VGF szaklap

Szakmakörnyezet

Séta a forró bádogtetőn

2014. november 4. | Veresegyházi Béla |  3292 | |

Az alábbi tartalom archív, 5 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Mindig is naiv és rácsodálkozó embernek tartottam magam, így amikor Kocsis Krisztián, a FŐKÉTÜSZ Fővárosi Kéményseprő-ipari Kft. műszeres szolgáltatási osztályvezetője rám pillantva megkérdezte: „Ebben a ruhában jöttél?”, arra gondoltam, hogy kedvesen, de túlzásba esve aggodalmas- kodik a riporter úr állapotáért. Aztán rájöttem... Az alábbiakban inkább szubjektív, mint szakmai írást olvashatnak a budapesti kéményseprőkkel nyáron tett kirándulásomról.

Szóval Kocsis Krisztián mindenekelőtt azt firtatta, mikor megérkeztem, hogy vajon a munkaruhám az irattáskámban van-e. Én erre jeleztem, hogy reményeim szerint nem én fogok dolgozni, ezért a szandál–rövidnadrág–póló összeállítás talán megfelelő lesz. Kocsis úr, mint okos ember, és mivel úgysem lehetett már megoldást találni, ennyiben is hagyta a dolgot, és rágyújtott még egy cigarettára, ha már kijött a szabadba.

A dohányzás témája megérdemel egy rövid kitérőt. A személyi koromgyártás ugyanúgy hozzá tartozik a kéményseprőhöz, mint kőműveshez a vakolókanala – ha az utolsó szálat kisodorná a kezéből a szél, bele az esőcsatornába, biztos, hogy tízből kilenc kolléga lemászna a 60 éves, egy galamb súlyától berepedő cserépen a cigiig, mégpedig gyorsan, mielőtt leég a rúd. A dohányzás a kéményseprőknél egyfajta szakmai hitelesítő bélyeg, ami hamisíthatatlan, ezért nem is szórakozik közülük senki elektromos cigarettával. A füst legyen minőségi minden körülmények között!

A tetőkijárók szűkek, volt, ahol nagyon nehezen lehetett csak kimászni a tetőre, az ezek után már szinte biztonságonak tűnő deszkapallókra.

A három ifjú kéményseprő már türelmetlenül várt, úgyhogy bepattantam melléjük a Skodába, és már úton is voltunk kollégákkal az első címre, ami a Keleti Pályaudvar mellett egy régi, négyemeletes bérház földszinti lakása volt. Csak zárójelben: mindegyik címünk új létesítés előre bejelentett átadása volt, a helyszínen a kivitelező várt minket, és mutatta, amit látnunk kellett.

Könnyen bejutottunk, az egyik kolléga lent maradt a lakásban, a két másikkal pedig felmásztunk a tetőre, a kéményhez. Nos, itt már kezdtem sejteni, hogy miért nem jó a szandál és a fehér póló, no meg a 186 centis magasság a mázsa körüli testsúllyal. A régi pesti bérház padlása ugyanis – és itt bátran általánosítok, mert mind a négy helyszín ilyen volt – egy naturalista mesevilághoz hasonlít; elhanyagolt, földes-poros, buktatókkal és galambtartozékokkal megtűzdelt félhomályos, forró kazamata. Ennél már csak a sok méter magas létra volt izgalmasabb, amely mindenhol meredek, keskeny, rezgő-lengő, csenevész alkotás volt. Ellenben a tetőkijárók szűkek, volt, ahol nagyon nehezen lehetett csak kimászni a tetőre, az ezek után már szinte biztonságosnak tűnő deszkapallókra – ám volt, ahol különleges tornamutatványokat kellett bemutatnom, mint például a Magyar-vándort. A tetőn pedig a legtöbb utasítás, amit kaptam a kollégáktól, ilyesfajta volt: „Azt ne fogd meg!”, „Arra ne lépj rá!” stb.

Kérdésemre a fiúk elmondták, hogy csak oda mennek ki, ahol járhatók a létrák, járdák – de a toleranciaszint meglehetősen magas, ezt én is igazolhatom; egy kalandparkban éreztem magamat. Jómagam több-kevesebb ügyetlenséggel megoldottam a kimászást és a nem leesést a helyszíneken, az urak viszont imponáló magabiztossággal és természetességgel tették ugyanezt. Ilyenkor mindig egy gyors és profi nyomáspróba következett, amivel a füstgáz-elvezető rendszer tömörségét ellenőrizték. Egy helyszínen találtak eltérést a tervtől, amikor is nem egyezett a méretezés (kevesebb volt az iránytörés), ez esetben új méretezést kell készíteni. A kivitelezések általában megfelelő színvonalat képviselnek, bár mint minden szakmában, itt is vannak állandó jellegű kakukktojások.

Jó iramban egy nap két kolléga 10-15 helyszínt tud végigjárni – én leszakadtam a negyedik után, a Teleki-piac környékén, és az urak voltak olyan szívesek, hogy útba igazítottak egy remek kifőzdéhez, ahol ízletes babgulyással nyugtattam zilált idegeimet –; aki kéményseprő szeretne lenni, annak nem ajánlom a módszert, mert mint említettem, ide nem a szumóméret az ideális.

A kéményseprőipar pluszfeladatai 2015-től

  • Az égésilevegő-utánpótlás ellenőrzése
    (Hivatalosan is, mivel a lelkiismeretes szakember eddig is figyelt erre. Ám januártól – nem mérnöki tevékenységként! – csekklista alapján dönt, majd szükség esetén visszaáramlást mér.)
  • Összekötő-elemek elemek ellenőrzése
    Egy eddigi senki földje, amivel a teljes kémény-áramkör ellenőrzötté válik!
  • CO-mérés
    Ennek bizony komoly műszerigénye és ezáltal költségvonzata van, de eredményeképpen detektálni és jelezni lehet az elhasználódott, rossz műszaki állapotú gázkészülékeket. E témában várhatóan 2016-ra lesz teljes budapesti kép – kíváncsian várjuk, nagyon hasznos lesz az épületgépész szakma számára!
  • A levegőutánpótlás meglétének ellenőrzése
    Hiába, hogy mindezt hangsúlyozottan nem mérnöki tevékenység keretén belül végzik a kéményseprők, azért komoly szakértelmet igénylő, komplex feladatról van szó, amit csak nagy tudással, folyamatos belső képzésekkel lehet megoldani. A FŐKÉTÜSZ jelen pillanatban a béke és a szakmaiság szigete a kéményseprő-iparon belül – reméljük, vidéken is rövid időn belül konszolidálódik a helyzet.

Miért csak munkaidőben tud jönni a kéményseprő?

Nem azért, mert neki is családja van, és azért sem, mert neki is oda kell érnie a boltba 6 előtt. Az ok egyszerű: egy rutinos kéményseprő szemrevételezéssel – amit ugye kielégítően csak világosban lehet megoldani, amíg nem alkalmaznak erre a munkára betmeneket – a kiderítendők és észreveendők 90%-át meglátja, ez pedig azért elég szép arány ahhoz, hogy kikerülhetetlennek minősítsük.

kéményseprőt látok

Ha valami megmaradt a régi időkből, akkor a kéményseprő szerencsehozó képességébe vetett közhit. A kollégák láttán még mindig a gombjához kap a járókelő, nyúlik a kéz, hogy megérintse a kabátujjat. A leginkább mosolyogtató történetet Lehota Péter mesélte; eszerint egyszer úgy hatalmába kerítette őket egy német turistacsoport, hogy jó időbe tellett, míg sikerült kiszabadulniuk a karmaik közül.

Mit mondhatok még? Mint sokat tárgyaló személy, számomra a stílus nagyon fontos, az maga az ember, éppen ezért nagy érdeklődéssel figyeltem a fiatal kéményseprőket, és tetszett, amit csináltak! Nehéz az udvariasságot célratörő és az idővel maximálisan gazdálkodó magabiztossággal ötvözni – nekik sikerült. Bár valószínűleg a riportert az ügyesebbekkel küldik ki, de ha az átlagszínvonal csak fele olyan jó a FŐKÉTÜSZ-nél, mint amilyen a tapasztalataim szerint volt, akkor a kéményseprőszakma gyorsan visszanyeri régi hírét.

FŐKÉTÜSZKéményKéményseprő


Kérjük, szánjon pár pillanatot a cikk értékelésére. Visszajelzése segít a lap és a honlap javításában.

Hasznos volt az ön számára a cikk?

 Igen

 Nem