Figylem! Ez a cikk 10 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Nagyteljesítményű hűtőgépek telepítése, szakszerű beüzemelése nem egyszerű feladat. Számos buktató létezik, amelyek villámgyorsan tönkretehetik a készüléket, milliós károkat okozva az üzembe helyezőknek. Karda Istvánnal, a Columbus szakemberével beszélgettünk a leggyakrabban előforduló hibákról, valamint a szakszerű munkavégzésről.
A folyadékhűtőknél, hőszivattyúknál vagy bármilyen nagy gépnél a működési elv ugyanaz; a hűtőközeget olyan helyzetbe kell hozni, hogy hőt adjon le, illetve hőt vegyen fel. Hőszivattyúzásról van tehát szó, a kérdés az, hogy melyik irányban megy végbe a folyamat. A hőszivattyúknál az a különbség más berendezésekkel szemben, hogy nem villamos energiát alakítunk direkt hővé, hanem a hőmennyiséget egyik helyről a másikra valamilyen úton eljuttatjuk. A nagyobb folyadékhűtő berendezéseknél a közlőközeg rendszerint víz, amely valamilyen fagyállóval van kezelve. Cikkünk részletesen foglalkozik az ilyen jellegű berendezések telepítésével és beüzemelésével, egyben segítséget nyújt a területen dolgozó szakembereknek a szakszerű munkavégzésben.
Mint a hímes tojás: szállítás és daruzás
Komoly mutatványt igényel egy-egy nagyméretű berendezés szállítása, kamionról történő leemelése. Nehezíti a munkavégzést, hogy a mai készüléktervezési szempontok nem ugyanazok, mint a XX. század elején. Ha a múlt században elkészítettek egy kisebb hőszivattyút, az akár a 400-500 kg-ot is elérte. Manapság egy 10 kW-os készülék nem nehezebb 100 kilónál. Ma már öntöttvasat egyáltalán nem használnak a készülékek merevítéséhez, házához, sőt, több 100 kW-os készülékeket építenek úgy, hogy nincs a vázszerkezetében 2 mm-esnél vastagabb lemez. Különböző tartószerkezeteket készítenek, ezek viszont csak arra jók, amire megtervezték őket; helyükön tartják az alkatrészeket, de nem bírják a csavaró erőket, a feszítéseket. Tömegük lényegesen alacsonyabb, ami nemcsak a gyártás során jelent költségmegtakarítást, hanem a daruzásnál is.
A gyártó szigorúan előírja, hogyan lehet egy ilyen berendezést egyáltalán mozgatni. Tilos például csak az egyik sarkát megemelni. Külön erre a célra szolgáló megfogási, emelési pontokat alakítottak ki a folyadékhűtőn, és a szakszerű munkát emelési leírás is segíti.
Legtöbb esetben a daruzáshoz külön erre a célra épített acélkeretre van szükség, hogy a kötél még véletlenül se tudjon a gép oldalához feszülni. Mielőtt azonban a daruzáshoz hozzákezdenénk, meg kell bontani a gép csomagolását, ugyanis abban található az útmutató, hogyan is kell végrehajtani a gép szakszerű mozgatását.
Persze ilyenkor sokan azt mondják, bezzeg a régi gépek, abban még volt anyag, az szinte örök életre szólt. Valóban így van, azonban figyelembe kell venni más szempontokat is. Ha a régi technológiai előírások szerint gyártanák a mostani gépeket, egész egyszerűen nem lenne rá vevő, sokba kerülne az előállítása, de maga a gép mozgatása is. Nem lenne daru, ami képes lenne megemelni a készüléket, nem lehetne egyszerűen felrakni a berendezést a tetőre, nem is beszélve a gyártók ellenérdekeltségéről. Ha harminc-ötven évig egyfolytában, karbantartás nélkül üzemelő gépeket állítanának elő, előbb-utóbb tönkremennének, ha az árakban nem kompenzálnák a veszteségüket.
Karda István említett erre egy példát, még ipari tanuló korában javított egy amerikai liofilizáló gépet, nyitott kompresszorral, és az előzőkben említett robusztus kivitellel. Maga a kompresszor motorja 200 kg (amely a mai berendezésekben 20 kg-ot nyom), lassan száz éves lesz, és még meg sem kellett csapágyazni. A hűtőgép még mindig üzemben van, problémamentesen működik. Az egész berendezés annyira drága volt a ’30-as években, hogy abból ma tíz nagyobb teljesítményű gépet is vásárolhatnánk. A mai berendezések várható élettartama 10-15 év, viszont könnyebbek, korszerűbbek, energiatakarékosabbak és olcsóbbak. Ha tetszik, ha nem, mára ez lett a trend.
A daruzás mellett a szállítási mód is rendkívül fontos. Nyerges vontató esetén akkora a súly, hogy nincs pattogása, ugrálása a szállítmánynak. Azonban egy kisebb gép esetén, utánfutós szállításnál már észnél kell lenni. Könnyen szétrázódhatnak az alkatrészek, amelyek a berendezés töréséhez vezethetnek. Mindig figyelni kell a gyártói utasításokra, melyek a szállításra is vonatkoznak.
Helyet kér magának!
Valahol a III. kerületben, egy ’60-as években épült téglaház tetején elhelyezett kis folyadékhűtő gépen szemléltetjük a kivitelezési hibákat, valamint a szakszerű telepítés hiányát. Az ominózus épület födémszerkezetének anyagát nem ismerjük. A címképen látható, úgy szerelték fel a gépet, hogy a ház födémszerkezetére leraktak 8 db beton járólapot, tettek rá jó vastag, szállítószalag feldarabolásával előállított gumit, majd erre a rögtönzött gépalapra helyezték el a készüléket. A készülék rövid üzeme után jött a reklamáció, miszerint túl hangos a berendezés. Egy komolyabb teljesítményű ipari folyadékhűtőről van szó, melynek megtervezett gépalapra lett volna szüksége, nem pedig hevenyészetten összebarkácsolt és alátákolt megoldásra. A készülék alatt egy lakóház van, és a födémet nem arra méretezték, hogy rajta egy 30 kW teljesítményű, 60 kg tömegű kompresszor fel-le „ugráljon” 2800-as fordulatszámmal. Komoly vibrációt kelt így a készülék, annak ellenére, hogy a gyártó a kompresszor alá rezgéscsillapító gumibakot, nyomóoldalon rezgéscsillapító „anakondát” helyezett el. A folyadékhűtő alá tákolt gumilapok viszont nemhogy csillapítanák a rezgéseket, de a vibrációt könnyen átvezetik a födémre. A zaj a készülék mellett alig hallható, viszont a lakás belsejében „elviselhetetlen”, ott „élhetetlen” állapotok uralkodnak. A mennyezetet óriási membránként viselkedik, melyet felülről ritmusosan, dobverőként ütöget egy gép.
A zajterhelés nem elhanyagolható probléma. Szakszerűen úgy kellett volna eljárni, hogy a szerelők még a telepítés előtt kikérik egy statikus véleményét. Az általános gyakorlat szerint a tartófalszerkezetre, a födémtől elemelt podesztre javasolt helyezni a gépet, így a terhelés közvetlenül a függőleges falazatra adódik át. A gép alá kell elhelyezni a rezgéscsillapító szerkezetet is, amelyet minden gyártó készít a saját gépéhez, így nem lehetnek problémák a méretezéssel.
Vibrációs terhelések
Azonban nemcsak a magas zajterhelés kialakulásának kockázatát hordozza a szakszerűtlen telepítés. Egy másik elrettentő példa – mondja el Karda István – vidéken, Nagykanizsa mellett történt, szintén a betonkockás elhelyezés miatt. Három gépet tettek le hasonló módon a tetőre, ott azonban indítást követően mindhárom folyadékhűtő „összetört”. Ezek a mindennapi gyakorlatban történt esetek is azt bizonyítják, a gépalapnak stabilnak kell lennie, hogy a készülék ne tudjon megmozdulni, elcsavarodni.
A folyadékhűtők kondenzátora rézcsőből és ötvözött alumíniumlemezből készül. Régebben itt is öntöttvasat használtak, valamint kettesfalú rézcsövet, manapság azonban 0,7-0,8 mm-es csöveket szerelnek be, melyek bírják ugyan a 40 bar nyomást, de a rezgéseket, feszítéseket nem. Az extra terhelésekre nincs méretezve a gép. Mivel rosszul tették le ezeket a folyadékhűtőket, azokat üzembe helyezve a kompresszor saját vibrációjával eltördelte a csöveket. A tetőn egy időben hat gép ment tönkre (egy dobozban két gép volt) önmagában attól, ahogy elhelyezték a berendezéseket. Nem vették figyelembe, hogy a lapos tető valójában nem lapos, esése van a vízlevezetés miatt. Ha ráhelyezünk egy készüléket, vízszintezni, hézagolni kell. A gépet fel kellett volna tenni egy megfelelően méretezett tartóra, podesztre. „Biztos elbírja” jellegű kijelentésekre nem szabad alapozni, mert több millió forint lehet a kár.
A szakszerű elhelyezés fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni. Körültekintően kell eljárni, erre érdemes még egy példát áttekinteni. A Victor Hugo utcában, a Sztaki tetején egy komolyan méretezett podeszt volt kialakítva, melyet az idők folyamán kinyúlókkal bővítettek. Erre újabb és újabb folyadékhűtő berendezéseket helyeztek el. A szakemberek azt vették észre, hogy a folyadékhűtő berendezésben elkezdtek töredezni a csövek, pedig a készülékek nem működtek. Kiderült, hogy a többi gép vibrációja olyan nagy, hogy a nem működő berendezésekben eltörte a csöveket. Tehát a tartószerkezetek méretezésénél még ezt a tényt is érdemes figyelembe venni.
Összefoglalva tehát, a nagy teljesítményű folyadékhűtők elhelyezésénél nem spórolhatjuk meg a statikai számításokat, méretezést ahhoz, hogy biztonságosan telepítsük a készülékeket. Nem beszéltünk arról – szerencsére nem is fordult még ilyen eset elő -, hogy a készülék vibrációja át is szakíthatja a födémeket. Ez az anyagi kár mellett akár emberéleteket is követelhet. Ha a kezdeteknél, a telepítésnél valamit elhibázunk, az szinte helyrehozhatatlan, vagy nagy erőfeszítések árán javítható csak ki.
Jégkupacok gyűrűjében
Az elhelyezés más aspektusai is érdekesek lehetnek. Az 1. képen látható berendezésnél nem gondoltak a hóra sem, amely a tetőn felhalmozódik. A gép szeretne fűteni is, és bizony 50 cm hóban ez a készülék nagyon rossz hatásfokkal képes ellátni ezt a feladatát. A berendezés úgy fűt, hogy kintről télen a meleget (a –10 °C csak nekünk hideg, abszolút értelemben ez 263 K, amely jelentős hőtartalommal rendelkezik) bepumpáljuk a helyiségbe. A külső gép azonnal megfagyasztja maga körül a havat ennek hatására, így azt érzékeli, hogy lejegesedett. Beindul a leolvasztási funkció, és az így keletkező víz ismét megfagy. Hőszivattyúknál igen gyakori a leolvasztás. Azt fogjuk látni, hogy a tetőn van egy jégdomb, melynek a közepén pörög egy gép. Gondoskodni kell tehát a kondenzátum elvezetéséről, amire ennél a berendezésnél szemmel láthatólag nem gondoltak. A hőszivattyút meg kellett volna emelni, de csak annyira, hogy a szerelők könnyen elérjék, megközelítsék.
Csövezésnél is a méret a lényeg
Miután sikerült megfelelően elhelyezni a gépet, nem tört össze, nem sérült meg, neki kell látni a csővezetékek kiépítésének. Ha megtervezik a rendszert a megfelelő csőkeresztmetszetekkel, áramlási ellenállással, akkor nagy távolságokat át lehet vele hidalni, így a készüléket el tudjuk vinni arra a helyre, ahol senkit nem zavar a működése. Viszont nagyon fontos, hogy megfelelő hangsúlyt kapjon a csővezeték méretezése. Nem szabad hasraütésszerűen a cső keresztmetszetét meghatározni, alaposan utána kell számolni, mert az ördög a részletekben rejtezik. Még a csövek megvásárlása előtt (hangsúlyozottan nem utána!) ki kell nyitni a gépet, át kell nézni a szerelési útmutatót, ebben megtalálható, hogy milyen szerelvényeket és hogyan célszerű beépíteni.
2. kép: jól látható a szerelvényen a három különböző anyag használata. A készülék nem jár, a nyomásmérő műszerek ennek ellenére valamit mutatnak.
A 2. képen egy látszólag jól megépített rendszert láthatunk. Alaposabban megtekintve, rögtön észrevehetjük a három különböző anyag használatát. Van szénacél presszes cső, sárgaréz golyóscsap, sárgaréz közcsavar, horganyzott vas, amelyek igen komoly elektrokémiai korróziót okozhatnak.
Nagyobb szűrő jobb és olcsóbb
Nagy átmérőjű, 2 collos szűrőt épített be a szerelő, amely nagyon dicséretes. Nem érdemes collos szűrőkkel kísérletezni, mert kicsi benne a szűrőbetét. A kétcollos szűrőben nyolcszor akkora a szűrőfelület, nyolcszor annyi koszt képes megfogni, mire ugyanakkora nyomásesése lesz, mint a collosban. Árban nem nagy a különbség, elmondható, hogy egy takarítás alatt megtérülő beruházásról van szó.
A szerelési útmutatóban pontosan le van rajzolva, milyen szerelvényekre van szükség, és hová, hogyan kell beépíteni azokat. A szűrőt nem lent, a pincébe kell beépíteni, hanem közvetlenül a készülék mellé. Javasolt, hogy a szűrő elé és mögé elzáró szelep legyen beépítve, ha ugyanis elmarad ezen alkatrészek beépítése, le kell üríteni a rendszert ahhoz, hogy tisztítani lehessen a szűrőket.
A szűrőben a szűrőháznál a szennyfogó résznek lefelé kell állnia. Ha ez nem így van, akkor a takarításnál adódhatnak problémák. Kiveszi a szűrőbetétet a szerelő, megnézi, tisztának találja. Visszateszi (jobb esetben), és a rendszer újra benyomja az összes koszt a szűrőbe a szűrőházból.
Mérjen a műszer
A szűrő elé és mögé nyomásmérőket is beszereltek. Azonban a képről látszik, hogy már újonnan rosszak ezek az eszközök, ugyanis nem megy a gép, ennek ellenére az egyik kevesebbet mutat, mint a másik. Ha tiszta a rendszer, akkor a nyomásesés alapban 0,1 bar, ha koszos, akkor 0,15 bar. Ha a nyomásesés 0,2 bar, akkor tönkretettük a szivattyút, nincs tartalék. Erről a berendezésről viszont nem fogjuk tudni leolvasni a megfelelő értékeket. Van rá ajánlás, hogyan kell szakszerűen egy ilyen mérőberendezést elkészíteni. A golyóscsapok elé be kell építeni két T idomot, össze kell kötni őket, és középre egy műszert betenni. Ha az egyik csapot nyitom, megnézem a műszert, a másik csapot nyitom, és láthatom, hogy a mutató mozdul vagy sem. A nyomás nagysága kevésbé érdekes, viszont a két mért érték különbsége fontos. Egy mérőórán nézve sokkal pontosabb vizsgálati eredményt kapok. Ezen kívül – hasonló módon – mérni kellene még a rendszer felé rendelkezésre álló nyomást is, amely a nyomó- és a szívóoldali nyomások különbsége.
Ha tovább nézzük a szerelést, akkor az előremenő ágon találkozhatunk egy visszacsapó szeleppel, amelyet a szerelők, ha kell, ha nem, használnak. Látszólag olcsó kis termékről van szó, azonban senki nem gondolná, hogy a szelep működtetésére akár 200-300 ezer forint is rámehet. A szelepet a szivattyú nyomása fogja mozgatni, és ezen a szelepen nyomás fog esni, amely, ha rendelkezésre áll, nincs probléma. Ha nem áll rendelkezésre, akkor rossz lesz az áramlás. Ennek hatására kitalálják, hogy nagyobb szivattyú kell, nagyobb fokozatban működtetve. Egy ilyen szelepen 0,1-0,5 bar nyomáseséssel számolva a teljesítménynövekedés következtében a 10 év alatt üzemeltetésre költött százezreket dobhatunk ki az ablakon, ami teljesen indokolatlan. A rendszer egy hőszivattyúra dolgozik, nincs másik elem, amely visszafelé tudná forgatni az áramlást, így nincs szükség szelepre sem.
Áramláskapcsoló nélkül egy tapodtat sem!
A következő elem az áramláskapcsoló, amely önmagában is megérne több cikket. Ha ez rossz, akkor tönkremegy a gép. Ha vízzel van töltve a rendszer, és valamiért nem megfelelő a tömegáram, nem megfelelő mennyiségű víz áramlik át a berendezésen, akkor leállítja a működést. Az egyik legfontosabb berendezés, amiből kettőt sem ártana beépíteni, sőt lehetőleg két különbözőt. Ilyen lehet a nyelves áramláskapcsoló és a nyomásdifferenciál-kapcsoló; valamelyik a kettő közül megvédi a gépünket. Ha előáll az a helyzet, hogy nem jön elég folyadék a folyadékhűtőbe, akkor megfagyhat a közeg, attól függetlenül, hogy glikol van-e a rendszerben, így a tágulás következtében a lemezes hőcserélő tönkremegy. Tíz ilyen esetből egy fagyást lehet megúszni, egyébként az esetek nagy részében összeszakad a vízkör és a hűtőkör, aminek költséges a helyreállítása.
Az áramláskapcsoló beszerelésére is figyelni kell. A 2. képen látható rendszernél a nyomáskapcsoló 1 colltól 8 collig használható, azonban a gyártó 1 coll esetében meghatározza, hogy milyen vízáramra alkalmazható. Ez a készülék nem esik abba a tartományba, jóval nagyobb tömegáramra van méretezve a kapcsoló, ezért nem fog megfelelően működni.
A csőszerelésben láthatunk még két gumi kompenzátort is, amelyeket azért szereltek be, hogy a berendezés rezgése ne jusson át a csőre. Sajnos van egy alapvető hiba, amely miatt ez a szerkezet nem működik, mint az esetek 90 százalékában általában. Drága pénzért beépítik a rendszerbe, és azt veszik észre, hogy a cső ugyanúgy rezeg, a hang továbbterjed. A gumi kompenzátor csak akkor képes jól működni, ha közvetlenül utána megfogjuk, megtámasztjuk a csövet.
A csőszerelésről összességében elmondható, hogy a két legfontosabb és nélkülözhetetlen elem a szűrő, valamint az áramláskapcsoló. Ezek nélkül semmiképp nem szabad beindítani egy folyadékhűtőt, a többi alkatrész hiánya nem teszi tönkre a berendezést, legfeljebb a működés lesz kényelmetlenebb. A folyadékhűtők csövezésénél sok szerelő abba a hibába esik, hogy a fűtéshez hasonlítja a hűtéstechnikát. Nem szabad, a korrekt számításokat nem spórolhatjuk meg. A szerelőnek tisztában kell lennie azzal, hogy mi várható egy rendszer tekintetében. Ha nem is kell feltétlenül mindenkinek tudni, hogy mi is az a c*m*ΔT, azt érdemes megjegyezni, hogy a készülék teljesítményét elosztva 5-5,5-del, megkapható, hogy hány köbméter víznek kell átmenni a rendszeren. Ennek önmagában nem sok értelme van, de ha elővesszük a külső szivattyú leírását, akkor ott megnézhető a prospektusban és a diagramból, hogy milyen a szállított nyomás. A csővezeték alakja, formája, hossza mind hatással van annak hidraulikai paramétereire, amelyeket figyelembe kell venni a telepítés során. Kiszámítható, hogy mekkora a csővezeték ellenállása, és így lehet méretezni.
A cső másik oldala
A leggyakoribb hiba a hőcserélők vásárlása esetén fordul elő. A szerelők bemennek a boltba, és azt mondják az eladónak: kérek egy 20 kW-os hőcserélőt. Az eladó szemrebbenés nélkül hátramegy a raktárba, és a vevő elé teszi a kívánt készüléket. Igen ám, csak nem egyeztek meg a részletekben. Aki már kicsit többet tapasztalt, elmegy az üzletbe, és elmondja, hogy van egy készülékünk, amelybe 7/12-es vizünk van, mondjuk 2 köbméter a tömegáram, van egy szekunder kör, ahol szeretnénk 15/20 °C-os vizet, X tömegárammal. Erre szeretnénk egy 30 kW-os hőcserélőt. Ha valaki ezt így előadná a szerelvényboltban, nagy a valószínűsége annak, hogy kizavarják. Vásárlás előtt méretezni kellene! Táblázatok, méretező programok segítik ezt a munkát, ad absurdum a forgalmazót is fel lehet hívni, aki rutinból számolja ki a szükséges készülék paramétereit. Miért is van erre szükség? Mert lehet, hogy az adott hőcserélő, amit adtak 70/90-es vízzel, kazánról akár 20 kW-os is lehet, de beteszem egy falhűtéshez, és kiderül, hogy csak 2 kW-os azon a hőfokon.
Teljes terhelésen
Fontos, hogy a beltéri egységek döntő többsége fel legyen szerelve a beüzemelés előtt. Sokszor a kültéri egységet már üzembe akarják helyeztetni, mikor még nem áll rendelkezésre minden beltéri egység. Százból két-három berendezés hiányát még elviseli a rendszer, de az eredeti tömegáram felét például már nem. A berendezésen (fogyasztó) át kell tolni a szükséges (foladékhűtő) mennyiségű vizet. Ha az a másik oldalon nem fordul meg, akkor fel kell szerelnünk egy bypass ágat és egy rugóterheléses bypass szelepet. Meghatározzuk a kapacitást, a szükséges nyomásértéket, és majd amikor felszereljük a gépeket, ehhez hozzá sem kell nyúlni, mert automatikusan kikapcsol. Ez a szelep a későbbiekben is hasznos lehet, mert ha egy emeleti helyiségben, ahol nincs éppen lakó, elzárjuk a fan-coilokat, akkor a pluszmennyiséget a bypass szelep lekeringteti.
A hőszivattyús rendszerben tágulási tartály is van, de hűtésnél nem tágul a víz, hanem összemegy a térfogata. Úgy is fogalmazhatnánk, nem tágul a tartályba, hanem visszahúzódik a tartályból. Ha feltekerjük a nyomást 1,5 barra, és a rendszert feltöltjük 1 bar nyomásra, és bekapcsoljuk, tíz perc elteltével azt látjuk, hogy nullán van a rendszer nyomása. A jóérzésű szerelő utánanéz, erősen gondolkozik, és arra következtet, hogy valahol ereszt a rendszer. Amíg vizsgálódik, azt látja, hogy kikapcsolt a gép, és visszament a nyomás 1 bar értékre. Ennek oka, hogy rosszul volt beállítva a nyomás a tartályban. Ha a várható üzemi nyomást 1 bar-ra szeretnénk állítani, akkor 0,7 bar-t kell pumpálni a tágulási tartályba, ezután töltünk bele vizet.
Készen áll az indításra
A legfontosabb üzembe helyező szerszám a mobiltelefon. Lefényképezzük a helyszínt, az adattáblát. Ezután bekapcsoljuk a gépet, és ha semmi rendellenes zajt, fényt, füstöt nem tapasztalunk, akkor várunk öt-tíz percet, amíg állandósul az üzem. Lakatfogó segítségével mérjük a szivattyú áramfelvételét (3. kép). Összehasonlítjuk az értéket az adattáblán található értékkel, és láthatjuk, hogy a két érték milyen viszonyban áll egymással. Minden ellenkező híreszteléssel szemben, ha a szivattyút elzárjuk, akkor kicsi lesz az áramfelvétele, ha nyitjuk, akkor nagy. Ez azt jelenti, hogy a szivattyú nem attól ég le, hogy ledugóztuk, hanem a túlterheléstől a megfelelő fojtás hiányában.
3. kép: üzembe helyezés után mérjük a szivattyú áramfelvételét, amelyet összehasonlítunk az adattáblán szereplő értékekkel. 4. kép: a kompresszor áramfelvétele is fontos információkat hordoz a folyadékhűtő hidraulikus rendszeréről.
A szivattyú áramfelvételén rögtön látjuk, hogy hidraulikailag milyen a rendszer. Ha a szivattyú áramfelvétele lényegesen kisebb, mint az adattáblán meghatározott és az adott munkaponthoz tartozó maximum, akkor látjuk, hogy a hidraulikai rendszer nem jó. Nem kell nyomásmérőzni, nem kell megbontani a rendszert, ebből az egy adatból levonhatjuk a konzekvenciát. Ha nagyobb az áramfelvétele, akkor rögtön zárni kell valamelyik szelepen. A legjobb az, ha a rendszerben be van építve egy ferde szelep, mert azzal lehet tömegáramot szabályozni. Ha nincs, akkor látható, hogy van a rendszerben tartalék, a fan-coilos oldalon lehet szabályozni. Ha az érték jó, megnézzük a kompresszor áramfelvételét is (4. kép). Ezt az értéket is összehasonlítjuk a kompresszor adattábláján találhatóval.
5. kép: lakatfogóval megmérjük a ventilátorok áramfelvételét. 6. kép: a külső levegő hőmérsékletét mérjük digitális műszerrel.
Mérünk mind a három fázisban, ezután a ventilátorok áramfelvételét is mérjük (5. kép). Meghatározzuk a külső hőmérsékletet, valamint a kifújt levegő hőmérsékletét. Innen rögtön látszik, hogy a kondenzátorventilátorunk hogy működik. Mérünk még kompresszor-nyomócső hőmérsékletet is (8. kép).
7. kép: megmérjük a kifújt levegő hőmérsékletét. 8. kép: a kompresszor-nyomócső hőmérsékletének vizsgálatát is elvégezzük. Ez a mérés egyszerűbb, mint rácsatlakozni a gépre, és úgy végrehajtani a vizsgálatot. Nincs hűtőközegveszteség sem.
A túlhevítést nehéz meghatározni az adagolón, le kell tépni a szigetelést a szívócsőről, meg kell bontani a rendszert stb., és így kellene mérni. Viszont azt pontosan tudom, hogy az adott gép esetén az adott túlhevítés milyen nyomócsonk-hőmérsékletet eredményez, ezt könnyebb mérnem, és a túlhevítésről is van információm. Meg kell vizsgálni továbbá a folyadékhőmérsékletet is, így a kondenzátor utóhűtése is meghatározható. Nem minden esetben kell felcsatlakozni a hűtőközegoldalra ilyen kicsi gépek esetén, teljesen fölöslegesen elpocsékolunk egy adag hűtőközeget a mérés során. Ha a szívócsőhőmérséklet jó, a nyomócsőhőmérséklet is stimmel, a folyadékcsőhőmérsékletünk a kondenzátorból jó, ráadásul az áramfelvétel is, akkor minden rendben van. Nem mellesleg a gépet felszerelés előtt egy tesztpadon megjáratták, amiről kapok egy mérési jegyzőkönyvet. A benne foglalt adatokat összehasonlítom a mért adataimmal, így ezen kívül nem szükséges további mérés. Az üzembe helyezés arról szól, hogy megfelel-e a gép a gyári paramétereknek, beállításoknak.
Célszerű a mérésekről is fényképet készíteni, mert így a lakatfogó típusát, mérési eredményét is dokumentálni tudjuk. Ezen felül a gyártók, forgalmazók adnak egy üzembe helyezési adatlapot is a folyadékhűtő készülékekhez. Ezek kérdéseket tesznek fel a készülékekkel kapcsolatban. Sokan függőlegesen végigpipálják az igeneket úgy, hogy el sem olvassák a kérdéseket, azonban a kérdések között egy-egy olyan is el van rejtve, amire könnyű válaszolni, és a „nem” a helyes válasz. Ebből könnyen kideríthető, hogy ki az, aki rutinból pipált, és ki az, aki lelkiismeretesen kitöltötte az ívet.
A lelkiismeretes és szakszerűen végrehajtott szerelés mindennél fontosabb. Cikkünkben több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember adott tanácsokat a szerelők számára. Figyelembe véve, hogy minden gép más, minden szerelés egyedi, nagy vonalakban néztük át, mik is azok a kirívó problémák, melyekkel egy nagy forgalmazó cég szervizes szakemberei nap mint nap találkoznak. A garancia fontos dolog, annak elvesztése, a készülék tönkremenetele egy kisebb vállalkozást akár tönkre is tehet. A gyártói utasítások betartása tehát nélkülözhetetlen. Lehet rutinból hozzáfogni egy munkának, de ha balul sül el, nem lesz mihez nyúlni, a szerelő magára marad a felelősséggel.
Címkép: valahol a III. kerületben egy 30 kW teljesítményű folyadékhűtő, melynek szerelését, beüzemelését elemezzük cikkünkben.
