Lesz-e rend a szén-monoxid-riasztók piacán?
2013/10. lapszám | VGF&HKL online | 3189 |
Figylem! Ez a cikk 11 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Az előző lapszámunkban megjelent, CO-érzékelők vizsgálatát bemutató cikkünk nagy közmédia-nyilvánosságot kapott. A kérdés, amire akkor nem tudtunk válaszolni, az volt, hogy miként választhatja ki a fogyasztó a jó minőségű berendezést. Mi ugyan nevesítettük a vizsgált készülékeket, de a közmédia – reklámokokból – nem. Azóta továbbítottuk az eredményeket a Fogyasztóvédelemnek, és kiderítettük, hogy a Belügyminisztérium rendeleteket alkot a témában. Véleményünk szerint még ez sem lesz elég.
Az előző lapszámunkban megjelent cikkünket a szén-monoxid riasztókról ide kattintva olvashatja.
A kéményseprőkről
A két rendelet egyike (egyébként mindkét rendelet munkaváltozata elérhető a kormány.hu oldalon) „a kéményseprő-ipari közszolgáltatás ellátásának szakmai szabályairól szóló 63/2012. (XII. 11.) BM rendelet módosításáról” címet viseli. Fontosabb gondolatai:
„Az egyes rendészeti tárgyú törvények módosításáról szóló 2013. évi XCIII. törvény 189-192. §-ai módosítják a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló 2012. évi XC. törvény rendelkezéseit. A módosítás értelmében – 2013. október 15-től – kötelezővé válik a szén-monoxid-érzékelő berendezés felszerelése és működtetése a törvényben meghatározott közösségi épületek esetében, továbbá az új építésű épületben a helyiség légterétől nem független, nyitott égésterű tüzelőberendezés üzemeltetése esetén. (Tehát nemcsak nyílt égésterű gázkazán, hanem gáztűzhely estén is! Viszont hol maradnak a használt, azaz nem új lakások, házak? A szerk.) Az érzékelő berendezések meglétét és működőképességét rendszeresen ellenőrizni kell annak érdekében, hogy az eszköz használatával elérni kívánt biztonság folyamatosan fennálljon.
A szén-monoxid érzékelő berendezés meglétének, felszerelésének és működőképességének ellenőrzéséről a kéményseprő-ipari közszolgáltatónak külön nyomtatványt kell kitöltenie, mely tartalmazza a berendezés megfelelőségét vagy a megállapított szabálytalanságokat. A CO-érzékelő berendezésnél ellenőrizni kell
- a berendezés meglétét és felszerelését,
- a berendezés működőképességét (az öndiagnosztikai funkció segítségével, amennyiben azzal a készülék rendelkezik),
- a berendezésgyártó által megjelölt szavatossági időn belüli használatát. (Tehát ismét csak a berendezésgyártó szava számít? – A szerk.)
Ha a közszolgáltató a szén-monoxid érzékelő berendezés ellenőrzése során szabálytalanságot észlel, értesíti a tűzvédelmi hatóságot.” (Tehát a szankcionáló szerv a Katasztrófavédelem lesz. Kérdés, hogy mik a szankciók. – A szerk.)
A kéményseprő ezentúl tehát ellenőrzi a CO-érzékelőket. A kérdés az, hogyan? Erre próbál választ adni a másik rendelet.
A CO-érzékelőkről
„A belügyminiszter BM rendelete a szén-monoxid-érzékelő berendezésre vonatkozó műszaki követelményekről gondolataiból:
A … rendeletek szerint építési terméknek minősülő berendezés esetében a termék teljesítménynyilatkozatában foglaltak irányadók." (Tehát az Építési Termék Direktíva alá sorolják a CO-érzékelőket. – A szerk.)
A berendezésnek az e mellékletben meghatározott körülmények között érzékelnie kell a szén-monoxid (CO) jelenlétét, és ez alapján riasztania kell. A berendezésnek legalább két különböző kijelzővel kell rendelkeznie:
- az elektromos tápellátás kijelzője (zöld szín), és
- a szén-monoxid-riasztás kijelzője (piros szín).
A berendezés meghibásodás-kijelzőjének – ha van rajta ilyen – sárga színűnek kell lennie. A kijelzők funkcióit a berendezésen jelölésnek kell tartalmaznia. A gyártó utasításai szerint felszerelt berendezés kijelzőinek láthatónak kell lenniük. Az alábbi (1.) táblázatban meghatározott időkorlátok között a szén-monoxid-riasztás piros kijelzőjének fényjelzést kell adnia, és egyidejűleg a vészjelző hangnak meg kell szólalnia. A berendezésnek mindaddig hang- és fényjelzést kell adnia, amíg a CO-koncentráció az 50 ppm-et meghaladja.
Ha a berendezés más készülék, eszköz vezérlését is végzi, akkor a berendezésnek legalább a vészjelzéssel megegyező időben, és legkésőbb a táblázatban meghatározott maximum időkorlát előtt kimenő jelet kell adnia.
A berendezésnek az érzékelő meghibásodása esetén hibajelzést kell adnia. A hibajelzésnek egyértelműnek és a riasztási jelzéstől megkülönböztethetőnek kell lennie. Az élettartam végére vonatkozó kijelzőnek – ha az nem azonos a meghibásodás kijelzőjével – minden egyéb jelzéstől egyértelműen elkülönülő színűnek kell lennie.
A berendezésen az alábbi információkat kell maradandó módon feltüntetni:
- a gyártó nevét,
- a berendezés típusát és az érzékelendő gáz megnevezését,
- a berendezésre vonatkozó szabvány jelzetét (amennyiben annak minden előírását kielégíti),
- a sorozatszámot, vagy a gyártás időpontját,
- hálózatról működő berendezés esetén az elektromos tápfeszültséget, fogyasztást és frekvenciát,
- elemes működés esetén a cserélhető elemek típusát és mennyiségét,
- a gyártó által szavatolt élettartamot.
A berendezés legyen az alábbi mondat tartalmával azonos figyelmeztető feliratú címkével ellátva: Használat előtt figyelmesen olvassa el a gyártó használati útmutatóját! A berendezéshez használati útmutatót kell mellékelni, amelynek legalább az alábbi információkat kell tartalmaznia:
- hálózatról működő berendezés esetén a használható elektromos tápfeszültséget, a frekvenciát, biztosíték alkalmazása esetén az ellenállást, továbbá a hálózatra való csatlakoztatás módját,
- elemes működés esetén a cserélhető elemek típusát és mennyiségét, az elemek várható működési élettartamát, az elemcsere előírásait, a lemerülő elemekkel való üzemeltetéssel kapcsolatos információkat,
- a berendezés elhelyezésével és rögzítésével kapcsolatos tudnivalókat,
- a berendezés különböző jelzéseikor teendők felsorolását,
- minden vizuális és hangjelzés magyarázatát, az újraindításhoz szükséges tennivalókat,
- azon általánosságban előforduló anyagok listáját, amelyek a berendezés megbízhatóságára hatással lehetnek,
- az áramütésre vagy a hibás működésre való figyelmeztetést, amennyiben a berendezést a gyártó által meghatározott utasításoktól eltérően szerelik, kezelik, a berendezés burkolatát megbontják,
- a berendezés teszt funkciójával kapcsolatos útmutatót,
- a berendezés várható élettartamát,
- ha a berendezés más készülék, eszköz vezérlését is végzi, a kimenő jel tulajdonságaival kapcsolatos tájékoztatást,
- a hőmérséklettel és páratartalommal kapcsolatos működési tartományokat,
- a riasztási körülményeket,
- a CO emberi szervezetre gyakorolt hatásainak leírását, beleértve azt is, hogy a berendezés nem tudja megakadályozni a CO krónikus hatásait, és a berendezés önmagában nem nyújt teljes körű védelmet,
- az arról szóló figyelmeztetést, hogy a berendezés üzemeltetése nem helyettesíti az épületgépészeti berendezések (tüzelő-fűtő berendezés, szellőztető berendezés, légkondicionáló, pára- és szagelszívó) megfelelő beépítését, üzemeltetését és időszakos felülvizsgálatát.
A berendezés csomagolásának tartalmaznia kell:
- a tárolással és szállítással kapcsolatos fontos információkat,
- a berendezés várható élettartamát, ha arra a raktározás időtartama hatással lehet,
- az alábbi figyelmeztetést: A berendezés személyek akut szén-monoxid-mérgezéssel szembeni védelmére szolgál. Nem alkalmas speciális egészségügyi állapotú személyek teljes körű védelmére. Kétség esetén konzultáljon kezelőorvosával!,
- az arra való utalást, hogy a berendezés az élettartam végét kijelzi, amennyiben ilyen funkcióval a berendezés rendelkezik. Megjegyzés: a kéményseprő feladatát, az ellenőrzés módját és módszerét ebből nem tudtuk meg (NG).
Kérdések, válaszok nélkül
A rendelettervezetekkel kapcsolatban több kérdés is felmerült bennünk, illetve a szakmába. Az alábbiakban Nagy Gábor, Zöhls András és Mangel Zoárd épületgépész mérnökök gondolatait kölcsönvéve és szerkesztve foglaljuk össze ezeket.
Politikai döntés
Az elmúlt fűtési szezonban meglehetős publicitást kaptak a szénmonoxid mérgezéses esetek. Egy állam nehezen teheti meg, hogy erre valahogyan ne reagáljon. Ugyanakkor ott voltak a gáz műszaki-biztonsági ellenőrzés negatív tapasztalatai. A rapid eljárás következtében több száz társasházat, sok ezer lakást zártak ki a szolgáltatásból. Az elvárt beavatkozás sokszorosan meghaladta a veszély mértékét, annak költségét messze nem mindenki tudta kifizetni, az hogy emiatt viszont nem fűthet, nem főzhet, nem fürödhet, sok helyen kiverte a biztosítékot. Gondolom, ez is motiválta a rendelet készítőit (ők ugye politikusok): az egyszerű tájékoztatást kevésnek találták, a szolgáltatók által preferált kötelező, radikális átalakítást nem merték magukra venni. Erre volt a kompromisszumos megoldás a szén-monoxid-riasztó. Ez még a többségnek megfizethető, és valamivel több a semminél.
A végfelhasználó tájékozottsága, mint olyan
„A Törvény 2013. október 15-től hatályos 9. § (5) bekezdése meghatározza a szén-monoxid-érzékelő berendezések használatára kötelezettek azon körét, akiknek a hatálybalépést követően már rendelkezniük kell a megfelelő berendezéssel. Mivel a kötelezettek köréről nincs nyilvántartás, a kötelezettség fennállásáról magának a kötelezettnek kell nyilatkoznia az égéstermék-elvezető időszakos ellenőrzése során.”
Mondjuk, valamikor, valahol megjelenik, hogy kinek, mikor, hol, milyen szén-monoxid-érzékelőt kell felszerelni, de erről a felhasználónak kell értesíteni a kéményseprőt, mármint hogy ő a kötelezettek körébe tartozik, tessék jönni, ellenőrizni. Honnan tudná a szerencsétlen, hogy létezik ilyen jogszabály? A tavalyi évben például a Magyar Közlönynek 184 száma (átlag kétnaponta egy) jelent meg, nagyjából 39 ezer oldalon, valamivel több, mint 3000 ilyen-olyan törvénnyel, rendelettel, határozattal. Idén sem lesz kevesebb, már a 145. számnál, és 67 ezer oldalnál tartunk.
Nem életszerű elvárás, hogy minden érintett, miniszteri rendeleti szinten, folyamatosan tájékozott legyen, különösen, hogy egy olyan szakszöveget meg is értsen, ami egy régi rendeletet módosít, hivatkozva egy harmadik, szintén régebbi jogszabályra, egy törvényre. Miért nem bízzuk a dolgot szakemberre, a kéményseprőre? Amikor legközelebb jön ellenőrizni, megmondja, hogy benne vagyok az érintett körben, ide fel kell szerelni valamit, amit majd jövőre ő megvizsgál, és kész. Az, hogy egy jogszabály laikusokra hárít egy szakmai feladatot, nem először fordul elő, ilyen például a gáz műszaki-biztonsági felülvizsgálatáról szóló rendeletben levő bejelentési kötelezettség is.
Még egy gondolat a tájékozatlanság témájában: Nem megfelelő minőségű CO-érzékelők még tegnap is kaphatók voltak nemcsak a barkácsáruházakban, de az épületgépészeti kereskedésekben is. Jóhiszeműségük, úgy hiszem, nem vonható kétségbe – ők azt hitték, azok a berendezések is működnek, és az árverseny nem engedte meg, hogy a minőség mellé ne tartsanak közép- és alsó kategóriát. Hogy gondoljuk akkor, hogy egy laikus tájékozottabb lesz, mint egy szakember?
A kéményseprő kompetenciája
Nem derül ki, hogy ellenőrzi a CO-riasztó működőképességét a kéményseprő. Talán először a forgalomba hozatal előtt kellene a fogyasztóvédelemnek azt ellenőriznie, hogy mi kerülhet kereskedelmi forgalomba.
A kéményseprő közszolgáltató nem rendelkezik a CO érzékelők rendeltetésszerű használatának ellenőrzésének sem tárgyi (laborkörülményeket és műszerezettséget igényel), sem személyi (mérnöki ismereteket igényel) feltételeivel. Legfeljebb a berendezés meglétét, vagy hiányát képes ellenőrizni. A kéményseprő nem hurcolhat magával egy egész labort, tehát ez az előírás nonszensz, már megint valami jogász volt a „főokos” műszaki szakkérdésben. Mellesleg ezért a vizsgálatért nem(?) jár díj a kéményseprőnek.
A megoldás az lehet, hogy a VGF CO-érzékelő-vizsgálatát évről évre megismétli egy hivatalos szerv, és publikálja a minősítéseket „megfelelt” és „nem felelt meg” jelzettel.
Egy kis szakma
Nagyon sok baleset történt, köztük halálos is beépített gázérzékelő mellett is, ami egy újabb adalék arról, hogy mennyit érnek ezek a nem olcsó készülékek. Egy beépített gázkészülék környezete ugyanis meghatározza, hogy merre indul el a szén-monoxid. Ugyan hány és működőképes érzékelő jelenthet valódi biztonságot, 2, 3,6? Nem inkább a megelőzésre kellene törekedni? Vagy a rendeletalkotók a fizika, áramlástechnika, tüzeléstechnika stb. törvényeinek felülírására is feljogosítva érzik magukat? A statisztikai adatok világosan mutatják, hogy ez nem megy nekik!
Ugyanakkor a szén-monoxid AK-értéke (félórás megengedett koncentráció) a 25/2000 szerint 0,1 mg/m3. Ez a gyakorlatban az jelenti, hogy 0,008 tömegszázaléknál (1/12 000 érték) jeleznie kell a CO-érzékelőnek. Ez olyan kis koncentráció, aminél a CO a diffúzió miatt az adott térben gyakorlatilag egyenletesen oszlik el. Egyébként is, a CO atomsúlya alig tér el a levegő atomsúlyától, azaz abban a helyiségben, ahol az elégtelen levegőpótlás miatt szén-monoxid keletkezik, szinte mindegy, hová tesszük a CO-mérőt, az a valós értéket fogja mérni.
A szén-monoxid-érzékelő mentőöv. Jobb lett volna megtanulni úszni, ha a vízbe akarunk menni (meggondolni, mielőtt fokozott légzárású ablakot építünk be), de most már megtörtént, ami megtörtént, arra kéne koncentrálnunk, ne legyen lyukas az a mentőöv. Ha egy gyógyszert évekig kell vizsgálni, mielőtt gyógyszer néven forgalomba kerülhet, miért ne lehetne előírni egy szén-monoxid-érzékelőre is valami hasonló feltételt?
Mi lenne a megoldás?
Az aligha megoldható, hogy visszahelyeztessük velük a régi nyílászárót. Próbálhatunk valamilyen levegő bevezető megoldást kialakíttatni, de ez sem mindig egyszerű, és megvan a veszélye, hogy előbb utóbb betömik. Előírhatjuk a kötelező kazáncserét, ezt meg napjainkban egyre kevesebbek tudnák finanszírozni. Kizárhatjuk a fogyasztót a szolgáltatásból. Na, így tél közeledtével abból lenne a forradalom.
Ha így nézzük, a szén-monoxid-érzékelő elhelyeztetése egy ilyen esetben magyarázható opció. Tudjuk, hogy nem tökéletes, de megfelelő minőség esetén valami segítséget jelenthet. Azért is írtuk, hogy nem úszni tudás, de legalább mentőöv. Természetesen tudom, hogy már meglevő rendszereknél nem jelent tökéletes megoldást, de legalább sokak számára megfizethető félmegoldást igen.
A kereskedelmi TV-ket nyilván nem lehet rászorítani, hogy egy-egy nagyobb port felvert mérgezéses riport felvételét szedjék elő az archívumból, és tegyenek hozzá egy rövid riportot a tényleges okokról, de talán a közszolgálati TV-nek ez kötelessége is lehetne. Hasznosabb lenne a nézők számára, mint sok focimeccs…
A nyílászárós vállalkozásokra is érvényes a munkavédelmi oktatási továbbképzési, valamint tevékenységükkel kapcsolatos kockázati értékeléskészítési kötelezettség. Itt kellene számukra a hiányzó ismeretek pótlását előírni, akár számon kérhető módon. A kéményseprő rendszeres tevékenysége keretében sokkal könnyebben felismeri az égéslevegő hiányát, mint a CO-érzékelő alkalmasságát. Az előbbivel kellene inkább foglalkoznia, nem az utóbbival…
A gázfogyasztó berendezések felülvizsgálatának szintén egyik sarokpontja kéne, hogy legyen az égéslevegő-ellátás feltételrendszerének felülvizsgálata. Minden józanul gondolkodó embernek, aki nem lógta el a fizika- és kémiaórákat, kellene, hogy derengjen valami arról, hogy szén-monoxid oxigénhiányos környezetben keletkezik. Olyan nehéz megérteni, hogy ha egy zárt térben égés történik, akkor ott fogy az oxigén, és előbb vagy utóbb bekövetkezik ez az oxigénhiányos állapot, ha nem gondoskodnak a szükséges levegőmennyiség pótlásáról? Innen már csak egy primitív felismerésnek kéne következni. Ki ért hozzá? A válasz: az épületgépész mérnök!
A megoldást ott kell keresni, ahol a dolog jelenleg el van rontva: az illetékes hatóságnak (katasztrófavédelem) nem CO-érzékelős reklámokra kéne költeni a felvilágosításra szánt reklámkeretét, hanem például „nyílászárócsere előtt először forduljon épületgépész mérnökéhez, műszaki szakértőjéhez” típusú tájékoztató reklámra.
