Szakmakörnyezet

Nyílt levél az MMK részére

2013/11. lapszám | Homor Miklós |  3381 |

Figylem! Ez a cikk 11 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Nyílt levél az MMK, valamint az összes épületgépész jellegű szervezet, cég, intézmény részére. Homor Miklós úgy érezte, hogy eljött az idő, hogy többévnyi hezitálás után megírja véleményét, és az épületgépészek hasznára elindítson bizonyos változásokat. Írásából részleteket közlünk.

Nézzük meg, hogy néhány embert piszkáló módon miért használom kb. 2010-től az aláírásom alatt a „különlegesen képzett szolár szakértő, épületgépész és manager-tanácsadó” titulusokat. Ha nagyon röviden szeretném megfogalmazni, akkor azért, mert a mai hazai épületgépészekről, szerelőkről, szerelésvezetőkről, tervezőkről, szervizesekről igencsak rossz a véleményem. (A szaktanárok-oktatók és G1-es tervezők nagy része viszont kivétel nálam, de nem mindegyik.) Szóval nem is igazán én vagyok a különlegesen képzett, hanem a túlnyomóan nagy többség a különlegesen alulképzett.

A többség nem eléggé igényes, csak azt hiszi magáról, hogy ő a „Jani”, másrészt pedig a nagy többség sok mindent helytelenül tud, tehát igencsak alulképzett (és egy budapesti sem kivétel, csak azért, mert pesti), csak ők maguk, a szakemberek hiszik azt magukról, hogy jól tudják, amit tudni vélnek. Az én tapasztalatom az, hogy irtó sok mindent rosszul tudnak, és általában azt sem tudják, hogy mi az, amit tudniuk illene! És mivel szinte mindenki „Janinak” gondolja magát, ezért szinte senki nem tud összefogni a másikkal, és inkább mindenki önálló és saját céget próbál fenntartani. Így manapság kb. 13 ezer, többnyire 1-2 fős cég van az épületgépészeti Magyarországon. Tehát nem a politika verte szét, aprózta fel az építőipart és az épületgépészetet, hanem maguk a szakemberek, aki az alulképzettségük miatt képtelenek összefogni!

Ám ha mindezek ismeretében én magamat úgy nevezem, hogy „különlegesen képzett szolár szakértő, épületgépész és manager-tanácsadó”, akkor ugyanazt teszem, mint a többiek, nem? Azaz én is „Janinak” nevezem magamat. Hogy miért? Hát bizony azért, mert rájöttem arra, hogy a magyaroknak nem elegendő megmutatni a jó megoldást, mert akkor eleve kételkedni fognak abban. Amikor a régebben az előadásaimon (1989 óta tartok sok-sok szakembert megmozdító előadásokat) csak a jó megoldásokat mutattam be, magyaráztam el a résztvevőknek, akkor később észrevettem, hogy sokaknál nem értem el eredményt.

Hogy miért?

Mert a résztvevők hazamentek, másnap már beletemetkeztek a napi ügyekbe, és sokan ugyanott folytatták, mint ahol az előadásom előtt abbahagyták. Ugyanazokat a hibákat követték el, így nem tudtak egyről a kettőre lépni. Elég gyorsan rájöttem tehát arra, hogy nem elég megmutatni a helyes irányt, a jó műszaki megoldást! Ennél sokkal, de sokkal komplexebb módon kell gondolkodni! El kell varázsolni a hallgatókat, ki kell ugrasztani őket a megszokásaikból, olyan bogarat kell tenni a fülükbe, amit nem igazán tudnak elhessegetni onnan. Azaz mivel sokak szerint a magyar egy negatív beállítottságú nép, előbb a negatívumokat kell elmondani a hallgatóknak. Először tehát el kell magyarázni, hogy az egyik megszokott és tömegesen alkalmazott megoldás miért nem jó, aztán a másik megszokott és tömegesen alkalmazott megoldás miért nem jó! Úgy kell elmagyarázni, hogy üssön!

Hogy a résztvevő rádöbbenjen, felismerje magában, hogy jé, hiszen én ezt vagy azt a megoldást szoktam alkalmazni, amiről most elmondták, hogy hol a gyengéje! És miután kiugrasztottam a nyulat a bokorból, rádöbbentettem őket a szokásos megoldások hátrányaira, az izgalomszintek megemelkednek, mindenki figyel, hiszen ilyen nyílt és bátor támadással az ő szokásaik ellen még senki sem lépett fel! Akkor, és csakis akkor érdemes elmondani, hogy a hibás megoldás helyett mit javasolok, tehát hogy mi lenne a helyes irány, amivel persze soha nem muszáj egyetérteni. (Hiszen minden előadásomon el is mondom a következőt: „Minden, amit én itt elmondtam, vagy még el fogok mondani, az én egyéni véleményem. Senkinek nem kötelező egyetérteni velem! Mindenki azt fogad el, amit akar, és azt nem fogad el, amit nem akar!” És ez az idézet erre a mostani írásomra is érvényes.)

Folytatva a gondolatmenetet: aztán rájöttem arra, hogy még ez sem elegendő! Rádöbbenteni a hallgatókat a hibás megoldásokra, aztán, de csak azok után, elmagyarázni a jobbat – nem elég!

Hogy miért?

Mert aki kizárólag csak a szakmáját tudja, az a mai világban többnyire elvész! Így nem elég ráébreszteni a szakembert a műszaki szokásai gyengéire, aztán megmutatni egy jobb megoldást, mert még valami más is kell, valami sokkal-sokkal fontosabb, ez pedig az EQ. Szóval nem elég az IQ, ha nincs EQ! (Az IQ az intelligencia-kvóciens, míg az EQ az emocionális-lelki kvóciens) Szóval hiába tudja a műszaki szakmáját egy épületgépész, tehát van szakmai IQ-ja, ha azt sem tudja, hogyan kell elérni azt, hogy a megrendelő tőle rendeljen, és ne a konkurenciájától, azaz nincs meg az EQ-tudása a nyeréshez!

A legtöbb épületgépésznek fogalma sincs arról, hogy hogyan kell árajánlatot adni. Sem a tervezőknek, sem a kivitelezőknek. Hogy miért? Vegyük azt a példát, amikor XY családiház-tulajdonos mondjuk napkollektorokat akar. A szaki kimegy a helyszínre, felmér, majd küld egy árajánlatot. Igen ám, de XY megrendelő gazdag, hiszen a megrendelők nem igazán a szegények közül szoktak kikerülni, és a megrendelő általában azért gazdag, mert van EQ-ja. Éppen emiatt megy jól a cége, ezért nyer megfelelő számú üzletet, azaz tudja, hogy hogyan kell csinálni. És most mi történt? Ez az XY megrendelő kapott egyetlenegy ajánlatot egy szakitól (tervezőtől vagy kivitelezőtől). Felteszi magában a kérdést: elég nekem a mai világban egy árajánlat? Hiszen a saját cégén belül is az a belső szabály, hogy 100 000 Ft felett legalább három ajánlatot kell bekérni. Hát ilyen alapon az egyetlenegy árajánlat nem lesz elegendő neki, emiatt belső kényszerből keres még további két szakit, és tőlük is bekéri az ajánlatokat. És a három ajánlat közül egyáltalán nem biztos, hogy az eredeti szaki ajánlata lesz a legszimpatikusabb. Azaz az a szaki, aki csak egy ajánlatot ad, eleve nem is igazán akar nyerni. Hiszen az egy ajánlat nem elég egy nála EQ-ban képzettebb megrendelő számára, így eleve ő zavarja bele a megrendelőt abba az utcába, hogy másoktól is érdeklődjön!

Szóval miért nevezem magamat néhány embert piszkáló módon „különlegesen képzett szolár szakértő, épületgépész és manager-tanácsadó”-nak most már 3 éve?

Mert előbb ki szeretném ugrasztani a nyulat a bokorból. El akartam érni, hogy sokan és még többen figyeljenek fel rám, előbb a negatív hatással akartam kezdeni, mert a magyaroknak úgysem lehet előzmények nélkül megmondani a „tutit”. A magyarok többsége a TV-ben nem a kellemes műsorokat nézi, hanem a szokatlan és a rendkívüli köti le a figyelműket. Hát eléggé szokatlan az is, hogy én minek titulálom magamat. Azt szeretném elérni, hogy senki ne legyen közömbös, senki ne dugja homokba a fejét, hanem igenis, nyilvánítson véleményt! Ha úgy érzi, akkor forduljon ellenem! Engem nem fog zavarni, vagy talán még élvezni is fogom.

Hogy mit érek el ezzel? Felzavarom az állóvizet! Miért? Mert a világot főként azok az emberek viszik előbbre, akik néha belevetik magukat a kritikus helyzetekbe is! Én nem félek az ilyen helyzetektől, bár tudom, hogy ilyenkor a nagyon nagy többség bizony nem mer mellém állni. Azonnal mondok is rá egy példát.

1983 óta dolgozom. Első munkahelyem a híres Alba Regia Állami Építőipari Vállalat (ARÉV) volt, ahol tervező voltam több évig. (Megemlítem még, hogy a Műszaki Tervező Osztály, ahol dolgoztam, kb. 50 fős volt.) Akkoriban az ARÉV-nél minden felsőfokú végzettségű közgazdásznak és műszakisnak minden fél évben be kellett adnia egy dolgozatot. Talán ez volt a mai kreditpontos előadások elődje. Az volt a cél, hogy mindenki folyamatosan tovább képezze magát, például elolvasott egy szakkönyvet, és leírta a lényegét és a véleményét, majd ezt beadta dolgozatként. Vagy elolvastattak velünk egy etikettkönyvet, tesztet írattak belőle, és mindezt elfogadták dolgozat helyett.

Egyik alkalommal én azt a címet adtam a dolgozatomnak, hogy „A rosszul működő tervező osztály”. 13+1 pontban fogalmaztam meg a kritikámat. Előtte persze szinte minden tervezővel beszéltem, volt olyan is, hogy gyűlést szerveztem az építészek nagyszobájába, és körülült engem kb. 20-25 tervező és rajzoló. Én kérdezgettem, ők nyíltan véleményt alkottak, én jegyzeteltem. Mindezen információkból született meg a dolgozatom 13+1 pontja. Beadtam a dolgozatot, először elolvasta az osztályvezető, aztán már vitte is le egy szinttel lejjebb, a rendszerépítő főmérnökhöz. A főmérnök hivatott! Leültetett a fotelbe, ő nem bírt magával, állva maradt és ordított, üvöltött, egy emelettel feljebb minden tervező hallotta! Én meg egyre nagyobb kifelé mutatott nyugalommal és engem éltető belső izgalommal figyeltem. Most és itt írjam le azoknak a nevét, akikkel előzetesen beszélgettem! – kiabálta a főmérnök. – Nem adom ki a nevét senkinek, ha kell, akkor inkább azt mondom, hogy mindezt én találtam ki egyedül, nem beszélgettem előtte senkivel, ha a dolgozatban ilyet említettem, akkor most azt mondom, hogy hazudtam a dolgozatban – vágtam rá én!

A vége az lett, hogy fölfigyelt rám a fejlesztési főmérnök és az osztályvezető, egy kicsit nyomoztak utánam, aztán felajánlották, hogy legyek az ARÉV épületgépész fejlesztője, és az is lettem kb. 1 hét múlva. Sok évig élvonalbeli épületgépészeti témákkal foglalkoztunk.

Már kb. 1986-ban hőszivattyúkat telepített az ARÉV az agárdi épületéhez. A terveket az akkori TTI (Típustervező Intézet) tervezte, de óriási gazdasági hibát követtek el. Mivel fejlesztőmérnökként nekem kellett kimérni az üzemeltetési költségeket, és összehasonlítani a gázkazános üzemmel, fél éven át hetente kijártam az épülethez, elemeztem a működést, és jegyeztem a hőszivattyú kompresszorának és a kútszivattyúnak az áramfogyasztását, valamint a hőmennyiségmérő állásait.

Utólag kiderült, hogy a műszaki tervek jók voltak, de a gazdasági számítások nem, ugyanis az akkori agárdi helyi közületi 4 Ft/kWh villanyáramár helyett a budapesti 1,5 Ft/kWh áram árával számolt a TTI, így kihozták, hogy a beruházás 3 év alatt meg fog térülni. De mivel az éves átlagos COP (akkor még epszilon) 3,5-re jött ki a méréseim alapján, így megtérülési idő nem is volt, a hőszivattyús üzem pedig jóval drágább lett a gázkazános üzemeltetéshez képest, még hagyományos ki-bekapcsolós gázkazánok esetére is. Így a hőszivattyú üzemét leállították.

Megemlítem még, ha már az ARÉV-nél tartunk, hogy a fejlesztési osztály egy kiemelten jó munkahely volt országos szinten is. Olvashattam a nyugati szakirodalmat az ARÉV könyvtárában, részt vehettem konferenciákon, például egy egyhetes osztrák (világ) élvonalbeli Sonnenkraft napkollektoros képzésen, tervezhettem különleges épületgépészetet, például földalatti ipari tér épületgépészetét vagy laboratórium bunsenégős gázhálózatát, üzemeltethettem hőszivattyúkat és különböző napkollektoros rendszereket is. És bizony azért írtam le mindezt, mert engem nagyon is érdekeltek ezek a dolgok, mélyen beleástam magamat a témák szakirodalmába, nem fecséreltem el a fejlesztésen töltött éveket. Továbbá azért is írtam le ezeket, mert nyomatékosabban akartam jelezni, hogy az üzemeltetésből sokat lehetett okulni, a téma gyakorlatát megtanulni. Hiszen véleményem szerint nem a tervező a szakma csúcsa, hanem az a tervező, aki volt már kivitelező, és üzemeltetési ismeretei is vannak, mert az üzemeltetési tapasztalatokból, abból, hogy mi romlik el és miért, mi fogyaszt többet és miért, mit kell többször karbantartani és miért, ezekből jóval több felismerése keletkezik az embernek, mint bármilyen tervezői íróasztal mögött. Így hamarosan én magam is előadásokat tartottam konferenciákon és különböző rendezvényeken.

Visszatérve az ARÉV-nél beadott félévi dolgozatomra és a rendszerépítő főmérnök üvöltése utáni napokra, megemlítem még, hogy a tervezőosztályból szinte mindenki sunnyogott, összehúzta magát, szinte senki nem mert mellém állni, azaz szinte senki nem merte felvállalni utólag azt, amit nekem előzőleg mondott. Csak 1 ember volt az 50-ből, (2%), aki fel merte vállalni véleményét, és mellém állt, ő a statikus tervezők csoportvezetője volt. Itt és most is becsülöm érte, de a többi 49 embert sem marasztalom el. Mindenki félt a negatív következményektől.

Nem folytatom. A lényeg, hogy most, 2013-ban is tudom, hogy a túlnyomóan nagy többség nem mellém fog állni akkor, amikor hatalmasnak és erősnek tűnő szervezetekkel nem értek egyet. De a végcélt így is el lehet érni, sőt, néha csak úgy lehet elérni, ha kiborítom a bilit! Akkoriban, a dolgozatom után, sokat foglalkoztak a tervezőosztály szervezettebbé tételével, remélem, hogy az itt leírt témákkal is foglalkozni fognak, és több minden jó irányba fog változni. Hogy velem mi lesz? Az egy másik kérdés. Remélem, most is lesz legalább 2%-nyi szakember, aki mellém mer állni.

Bejelentem, hogy kilépek a MÉGSZ-ből (a Magyar Épületgépészek Szövetségéből)

De hát miért? Nem az összefogásról papoltam éppen az előbb?

A helyzet az, hogy a MÉGSZ-et most már két okból sem tudom a magyarok épületgépészeti szövetségének tekinteni:

Ugyan a MÉGSZ néhány megyei elnökével nincs problémám, a központban dolgozó hölgyekkel pedig főleg nincs, sőt, ők nagyon is ügyesek, de az ügyvezetővel és a MÉGSZ-előadások rendszerével van. Az egyik év végén szóban és írásban is jeleztem az ügyvezetőnek, hogy mi is, mint kazánképviselet és mint szolártechnika, szeretnénk előadni a MÉGSZ országjáró előadásain. Mi is be tudjuk fizetni a MÉGSZ-nek azt a kb. nettó 1,3 millió Ft-ot, mint a többi előadó. Az ügyvezető telefonban kb. a következőt válaszolta: összegyűjtik a jelentkező előadókat, és visszajelez. Kb. 1 hónappal később jelezte, hogy van kazános és szolár előadó-jelentkező is, mindkettő régi partnere a MÉGSZ-nek, és egyik sem akarja, hogy ugyanazon a napon még egy konkurencia előadjon, főleg nem a Homor Miklós. Emiatt mi hiába fizetnénk a MÉGSZ-nek, nem tarthatok előadásokat az országjáró rendezvényeiken.

Nem semmi! Hát nem egy szövetséggel állok szemben? Azt még értem, és örülök is neki, hogy a konkurenciák nagyon tartanak tőlem, hiszen én nyíltan elmondom az előadásaimon az általam ismert legalább 300-féle napkollektor közül a gyengébb típusúaknak 6-7 hátrányát is, és bizony, ha a konkurencia csak pont azt az egy-két típust forgalmazza, amiről én a szakmai tapasztalataim alapján bizonyítottam a hátrányokat, akkor igencsak nem fog örülni az én tanításaimnak. (Megemlítem, hogy a hazánkban forgalmazott napkollektorok túlnyomóan nagy többségéről, mint termékről, rossz a véleményem, persze ez most nem csak egy légből kapott mondat, hanem sok-sok napkollektormárka konkrét hátrányairól tudnék bizonyítást adni. A „germán” területekről bejövő termékek sem mindig kivételek! Ezt csak azért szúrom be ide, mert sokan tévesen azt hiszik, hogy a németek mindig a legjobbat gyártják. Hát ez bizony nem egészen így van! A lényeg a részletekben van. De az persze teljesen természetes, hogy szinte egyik konkurencia sem kedvel engem, sőt néha-néha ellenem fordítják a semleges szakembereket is.)

Eddig el is fogadom, semmi probléma! De egy szövetség!? Az viselkedhet így? Megteheti-e, hogy gátolja a hallgatók részére egy másfajta nézet meghallgatását? Eldöntheti-e egy szövetség önmaga, hogy ezt vagy azt a szakmailag teljesen és kristálytisztán megalapozott nézetet nem engedi be a magyar épületgépészek közé? Ezen vívódtam már legalább másfél éve, majd úgy döntöttem, hogy én arra az álláspontra helyezkedem, hogy egy szövetség nem tehet ilyet. Egy szövetségnek éppen inkább be kellene hozni az előadásai közé azt a különlegeset, amely mást mond, mint az összes többi. Hadd informálódjon mindenki, aztán döntse el a szakma és az élet, hogy kinek és miben volt igaza. De ne a szövetség ügyvezetője döntsön arról, hogy a hallgatók milyen cégtől származó információkhoz juthatnak hozzá, és milyen cégtől származó információkhoz nem! Honnan tudja eldönteni egy nem is épületgépész ügyvezető, hogy melyik igaz és melyik nem? És ha épületgépész lenne, akkor sem lehet ő a mindentudó, aki eldönthetné, hogy ez az infó oké a hallgatók felé, az meg nem oké. Egy országos szövetségnek inkább az információ szabad áramlását kellene elősegítenie.

Fentiek miatt én nem tekintem a MÉGSZ-et az összes magyar épületgépészeti szövetségének, inkább egy gazdaságilag jól működő és klikkesedő egyesületnek. A tagokkal persze semmi bajom, a klikken belüliekkel sem, de mivel egy bizonyos csoport szövetségének tekintem most már a MÉGSZ-et, emiatt kilépek belőle.

A másik ok: A MÉGSZ nem tudta elérni, hogy felrázza a magyar épületgépészeket. A szövetség éves hivatalos közgyűlésein kb. mindig ugyanaz a 40 ember vesz részt, így mindig ők szavaznak és döntenek. Ez ugyan nem annak a 40 embernek a hibája, de ha egyszer kb. 13 000 épületgépész cég van az országban, ebből csak kb. 500 tag van ebben a szövetségben, és azokból is mindig csak kb. ugyanaz a 40 szavaz és dönt, akkor talán jogos, hogy nem tekintem tovább a MÉGSZ-et egy országos szövetségnek, hanem egy bizonyos csoport szövetségének. De attól, hogy egy bizonyos csoport szövetségének tekintem most már a MÉGSZ-et, még nem kellene kilépnem belőle, ez akár igaz is lehet. De mivel részben ismerem a másik szövetség, a MÉGkSZ, azaz a Magyar Épületgépészeti Koordinációs Szövetség törekvéseit, hiszen a nyáron többórás személyes beszélgetést folytattam az elnökükkel, így oda jutottam, hogy én inkább a tényleges összefogást konkrétan is elindító MÉGkSZ-et segíteném, akik például tavaly év végén leültettek egy „asztal” köré vagy kb. 50 különböző hazai épületgépész jellegű szövetséget és egyesületet.

A MÉGSZ-et viszont azóta sem sikerült igazán közelebb hozniuk a Koordinációs Szövetséghez, mert maga a MÉGSZ akar lenni a legfőbb hazai épületgépészeti szövetség, de szerintem nem alkalmas erre. A MÉGSZ nem ismeri el, hogy ő csak egyik, igaz, hogy pénzügyileg messze a legerősebb, de mégis csak az egyik szövetség a hazai épületgépészetben. Nem akarja, hogy a Koordinációs Szövetség koordinálja őt is, de így pont a MÉGSZ az egyik akadályozója a totális országos összefogásnak. Megemlítem még, hogy a Koordinációs Szövetségnek tagja minden épületgépész jellegű egyetem, a kéményesek, a hűtősök, a hőszivattyúsok, az ÉTE (Építőipari Tudományos Egyesület), az uszodások, és még sok komoly, nagy épületgépész cég, de a MÉGSZ-nek nem tagja, úgy tudom, egyetlen egyetem sem. Szóval én inkább a tényleges és konkrét munkamegosztásos összefogás pártján állok, és a Koordinációs Szövetséget támogatnám, és kilépek abból a szövetségből, a MÉGSZ-ből, amely az összefogást akarja ugyan, de nem olyan módon, hogy elfogadná a Koordinációs Szövetség koordinálását.

Semmilyen harag nincs bennem a MÉGSZ-szel szemben, az ügyvezetőjével sem, csak nem értek egyet velük túl sok fontos kérdésben. További jó munkát és sikereket kívánok nekik!

Nem értek egyet az MMK (Magyar Mérnöki Kamara) vezetésével abban, amit a honlapjukon írnak, idézem: „A Kamara Továbbképzési Bizottsága nem tekinti jogosultsággal összefüggő továbbképzési szakmai programnak a különböző kommunikációs, illetve személyiségfejlesztő tréningeket, menedzserképzéseket.” Azaz nem adnak kreditpontot egy olyan képzésért, ami sokkal-sokkal fontosabb az épületgépészek számára, mint maga a szakmai tudás.

Figyelem! Egyáltalán nem azt mondom, hogy nem fontos a szakmai tudás. Dehogynem, egy mérnöknek ez kiemelten fontos! De ahhoz, hogy a szakemberek és a szakcégek egyről a kettőre jussanak a mai világban, egyáltalán nem elég a műszaki tudás! Mert aki kizárólag csak a szakmáját tudja, az a mai világban többnyire elvész.

Vagy talán a kamara nem akarja, hogy az épületgépész cégek sikeresebbek legyenek, hogy sokkal több régi épületgépészeti rendszer felújításra kerüljön? EQ, kommunikációs, manager-, PR, vezetői és cégszervezési ismeretek nélkül ez a mai világban nem igazán lehetséges! A problémám az, hogy ha a kamara vezetése vagy maguk az épületgépészek nem igazán értik, hogy miről beszélek, és talán azt hiszik, hogy a házaló ügynökök EQ-járól és marketingszintjéről, akkor nagyon nehéz feladatom van. Rá akarom ébreszteni a kamara vezetését olyasvalamire, hogy amit eddig nem támogattak, valószínűleg az a legfontosabb, hiszen mindezek nélkül sem egy kormány, sem egy cég sem lehet igazán sikeres a mai világban.

„A” javaslat

Néha-néha szervezünk és tartok (nevezzük most úgy, hogy) egynapos EQ-képzéseket arról:

• Hogyan lehet munkát „toborozni” a mai Magyarországon az 1-20 fős épületgépész cégek számára? Ugyanis rengeteg munka adódik, csak a cégek azt sem tudják, hol keressék. De nem ám valamilyen építkezési információ előfizetésére gondolok. Á, dehogy! Arra gondolok, hogy a cégnek konkrétan mit kell tennie ahhoz, hogy nagyon sok munkát toborozzon, felhajtson.
• Aztán ha felhajtotta a munkát, akkor hogyan lehet úgy ajánlatokat adni, hogy a most már „beoltott” megrendelő tőle rendelje meg a munkát, és ne egy konkurenciától.
• Milyen rendszerben kellene működtetni egy épületgépész céget? Vezetői ismeretek 1-20 fős épületgépész cégek vezetői számára. Mert rengetegen csak úgy, kézi vezérléssel működnek.

Egyáltalán nem elméletet tanítok, hanem a gyakorlatban jól használható ismereteket adok át; EQ- és az épületgépészetben konkrétan és kitűnően használható kommunikációs ismereteket, motivációs módszereket, menedzser-, vezetői ismereteket és a fizetős munka megszerzésének módszereit tanítom. Felajánlom az MMK vezetésének, hogy ezen képzéseim valamelyikén díjmentesen részt vehet 10, az MMK által kijelölt személy, akik utána eldönthetik, hogy tényleg szükség van-e ilyen képzésre az épületgépészek számára, vagy nincs! És remélem, hogy egy ilyen 1 napos képzés kiemelten magas, például 3-4 kreditpontot ér majd!

De, hogy mindenki ízelítőt kaphasson egy ilyen képzésből, bemutatok egy konkrét munkamegnyerési módszerre egy példát. (Előre megemlítem, hogy Magyarországon könnyű munkát nyerni a konkurenciák elől, mert azok óriási többsége nagyon-nagyon alulképzett mind szakmailag, mint EQ (emocionális-lelki) módszerekben, hiszen a nagy többség még a vízszereléshez sem ért, a vezérlési-szabályozási gyakorlati ismeretekről nem is beszélve.)

Vegyünk egy olyan családi házat, ahol vízszerelésre kell ajánlatot adni (új szerelés vagy teljes felújítás, az most mindegy). A tulajdonos felé ajánlatot ad egy a Homor Miklós által kiképzett kivitelező cég vezetője is (továbbiakban KivH), meg több egyszerű szerelőcég is (továbbiakban konkurencia). A KivH úgy adja át az általuk készített árajánlatokat (minden igazán fontos részletet azért itt és most nem árulok el), hogy elmagyarázza a tulajdonosnak, hogy az egyik opciós javaslata az, hogy a hidegvízvezetéket úgy szerelnék, hogy a pincében készítenének egy T-leágazást, a T-idom oldalágába tennének egy golyóscsapot, és onnan külön csövet vinnének a WC-tartályok felé. Mindezt azért, magyarázza tovább a KivH, mert így később a golyóscsapot el lehet zárni, az innen induló vezetéket le lehet bontani, és csatlakozni lehet a WC-tartályvezetékre például esővízzel, hogy az egyre jobban dráguló vízdíjak miatt a későbbiekben könnyen át lehessen térni esővízzel történő WC-tartályöblítésre.

És ráadásul az esővizes WC-öblítés miatt még szennyvízdíjat sem kell fizetni a WC-öblítésekért, mert nem ivóvízzel történik, így a vízmérő nem méri. De ha mi is úgy szerelnénk, folytatja a KivH, mint egy egyszerű szerelőcsapat, hogy visszük a vízvezetéket például a padlóban, aztán T-leágazás a mosdóhoz, a kádhoz, T-leágazás a WC-hez stb. stb., akkor utólag hogyan vezetik oda az esővizet a WC-tartályokhoz? Falon kívül szerelt, „ronda” vezetékkel? Vagy utólag kell majd hornyot vésni az esővizes vízvezetéknek? Utólag már nem olyan egyszerű!

Kedves tulajdonos, folytatja a KivH, ennek az opciónak csak kb. 12 m csőszerelés a többletköltsége, ez nettó Ft-ban az opciós ajánlatunk szerint mindössze … Ft, én, mint KivH erősen javaslom, hogy kérje tőlünk ezt az opciót is!

Közbeszúrás: azaz a KivH személyesen elmagyarázza, hogy ez az opció pontosan mit jelent, úgy, hogy a tulajdonos is világosan megértse, hogy miről is van szó, és a végén hozzáteszi ennek árszintjét.

És most jön a lényeg! Aki a következő mondatokat kihagyja, az nem tudja a lényeget: Kedves tulajdonos, folytatja a KivH, ezek után arra kérem, hogy mindenképpen kérdezze meg a konkurens szerelőcsapatokat is, hogy ők is „külön kötik-e le a WC-tartályokat”? Azaz a tulajdonos szájába kell adni, hogy mit kérdezzen meg a konkurenciáktól. „Külön kötik-e le a WC-tartályokat?” – ez a kérdés olyan, hogy direkt nem egyértelmű!

És akkor most nézzük, mi történik akkor, amikor a konkurencia beszél a tulajdonossal. A konkurencia elmond néhány dolgot a vízszerelési ajánlatáról, meg hogy mennyibe kerülne. Erre a tulajdonos a következőt kérdezi: És önök is „külön kötik le a WC-tartályokat”? Erre a konkurencia: Hát ezt hogy érti? A WC-tartályokat a fürdőszobai padlóban futó vezeték T-idomáról kötjük le külön. Tehát külön. Hát persze! Á, nem úgy értem, mondja a tulajdonos, hanem úgy, hogy pincében T meg golyóscsap, onnan külön önálló leágazás kizárólag a WC-tartályok felé, hogy egyszer, majd később áttérhessünk könnyen az esővizes WC-öblítésekre. Azaz a tulajdonos magyarázza el a konkurenciának, hogy mi a téma, mi a korszerű vízszerelés. Erre a konkurencia: Jaaa! Erre gondol? Hát, ha így kéri, akkor így szereljük… És ekkor mit gondol magában a tulajdonos? Ja, hogy így állunk! Hiszen önök nem is igazán értenek a vízszereléshez! Nekem kell elmondanom önöknek, hogy mi a korszerű vízszerelés? Hát lehet, hogy nem önökre kellene bíznom a házam vízszerelését?! Hiszen ezek után mi mindent nem tudhatnak még?

Megjegyzem, hogy persze most mindenki könnyen mondhatja: Hja! Hogy „külön kötik le a WC-tartályokat”? Hát ezt a módszert én is ismerem! Erre mit mondok én: Tényleg?? Ismeri a módszert? Az lehet, hogy ismeri, de az egy dolog, az meg egy másik dolog, hogy ön még az ajánlatai opciói között sem alkalmazza! Szóval egy dolog az, hogy valamilyen megoldást ismer-e, egy másik, hogy alkalmazza-e, és egy harmadik dolog, hogy jókor és jó kommunikációval alkalmazza-e. Van-e ehhez EQ-tudása? Mert az még egyáltalán nem elég, hogy ön ismeri a jobb műszaki megoldást, de a megrendelő mit sem tud erről.

Azért még megemlítem, hogy én eleve alkalmazom a cégemben ezeket a szervezési és munkamegnyerési módszereket. Először kb. 1995-ben vettem részt ilyen háromnapos, kb. 150 000 Ft-ba kerülő képzésen. Azóta több hasonló kommunikációs, értékesítési, cégvezetési és „másokat hogy kell motiválni” képzésen is részt vettem, több ezzel foglalkozó könyvet is végigtanulmányoztam, majd saját magam kifejlesztettem és csoportosítottam azokat az ismereteket, amelyeket az épületgépészetben is kitűnően lehet használni. És működik! Megjegyzem még, hogy az viszont igaz, így jelzem is az MMK-nak, hogy egy általános értékesítési vagy kommunikációs tréning vagy alig ad pluszt egy épületgépész számára, vagy a hallottak alapján a hallgatónak kellene átdolgozni és átültetni a módszereket úgy, hogy az ő saját cégében a gyakorlatban is működtetni tudja azokat, de erre az épületgépészek nagy többsége szerintem nem képes, tehát azzal egyetértek, hogy ne akármilyen EQ-jellegű képzésre adjon 3-4 kreditpontot az MMK.

(Folytatjuk)

MMK

---