A magyar olaj és földgáz története VI.
2013/9. lapszám | Dobai Gábor | 7360 |
Figylem! Ez a cikk 11 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Annak ellenére, hogy a kőolajbányászat 1870-től jelen van Magyarországon, az iparágnak még az 1930-as években sem voltak hagyományai az országban. Az olajkitermelés speciális technikája és munkamódszerei, a mérnököket és munkásokat olyan életkörülmények közé kényszerítették, amelyek a bányászat egyéb ágaitól lényegesen különböztek.
Az olajipar és a magyar gazdaság
Annak ellenére, hogy a kőolajbányászat 1870-től jelen van Magyarországon, az iparágnak még az 1930-as években sem voltak hagyományai az országban. Az olajkitermelés speciális technikája és munkamódszerei, a mérnököket és munkásokat olyan életkörülmények közé kényszerítették, amelyek a bányászat egyéb ágaitól lényegesen különböztek.
|
A cikksorozat korábbi részei: A magyar olaj és földgáz története V. A magyar olaj és földgáz története IV. A magyar olaj és földgáz története III. |
Az EUROGASCO magyarországi tevékenységének kezdetén nem állt rendelkezésére megfelelő szakmunkásgárda, így kezdetben angol, amerikai, francia és német fúrómestereket, szakmunkásokat alkalmaztak. A vállalat és a magyar kormány képviseletében szerződő Pénzügyminisztérium, amikor a külföldi szakemberek alkalmazását engedélyezte, feltételül szabta, hogy mindegyikük köteles egy-egy magyar állampolgárt betanítani. A MAORT-tól már egyértelműen megkövetelték a magyar munkaerő alkalmazását.
A kőolajbányászat jellegzetessége, hogy a munkavégzés helye legtöbbször távol esik az iparilag, kulturálisan fejlett településektől, lakott területektől, és a kutatási szakaszban a helyszínek is gyakran változnak. Az ország keleti részében dolgozó olajbányászok élete emiatt kezdettől fogva vándorélet volt, nehéz körülmények között. Az alföldi olajbányászat történetében a szociális ellátás és lakáskörülmények alakulásában lényeges javulás akkor következett be, amikor a Mezőkeresztesi Fúrási Vállalat 1952-ben fölépítette 36 lakásos olajos lakótelepét Mezőkeresztesen, így a termelő tevékenység szempontjából legfontosabb embereit sikerült letelepíteni. A lakótelepen munkásszállás is épült.
Alapvetően más volt a helyzet az ország nyugati részén, Zalában. Az 1937. november 21-én megkezdett és gyorsan fölfutó zalai olajkitermelés bőséges pénzforrást és stabil megélhetést biztosított a tőkeerős amerikai cég alkalmazottainak az ország egyik legelmaradottabb vidékén, Göcsejben. A Magyar-Amerikai Olajipari Részvénytársaság születésének idején az ország még nem heverte ki az 1929-33-as gazdasági világválság következményeit. A motorizáció térhódítása más országokhoz hasonlóan Magyarországon is folytatódott. Az Otto- és dízelmotoros járművek gyorsan szaporodtak, elsősorban közúton, vasúton, de megjelentek a dízelmotoros hajók, és sorra indultak a belföldi és nemzetközi repülőjáratok is. A gépesítés kezdetén tartó mezőgazdaság is egyre több gázolajra szomjazott. A dízelmotorok tökéletesítésével közúton a teherautókba, vasúton a húszas évektől gyártott nagyszámú mellékvonali motorkocsiba már dízelmotorokat szereltek, míg a személyautókban és a repülőgépekben továbbra is az Otto-motor volt az egyeduralkodó.
Az 1920-as évektől kezdve a vasút biztos és kiegyensúlyozott fogyasztói kört jelentett kenőolajokon kívül a motorolaj és a gázolaj számára. Az 1930-as évek közepére a MÁV a teljes mellékvonali hálózatán, mintegy 4400 km vonalhosszon Ganz gyártmányú dízel-motorkocsikkal bonyolította le a személyforgalmat. A gyorsan fejlődő közlekedés igényei nyomán az ásványolajtermékek 1931-32. évi 138 640 tonnás felhasználása 1937-38-ra megkétszereződött, 1938-39-ben pedig meghaladta a 300 000 tonnát. Ez az ország összes energiaimport-értékének mintegy 50%-át tette ki.
Kőolajtermelésünk jelentéktelensége miatt az ország 1938-ban még behozatalra szorult, de 1939-ben beállt a várva várt fordulat. A bükkszéki, budafapusztai és lispei olajmezők fölfedezése, valamint az első magyarországi olajtermelő nagyvállalat – a MAORT – létrejötte óriási hatást gyakorolt a magyar gazdaság egészére. A MAORT 1939-ben már fedezte az ország tejes kőolajszükségletét, 1940-től pedig exportra is termelt, főleg Németország számára. Jól működő szervezetével, folyamatosan növekvő alaptőkéjével, kiemelkedő teljesítményével 1941-re az ország egyik legjelentősebb iparvállalatává fejlődött, valóra váltva Varga József iparügyi miniszter reményeit, és mintegy 100 000 tonna kitermeléssel meghaladta a 300 000 tonna körüli belső fogyasztást.
1949-ben történt államosításáig a MAORT az ország egyetlen jelentős olajtermelő vállalkozása volt. Az 1938-ban megkezdett termelés gyorsan fölfutott, 1943-ra meghúszszorozódott, és igen jövedelmezőnek bizonyult. A fejlesztés intenzitását jellemzi, hogy míg 1933 és 1938 között csupán 14 millió pengő külföldi tőkét hoztak az országba, az 1943-as esztendőben 809 000 tonna kőolaj kitermelése mellett a tőkebefektetés elérte a 120 millió pengőt, amiből több mint 100 millió a kitermelt olaj nyereségéből származott. A MAORT 1938. évi termelése 37 254 tonna, 1939-ben 141 809, 1940-ben 249 590, 1941-ben 426 809, 1943-ban pedig 809 000 tonna volt.
1945 novemberében visszaérkezett Magyarországra Paul Ruedemann és George Bannantine. Ruedemann, akit a MAORT igazgatósági ülésén újra a társaság elnökévé választottak, és aki bejelentette, hogy a Standard Oil nem szándékozik magyarországi olajkitermelését fokozni, ellenkezőleg, New Yorkból, a cég központjából, Bolton, Estebrook és McCollum uraktól kapott utasítás alapján az olajtermelés csökkentését szorgalmazta. New Yorkban ezt egyrészt azért tartották fontosnak, mert Magyarország a jaltai konferencia határozatával szovjet érdekszférába került, ezért egy esetleges harmadik világháborúban nyilvánvalóan az Egyesült Államok ellenfele lesz. Másrészt pedig, mert a kibontakozó, kommunista ideológia talaján álló, olajhiányban is szenvedő szocialista társadalmi rendszer megszilárdulását nem szándékoztak a cég olajával támogatni, bár New Yorkban még bíztak abban, hogy a kialakuló kétpólusú világrendben a magyarországi politika átpolarizálódik és nyugat felé orientálódik, és a szocializmus bukása után a MAORT az amerikai részvényesek számára kedvező körülmények között folytathatja működését.
Életszínvonalat biztosított
A MAORT működésének kezdetétől magasabb béreket fizetett a magyarországi átlagnál. A magas bérekben is kifejeződött a vállalat azon törekvése, hogy egy stabil, bizonytalanabb politikai körülmények között is kitartó munkás- és tisztviselőgárdát alakítson ki, akik nehezebb időszakban is hűek maradnak a céghez. Az ipar és a bányászat területén rendeletileg bevezetett bérpótlékok a MAORT dolgozóit is érintették. Az állami bérpolitika nyújtotta kötelező „drágasági pótlékot” a vállalat mindig megtoldotta, és évenként emelte, hangoztatva, hogy az a cég önkéntes hozzájárulása. A társadalmi igazságosság érdekében 1943-tól már nem engedélyezték a MAORT-nak, hogy a pótlékokat tovább növelje.
Miután a kutatások igazolták az olajtermelés hosszú távú jövedelmezőségét, a vállalat mérnök- és tisztviselőlakásokat, üzemi épületeket, majd 1940-től munkásjóléti létesítményeket épített. Ennek oka nem kizárólag a vezetés szociális érzékenysége volt, hanem az is, hogy a háborús nyereségből képződő megnövekedett nyereséget az országból nem vihették ki. A háború okozta ellátási nehézségek közben egyre érezhetőbbé váltak, és az ellátási zavarok a termelés folyamatosságát is veszélyeztették.
A MAORT, dolgozóinak ellátására, nagy előrelátással már 1941-ben megkezdte a vállalati élelemtárak kialakítását. Bázakerettyén sütőüzemet, húsfeldolgozót, hűtőházat, hentesüzletet alakítottak ki. Sertés- és marhavágóhidat építettek, a hús- és zsírellátás biztosítására sertéshízlalási szerződéseket kötöttek. Az élelemtárakat később kibővítették, 1940 és 1944 között Bázakerettyén és Lovásziban a MAORT támogatásával iskola épült, továbbá uszodát, sportlétesítményeket, üzemi fürdőket és étkezdéket adtak át. Bevezették az üzemorvosi ellátást, munkaalkalmassági vizsgálatokat végeztek, és 1943-ban a Tisztviselői Betegsegélyző Alap is megkezdte működését.
1945 után a helyzet gyökeresen megváltozott. Bár a vállalat 1948-ban az összes magyar iparvállalathoz hasonlóan pénzügyi nehézségekkel küzdött, az amerikai igazgató a megbízható vezetők fizetését előre folyósította. Dr. Papp Simon, a vállalat magyar igazgatója például 93 320, Ábel Bódog 81 770 Ft-ot vett föl tízhavi illetmény címén akkor, amikor a háborús károk helyreállításán dolgozó magyarok néhány száz forintot kerestek havonta.
 |
 |
 |
 |
 |
A Fővárosi Gázművek termelése nem fedezte a budapesti nagyüzemek és a város lakóinak gázfogyasztását. A hiány veszélyeztette az üzemek működésének folyamatosságát, és a lakosság hangulatára is nyomasztóan hatott, ezért a Fővárosi Tanács ezért azzal a kéréssel fordult a MAORT-hoz, hogy a vállalat tervezze meg a lispei olajmező kútjaiból felszínre törő és a helyszínen elégetett földgáz csővezetéken történő Budapestre szállítását. A MAORT vezetése elkezdte a tárgyalásokat, közben azonban utasítást kértek a Standard Oil felső vezetésétől, New Yorkból. Azt a választ kapták, hogy a lispei földgáz Budapestre vezetése és hasznosítása a vállalatnak nem érdeke, de a tárgyalásokat folytathatják – a tervek kivitelezését azonban meg kell akadályozni. A MAORT amerikai vezetése a csövek hiányára hivatkozott, továbbá azt bizonygatták, hogy a gázszolgáltatás szükségszerűen az olajtermelés csökkenését vonná maga után. Ezzel az érveléssel nem sikerült meggyőzniük a főváros vezetését, akik az olajkitermelés csökkentése árán is ragaszkodtak kérésükhöz. A minisztérium viszont a kérés ilyen áron való teljesítését nem tartotta indokoltnak, a földgázvezeték megépítése pedig elmaradt.
A MAORT olajtermelése 1945 után akadozott. Az Országos Tervhivatal 1948. május 13-i leiratában az év második félévére 225 000 tonna nyersolaj kitermelését írta elő, viszont az újjáépítés negyedik esztendejében, 1948 júniusában a napi átlagtermelés nem haladta meg az 1292 tonnát (ami évi 471 000 tonnát jelentett), holott még 1945 januárjában is napi 2145 tonnát termeltek. A működő kutak viszont már a háború alatt elérték a kitermelhető olajmennyiség csúcsát, és az újjáépítés éveiben leszálló ágban kerültek, ami a termelés csökkenését eredményezte. Ez súlyos konfliktusok forrásává vált, mert a politikusok nem értették meg, hogy a termelés csökkenése az olajkutak természet adta tulajdonsága.
A MANÁT
A kincstár, mivel az Alföldön csak gyógyvizeket talált olajkutatásai során, a kutatási területet 1939-től az Alföld északi peremére és Bükkszék környékére, valamint a bécsi döntések eredményeként visszacsatolt területekre, a Felvidékre, Kárpátaljára és Észak-Erdélyre helyezte át. 1938-ban és 1940-ben a bécsi Belvedere palotában nemzetközi döntőbíróság felülvizsgálta a trianoni békeszerződést, ennek eredményeként az I. és II. bécsi döntéssel az elcsatolt területek egy része visszakerült Magyarországhoz.
1937-től kezdődően a MAORT tárt fel ipari méretekben kitermelhető kőolaj- és földgáztelepeket a Dunántúlon. A kincstár által az olajkutatás szempontjából sikertelenül kutatott Dél-Alföldön pedig az erős német befolyásnak megfelelően a német Winteshall AG. leányvállalata, az 1940. augusztus 26-án alapított Magyar-Német Ásványolajművek Kft. (MANÁT) kapott jogot a kutatásra. A délvidéken az 1942. december 29-én alakult Olasz-Német Muravidéki Ásványolajipari Rt. (ONÁRT) kutatott, Észak-Magyarországon a Magyar-Olasz Ásványolajipari Rt. (MOLÁRT) kapott 18 500 km2 területre szóló koncessziót 1942-ben az olasz Azienda Generale Italiane Petroli (AGIP) vállalattal kötött megállapodás alapján.
A magyar revíziós politika eredményeként visszacsatolt területeken végzett kutatások sokkal reményteljesebbnek tűntek, mint az addig végzett alföldiek, ennek ellenére az Eötvös Lóránd Geofizikai Intézet a Kincstár megbízásából már korábban is végzett gravitációs méréseket a Dél-Alföldön. A méréseket a későbbiekben már a MANÁT megbízásából végezték a koncessziós területen. 1940 őszén a németek a Földtani Intézet teljes apparátusát mozgósították – a költségek megtérítése mellett –, majd az ELGI által 1941-ben végzett geofizikai mérések alapján elkezdték a mélyfúrásokat Tótkomlóson. Az 1-es és 2-es számú kútból csekély mennyiségű gázt nyertek, bár Körösszegapáti határában viszonylag nagyobb mennyiségű gáz volt a földben, aminek nagy része szén-dioxidból állt, így az sem volt hasznosítható. Mintegy 10-12 helyen mutattak ki kőolaj- és földgáznyomokat, de nagyobb mennyiséget csak Tótkomlós és Körösszegapáti környékén találtak, ám ezeket sem sikerült produktívra kiképezni. Ennek oka egyrészt a terület geológiai adottságaiban keresendő, másrészt nem volt megfelelő a fúrások technikai kivitelezése. A háborús körülmények miatt csak gyengébb minőségű szerszámokat és eszközöket tudtak beszerezni, és nem állt rendelkezésre elég tapasztalt szakember sem. Négy év alatt 26 kutat mélyítettek, összesen 35 000 méter mélységgel. A MANÁT 1940-ben kötött szerződése szerint a kőolajból 15, a földgázból 12, a gazolinból 10% illette a kincstárt, azaz illette volna. Egyes kutak gázhozamából napi 2-3 m3 gazolint lehetett termelni nagy földgázpazarlással, ezt azonban nem lehetett értékelhető eredménynek tekinteni. A tótkomlósi és körösszegapáti fúrásokon kívül azonban az összes kutatófúrást meddőnek nyilvánították.
A magyarországi koncessziós területen a jelentős – mintegy 30 milliós márka – befektetés ellenére a MANÁT nem tudott eredményt elérni. Tevékenységének politikai megítéléséről és az ország számára való hasznosságáról a tekintetében oszlanak meg a vélemények, hogy 1990 előtt vagy után keletkeztek. Egyes vélemények szerint a MANÁT tevékenysége kedvezőtlen volt az ország számára, és alapvetően a háborús erőfeszítéseket szolgálta, valamint a német koncesszió olyan területekre szólt, amelyeken a Magyar Kincstár is tervezett kutatásokat. Ugyanakkor, ha a MANÁT hasznosítható mennyiségű kőolajat és földgázt nem is talált, kutatási tevékenysége sok hasznos tudományos, földtani adattal bővítette az Alföld geológiai felépítésével kapcsolatos ismereteket.
Dr. Papp Simon így értékeli a cég magyarországi tevékenységét: „A MANÁT bizonyította be először Tótkomlóson és Körösszegapátiban, hogy Nagyalföldünk alatt igenis vannak földgázt és földolajat tartalmazó pannon és szarmata rétegek, és csak idő, pénz és anyag kérdése, hogy azok felhalmozódási helyét megtaláljuk.” A németeknek azonban már nem volt idejük erre, pedig néha igen közel jártak hozzá. Például ha MANÁT a Ferencszállás 1. számú fúrást egy kissé északabbra tűzte volna ki – erre az akkori szeizmikus térkép egyébként lehetőséget adott –, akkor 1942-ben fölfedezhették volna az algyői kőolajat és földgázt, aminek messzire ható következményei lettek volna. Szurovy Géza akkor úgy látta, hogy a mély alföldi medence kutatásához korszerű módszerekre és eszközökre lett volna szükség, amelyekkel a Magyar Kincstár nem rendelkezett. A korábbi fúrások eredménytelensége növelte a tőkeigényes további beruházások kockázatát, amit a Kincstár szintén nem vállalhatott. A bécsi döntések eredményeként német közreműködéssel visszacsatolt területek ügye pedig erőteljesen növelte Németország hazánkra gyakorolt befolyását. Az Eötvös Lóránd Geofizikai Intézet megbízása alapján végzett torziós ingamérések Szurovy Géza szerint nem szolgáltattak használható adatokat, ezért azok folytatásával a hannoveri SEISMOS céget bízták meg. A SEISMOS több csoporttal, graviméterrel és tizennégy csatornás szeizmikus mérőberendezésekkel végzett méréseket. Ebben részt vett egy másik német kontraktor, a Gesellschaft für Praktische Lagerstattenforschung is, amely modern Thyssen-Bornemissza graviméterrel végezte a gravitációs méréseket.
A MANÁT földtani kutatásairól, geofizikai méréseiről, eredményeiről, a személyek későbbi tevékenységének ismeretében elmondható, hogy az alkalmazott műszerek és a kutatási metodika világszínvonalú volt. A MAORT által 1935-és 1937 között végzett kutatásoknál jóval fejlettebb módszereket alkalmaztak. A MANÁT koncessziós területének egy része a Tiszántúlra esett, ahol cég megbízásából eleinte az ELGI végzett Eötvös-ingaméréseket, majd a SEISMOS is bekapcsolódott a kutatásba. Az azonos területen végzett egyidejű munkák alkalmával az ELGI munkatársainak lehetősége nyílt a SEISMOS szeizmikus berendezéseinek tanulmányozására. Meghatározták, hogy az intézet berendezései milyen jellegű korszerűsítésre szorulnak, és úgy találták, hogy elsősorban az erősítők átalakítása lenne célszerű. A műszerfejlesztés terén tehát hasznos ismeretekhez jutott az ELGI.
A MANÁT-nál dolgozó magyar geológusok munkáját az olajtalálatok elmaradása ellenére is eredményesnek lehet ítélni. A háborús események miatti zilált körülmények között gyakran nem lehetett megvárni a mérési eredmények pontos kiértékelését, a fúrópontokat több alkalommal az adatok feldolgozása nélkül kellett kitűzni, de ez talán nem is volt akkora baj.
A MAORT-hoz hasonlóan az üzemi földtani munkát egy az olajszakmában még kezdőnek mondható, de lelkes és tehetséges gárda végezte. Ők alkották a második olajkutató nemzedéket Magyarországon. A háború utáni újjáépítéskor ők vették át a kutatások irányítását, felhasználva a háború alatt szerzett tapasztalatokat.
A MANÁT első üzemi geológusa Szurovy Géza volt, akit Sólyom Ferenc, Kőrössy László, Csiki Gábor követett ebben a beosztásban. A vállalat főgeológusa Fritz Forche volt, mivel nem dolgozott magyar geológus a budapesti központban. 1944 nyarától, a zalai légitámadások kezdetétől a MANÁT beszüntette alföldi tevékenységét, a berendezéseket leszerelte és elszállította. Az itt maradt eszközök a harcok során elpusztultak, és az egyébként sem nagy létszámú csapat pedig szétszéledt.
1945 tavaszára az ország keleti felének kőolajtermelése a Kincstár bükkszéki üzemének kivételével – amely kisüzemi benzinlepárlással foglalkozott – gyakorlatilag megszűnt. Ezzel szemben az ország nyugati felében, Zalában a MAORT még akkor is termelt a német hadsereg számára, amikor az ország nagyobb része már szovjet fennhatóság alá került, és a harcok már szinte a kutak mellett folytak. A zalai olajmezők a németek utolsó forrásai voltak, melyeket a végsőkig elkeseredetten védtek. Az amerikai tulajdonban lévő, de a „Kincstár által igénybevett” státuszú zalai üzemek az 1944. júliusi bombázások után helyreállítva működőképesek maradtak, a termelés csak 1945. március 28-án állt le.
(folytatjuk)
