Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Tanulságos történetek

A ház mindent visz!

Egy különös per

2014/6. lapszám | Fábián Attila |  5580 |

Figylem! Ez a cikk 10 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

A ház mindent visz!

Először egy szivattyú romlott el, majd kilyukadt egy kazán, aztán még kettő egy társasházban. Az érintettek nem tudtak megegyezni egymással, ezért perre vitték az ügyet, ahol a bíróság és az illetékes szakértő szerint a hibákat a vízlágyító, iszapleválasztó és hőcserélő hiánya okozta, tehát a kivitelezőt tették felelőssé a történtekért.

A társasház a per alatt új kazánházat csinál, tatott egy új kivitelezővel, a számlát pedig benyújtotta a bíróságnak, hogy azt térítse meg a régi kivitelező. Mivel a társasház nyert a perben első fokon, így a történet most ott tart, hogy a kivitelezőnek fizetnie kellene. Kusza sztorit mesélünk.

„Minden megrendelő csak arra költ, ami, re n1uszáj” – kezdte nem túl pozitív felütéssel riportalanyom a történetét. Tette ezt arra fel, hogy az általa kivite lezett 60 fős társasház gépészeti felújítási munkái során nem készültek kiviteli tervek. Később, a bíróságon, ennek hiányát már a szemére vetették. De erről majd később

Távhőről le, gázra, kollektorra fel

A megnyert és elvállalt 60 fős társasház gépészeti felújításának kivitelezési munkálatai 2007-ben kezdődtek. A lakók úgy dönt öttek, hogy leválnak a távhőről és áttérnek a gázra, amit napkollektoros rendszerrel egészítenek ki. A kivitelező cég lemenedzselte a leválást, a négy lépcsőházból álló, négyszintes, 60 lakásos társasházban telepítette a 32 kollektorból álló telepet a tetőn, majd megépítette a kazánházat. Beüzemelte a kazánokat, lecserélte a rendszer alapvezetékét, illetve a strangszabályozókat, továbbá radiátorszerelvényeket és hőmennyiség, mérőket szereltek fel.

A munkálatok – melyeket 2007 júliusában végeztek – menetrend szerint zajlottak a kivitelező szerint. A távhőről való leválást követő napon átálltak a napkollektoros üzemmódra, majd elkészült a kazánház is, ahova három darab, a piacra abban az évben bevezetett, 115 kW-os alumíniumöntvény-kazánt építettek be. A kiviteli munkák elvégzése után többször is átmosatták, majd a kivitelező saját, kicsi mobil vízlágyítóját használva feltöltötték és beüzemelték a rendszert, 2007 októberében.

Hurrá, fűtünk!

A 2007 októberében elindult fűtés gyakorlatilag 3 évig hiba- és problémamentesen működött. A háznak ezzel párhuzamosan volt egy világbanki hitele, amit azzal a felté, tellel kaptak, hogy a bank monitoringozza a megtérülést. Egy év után már látszott a megtakarítás, a számok ígéretesen alakultak: a társasház a hiteltörlesztéssel és közös költséggel együtt is kevesebbet fizetett, mint korábban. lnterjúalanyom szerint látszólag nagy volt a boldogság.

A kiviteli munkák során nem építettek be vízlágyítót és iszapleválasztó, amit a szerződésük műszaki melléklete nem is tartalmazott. A két, összesen néhány százezer forintos tétel hiánya később nagy bajok forrása lett, annak ellenére, hogy nem voltak benne a vállalásban. A projekt után a kivitelező ajánlkozott a karbantartásra, megfizethető összegért, de ettől a garanciára hivatkozva, illetve az „úgyis jössz, ha baj van" felkiáltás mellett elzárkózott a ház, vagyis a rendszert ők üzemeltették. Annyit viszont megtettek, mondta informátorom, hogy javaslatukra kötöttek karbantartási szerződést a gyártó és forgalmazó céggel a kazánok karbantartására. Ez a gyakorlatban csak a tűztéroldali részre kötött karbantartást jelentett, vízoldalit nem. A gyártó emberei megtekintették a fűtési rendszert, amit üzemelésre alkalmasnak nyilvánítottak, és ezt le is jegyzőkönyvezték.

Túl a garancián

A felújítást követő időszak végig szemlézve volt a monitoring révén, és a számok is nagyon jó értékeket mutattak. Három év után aztán megállt egy kaszkádköri szivattyú. A lakók hívták a gyártót, aki észrevételezte, hogy kosz van a lapátokon, ebből következtettek, hogy a kazánban is kosz van. A gyártó javasolt egy vízoldali tisztítást – ekkor még épek voltak a kazántestek –, viszont az üzemeltető, a ház nem csinált semmit. Helyette a kivitelezőhöz fordultak, mondta interjúalanyunk, hogy cseréljék ki ők a szivattyút. Ők el is vitték szakszervizbe, de mivel többe került volna megjavíttatni, ezért vettek egy újat, amit be is építettek.

Ezután, november és február között, a lakók azt vették észre, hogy valahol folyamatosan fogy a víz a rendszerből, emiatt többször szorgalmasan utántöltötték azt, mindenféle szaktudás nélkül. Újra hívták a gyártót, hogy kezdjen valamit a problémával, akinek feltűnt, hogy ahol cserélték a szivattyút, ott kilyukadt a kazántest belseje. A kivitelezéstől számított 3 évben rengeteg lakásfelújítás történt a társasházban – tudta meg riportalanyom, miközben próbált a probléma végére járni –, több radiátort is cseréltek, és ahogy később a perben a szakértő is rámutatott, sok olyan töltés-ürítés történt, amikor elmaradt az ehhez tartozó vízkezelés.

Irány a bíróság

A kivitelező szerint az ügyet máshogy is meg lehetett volna oldani, hiszen leülhettek volna egymással az érintettek megbeszélni a történteket, közösen és békésen megoldva a problémát. Ehelyett a társasház felkért egy szakértőt, aki leírta, hogy a kivitelező azt rontotta el, hogy nem hagyott ott vízlágyítót és nem épített be iszapleválasztót. A per tehát innen indult.

A kivitelező kapott egy felszólító levelet, hogy cserélje ki a kazántesteket. Mivel a magyar igazságszolgáltatás malmai igen lassan őrölnek, így közben, 2011 tavaszára megrepedt a másik két kazán is. A kivitelező azonban visszautasította a vádakat, mondván, hogy a vízkezelés az üzemeltető feladata lett volna. A társasház is tolta magáról a felelősséget, és fogtak gyorsan egy másik kivitelezőt, akivel beépíttettek egy vízlágyítót meg három kis iszapleválasztót. Később, a per során, a hatósági szakértő megállapította, hogy ez egy hibás döntés volt, mert a vízlágyítót egyrészt elméretezték, az iszapleválasztókat pedig szabálytalanul és nem megfelelő módon szerelték fel. A cserét követően az új kazántest fél év után megrepedt.

Régi vagy új?

A szakmába 2011-ben kezdtek el szivárogni olyan hírek, miszerint az alumíniumöntvény kondenzációs kazánokkal problémák lehetnek, főleg, ha régi rendszerekben kerülnek beépítésre. Közben terjedni kezdett a nézet, hogy hőcserélők beépítésével megnyugtatóan biztosítani lehet a kazánok élettartamát. Összehasonlításképpen: egy abban az időben kivitelezett új építésű társasházban, ahol ugyanolyan márkájú kazánokat építettek be mint történetünkben, azóta sem történt semmi baj.

El lehet gondolkodni, hol tart ma ez a szakma

A perben a bíróság az igazságügyi szakértői véleményre támaszkodva a vízlágyító és az iszapleválasztó hiányát jelölte meg a történtek fő okaként, és első fokon a kivitelező ellen döntött. A kivitelező elmondása szerint utána jöttek vissza olyan hírek a szakmából, hogy „a balhét ilyenkor a kivitelező szokta elvinni”. Történetünk főhősének véleménye szerint ezen érdemes elgondolkodni: „hogy akkor hol tart ma ez a szakma, ha el lehet ítélni valakit egy 50 oldalas szakértői vélemény alapján, ami 20 oldalon keresztül csak az előzményeket taglalja, a lényegi rész csak pár oldal, a többi pedig irodalmi jellegű”. A kivitelező úgy tapasztalja, hogy az igazságügyi szakértők kicsit könnyedén törnek lándzsát a kivitelezők feje fölött, ami semmiképpen nem jó, jegyezte meg. Az igazságügyi szakértő megállapította, hogy vízlágyító meg iszapleválasztó nélkül nem szabadott volna a társasháznak üzemeltetnie a rendszert. A kivitelező viszont azzal érvelt a tárgyaláson, hogy amennyiben semmilyen jogszabály nem írja elő egy szabadon választott berendezési tárgy beépítésének kötelezőségét, mivel csak a gyártó az egyetlen, aki erről rendelkezhet – de ő is csak ajánlja –, akkor őket nem kényszeríthetik ennek használatára. A kivitelező állítása szerint a kiviteli terv hiányáért sem lehet őt elmarasztalni, mert nem az ő feladata lett volna annak e lkészíttetése.

Már megint a víz

A kivitelező kért egy állásfoglalást egy vízlágyítással foglalkozó cégtől arra vonatkozóan, hogy milyen vízkezelési irányelvek az irányadók. A szakma számára 2012–2013 környékén vált egyértelművé, hogy a sótalanítás a helyes eljárás, nem a túllágyított víz, mert ez utóbbi gyakorlatilag a legveszélyesebb az alumíniumöntvény kazántestekre. A kivitelező becsatolta a vizlágyítással foglalkozó cég állásfoglalását, a szakértő pedig – visszalépve állásfoglalásától – leírta, hogy a sótalanítás és/vagy vízlágyítás az üzemeltető feladata. Az első lágyított vizes feltöltés után már nem szabad üríteni, tölteni, mivel ezzel is további oxigént juttatnak a rendszerbe, ami katalizátorként működve és túllágyítva megöli azt.

Képbe kerül a hőcserélő, a történet bonyolódik

A szakértő meglátása szerint, ha ilyen felelőtlen üzemeltetés van, akkor az egyetlen megnyugtató védelmet a hőcserélő beépítése jelentene volna. Ezért a bíróság megbízta az illetékes szakértőt, hogy készítsen egy költségvetést egy hőcserélő utólagos beépítésére. Az igazságügyi szakértő emiatt tervezett egy vadonatúj kazánházat, aminek a névleges költsége 5,5 millió forint volt. A kivitelező nem értette, hogy miért kell egy teljesen új és komplett kazánházat tervezni, miért ne lett volna elég betenni egy hőcserélőt a hidraulikus váltó helyére. „Ráadásul ez nem az én feladatom 6 évvel a sztori után” – mondta. A vállalkozó szerint a bíróság elment abba az irányba, hogy szerintük az egyetlen üdvözítő megoldás a hőcserélő beépítése lett volna. A bíróság állásfoglalásában szerepelt, hogy ennek a rendszernek az árszintje miatt 20 évig üzemelnie kell.

Interjúalanyom szerint 2007-ben ezekről a dolgokról sem ismeret, sem tapasztalat nem volt, sőt a gyártó sem tudott erről, mert a nyugati anyacégek zömében új rendszerekbe építették be ezeket a kazánokat. Ott az ilyen jellegű problémák ismeretlenek voltak. Egy hasonlattal élve ezt úgy fogalmazta meg: „Ha például a ′70-es években, amikor nem volt kötelező a biztonsági öv az autókban, valaki egy Volkswagen márkájú autóban karambolozott, majd kiesett az ablakon és meghalt, akkor visszamenőleg nem lehetne megbüntetni az autógyárat, mert a hozzátartozók találtak egy szakértőt 5 év múlva, aki megmondta, hogy ha lett volna biztonsági öv, akkor nem repült volna ki az illető”. Majd hozzátette a műszaki részt kommentálva, hogy a hőcserélő nemcsak hogy pluszköltséget jelentett, hanem előállította volna azt a paradox helyzetet is, hogy a hőcserélőn lévő veszteség miatt valójában lebutították a kondenzációs technológiát.

Kényszerpályán

A kivitelező szerint a ház, annak apropóján, hogy megneszelték, hogy itt a kivitelező fogja elvinni a balhét, elállt a vízlágyítótól és az iszapleválasztótól, viszont igényt tartott a kazántestek cseréjére. Ezt viszont úgy tették, hogy a kivitelezőt kikerülve 4 millió forintért megcsináltatták a kazánházat egy másik kivitelezővel, az összeget pedig becsatolták a perösszeghez, ami így már 2+4 millió forint volt. Ezt riportalanyunknak, illetve cégének kellene kifizetnie, ezt tavaly augusztusban első fokon meg is ítélte a bíróság a társasháznak. lgy érkeztünk el 2014 januárjához.

Káron való gazdagodás

A történtek után a kivitelező úgy látja, hogy ha a kazántestek repedéséből adódóan a kazántestek cseréjét neki kellene megtérítenie, akkor azt le tudná nyelni, igaz, azzal sem értene egyet, mivel vétlennek tartja magát a történtekben. Ahogy elmondta: a vád hibás teljesítésből okozott károkozás volt. Sem szabvány, sem gyártói előírás nem rendelkezik a perben hiányolt berendezések kötelező beépítéséről, főleg nem a hőcserélőéről, állítja a kivitelező. Szerinte javasolni sok mindent lehet, de az nem a törvény szava, ereje. Íratlan szabályokra pedig végképp nem szabadna hivatkozni, mert azt a szakmailag hozzá nem értő bíróság azonnal készpénznek veszi, jegyezte meg.

A vállalkozó úgy látja, hogy jelenleg a szakmán belül ott tart a dolog, hogy a kivitelezők kezdenek félni az ilyen esetekben, és ez hatványozottan igaz bizonyos termékekkel kapcsolatban. A kivitelező szerint a gyártóknak nagyobb felelősséget kellene vállalniuk – ők nemcsak üzletemberek, hanem a műszaki szakemberek is. „Megyünk másodfokra, reméljük, sikerül megfordítani a mostani eredményt, mert ha így marad, akkor ez precedensértékű lehet, és félő, hogy a társasházak kapni fognak azon, hogy egy-egy hibára hivatkozva a későbbi és más jellegű felújításokat is a kivitelezőkkel fizettessék meg.

A szerkesztő megjegyzése

A fenti, inkább szomorú történetünk tartogat a kivitelezők és szakemberek számára némi tanulságot. A rideg valóság az, hogy a kivitelezők csak abban az esetben tudják elkerülni az ilyen jellegű történeteket, ha készíttetnek kiviteli terveket. A tervekhez mindenképp ragaszkodni kell, ezzel lehet elkerülni az ilyen peres történeteket.

A második fontos tanulság, hogy ha a kivitelezővel nem kötnek karbantartási szerződést, neki akkor is adnia kell egy olyan kezelési, használati útmutatót, ami részletesen leírja, hogy miképp és milyen optimális feltételek mellett kell működtetni a rendszert, hogyan kell a vízkezelést végezni. Ez a megoldás azért jó egyrészt, mert segíti a laikus felhasználókat, hiszen ők ehhez nem értenek, másrészt elhárítja a felelősséget a kivitelezőről, mert amennyiben a lakók nem veszik figyelembe az ott leírtakat, vagy hanyagság miatt szimplán csak nem olvassák el, az már valóban nem a kivitelező sara.

A történet harmadik tanulsága, hogy a kivitelezőnek figyelnie kell a jelekre. A történet elején egy tönkrement szivattyú jelezte, hogy itt a későbbiekben komolyabb problémák is felmerülhetnek. A kivitelezőnek a szivattyú meghibásodása egy jó apropó lehetett volna arra nézve, hogy a későbbi problémáknak elejét vegyék közösen.

Címképünk illusztráció

Tanulságos