Földgáz hazánkban

Fejezetek a gázszolgáltatás történetéből

2014/11. lapszám | Dobai Gábor |  10 184 |

Figylem! Ez a cikk 10 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

A Kárpátok külső és belső pereménél, illetve a történelmi Magyarország területén évszázadok óta ismertek voltak kisebb-nagyobb kőolaj- és földgáz-szivárgások, amelyek a legjelentősebbek voltak Közép-Európában.

A báznafürdői „öröklángot” és a magyarsárosi „zúgó” gázömléseit külföldi utazók, például Frank von Frankenstein már a XVII. század elején említik, és az aknaszlatinai sóbányát 1786-tól évekig földgázzal világították. Céltudatos földgáz-kutatás azonban sem az Alföl- dön, sem Erdélyben hosszú ideig nem folyt, holott Zsigmondy Vilmos 1868 óta sorra tárta fel a gáztartalmú ártézi vizeket.

A magyarországi mélyfúrások tapasztalatai a figyelmet a földgázra terelték, amelyet a Kárpátok övezte medencében legrégebben az erdélyiek ismertek. A pénzügyminiszter elrendelte az egész Erdélyi-medence rétegeinek átkutatását. Böckh János, a Magyar Királyi Földtani Intézet igazgatója irányításával többek között fia, Böckh Hugó államtitkár és Dr. Papp Károly geológusok kormányzati megbízásra tudományos módszerekkel kutatásokba kezdtek, de az első eredmények mégis véletlenül születtek. Erdélyben hét terjedelmes gázmezőt sikerült találniuk, ezenkívül értékes adatokat gyűjtöttek az erdélyi medence gázos rétegeinek földtani szerkezetéről. Megállapították, hogy a gázos rétegek mind az alsó mediterrántól a le-vantini rétegződésig terjedő, neogén korú üledékek. Anyaguk homok, homokkő, agyag, agyagos márga, sósagyag (slír) stb., tehát a miocén kori sóformáció jellegzetes lerakódásai, azok a rétegek, amelyeket Romániában is a földgáz anyakőzetének tekintenek. A lerakódások vastagságát azokon a helyeken, ahol a rétegek ún. teljes sorozatot alkotnak, közel 2000 m-re becsülték.

1880 és 1893 között 125 aknát mélyítettek a Kárpátok belső peremén, Horvátországban és a Muraközben 12-t, ezek közül 20 volt 100 méternél mélyebb, egy elérte a 600 métert. 1894 és 1913 között a Kárpátok peremén 42 fúrást mélyítettek, a Muraközben 39-et. 1907-ben a világhírű Stassfurt-i előfordulások eredményei alapján az Erdélyi-medencében kálisót kerestek. Feltételezték a hajdankori tenger bepárolódásából visszamaradt kálisó-borítóréteget a Mezőségben is. A pénzügyminisztérium a kutatások vezetésével Dr. Papp Károly geológust, Mály Sándor bányamérnököt, és a fúrás irányításával Böhm Ferenc bányamérnököt bízta meg.

Az id. Lóczi Lajos ajánlására 1908-ban a Nagysármáson végzett kutatófúrások során 627 m mélységig csak konyhasó-rétegeket találtak. Az ugyanabban az évben elkezdett kissármási Bolygó-réten végzett fúrás Európa legnagyobb és a világ akkori negyedik legnagyobb földgázkútjának megtalálását eredményezte. Itt már 22 m mélységből földgáz szállt föl, és csak sorozatosan ismétlődő műszaki problémák árán tudták 302 m-ig lemélyíteni. 1909-ben a „Kissármás 1” elnevezésű fúrólyukból földgáz tört ki olyan erővel, hogy a gázoszlopnak létrát lehetett támasztani. 860 000 m³ tiszta metán ömlött ki naponta, és csak több mint két évvel később, 1911. június 30-án sikerült lezárni. A lezárás után, 1911 végén a kút közelében keletkezett 120 m hoszszú repedésen át a lefojtott gáz újra kitört és meggyulladt. Katonai segítséggel több napi munkával sikerült eloltani. Dr. Papp Károly így írt a történtekről: „A bányászkodás történetében nagyon gyakori eset az, hogy a kutatások közben egészen másra bukkannak, mint amit kerestek. Ez történt a Mezőség szívében, Kissármáson is. Itt ugyanis a magyar kincstár kálisóra kutatott, s e helyütt a fúró földgázra bukkant.”

A kissármási kútból a levegőbe ömlött óriási gázmennyiség arra késztette a magyar kormányt, hogy a földgáz feltárásának és értékesítésének tanulmányozására bizottságot küldjön Amerikába. A bizottság tagjai voltak Hermann Miksa selmecbányai főiskolai tanár (később kereskedelmi miniszter), Böhm Ferenc miniszteri tanácsos, Katona bányamérnök, Vnutskó Ferenc főbányatanácsos. A bizottság három hónapos tanulmányútja során szerzett értékes tapasztalatairól beszámoló jelentést írt 1910-ben. Az amerikai tapasztalatok és a kincstári kutatófúrások szebbnél-szebb eredményei azt bizonyították, hogy az észak-amerikai gázelőfordulások után az Erdélyi-medence gázrétegei voltak a leggazdagabbak az 1910-es években. A szénben szegény ország számára nagy jelentőségű volt az új tüzelőanyagkincs, ezért a kormányzat az aszfalt kivételével valamennyi szénhidrogén föltárását és hasznosítását Lu- kács László pénzügyminiszter előterjesztésére állami monopóliumnak nyilvánította.

Lukács László 1910 novemberében két új törvényjavaslatot terjesztett elő. Az egyik a folyékony és gáznemű bitumenek, a másik a kálisó termelésének állami monopóliummá tételéről szólt, és előbbi alatt a kőolaj és földgáz, utóbbi alatt a kitűnő műtrágya-, de egyszersmind az ipar részére fontos vegyipari alapanyagként szolgáló kálisó kiaknázását is kell érteni. A kőolaj és kálisó kitermelésének állami monopóliummá tétele financiális szempontból akkor még problematikus kísérlet volt, mert nem tudták biztosan, hogy Magyarország területén nyerhető-e annyi kőolaj, hogy finomítóink a galíciai olajtermelés nyűgjéből kibontakozzanak, kálisó kitermelésére vonatkozólag pedig még kísérletek is alig történtek. Annál nagyobb volt viszont a földgázkészletekbe vetett bizalom.

A tervek szerint a földgáz állami monopólium tárgyává válván, a kincstár, ha olcsón adná is a gyáraknak az energiát, idővel tekintélyes és stabil jövedelem birtokába jutna, ezért az államháztartás szempontjából és közgazdaságilag is fontos erdélyi földgáz-hasznosítás eszméje gyorsan haladt előre a megvalósulás útján. A földgáz bizonyos felhasználási célokra, például kazánok és lakások fűtésére kiválóan felhasználható, miközben kitermelése olcsóbb és egyszerűbb, hiszen nincs szükség finomítókra, a kútból kiáramló gázt csak szabályozni kell. Ami a gyáripart illeti, a gyáraknak a drága kőszén és a szállítási költségek alóli emancipálása olyan kétségbevonhatatlan gazdasági előnyt jelentene, amelyhez semmiképpen sem juthatnának azok a külföldi vállalatok, amelyek ezzel az olcsó hajtóerővel, illetve energiaforrással nem rendelkeznek. És haszna lenne a magyar gyáripar földgáz általi föllendüléséből az ország minden polgárának, mert az árak jelentősen csökkennének, és a munkakereső nép nem lett volna kénytelen Amerikába kivándorolni.

1890 és 1910 között hiába mélyítettek le 51 mélyfúrást magánbefektetésből és 43-at állami támogatással, az erdélyi Kissármásnál 1909-ben fölfedezett nagy földgázmező feltárásának kivételével számottevő eredményt nem értek el. 1910 júniusában hat geológus dolgozott Erdélyben, egy évvel később már nyolc. 1910 októberében a kormányzat két fúróberendezést rendelt Amerikából, hármat pedig belföldről, amelyek meg is érkeztek, és munkába álltak. Amerikából rendelték továbbá a kútfejeket, amiket Európában akkor még nem gyártottak. A kiváló tudós, báró Eötvös Lóránd a gyakorlat számára is fontos eszközt adott a kutatók kezébe, amely idővel – különösen a vastag üledékkel fedett medenceterületeken – előnyösen egészítette ki, majd váltotta föl a korábban kizárólagosan alkalmazott geológiai térképezést.

1911 áprilisában Teleszky János pénzügyminiszter beszámolót tartott az országgyűlésben az erdélyi földgáz-hasznosítás helyzetéről. A miniszter emlékeztetett arra, hogy az ide vonatkozó törvényt január 17-én szentesítették, tehát valamivel több mint két és fél hónappal azelőtt kapta meg a kormány a szükséges felhatalmazásokat. A kormány mindenekelőtt gondoskodott a törvényes jogalap hiányában is annak a területnek a biztosításáról, amelyet már kezdettől fogva gázterületnek tekintettek. E célból nem kevesebb, mint 43 369 zárt kutatmányt telepítettek, és hogy ez milyen óriási munkával járt, azt a szakértők tudják tanúsítani. Elkezdték a terület geológiai felmérését, múlt év (1910) júniusában hat geológust küldtek ki a területre, akik folyamatosan dolgoznak jelenleg is, és akiknek munkáját ez év júniusától már nyolc geológus fogja végezni. Teleszky beszámolt továbbá arról, hogy be kellett szerezni fúróberendezéseket, amelyeket a legtökéletesebb minőségben Amerikában gyártottak, ennélfogva onnan rendeltek két garnitúrát, és belföldről szereztek be hármat.

Az amerikai berendezéseket 1910 októberében rendelték, amelyek rendben meg is érkeztek, és az idő szerint már használatban voltak. Beszámolt a nagy gázkitörésről is, amely akkor még javában tombolt. A kormány intézkedett azoknak a kútfejeknek a beszerzéséről, amelyek egy ilyen kitörés lezárásához szükségesek, beleértve az ún. pakkereket, amelyek az elzáró szerkezethez tartoznak, és amiket Európában nem gyártanak, ezért szintén Amerikából kellett rendelni. Időközben fölállították a fúrótornyokat azokon a helyeken, ahol a fúrásokat elrendelték. A fúrás öt ponton indult meg, és a miniszter reményének adott hangot, hogy e fúrások egy részén a jövő hónapban már eredményt fognak felmutatni. Mellékesen megjegyezte, hogy mivel a törvény petróleumkutatásra is utasítja a kormányt, négy szakértőt küldött ki Romániába, hogy az ottani geológiai viszonyokat, amelyek meglehetős hasonlóságot mutatnak a mi viszonyainkhoz, tanulmányozzák.

„Mint említettem – így a miniszter –, ez év nyarától nyolc geológus fogja továbbfolytatni az Erdélyi-medence rétegeinek átkutatását, hogy minél több ponton megállapíthassuk a gáz létezését. Hogy nem indítom meg több ponton egyszerre a fúrást, az nem arra vezethető vissza, mintha e tekintetben takarékoskodni akarnék a pénzeszközökkel, hanem addig, amíg nem látunk tisztán abban a tekintetben, vajon a források elzárhatók-e, sok ponton megfúrni a területet azzal a veszedelemmel járna, hogy nem leszünk képesek az elzárást kellőleg eszközölni, s igen nagy mennyiségű gáz menne veszendőbe. A mi geológiai viszonyaink ugyanis nem azonosak az amerikai viszonyokkal, és miután nálunk a Föld felsőbb rétegeiben fordulnak elő a gáztömegek, és nincsenek olyan kompakt masszák által fedve, mint Amerikában, nincs kizárva a lehetősége annak, hogy a megfúrt területen az elzárás nem sikerül teljesen, ami igen nagy veszedelmet foglalna magában a gáz takarékos felhasználása szempontjából. Mihelyt azonban meggyőződünk arról, hogy az elzárás szabályszerűen végrehajtott fúrás után megtörténhetik, éspedig teljes eredménnyel, semmiféle akadálya nem lesz annak, hogy mennél több ponton indítsuk meg a kutatást.

A mostani fúrások különösen abból a célból eszközöltetnek, hogy bebizonyosodjék az, amiről én magam belsőleg meg vagyok győződve, hogy igen rengeteg mennyiség áll rendelkezésünkre, ezt azonban technikai munkálkodásokkal ad oculos kell bebizonyítanunk, mert hiszen éppen arra vezethető vissza a magánvállalkozásoknak az a tartózkodása és óvakodása, amely eddig észlelhető, hogy vannak ugyan ajánlataink a gáz felhasználása tekintetében, de a tárgyalások legjobb akaratunk mellett is lassan haladnak. Az emberek nincsenek meggyőződve először arról, hogy megvan-e a kellő mennyiségű gáz, mindaddig, amíg ez prakticze be nem bizonyult, és másodszor arról, hogy vajon kellő tartóssága van ennek a gáznak.

Meg vagyok győződve arról, hogy mihelyt a fúrások által a gáz mennyiségére és tartósságára nézve nagyobb garanciákat nyerünk, gyorsabban fognak menni ezek a tranzakciók, és mind a városok, mind az egyes ipari vállalkozók nagyobb méretekben és gyorsabb tempóban fognak velünk megállapodásokat létesíteni, mert hiszen kezdettől fogva nem úgy volt kontemptálva a dolog, hogy az államkincstár saját költségére gyárakat vagy vállalatokat létesítsen, hanem erre a magánvállalkozásoknak kell jelentkezniük. Az állam el fogja hárítani útjából az akadályokat, és segítségül fog jönni, hogy vállalatok létesüljenek. Ami a kolozsvári értekezletet illeti, amire én hivatalos befolyást nem gyakoroltam – mondotta a pénzügyminiszter –, erről egyáltalán nem akarok diskurálni. Egyet azonban konstatálhatok, és megnyugtatom a tisztelt képviselőházat, hogy azok a diszharmonikus hangok, amelyek ott megnyilatkoztak, egyáltalán nincsenek, és nem lesznek befolyással a tekintetben, hogy vajon a gáz elvezettessék-e a fővárosba abban az esetben, ha elsősorban az erdélyi érdekek teljes kielégítést nyernek. Ez nem annyira fővárosi érdek, mert hiszen a főváros abban a helyzetben van, hogy világítási szükségleteit más módon fedezheti. Ez fölfogásom szerint országos érdek. Mert ha sikerül egy nagy vezetékkel a Mezőségtől Budapestig nagy fogyasztást biztosítani, illetve generálni Budapest székesfővárosban, amely fogyasztás rentábilissá tenné az óriási nagy befektetést, mely a vezeték megépítésével jár, akkor meg van oldva, mondhatnám, az egész ország területére nézve a gázellátás kérdése, mert ebből a fővezetékből aztán csekély költséggel lehet jobbra-balra leágazásokat létesíteni, és az egész ország területét gázzal ellátni. Azt hiszem, az elmondottakkal igazoltam azt, hogy a kormányt mulasztás nem terheli, késedelem nem történt, sőt biztosíthatom a tisztelt képviselőházat, hogy azok a szakemberek, akik kinn a terepen végzik munkájukat, nem csak, hogy megrovást nem érdemelnek, de emberfeletti munkájukért a legnagyobb elismerésre tarthatnak számot. Kérem a tisztelt házat, méltóztassék beszámolómat tudomásul venni.” (Élénk helyeslés a Ház mindkét oldalán.)

A kutatások folytatódtak, és Kissármás után Dicsőszentmártonban találtak földgázt 1911 novemberében, ahol 296 m mélységből 5 bar nyomással tört fel a gáz állandó erővel, miután a fölötte lévő vizet kinyomta, a fölé tartott kezet pedig süvöltve félretolta. Ennek a gáznak aztán 1916-tól kiemelkedően fontos szerep jutott nem annyira az energetikai, mint inkább a vegyipari célú felhasználásban. Európában elsőként Dicsőszentmártonban használtak szintetikus ammónia előállítására földgázt olyan eljárás alapján, amely szerint a szénlepárlás metántartalmú gázaiból már régebben gyártottak hidrogén-nitrogén elegyet több más európai vegyi üzemben. A dicsőszentmártoni műtrágyagyárban földgáz alapanyagból már a világháború alatt is gyártottak tiszta nitrogént, hogy a kalciumkarbidot kalciumciánamiddá alakítsák át. A földgázt az elméletileg szükséges levegőmennyiséggel elégették, és a nitrogéndús füstgázból a szén-dioxidot mosótoronyban, mintegy 8 légköri nyomáson lepermetező vízben elnyelették. A nitrogén csekély oxigénszenynyeződését azbesztben eloszlatott rézzel kötötték meg. Az első világháború/olajháború alatt Dicsőszentmárton mellett, Magyarsároson épült egy, a földgáz elbontására szolgáló nagy kísérleti telep, amelynek hamutól mentes korom- és elektródaszén-termékeit Szarvasy Imre műegyetemi tanár eljárása szerint kitűnő minőségű szénelektródákká lehetett feldolgozni.

Európában az első földgáz távvezetéket az Erdélyi Földgáz Rt. építette 1913-ban. Az év végén adták át a Kissármástól Tordára vezető, 52 km-es, 25 cm átmérőjű csövekből épített földgázvezetéket, és később továbbépítették 15 cm átmérőjű csövekből a 24 km-re lévő Marosújvárig. A vezetéket 8-12 bar nyomáson napi 300 000 m³ földgáz továbbítására méretezték. A gázt a Solvay művek tordai gyárai és a tordai cementgyár hasznosította. A kincstár Nagysármáson palacktöltő berendezést is építtetett a vasúti kocsik világítását ellátó gázpalac-kok töltésére. Kissármáson téglaégetésre és gázmotorok működtetésére használták a gázt.

Milyen jentősége volt vajon az erdélyi földgáznak a magyar városok háztartásai szempontjából? Aki a kérdést föltette 1913 októberében, Becsey Antal volt, a székesfőváros képviselő bizottságának tagja. Becsey képviselő abból indult ki, hogy aki a magyar városok gazdasági struktúráját vizsgálja, annak két szembeszökő körülmény tűnik fel. Egyik az, hogy az amúgy is nagy adósságokkal megterhelt városok újabb beruházások elől nem zárkózhattak el, hacsak a kulturális és gazdasági fejlődés útján megállni nem akartak, a másik körülmény pedig az, hogy néhány kivételtől eltekintve a beruházások költségeinek fedezésére a pótadón, községi vámokon, járulékokon stb., szóval a polgárság közvetlen megterhelésén kívül más mód nem állt rendelkezésre. Budapesttől eltekintve, a magyar megyei jogú városok kb. 1200 millió koronát kitevő vagyonával szemben kb. 500 millió koronát tett ki e városok adóssága, az újabb folytatólagos beruházásokra pedig ugyancsak 500 millió koronára lett volna szükség. Ezen újabb beruházásokból 82 millió laktanyákra, 65 millió városrendezésre és útburkolásra, 56 millió vízvezetékre és csatornázásra, 57 millió kórházakra és iskolákra, 40 millió függő kölcsönök konvertálására, 20 millió vágóhidakra, a többi különféle kulturális, szociális, közlekedési és egyéb gazdasági beruházásokra kellett volna. Mind olyan beruházások, amelyek elől elzárkózni nem lehet. Emellett a pótadó a városok háromnegyed részében 60%-nál nagyobb volt, sőt volt 8-10 város, amelyben a pótadó mértéke a 100%-ot is meghaladta. A városok polgársága az egyre nehezebbé váló megélhetési viszonyok között a fokozottabb teherviselésre már képtelen volt. A városok háztartása súlyos válság szélén állt, amelyből csak két út vezethetett a kibontakozás irányába. Vagy az államnak kellett átvállalnia a városok működési költségeinek egy részét, vagy pedig a városok jövedelemtermelő képességét kellett fokozni a gazdaságba történő megfelelő bekapcsolódás által. Nos, ez az a pont, ahol az erdélyi földgáz ügye összekapcsolódott a magyar városok összességének gazdasági és kulturális érdekszférájával.

1913 novemberében a vidéki városok kongresszusán a földgáz értékesítése is szóba került, a vonatkozó előterjesztést dr. Harrer Ferenc tanácsos, a kongresszus főtitkára ismertette. Javaslatában sürgősnek mondotta, hogy fölterjesztést intézzenek a pénzügyminiszterhez aziránt, hogy a földgáz hasznosítására vonatkozó adatokat bocsássa a kongresszus rendelkezésére, továbbá egy bizottság kiküldését javasolta, amelyik a minisztertől leérkezendő adatok áttanulmányozása után különösen szervezeti kérdésekben volna hivatva konkrét javaslatokat tenni. Ebbe a bizottságba dr. Bárczy István elnökletével Szentpály István alelnököt, továbbá Bíró Sándor, Rimler, Telbisz, Varjassy, Dörr, Hofnauer polgármesterek, Fekete Nagy Béla h. polgármester és a kongresszus titkárságának kiküldését javasolta. Az ülés elfogadta a javaslatot, és fölkérte még a bizottságban való részvételre Bánki Donát, Simanek Emil és Pfeiffer Ignác műegyetemi tanárokat, valamint Ripka Ferenc és Bernauer Izidor gázgyári igazgatókat, Becsey Antal bizottsági tagot, dr. Berdády György főispánt és Rácz Gyula fővárosi statisztikai hivatali titkárt.

Dr. Bárczy István ezután beszámolt a nagyváradi országos értekezletről. Ennek során a földgázhasznosítás kérdésében bejelentette, hogy tárgyalt Teleszky János pénzügyminiszterrel, aki kijelentette, hogy a földgáz hasznosításának ügyét döntés előtt a teljes nyilvánosság elé akarja vinni. Az addigi tárgyalásokból a miniszter azt látta, hogy a földgáz hasznosítása előnyösen megoldható, de még különféle előmunkálatokra van szükség. A rendelkezésre álló földgáz mennyiségének és az ellátás megbízhatóságának kérdése a szakértők nyilatkozatai alapján addigra már tisztázódott. Már csak annak megállapítása volt hátra, hogy mennyi fogyasztásra lehet számítani a városokban. Ez persze attól is függött, hogy milyen ügyesen, milyen üzleti találékonysággal tudják keresztülvinni a városatyák a földgáz értékesítését. Mivel a földgáz értékesítésének egész kérdése azon fordult meg, hogy mennyit tudtak kitermelni, a városok részvétele a projektben ezért különösen fontos volt.

1914 márciusában az 1914-1915. évi költségvetés kapcsán az Országgyűlés elé került az erdélyi földgáz hasznosításának ügye is. A Teleszky János pénzügyminiszter által a Tisztelt Ház elé terjesztett előirányzott állami bevételek és kiadások összefoglalva a következők voltak: a következő évre 2 264 096 830 korona kiadást és 2 264 157 883 korona bevételt tervezett a miniszter. Úgy a bevételek, mint a kiadások 191 milliós növekedésével számolt Teleszky, ez 61 053 korona többletet tartalmazott, ami kb. 6000 koronával volt több, mint az előző évben. A tervezett beruházások némileg apadtak, mert a honvédség gyorsabb fejlesztése következtében az erre vonatkozó költségek a rendes kiadások között lettek elszámolva. Ezenkívül az egyes tárcák keretében az építkezéseket korlátozták, nagy állami beruházásoknál azonban a beruházások nem csökkentek, sőt néhol még emelkedtek is. Az erdélyi földgázzal kapcsolatban a miniszter elmondta, hogy amerikai tapasztalatok alapján a háztartásokban leggazdaságosabban fűtési és világítási célra használható a földgáz. Mivel nálunk a földgázlelőhelyek közelében sok esetben nincsenek városok, az lenne a feladat, hogy azt Budapestre vezessék, mert csak itt lehet számottevő fogyasztásra számítani. „Mivel teljesen új terrénumon állunk e tekintetben – így a miniszter –, noha a magyar szakemberek munkája a legtökéletesebb, és a külföldi szakemberek legnagyobb elismerését vívták ki, mégis, mivel óriási tervről van szó, meg kellett kérdezni külföldi szakértőket is, akik e szakterületnek nem csak elméleti, hanem gyakorlati oldalát is ismerik.”

1915 decemberében a Ház elé került a földgázszerződés, amely az ásványolajfélékre vonatkozó kizárólagos bányászati jogokat a Deutsche Bank vezetése alatt álló konzorciumra, illetve az újonnan megalapítandó Magyar Földgáz Rt.-re ruházza. A pénzügyminiszter élvezeti jegyeket biztosított a magyar államnak, amelyek után a társaságnak 10%-tól 25%-ig terjedő tiszta jövedelméből a kincstárnak 10%, az ezt meghaladó jövedelméből 50% járt. „Magyarország régóta Hamupipőkéje Európának, főleg gazdasági szempontból. A legtöbb európai ország, köztük szövetségeseink is, úgy tekintenek bennünket, mint szegény rokont, jobb esetben, mint gabonaellátó és zöldségtermelő intézményt, amely különben Ázsiához tartozik. Az immár két éve folyó háború megváltoztatta ezt a felfogást, és megtanította szövetségeseinket, ellenségeinket egyaránt arra, hogy katonai esélyeken kívül olyan egyéb értékeink is vannak, amelyekre joggal büszkék lehetünk. Az egyik német lap külön cikket szánt erre a kérdésre, és beismerte, hogy eddig nem méltányolták gazdasági erőinket és kapacitásunkat. Az erdélyi földgáz példája azt mutatta, hogy a német tőke, különösen a bankok jól tudták, hogy milyen hasznos szolgálatot tehetnek nekünk és maguknak, amennyiben befektetéseket eszközölnek Magyarországon, és nem riadnak el a kockázattól sem, ha busás haszonra van kilátás.”

A háború alatt Teleszky János pénzügyminiszter szerződést kötött a Deutsche Bankkal az erdélyi földgáz további feltárására, és megalapították a Magyar Földgáz Rt.-t. 1916 júliusában a Magyar Földgáz Részvénytársaság a pénzügyminisztérium palotájában megtartotta alakuló közgyűlését dr. Grün János miniszteri tanácsos elnöklete alatt, azon szerződések alapján, amelyeket a pénzügyminiszter 1915. november 26-án kötött a Deutsche Bankkal, és amely szerződéseket a törvényhozás 1916. január végén jóváhagyott. A társaság alaptőkéje 27 millió korona volt, amelyből 4 millió korona részvényt a pénzügyminiszter vett át a társaságnak korábban átengedett gázmezőkért cserébe, a többi 23 millió korona névértékű részvényt a Deutsche Bank vezetése alatt álló konzorcium 30%-os befizetés mellett vette át. Ehhez a konzorciumhoz a következő alapítók és főrészvényesek tartoztak: Deutsche Bank Berlin, Deutsche Pertoleum A. G. Berlin, Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, Magyar Általános Hitelbank, Magyar Gázizzófény Részvénytársaság, Magyar Bank és Kereskedelmi Részvénytársaság, Magyar Agrár és Járadékbank, Magyar Leszámitoló és Pénzváltóbank, Wiener Bankverein, Anglo-Österreichische Bank, Nieder-Österreischische Escumpte Gesellschaft, „Schodnica” A. G. für Petroleumindustrie Wien, Bank für Handel und Industrie Berlin, Commers und Disconto Bank Berlin, Mitteldeutsch Credit Bank Berlin, National Bank für Deutscland Berlin, Bankhaus S. H., Stern et Co. Frankfurt a. M, Bayeriesche Stickstoff Werks A. G. Berlin.

Az igazgatóság első ülésén hosszú lejáratú szerződést kötött a Magyar általános Hitelbank és a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank által alapított Magyar Nitrogén-Műtrágyagyár Rt.-vel, amely vállalat az ösz-szes nagymennyiségű földgáz-alapanyag szükségletét a Magyar Földgáz Rt.-től kapta. Ennek a földgázmennyiségnek a szolgáltatásához szükséges fúrások 1916-ban részben már megkezdődtek, a további beruházások folyamatban voltak. A Magyar Földgáz Rt. további munkaprogramja, amint az a pénzügyminisztériummal kötött szerződésben meg volt állapítva, alapos előkészítés alatt állt, azonban tudták, hogy az erdélyi földgázprogram teljes keresztülvitele csak a háború utáni időkre várható.

A Magyar Földgáz Rt. megalapítása, vezetőségének kiválasztása, első intézkedése nagy körültekintéssel történt, a szénhidrogénipar és a politika legprominensebb szereplői képviseltették benne magukat, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy a magyar kormány az erdélyi földgáz ügyét nagyon komolyan vette. A baj az, hogy Erdély ásványi kincseinek, illetve energiahordozóinak kérdését Románia kormánya ugyanilyen komolyan vette, és mindent megtett, hogy meg is szerezze, ami végül sikerült is.

FöldgázSzakmatörténetTörténelem

---