Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Perlátorok – Melyiket válasszam?

2014/7-8. lapszám | Piskóty Miklós |  11 141 |

Figylem! Ez a cikk 10 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Nagykovácsiban a víz- és csatornadíj, a rezsicsökkentés és a locsolási kedvezmény ellenére összességében, köbméterenként 1330 Ft. A számla két kilométerrel arrébb, Budapesten lényegesen kisebb. De ennél szélsőségesebb példákat is lehetne találni. Egy biztos; a víz- és csatornadíj helyenként nagyon megterheli a pénztárcánkat, ezért érdemes a vízzel takarékoskodni. Többek között pontosan erre valók a csapok!

Sőt, a vizes berendezések nagy része sarokcsappal csatlakozik a vízhálózathoz, ami egyben a berendezés „beszabályozására” is szolgál. Akkor mégis miért folyik minden csapból az utólag beépíthető, víztakarékos szerelvényeket és berendezéseket propagáló hirdetésözön? Mit tudhatnak ezek a csodaszerek? Miben rejlik a kis átfolyású perlátorok és egyéb sugárszabályozók sikere? A titok az ember szubjektivitásában rejlik.

A világon milliószámra működő takarékos sugárszabályozók bizonyítják, hogy a kézmosáshoz és a fogmosáshoz 1,7-3 l/min víz is tökéletesen elegendő. Ha egy 8-12 l/min átbocsátásra tervezett csapot ennyire lefojtunk, akkor a csapból csörgedező víz szánalmas látványt nyújt, és a komfortérzetünket is bántja. A perlátor lényege a kegyes csalás!

A perlátor a sugárszabályozók egyik rafinált fajtája; a kiömlő vizet levegővel feldúsítva és határozott és erős sugárrá alakítva azt a látszatot és érzetet kelti, mintha a csapból a valóságosnál több víz folyna, így kézenfekvő lehetőséget kínál a vízfogyasztás csökkentésére. Az ember pedig, ha még spórol is vele, akkor örömmel hagyja magát becsapni! Az interneten 15-20 cég 400-4000 forintos áron ajánlja a különböző forrásokból származó, változatos paraméterekkel rendelkező sugárszabályozókat. A különleges feladatokat is ellátó perlátorokat a VGF 2012/6. számában részletesen ismertettük. A kisméretű alkatrészecske ára mellbevágó, ennek ellenére érdemes megvenni, mert ez az egyik leggyorsabban megtérülő beruházás. A bő választékból ki kellene választani az igényeinknek megfelelőt!

Nem szabad elhallgatni, hogy a korrekt hirdetések mellett olyanok is vannak, melyek a legalapvetőbb, mértékadó jellemzőket sem tartalmazzák, sőt esetenként sületlenségeket állítanak! E cikk keretében szándékaink szerint az alapokból kiindulva a kevésbé tájékozott olvasóknak szeretnénk segítséget nyújtani a perlátor kiválasztásához. Elsősorban a hagyományos és a köztudatba már többé-kevésbé bevonult, nyomásfüggetlen elemekre koncentrálunk, de néhány új sugárszabályozó is helyet kap cikkünkben.

Mikor cseréljünk perlátort?

A meglévő perlátort akkor érdemes kicserélni, ha láthatóan „nagy a nyomás”, a csapunkból megítélésünk szerint túl sok víz folyik, és pénztárcánk érdekében kevesebbel is beérnénk. A víz térfogatáramát addig célszerű csökkenteni, amíg a vízsugár a célnak és komfortérzetünknek még éppen megfelel. Ennek meghatározása egyszerű. A csappal beállítjuk az igényeinket még kielégítő, legkisebb vízsugarat. A vizet egy percig egy vödörbe folyatva megmérjük, hogy hány liter folyt ki, és liter/perc mértékegységben máris meghatároztuk a perlátor szükséges „átfolyási teljesítményét”. A kereskedőnek népiesen csak annyit kell mondani, hogy például „hatliteres” perlátort szeretnénk. Az európai szabvány betűvel jelöli a perlátorok teljesítményét. A leggyakrabban a Z, A, C és D jelöléssel találkozunk, ami azt jelenti, hogy a perlátor 3 bar nyomáson, percenként 8, 12, 28, illetve 35 liter vizet bocsát ki. Egyik-másik perlátor oldalára a 3 bar nyomáson mérhető teljesítmény be is van gravírozva. 

Milyen méret?

A meglévő csaphoz a régivel azonos méretű és menetű perlátort kell választani. Szerencsére a csapok és sugárszabályozók házának csatlakozóméretei Európában gyakorlatilag egységesek. Leggyakrabban a 24x1 mm, külső menetes házzal találkozunk. Felszerelése egyszerű, akár kézzel is becsavarható a csaptestbe, de egy 22-es villáskulccsal biztosan és sérülésmentesen megoldható a feladat. A csőből kialakított kifolyóval rendelkező csapokhoz a középső, 22x1 mm-es, belső menetes ház csatlakozik. Ezek le- és felcsavarása már nem olyan egyszerű, de például egy darab felhasított műanyagcső vagy vastagabb textília közbeiktatásával egy kacsafogóval nyugodtan megragadhatjuk a perlátort. A szaküzletekben beszerezhető, minden szokásos méretű sugárszabályozóhoz alkalmas „perlátorkulcs” tökéletes eszköz a cseréhez.

Sajnos vannak, akik a gazdaságosság optimalizálása jegyében úgy gondolkoznak, hogy nemcsak vizet, de a perlátor vételárát is érdemes megtakarítani. Ezért a nyilvános létesítmények, hivatalok, szállodák, plázák, éttermek stb. mellékhelyiségeiben lévő csapokat célszerű a jobboldali, csak speciális szerszámmal leszerelhető, „lopásbiztos” kifolyóelemmel ellátni. A perlátorbetét mind a három csatlakozóelemnél azonos. A régebbi kádcsapok sugárszabályozói 28x1 mm-es belső menettel rendelkeznek. Több cég a belső részt külön is kínálja, így nem feltétlenül kell a komplett perlátort megvenni! Külső méretüket tekintve a 24x1 és 22x1 menetű sugárszabályozók átmérője alig nagyobb egy ötforintosnál. Ha nem tudjuk biztonsággal megállapítani a perlátor méretét, akkor cseréjéhez legokosabb leszerelni, és megmutatni a kereskedőnek.

A mosdócsapok általában percenként 12 liter vizet áteresztő, A osztályú perlátorral vannak ellátva. A gyártók, felismerve, hogy a mosdókat manapság kéz- és fogmosásra, legfeljebb kisebb mosásra-öblítésre használják, újabban elkezdték takarékos, Z osztályú (8 l/perc) perlátorral felszerelni a csapjaikat. De nincs megállás! A háztartások ma már a 4-5 l/perces perlátorokat keresik. A hivatalok, éttermek, plázák stb. mellékhelyiségeiben a kizárólag kézmosásra szolgáló mosdóknál akár 1,7-3 l/percre is csökkenthetik a sugárszabályozók által kibocsátott víz mennyiségét.

Megtérülés

Jogos a kérdés, hogy érdemes-e egy takarékos sugárszabályozót, perlátort beruházni? Sajnos a zuhanyon és WC-n kívül igazán csak a mosdónál van lehetőség jelentős mértékű megtakarításra. Az emberek tisztálkodási, mosási és főzési szokásai nagyon eltérők, ezért csak megközelítő számítást tudunk végezni. Egy eleve takarékosnak számító, 8 l/perc fogyasztású csap perlátorát 4 literesre cserélve az elfogyasztott víz mennyisége személyenként és naponta 6-8 l-rel csökken. Egy háromfős család egy év alatt 6,57- 8,76 m³ vizet, vagyis legkevesebb 4-5 ezer Ft-ot spórolhat meg, és akkor a vízmelegítés költségét még nem is vettük figyelembe. Megállapíthatjuk, hogy még egy különleges, drága, takarékos sugárszabályozó ára is kevesebb, mint egy év alatt megtérül. A válasz egyértelmű: érdemes egy jó minőségű perlátort venni!

A perlátor elemei

A perlátor elemeit a 2. ábra szemlélteti. A hagyományos perlátoroknál a víz egy szűrőn és egy korongon, körkörösen elhelyezkedő fúvókákon keresztül a keverőtérbe jut, ahol a betét felső részén lévő nyílásokon beszívott levegővel összekeveredve feldúsul, majd a betét alján lévő rácson megszelídül, és rendezett sugárban távozik. Az átfolyási teljesítményt a víz nyomása és a fúvókák mérete és száma határozza meg, tehát az időegység alatt átfolyó víz mennyisége, azaz térfogatárama a nyomástól függően változik. Az „5 literes” jelölés azt jelenti, hogy ha a hálózatban 3 bar nyomás uralkodik, akkor a perlátor percenként kb. 5 liter vizet szolgáltat. De ha a nyomás például a kétszeresére nő, akkor a kifolyó víz mennyisége kb. 7 l/min-re nő. A különböző teljesítményű perlátorok elvben csak a kívülről nem is látható fúvókakorongban térnek el egymástól, ezért a gyártók az azonosíthatóság érdekében a különböző átfolyású elemeket saját kódrendszerük szerint más-más színű szűrőkkel jelölik.

Az alkatrészeket szemléltető kép jobb oldalán bemutatott perlátor a szűrője alá helyezett korong és az O-gyűrű segítségével a fúvókák előtt állandó értéken tartja az áramló víz nyomását. Teszi ezt úgy, hogy ha a beáramló víz nyomásváltozásának hatására az O-gyűrű deformálódik, a korongban kialakított, körgyűrű alakú nyílás szabad keresztmetszetének változtatásával a fúvókák előtt állandó nyomást és – az O-gyűrű deformálásához elegendő, 0,5-1 bar nyomás felett – mindig azonos vízsugarat biztosít.

A kifogástalan alakú, lágy vízsugár kialakítása céljából a műanyagházon belül gondosan megtervezett ütközőelemeket építenek be. A két fajta, 5 l/min átfolyási teljesítményű perlátor között az a lényeges különbség, hogy míg az egyszerűbb változatnál a jelölés csak annyit tesz, hogy a csapból a nyomástól függően változó mennyiségű víz folyik ki, és az 3 bar nyomáson percenként éppen 5 liter, addig az O-gyűrűs perlátor gyakorlatilag a nyomástól függetlenül, percenként mindig 5 liter vizet enged át.

Sugárszabályozók

A bidéknél a csapok a sarokszeleppel általában nagyon le vannak fojtva, hiszen az erős, irányított vízsugár a célon túllőve a helyiséget is eláztatná. Itt az 1,7-3 l/perces spray sugárszabályozók kiváló szolgálatot tesznek. Igaz, hogy itt nem perlátorokat, hanem a zuhanyhoz hasonlatos sugarat képező, levegőbekeverés nélküli, „spray” sugárrendezőket alkalmaznak. Az állandó térfogatáramot biztosító O-gyűrűs rendszert itt is megtaláljuk. A bidénél viszonylag kevés vizet használunk, ezért a takarékossági lehetőségek is korlátozottak. Itt inkább a spray sugárszabályozó ideális alakú vízsugara indokolja a cserét.

E folyóirat lapjain már több cikk is foglalkozott a sugárrendezőkkel, melyek bemutatták a különleges szolgáltatásokat nyújtó elemeket. Olvashattunk az öntisztító, hoszszú élettartamú, lassabban eltömődő szűrővel rendelkező, gyors vízkő-eltávolítású, állítható szögű és orvosi sugárrendezőkről. A kereskedők arról számolnak be, hogy a különleges szolgáltatást kínáló sugárrendezők közül elsősorban az ecetben való áztatást feleslegessé tevő, „gyors vízkő-eltávolítású” elemeket keresik. Ez alkalommal csak a legújabb sugárszabályozók bemutatására szorítkozunk. Íme, néhány világújdonság!

A változtatható átfolyású perlátornál a vízsugár erőssége a kiömlő közepén lévő horonyba illesztett csavarhúzó segítségével széles határok között változtatható. A kevesebb vizet igénylő berendezéseknél a spray sugárszabályozókat kínálják. A domború, színes design-kiömlőrácsával feltűnést keltő, minden nő szívét megdobogtató sugárszabályozóról első pillanatra azt gondolnánk, hogy valami látványos bóvliról van szó. Nem, ez a sugárszabályozó valódi világújdonság! A csapot be kell állítani, s a továbbiakban a sugárszabályozó alján lévő gomb benyomásával lehet nyitni-zárni. A látszólag ugyanilyen, sárgás színű kiömlőelemes sugárszabályozó még ennél is többet tud; gombjának benyomása után 2-10 másodpercig a beállított hőfokú és mennyiségű vizet szolgáltatja, majd automatikusan zár. A nyitvatartási idő a gomb közepén lévő lyukba illesztett imbuszkulccsal állítható.

A kézmosás során csak a kezünk és a szappan benedvesítésekor, illetve a leöblítéskor van szükség a vízre, és ezekhez kétszer 5-10 másodperc elég. Ezzel szemben a kezünk mosogatására, dörzsölgetésére és körömkefélésre fordított idő alatt a víz feleslegesen folyik el. A pneumatikus zárású sugárszabályozóval azon az áron, hogy a kézmosás alatt két-háromszor kell megnyomni a gombot, nagyon jelentős mennyiségű, 60-70%-nyi vizet lehet megtakarítani.

Ezek a formatervezett sugárszabályozók olyan különlegesek és szépek, hogy a hölgyek azonnal beleszeretnek, és az előnyős tulajdonságaiktól függetlenül úgyis mindenképpen megvetetik őket. Jó kereskedői fogás, hogy egyedülálló tulajdonságaik ellenére áruk vetekszik a neves gyártók egyszerűbb termékeivel.

A mosogatóknál az a probléma, hogy esetenként sok vízre is szükség van, és ha csökkentenénk vagy korlátoznánk a csap „teljesítményét”, akkor egy nagyobb edény megtöltése már próbára tenné a háziaszszony türelmét. Ezzel szemben, ha a zubogó vízzel mosogató háziasszonynak be tudnánk mutatni, hogy a mosogatás alatt mennyi vizet, energiát pocsékolt el, és az mennyibe került, lehet, hogy nem tiltakozna a takarékoskodás ellen. A 8 l/min-ra korlátozott vízátbocsátással járó kis bosszúságot a megtakarítás bőven ellensúlyozza. Léteznek olyan sugárszabályozók, melyek átfolyási teljesítménye egy gomb benyomásával 5-ről 15-17 l/perc-re növelhető, de ezeket borsos áruk miatt inkább csak a nagykonyhákban használják.

A kád megtöltése ideális esetben nem tarthat 4-5 percnél tovább, ezért itt nagy átömlésű, C és D osztályú csapokat és perlátorokat célszerű használni. A kádcsap perlátorát csak akkor érdemes kicserélni, ha tönkrement.

Takarékossági csomag

Jó ötlet a szakember tapasztalatai alapján az egész lakás/ház számára „takarékossági csomag” összeállítása, amely például a mosdóhoz egy-egy, nyomástól függetlenül 3, 4, illetve 5 l/min, a mosogatóhoz 8-9 l/min vízátbocsátású perlátort, egy perlátorkulcsot és egy zuhany elé szerelhető szerelvényt tartalmazhat. Hab a tortán, hogy a szett lényegesen kevesebbe kerül, mintha egyenként vennénk meg a szerelvényeket. Így mindenki jól jár!

Zuhanyzás

A zuhanyhoz való mennyiségkorlátozó a perlátoroknál ismertetett, O-gyűrűs eleme segítségével 8 l/min-re maximálja a kifolyó víz térfogatáramát. Ha figyelembe vesszük, hogy sokunknál a zuhanyozás egy ponton túl már nem a tisztálkodás, hanem az élvezetes időtöltés eszköze, és a zuhany alatt egyre hosszabb ideig, egyre több és melegebb vízzel szeretnénk álldogálni, akkor szükség van egy megálljt parancsoló szerkezetre. Egy 5 perces, takarékos zuhanyozás alatt akár 25-30 liter vizet, vagyis a napi vízfogyasztásunk és az azzal járó költségek 20%-át is megspórolhatjuk.

Összegzés

Summa summarum, a vízzel takarékoskodni nemcsak érdemes, hanem kell is! A takarékosságot szolgáló perlátorok – a magas víz-, csatorna- és energiaárak miatt – néhány hónap alatt megtérülnek. A vízzel, és ne feledjük, a rendkívül értékes ivóvízzel való takarékosságnak a környezetünkre gyakorolt, jótékony hatását fel sem vagyunk képesek mérni! Arra a kérdésre, hogy mennyire és milyen eszközzel érdemes csökkenteni a vizes berendezések vízfelhasználását, a szokások és igények széles skálája miatt nehéz válaszolni. A mosdóhoz 4-5, bidéhez 3-4, mosogatóhoz 8-10 l/min átfolyású, O-gyűrűs rendszerű perlátort vagy spray sugárszabályozót célszerű választani. Azt mondanám, hogy az esetek döntő többségében a „takarékossági csomagok” kedvező áruk, elemeik funkciója és vízátbocsátása tekintetében jó választásnak bizonyulnak, de természetesen egyenként is megvásárolhatjuk a perlátorokat. Érdemes a neves cégek jó minőségű termékei között válogatni. Vigyázat! Az árak szokatlanul nagy szórást mutatnak, és egyáltalán nem biztos, hogy a legdrágább a legjobb!