Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Mekkmester

Mennyit árt a kontár?

2012/1-2. lapszám | Fülöp Miklós |  6968 |

Figylem! Ez a cikk 13 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Mennyit árt a kontár?

Az olvasóktól kapott visszajelzések nagyon fontosak a számunkra, így gyakran nyomtatásban is megjelennek az egyes cikkek kapcsán megfogalmazódó vélemények. Hasonló módon, közönségünk bevonásával alakul hónapról hónapra Mekmester rovatunk is, ahol a nyitott szemmel és optikával járó gépész kollégáink által beküldött képeiből válogatunk.

Ennek a cikknek az alapját is egy olvasói levél és néhány beküldött fotó képezi, amelyek néhány nap különbséggel érkeztek a szerkesztőségünkbe. Az előbbiben egy előfizetőnk emel kifogást Mekmester rovatunk ellen, míg a képek éppen lapunk ezen részének gyarapítására érkeztek.

D. István hozzánk e-mailben eljuttatott véleménye ekképpen hangzik:

„Jó néhány éve vagyok az előfizetőjük, és meg kell mondanom, hogy színvonalas lapról beszélhetünk. Ugyanakkor nem rejthetem véka alá roszszalló észrevételemet a Mekmester rovatukkal kapcsolatban: részemre úgy tűnik, ez az erőltetett és gyermeteg bemutató értelmetlen és haszontalan! Hiányolom a fiatalok szakmai továbbképzését szolgáló cikksorozatot. Ha szabadna kérnem, a Mekmester rovatot szüntessék meg, és helyette alap- és középfokú ismereteket közöljenek. A műszaki könyvkiadás ellehetetlenítése okán szerintem ez nélkülözhetetlen a fiatalság megnyerése céljából.”

A fotókat a Mekmester rovatot ért kritikától függetlenül kaptuk, ám mégis válaszként szolgálnak D. úr felvetésre. A felvételek olyan döbbenetes kivitelezést mutatnak be, hogy úgy gondoltunk, kötelességünk cikk formájában is foglalkozni az esettel. Ezzel némileg szerkesztőségünk álláspontját is tolmácsoljuk, hiszen az elbaltázott kivitelezések, a sokszor mosolyogtatóan ötletes megoldások bemutatásának csak az egyik célja a szórakoztatás. Az igazi ok a figyelem felkeltése, a tény tudatosítása, hogy bizony a mekmesterek köztünk járnak, és iparszerűen ontják magukból a sokszor életveszélyes munkákat, és miközben jót nevetünk egy fotón, sokszor megfeledkezünk arról, hogy ezek a szakik a tevékenységükkel bűncselekményt követnek el.

1. kép: A garázsba utólag, szintén a mester által, beszerelésre került egy parapetes gázkonvektor, amelyhez a gáz egy hajlékony PB gumitömlővel lett elvezetve.

Nézzük tehát a fotók történetét

A forrásunk révén könnyen eljutottunk a tulajdonoshoz, ám ő roppant elzárkózó volt, pedig csak néhány percre szerettünk volna bejutni az otthonába, hogy szemrevételezzük az épületgépészeti berendezéseket, és néhány további felvételt készítsünk. Többszöri, hosszas telefonbeszélgetés során próbáltuk az illető együttműködését kérni, de hajthatatlan volt, ám a történet közben mégis kirajzolódott…

A helyszín valahol a Kunságban található, de tapasztalataink szerint bárhol lehetne az országban. A kérdéses ingatlan egy önálló, 110 m²-es, mediterrán stílusú családi ház, amely négy éve épült. Már a ház tervezése és építése körül sem lehetett minden rendben, mert például a padlásfödém hőszigetelését is utólagosan kellett megnövelni, de nézzük a gépészetet… Mikor a tulajdonos megbízást adott a gázszerelő mesternek, jelezte, hogy a pénz nem számít, a lényeg, hogy egy jól működő, modern fűtési rendszer kerüljön kiépítésre. A családi ház szobáiba radiátoros fűtés került, míg a többi helyiségben padlófűtés és kiegészítő radiátoros megoldás lett installálva. A padlófűtésnél egy háromkörös rendszer került kialakításra 16×2 mm-es többrétegű csővel, kb. 30 cm-es csőtávolsággal, osztó-gyűjtőre kötve, mindez a tulajdonos elmondása szerint kb. 15 cm vastagságú betonnal lefedve. Így nem meglepő, hogy a radiátorok elzárása esetén, folyamatos kazánüzem mellett is csak nagyon lassan melegszik fel a padló, és jelentős eltérések adódnak a felület hőmérsékletében, sőt, egyes részek hidegek maradnak. Mivel a házban kisgyermek is él, a bentlakók joggal tartanak a felfázásától. A felszerelt fali gázkazán egy zárt égésterű, korszerű készülék vízszintes égéstermék-elvezetéssel. A gázkészüléket egy egyszerű, nagy kapcsolási differenciával működő szobatermosztát vezérli, amely a nappaliban került elhelyezésre, ahol padlófűtés és radiátor is van. A fali kazánnál található az osztó-gyűjtő, amelyen körönként sima golyóscsapok vannak, így nem lehet beállítani a tömegáramot. A keverőszelepnél és az osztó-gyűjtőnél nincs hőmérő felszerelve, így marad a tapogatós módszer. A keringtetőszivattyú, ami a padlófűtés kevert vizét mozgatja, egy egyszerű csőtermosztáttal van vezérelve, amely a 20×2 mm-es többrétegű csőre van felfogatva, a hozzá járó rugóval. A termosztát rendkívül későn tud elindulni, majd késve áll le a fűtővíz hőmérsékletváltozásának hatására, mivel a csővel érintkező felülete kicsi. Természetesen ez a cirkó szivattyúját nem zavarja, amely a padlófűtésbe is benyomja a fűtővizet. Emellett a mechanikus (értsd: kézi) vezérlésű keverőszelep által beállított vízhőmérsékletet sem lehet kontrollálni. Ezek után nem meglepő, hogy az ingatlan gépészetéről a gáztervrajzon kívül semmilyen terv nem készült. Természetesen az elkészült új fűtési rendszer átmosása és beszabályozása sem történt meg. A „mester” nem egyeztetett a ház tulajdonosával a kivitelezés előtt, hogy mik az elvárásai a fűtési rendszerrel szemben, ahogy később az elkészült megoldások használatáról, kezeléséről sem adott tájékoztatást a bentlakóknak. A hidraulikai beszabályozás annyi volt, hogy az osztó-gyűjtő golyóscsapjait a tulajdonos magának állítgatta be. Jelenleg az ingatlan gázszámlája egy fűtési szezon alatt eléri a félmillió forintot, pedig a cél pont az ellenkezője lett volna, ám az is lehet, a mekmesterünk értelmezte félre a megbízásban szereplő „pénz nem számít” elvet.

És ha ez nem lenne elég, a legmegdöbbentőbb fejezet még hátra van, ugyanis a garázsba utólag, szintén a mester által, beszerelésre került egy parapetes gázkonvektor, amelyhez a gáz egy hajlékony PB gumitömlővel lett elvezetve. Hab a tortán, hogy a tulajdonos a fűtési költség csökkentése okán tervezi, hogy a garázsba beszereltet egy szilárdtüzelésű, olcsó kazánt, amit a szaki – a korábbi ténykedést elnézve –, biztos, hogy roppant ötletesen fog megoldani… Hihetetlen történet, igaz? Természetesen joggal említhetjük a megrendelő ostobaságát is, hiszen asszisztál a gázszerelő mester ámokfutásához, de azért ne kelljen már az életével fizetnie. Feltettük a tulajdonosnak a kérdést, hogy miért nem emel szót, miért nem tesz lépéseket, miért hagyja ketyegni ezt az időzített bombát? A válasz szintén megdöbbentő volt: A gázszerelő a szomszédban lakik, és nem akarja, hogy rossz viszony alakuljon ki, valamint felhozta a szaki településen élő nagyszámú rokonát, azzal, hogy neki fontosabb, hogy nyugodtan végigmehessen az utcán, semhogy vitát kezdeményezzen. Röviden összefoglalva, tart a mester haragjától.

Tisztelt D. Úr!

Mindezek után azt kell mondanom, hogy a felvetés egyik felével, miszerint közöljünk több ismertető cikket, cikksorozatot, maximálisan egyetértünk, és törekszünk rá. A felvetés másik részét fenti cikkünk cáfolja. Hisz-szük, hogy nem haszontalan az ilyen jellegű képek, írások közlése, mert túl azon, hogy éppen ellentétes hatása miatt minden kivitelezőnek, aki egy ilyet lát, fokozza erkölcsi, etikai felelősségérzetét, talán fel is figyel rá egy szakmai döntéshozó, aki tehet valamit az ügyben, felléphet a kontárok ellen. Kik lehetnek ezek? Elsősorban a szakmai szervezetek, mint a Magyar Épületgépészek Szövetsége, amely a kivitelezők fő képviselője, és talán a Magyar Gázipari Vállalkozók Egyesülete, amely jórészt a gázkészülékgyártóké. Tehet valamit a Magyar Mérnöki Kamara is, mint közvetítő a kormányzat felé. Fontos szereplő a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal, akinél a gázszerelői igazolványok kezelése van, és a gázszolgáltatók, akik igazán tudnák-tudják szankcionálni a szabálytalan szereléseket, mégpedig a gáz elzárásával. (Ne feledjük, a fent bemutatott rendszert, vagy annak egy részét meózták és átvették!) Megkérdeztük őket, milyen eszközeik vannak a kontárok ellen. Reméljük, előbb-utóbb történik valami, addig is a magunk szerény eszközével, azaz a nyilvánossággal tovább harcolunk a pozitív változásért.

2. kép: Gumitömlős gázvezeték falon való átvezetése.

Versits Tamás elnök, MGVE

A fényképeket és a helyszíni bejárásról készített írásos összefoglalót olvasva, mint egy szakmai civil szervezet elnöke és mint épületgépész szakmérnök, nem tudok tárgyilagos maradni, mert a megismert eset túlmutat a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés, a személy- és vagyonvédelemről kialakított erkölcsi normák, a szakmai hozzáértés teljes hiánya kérdésein. Ez a szakembernek mondott „mester” egyszerűen közveszélyes! Szinte biztosra vehető, hogy feketeszereléssel állunk szemben, ami hozzáértés és kontroll hiányában tragédiához is vezethet. Sajnos a szerelő és a szerelés minőségéről semmi jót nem tudok mondani, de szerelő felelőssége mellett nem tudok elmenni a tulajdonos felelőssége mellett sem!

A már korábban itt, a lapban is bemutatott Felelősségi Mátrix kapcsán fel kellett hívnunk a figyelmet arra az egyszerű, de annál fontosabb tényre, hogy (egyszerűsítve) a gáztüzelő berendezések telepítése, üzembe helyezése, karbantartása és felülvizsgálata tevékenységekben a tulajdonos (fogyasztó) felelősségét és ellenőrző magatartását törvény írja elő! Tehát arra hivatkozni, hogy a „jószomszédi viszony megtartása végett” nem érvényesítem a jogaimat és nem tartom be a kötelezettségeimet, enyhén szólva nem jogkövető magatartás. Ehhez társul ilyenkor az a kérdés, hogy amikor megtörténik a tragédia, akkor is a jószomszédi viszonyra fog hivatkozni? Feltételezem, bár el nem hiszem, hogy a jószomszédi viszony miatt a károsultnak a „jó szomszéd” felépíti újra a házát, vásárol bele különböző berendezési tárgyakat, állja a költségeit stb.! Nem tudok nem ironikus lenni, mert a szakmagyakorlás engedélyezése és valójában a nem engedélyezése (visszavonás) jelen szabályozási keretek közt nem kielégítő. Az MGVE mind az oktatás, mind a szakmapolitika területén csak tiszta és jogszerű megoldásokat tud és akar támogatni, elfogadni. Az Egyesület munkaprogramja szerint a kontárok elleni fellépés, az adott kereteken belül, kötelességünk. Visszatérve ebben a kérdésben a Felelősségi Mátrixra: a kidolgozásért felelős munkabizottság a legfeljebb 36 kW hőterhelésű gázfogyasztó készülékek egyszerűsített cseréjének alkalmazását megküldte a GMBSZ Szerkesztő Bizottságának, amely ezt az eljárásrendet beépítette a következő kiadásba. A cél, hogy a tisztességes, szakszerű, önálló és felelősségteljes munkát végző, megfelelő képesítéssel rendelkező szakembereket támogassuk, és az elosztói engedélyes, eljárásrendjéhez igazodva, kizárja a példában szereplő és hasonló „minőségi” munkát végző, magukat szakembernek titulálókat.

Dr. Chappon Miklós elnök, MMK Épületgépészeti Tagozat

A Magyar Mérnöki Kamara, és ezen belül az Épületgépészeti Tagozat valamennyi tagja azon munkálkodik, hogy mindenkinek személyes felelősséget kelljen vállalnia miden tervéért, cselekedetéért. Az etikai kódex abban is segít, hogyha valaki mégsem az erkölcsösség szem előtt tartásával dolgozik, akkor el lehessen járni vele szemben. Természetesen ehhez arra is szükség van, hogy valaki bejelentse a nem korrekt magatartást! A cikkben szereplő megbízó hozzáállása nem segít a megtisztulásban, sem szakmai, sem etikai szempontból. Pedig jó lenne, ha az ő kárán legalább mások tanulhatnának, ha már ő nem tanult!

3-4. kép: „Professzionális” gázelvezetés.

Száraz Gábor, a TIGÁZ szóvivője

Elsőként a gázszereléssel kapcsolatos véleményünket ismertetjük: Csatlakozó és fogyasztói vezetéket csak a területileg illetékes elosztói engedélyes által jóváhagyott gázterv alapján lehet létesíteni, az elkészült gázszerelési munkát nyomáspróba és az elosztói engedélyes által végzett műszaki– biztonsági felülvizsgálat után lehet üzembe helyezni. Olyan kivitelezést és szerelést nem veszünk át és nem helyezünk gáz alá, amelyik a műszaki átvétel során nem felel meg. A műszaki átvétel után a felhasználó kötelessége a rendszer karbantartása és 5 évenkénti felülvizsgáltatása. Mivel Magyarországon földgáz fogyasztói vezetéket PB-tömlőből kiépíteni nem lehet, feltételezhető, hogy ennek kiépítése a fogyasztói rendszer műszaki-biztonsági felülvizsgálata és a gázmérő felszerelése után történhetett meg. Ez több szankciót von maga után, amennyiben az elosztói engedélyes ezt az ellenőrzés során felfedezi:

  • a földgázelosztás folytatását felfüggesztheti, mivel az ingatlan tulajdonosa a felhasználói berendezést az életre, a vagyonbiztonságra, a testi épségre, egészségre veszélyes módon használja;
  • az üzletszabályzata szerint szankcionálhatja, továbbá a földgázelosztás folytatását felfüggesztheti a nyomás alatt álló fogyasztói vezeték megbontása miatt;
  • az engedélyezetthez képest többletkészülék (jelen esetben konvektor) beszerelése miatt a csatlakozási szerződés szerinti vásárolt kapacitás vélelmezhető túllépése miatt a többletkapacitást meg kell vásárolnia az ingatlan tulajdonosának;
  • a szabálytalan gázszerelés és a rendszer megbontása miatt az elosztói engedélyesnek kezdeményeznie kell a „mester” gázszerelői igazolványának visszavonását. Tapasztalataink szerint a felhasználók nincsenek tisztában azzal, hogy a fogyasztói rendszer módosítása is terv- és engedélyköteles, és a kivitelezők sem minden esetben hívják fel a figyelmüket erre. A felhasználók nem is gondolják, hogy néha milyen veszélynek teszik ki magukat, családjukat és a közvetlen környezetüket. Sok olyan esettel találkozunk, ahol csak a szerencse menti meg a felhasználót a komolyabb következményektől. Jó lenne, ha megtudhatnánk, hol van a képeken lévő fogyasztási hely, mert teljesen szabálytalan a gázos rendszer, és a tragédia megelőzése érdekében azonnal meg kell szüntetni.

Elosztói engedélyesként ez a kötelezettségünk. Az ingatlan tulajdonosának szembe kell néznie azzal is, hogy ha véletlenül a szabálytalan szerelésből eredően biztosítási esemény (tűz, gázrobbanás stb.) következik be, a biztosító a szabálytalan állapot kialakítása és eltűrése (!) miatt megtagadhatja a biztosítási szerződésben szereplő kötelezettségeinek végrehajtását, vagyis nem fog fizetni semmit sem. Ha a következmények között előfordul 8 napon túl gyógyuló sérülés is, ebben az esetben már a rendőrhatóság az ingatlan tulajdonosa ellen bűncselekmény alapos gyanúja (társtettesi minőségben) miatt folytathat nyomozást.

5. kép: A fali kazánnál található az osztó-gyűjtő, amelyen körönként sima golyóscsapok vannak, így nem lehet beállítani a tömegáramot. A keverőszelepnél és az osztó-gyűjtőnél nincs hőmérő felszerelve, így marad a tapogatós módszer. 

Természetesen a szabálytalan szerelés az első kötelező időszakos felülvizsgálaton kiderül, melyet a felülvizsgálónak kötelessége jelentenie az elosztói engedélyes felé, aki haladéktalanul érvényesíteni fogja szankcióit. Ezért csak azt ajánlhatjuk az ingatlan tulajdonosának, hogy minél előbb tegyen lépéseket a szabálytalan állapot megszüntetése miatt. (Vonatkozó jogszabályok: 2008. évi XL. törvény a földgázellátásról és a végrehajtásáról szóló 19/2009. (I. 30.) Korm. rendelet, Gáz csatlakozó vezetékek és fogyasztói berendezések létesítési és üzemeltetési műszaki–biztonsági szabályzata.) A fűtési rendszer A cikkben levő – a helyzet teljes körű megítéléséhez önmagában nem elegendő – információk alapján az alábbiakat tudjuk elmondani. Vélhetően a három padlófűtési kör kialakítása elégtelen, a 30 cm-es csőtávolság pedig nagy, emiatt sokkal hosszabb a felfűtési idő, továbbá nagyobb felületi hőmérsékleti eltérések lehetnek a padlózatban, illetve a helyiségek között is, mint ahogy a tulajdonos is tapasztalja. Padlófűtésnél egyébként a nagy fűtendő tömeg miatt természetes a hosszú felfűtési idő, de ez csak a fűtés kezdetén jelentkezik. Jelen esetben a rosszul kialakított vezérlés miatt időnként a padlófűtési rendszer vízkeringése is leáll, emiatt időszakosan lehűl. A keverőszelepet semmi sem vezérli (hacsak nem ül mellette valaki), és emiatt is fordulnak elő a fűtési és vezérlési problémák.

A sajnálatos az, hogy a vezérlést és a megfelelő osztó-gyűjtő felszerelést utólag még meg lehet oldani, de a padlófűtést kijavítani csak nagy költséggel és hatalmas rombolással lehet. Esetleg a radiátorok számát, vagy cseréjükkel fűtési felületüket lehet növelni, de mindenféleképpen csak épületgépészeti szakember által végzett felmérés és fűtési terv alapján. Megjegyezzük, hogy az elosztói engedélyes engedélyesi és tevékenységi köre nem terjed ki a gázkészülék mögötti fűtési rendszerre. Egy esetleges bírósági per esetén igazságügyi szakértő állapítja meg a hiányosságokat.

Bozsó Béla ügyvezető, MÉGSZ

A Magyar Épületgépészek Szövetsége a rendezvénysorozatain, konferenciáin és oktatásain megforduló több ezer épületgépész visszajelzései, valamint egy korábbi saját közvélemény-kutatás alapján tisztában van azzal, hogy a kontárok munkavégzése a szakma problémáinak élvonalában van. Éppen a probléma égető volta miatt különösen ez előző kormányzat idején tettünk erőfeszítéseket a kormányzat felé, ám annak passzivitását látva végül le kellett vonnunk azt a következtetést, hogy a kormány vagy nem akarja, vagy nem tudja kezelni a jelenséget. És ezen a ponton nagyjából vége van a lehetőségeinknek, mert – ne legyen illúziója senkinek – egy vagy akár több szakmai szövetség is a kormányzati szándék hiányában teljesen tehetetlen egy ilyen kiterjedt piaci jelenséggel szemben. Kíváncsian várjuk, hogy a Kereskedelmi és Iparkamara regisztrációs rendszere hogyan fogja a helyzetet megváltoztatni. Ha nem tapasztalunk kellő eredményt, az új rendszer hatékonyabbá tételére fogjuk ösztönözni a kamarát.

Tanulságos