alá vont kis- és középvállalkozó ellen indított végrehajtást fel kell függeszteni, amíg nem tisztázódnak a számlaügyek.

– Egyéb javaslatok?

– Az adók és járulékok mértékének problémájával kapcsolatban az a kis- és középvállalkozók gondja, hogy 100% árbevételből nem lehet 128%-ot kifizetni. Ez már az adókivetés mértékének a kérdése. Ha egy cég működésének alapvető költségeit, árbevételét, továbbá adó- és járulékfizetési kötelezettségeit együttesen vizsgáljuk, azt tapasztaljuk, hogy egy cégnek a bevételeinél többet kellene kifizetnie. Magában az adózási rendszerben rosszak a belső arányok. Nem a költekező gazdálkodás következményeire gondolok, hanem a működés föltétlen költségeire és terheire. A rossz belső arányok egészségtelen alternatívát kényszerítenek a kis- és középvállalkozásokra: vagy működnek, vagy hiánytalanul fizetik a rájuk kirótt adókat és járulékokat, de nem tudnak anyagot vásárolni, bérleti díjakat, munkabéreket fizetni stb. Ez a jelenség egy adókikerülési reflexet indított el már évek óta, amely az úgynevezett szürkegazdaság alapja. Javaslatunk ezzel kapcsolatban az, hogy az adók és a járulékok mértékét a kis- és középvállalkozások esetében is a működési költségek pontos számításainak figyelembevételével szabják meg a törvényhozók.

Jelenleg a kis- és középvállalkozások tömegesen kerülnek adófizetési kötelezettségeik miatt fizetésképtelen helyzetbe, mert a teljesítéseiket a megrendelők nem fizetik ki. Az állam az adórendszer működésével összefüggő saját kötelezettségeit általában nagy késéssel teljesíti. Az a szabály, amely szerint közbeszerzéseknél vagy közpénzen megvalósuló beruházásoknál a teljesítő vállalkozás számláit csak 15 napnál nem régebbi, 0-ás adóhivatali igazolás esetén fizeti ki a megrendelő, nem egyéb, mint a kis- és középvállalkozások lebénításának eszköze. Valóságos csapdahelyzet jöhet létre: a megrendelő nem fizeti ki a részszámla összegét, ezért a teljesítő vállalkozás nem tud adót fizetni. Ebből a tényből következik, hogy nem kap a vállalkozó 0-ás igazolást. Ha pedig nem tud 0-ás igazolást benyújtani, akkor a vétkes megrendelő mentesül attól, hogy a megrendelt munkát kifizesse. Ennek a folyamatnak akarjuk elejét venni.

Szólnunk kell még egy „apróságról”, vagyis a vállalkozók kedélyállapotát folyamatosan borzoló tényről, az inkasszóról.

A jelenlegi gazdasági helyzetben a vállalkozások számos ok miatt kerülhetnek fizetésképtelen állapotba. Az adóhivatal viszont azonnali inkasszót nyújthat be akkor, amikor a vállalkozónak adótartozása van. A régi tartozásokat – amelyek keletkezésében esetleg teljesen vétlen a vállalkozás – az új teljesítésének ellenértékéből viszi el az adóhivatal az inkasszóval, ami miatt újabb és újabb tartozások halmozódnak fel. Az adóhatóság nem vizsgálja a háttérokokat. Javaslatunk alapján létre kellene hozni a kis- és középvállalkozások számára konszolidációs hivatalt, amely koordinálna, illetve segítené a gazdaság bármelyik szektorában bajba jutott vállalkozókat. Szeretnénk, ha javaslatainkat meghallgatnák minden szinten, rövidesen elküldjük az összes pártnak, illetékes minisztériumnak és az általunk fontosnak gondolt közjogi méltóságoknak. Ugyanis tiszta vizet szeretnénk önteni a pohárba.

Bankok

Egyre többen panaszkodnak a pénzintézetekre: nemcsak a vállalkozók, hanem a lakosság, illetve legtöbben a lakáshitelesek. A Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége úgy döntött, hogy rövidre zárja a bankok által jogosulatlanul indított ingatlan árverezéseket.

– Legújabban ellenállást hirdettek a bankokkal szemben is. Az ezzel kapcsolatos feketelistát nyilvánosságra is hozták, méghozzá az ön aláírásával. Miért kerültek a bankok feketelistára? Hogyan, milyen módszerekkel kívánják velük szemben felvenni a harcot?

– Ennek az előzménye 2009. január közepén kezdődött, amikor telefonon felhívott egy székesfehérvári ingatlanos cég vezetője, és elmondta, hogy az ingatlanpiacon óriási lehetőségek vannak, mivel rengeteg adós nem tudja a pénzintézeteknek fizetni a gyakran duplájára emelt törlesztőrészleteket, és így fillérekért lehet majd lakásokhoz jutni a bankok által rendezett árverezéseken. Arra próbált rábeszélni telefonon, hogy a VÉSZ is vegyen ebben részt. Megdöbbentem az elhangzottakon, felháborodtam az ajánlatán, majd megmagyaráztam neki, hogy mi a védelemért jöttünk létre, nem pedig azért, hogy kilakoltassuk az embereket, utcára tegyünk családokat.

A VÉSZ-ben tevékenykedő barátaimmal kialakult az a vélemény, hogy céltudatos készülődés indult meg az emberek tömeges tönkretételére. A székesfehérvári telefonáló azt mondta, hogy nyár elejére kiteljesedik a folyamat, és „lepapírozzuk a dolgokat”. Elhatároztuk, hogy akkorra mi is felkészülünk a családok védelmére. Információkat gyűjtöttünk a kapcsolataink által, a baráti köreinkből, és elszánt, felkészült akciócsoportokat alakítottunk. Március közepén nyilvánosságra hoztuk, hogy meg fogjuk akadályozni az árverezéseket és a kilakoltatásokat. Segítségünk is volt civil szervezetektől, sőt a banki szektorból is, olyan informátoraink, akik megértették, hogy milyen veszélyes folyamat indulhat el azzal, hogy az adósok feje fölül és tudtuk nélkül eladhatják az ingatlanaikat. Tudomásunkra jutott olyan eset, amikor már valaki kifizetett a lakástörlesztéséből 21 millió forintot, és még hátra volt 1,5 millió. Az illető nem is tudott róla, hogy a bank el akarja árverezni a lakását a másfél millió forint adósság miatt. A felméréseinkből kiderült, hogy gyakran az ügyfél nem is tudja, milyen helyzetbe fog kerülni a hitelt folyósító bankjának jóvoltából. Számos bank kiszolgáltatta off-shore cégeknek az adósok adatait, hogy készüljenek az árverezésekre. Az árverezéseken később különböző szereplőket láttunk (követeléskezelő cégeket, hitelértékesítéssel foglalkozó társaságokat, behajtó cégeket), az információk vérlázító módon „cirkuláltak”. Tapasztaltuk, hogy a behajtó, illetve az ingatlan-továbbértékesítő cégek már jóval az árverések kihirdetése előtt elkezdték terjeszteni, hogy mi, hol eladó. A fellépésünk hatása egészen pontosan lemérhető, ugyanis ezeken az árverezéseken a VÉSZ fellépése előtt tolongtak a haszonlesők. A márciusi határozott fellépésünk után, amikor 130-140 ingatlant kínáltak, már csak 8-10 ember lézengett és 1-2 érdeklődő fizette ki az árverezési díjat. Érkeztek a hírek, hogy számos árverezést fel kellett függeszteni. Azt akartuk elérni, hogy valamennyi bank függessze fel az árverezési és kilakoltatási tevékenységét az önhibájukon kívül fizetésképtelenné vált adósok jogszerűen elfoglalt egyetlen otthonával szemben. Felméréseink szerint mintegy 300 000 családot érint a fizetésképtelenség, amelyet a jogszerűség helyreállításával, emberséggel, türelemmel rendezni lehetne.

– Hogyan zajlott egy-egy ilyen ingatlanárverezés?

– Mindig az árverezés előtt érkeztünk oda megfelelő létszámban, A haszonlesőknek elmagyaráztuk, hogy amit csinálnak, az valójában az emberek kirablása, tönkretétele. Számos botrányt váltottunk ki ezzel. Július 31-kei ultimátumunkra, amelyben árverezési és kilakoltatási moratóriumot követeltünk az önhibájukon kívüli adósok békén hagyására, hat bank reagált pozitív módon. A nem reagáló pénzintézetek, illetve az azonos tevékenységet folytató hitelvállalkozások közül a tíz legveszélyesebbet jelöltük meg, és nyilvánosságra hoztuk ezt a feketelistát szeptemberben.

– Hány esetben fordultak az érintett, kilakoltatásra váró emberek közül a VÉSZ-hez védelemért?

– Mintegy 80 esetben. Akiknek megoldódott az ügye a mi fellépésünk hatására, javasoltam, hogy alakítsanak érdekvédelmi közösséget, és közösen próbáljanak fellépni a további kilakoltatások ellen. Országos szinten kezdeményeztük a Gyorsreagálású Önvédelmi Zónák (GYŐZ) kialakítását, amelynek nyomán valóban az ország minden pontján lezajlott ezek megszervezése. Ennek a lényege az, hogy ha bárhol megjelennek a kilakoltató kommandók, az emberek álljanak össze és kergessék el őket.

A folyamatokat elemezve arra jöttünk rá a nyár közepén, hogy egyedül az hatékony, ha maguk a bankok lesznek kénytelenek moratóriumot hirdetni. Javasoltuk mindenkinek, hogy a listán szereplő bankokból vegyék ki a pénzüket, és vigyék át takarékszövetkezetbe vagy a moratóriumot vállaló bankokba.

– Hány családot érinthet még a bankok kilakoltatási akciója?

– Mintegy további 300 000-et. A három hónapos részletfizetési elmaradásban lévőket közvetlen árverezési és kilakoltatási veszély fenyegeti.

– Milyen válaszokat kaptak a bankoktól?

– A bankok mindig arra hivatkoznak, hogy a hatályos törvények szerint járnak el, és banktitokra hivatkozva nem adnak felvilágosítást, mondván, az ő titkuk az, hogy miért kell annyit fizetni. Megjegyzem: a tavaly októberben kirobbant világválság óta többször is erősödött a forint, és mégsem csökkentették a kamatot, a törlesztőrészleteket pedig drasztikusan tovább emelték. Kifogásoljuk továbbá, hogy a 12/2003-as (I. 30.) Kormányrendelet a közvetlen banki értékesítés előtt nyitja meg a jogtiprások kiskapuit. Ezért követeljük a teljes eljárás azonnali visszahelyezését a bíróságok hatáskörébe. Ugyanis ha ma valaki bírósághoz fordul, hogy a hitelt folyósító bank milyen lépéseket alkalmaz vele szemben, könnyen előfordulhat, hogy nem talál jogorvoslatra, mert ki van rekesztve a rendszerből a bíróság vizsgálati, mérlegelési és döntési jogosultsága.

– A hitelközvetítő vállalkozásokkal szemben is fellépnek. A banki törlesztőrészletes lakástulajdonosok pártfogása közvetetten milyen hatással van a hazai vállalkozói szférára?

– Ezek a folyamatok összefüggnek. Az egyik külföldi banknak vagy egy magyar leánybankja, amely gátlástalan, jogtipró eszközökkel dolgozik, nagyon aljas módon bánik nemcsak a lakossági, hanem a vállalkozói, sőt most már a nagyvállalkozói ügyfeleivel is. Felvettük a kapcsolatot a külföldi érdekvédő szervezetekkel, hogy minél több információt kapjunk a Magyarországon működő külföldi anyabankokról, illetve hogy az anyabankok tudják meg, hogyan működnek Magyarországon a leánybankjaik. Az uniós országokban nem folyik ekkora kirablása a lakosságnak és a vállalkozóknak, mint nálunk. Új szellemű hitelrendszernek és banki működésnek kell kialakulnia. A lakosságot és a vállalkozásokat ért konfliktushelyzet párhuzamosan halad egymás mellett. A bank szolgáltató, de ahhoz, hogy hasznot szerezzen, életben kéne hagynia az ügyfeleket, mind a lakosságot, mind pedig a vállalkozókat.

Végül pedig nem értem a pénzintézetek logikáját sem, mert ahelyett, hogy hosszú távon gondolkodnának, kifacsarják, kicsikarják az utolsó cseppig az embereket fizetőképességét, kisemmizik a lakáshiteleseket: akkor később honnan szereznek újabb profitot? Gyűjtjük a bizonyítékokat, mivel bevezettük a közellenség-bank fogalmát. Ezt a minősítést az a bank fogja megkapni a feketelistán szereplő bankok közül, amelyik a „legügyesebb, leghatékonyabb” volt a rablásban. Amennyiben itthon rábizonyul egy bankra, hogy rabol, akkor a külföldi anyabankja ellen is támadást indítunk. A stratégiánk már készen áll erre is. A külföldi érdekvédelmi partnereink már alig várják a tájékoztatást tőlünk, hogy melyek a megbélyegzett külföldi anyabankok. Összegezve: a bankok által történő rablásnak mindenképpen véget vetünk.

Interjú