Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Szakmatörténet

Korabeli tervek a földgáz felhasználására

2015/1-2. lapszám | Dobai Gábor |  2528 |

Az alábbi tartalom archív, 6 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Korabeli tervek a földgáz felhasználására

Közvetlenül az első világháború előtt éles vitákat váltott ki, hogy a nemrég felfedezett erdélyi gázmezők kincsét milyen célra és formában használják fel. Néhány akkori vélemény a ma embere számára is tanulságos lehet.

Gazdaságtörténeti szempontból érdekes cikket közölt az „Elektrotechnika” című szaklap 1913. szeptember 1-i (VI. évfolyam, 17.) száma, dr. Seidner Mihály gépészmérnök tollából. A cikk hazánk egyik nagy jelentőségű kérdésében, az erdélyi földgázproblémában foglal állást, mely egy évszázaddal ezelőtt foglalkoztatta az embereket, s jelentősége abban állt, hogy szembehelyezkedett az általánosan elfogadott és népszerű, elsődlegesen lakossági célú felhasználás koncepciójával. A cikk első felét előző számunkban közöltük; lássuk a folytatást: „A monarchiába évenként behozott nyersanyagból a mintegy 80 000 tonna salétrom előállításához 750 millió kWh villamos áram szükséges. Ha az áramfejlesztő gépek egész évben folyamatosan dolgoznának, akkor 150 000 lóerős villamos telep tudná megtermelni a monarchia mai salétromszükségletét.

Az évi 750 millió kWh előállításához 500 millió m³ gázra, az erdélyi földgáz ⅔ részére volna szükség. Évenként még mintegy 250 millió m³ földgázt más célra lehetne hasznosítani. A Kissármás közelében, lehetőleg folyóvíz mellett létesítendő 6 db, egyenként 25 000 lóerős gőzturbina-generátorból és mintegy 20.000 m² összes fűtőfelületű gőzkazánból álló 150 000 lóerős (110,4 MW – D.G.) teljesítményű központi elektromos áramfejlesztő telep teljes befektetési költsége építkezéssel és vízbeszerzéssel együtt 15 millió korona. Az évi összes kiadások 2 millió koronát tennének ki, ezzel 750 millió kWh villamos áramot tudnánk előállítani évente. Ennélfogva 1 kWh termelésének költsége 0,265 fillér.

Az a kérdés mármost, hogy az erdélyi salétromgyár kiállná-e a külföldi gyárak támasztotta versenyt, melyek vámmentesen hoznak be salétromot az országba. Mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy tulajdonképpeni versenyről itt szó sem lehet. Ugyanis a belföldi gyár Európa jelenlegi salétromszükségletének csupán 5%-át állítaná elő, s eképpen a külföldi árak alakulásába nem szólhatna bele. A salétrom kereskedelmi árát ismerjük, s így felállíthatnánk az erdélyi gyár salétromtermelésének és – eladásának mérlegét, vele pedig a gyártás jövedelmezőségét. Az ilyen számítások azonban eléggé rugalmasak, ezért megbízhatóbb a hasonló üzemekkel történő összehasonlítás.

Mily nagyok tehát a norvég vízerőművek áramtermelési költségei? Az áramtermelési költségek összehasonlítása csupán a befektetett tőke és az üzemi viszonyok alapján lehetséges. A lóerőnkénti befektetési tőke alapján való összehasonlítás ingatag, mert hiszen az áramtermelési költségek az évenkint előállítható kilowattórák számától is függenek, ami viszont vízerőtelepeknél a csapadék, a fagyok, az éghajlati viszonyok függvénye. Ez alapon tehát nem is kísérlem meg az erdélyi teleppel való összehasonlítást, ellenben kimutatom, hogy a norvég salétrom fuvarköltsége egymaga éppen annyi, mint az erdélyi elektromos mű összes áramtermelési költségei.

Tegyük fel azt a teljesen lehetetlen végletet, hogy a norvég salétromgyárak ingyen jutnak az elektromos áramhoz, azaz a hidraulikus telepre befektetett 30-40 millió korona után nem kell kamatot fizetni, s a tőkét nem kell leírni. A norvég salétromok az előállítási helyről a tengeri kikötőbe, onnan a tengeren keresztül Fiuméba való szállítása 100 kg-onként mintegy 3 koronába kerül – egész hajórakományok szállítása esetén. Mivel pedig 1 kg salétrom termeléséhez kb. 10 kWh villamos áram szükséges, a kissármási elektromos mű 0,3 fillérrel drágábban termelheti az áramnak kilowatóráját, mint a norvég telep, ez esetben a kissármási salétrom ára ugyanannyi lesz, mint a Fiuméba hajón szállított norvég salétrom ára.

Az erdélyi salétrom tehát még akkor is versenyezni tudna itthon a norvég salétrommal, ha a norvég gyárak az elektromos áramot ingyen kapnák. De szinte kínálkozik egy másik összehasonlítási alap is. A Lufrverwertungs-Gesellschaft az elektromos áram kilowat-órájáért 0,7 fillért fizet az insbrucki villamos telepnek. Az erdélyi telep tehát kilowattóránként 0,435 fillért, évenkint összesen mintegy 3,2 millió koronát takarítana meg csupán az elektromos áram előállításánál, ami egymaga az elektromos mű befektetett tőkéjének 21%-os kamatozását biztosítaná. Az előbbi önköltségi számításban a kilowattóra termelési árában nem foglaltatik benne a gáz beszerzési ára. Nem volna alaptalan a salétromgyár azon kívánsága sem, hogy a kincstár a gázt önköltsági áron engedje át, mint ahogy a vízjogi engedélyeket ingyen adja át a folyamodónak. Ám a salétromgyár jövedelmezősége el tud viselni mérsékelt gázárakat. A salétrom eladási ára ugyanis kg-onként 24 fillér. Minden kg salétrom előállításához kb. 10 kWh szükséges, s így az erdélyi gyár kilowattórájának 0,265 filléres egységára mellett a salétrom minden kg-jának eladási árában az elektromos áram előállítási költsége 2,65 fillérrel, tehát 11%-kal szerepel. A Luftverwertungs Gesellschaft 0,7 filléres kilowattóra-ára pedig a salétrom eladási árának 29%-át képezi.

A Pester Lloydban megjelent cikkem nyomán, annak 1911. június 3-i számában Walter Richárd, az Österreichische Chemische Werke igazgatója kimutatta, hogy az általam javasolt salétromgyár a kilowattórának 0,4 filléres önköltségi ára, továbbá 22 koronás salétromár mellett 28% osztalékot fizetne, s emellett 17%-ot tartalékolhatna! Az erdélyi gyár tehát elbírja a 0,7 filléres kilowattóra-árat is, mely esetben a kincstár a gáz köbméteréért 0,64 fillért, évenkint összesen 3,2 millió koronát kapna. Célszerűbb volna azonban, ha kincstár a gáz árát a vállalkozás osztalékától tenné függővé, s mint legkisebb árat, köbméterenként 0,44 fillért kötne ki, mellyel a kilowattóra önköltségi ára kb. 0,55 fillérre emelkednék. Ezen egységár mellett a kincstár évi számlaösszege kb 2,2 millió koronát tenne ki. A 0,44 filléres egységár azon a feltevésen adódik ki, hogy a norvég gyárak az elektromos áram kilowattóráját szintén 0,265 fillér költséggel állítják elő, s eképp az erdélyi gyár javára eső köbméterenkénti 0,44 fillér fuvarköltség-különbözetet a vállalat a kincstárnak utalja át. A 2,2 millió koronán felül eső részesedését a kincstár vagy készpénzben venné fel az erdélyi vállalattól, vagy pedig a belföldön eladott salétrom árának mérséklésére fordítaná aszerint, amint azt az ország mezőgazdasági politikája megkívánja.

Érdekes, hogy a kincstár a Budapestre szállított gázért sem kapna többet 0,44 fillérnél köbméterenként. Egy köbméter gáznak a budapesti fogyasztóhoz történő szállítása 3-3,5 fillérbe kerülne, s így az erdélyi földgáz még akkor sem tudna a belföldi barnaszénnel versenyezni, ha a kincstár a gázt ingyen adná. Az 1 m³ gázzal egyenlő fűtőértékű hazai barnaszén ugyanis Budapesten kb. 3,1 fillér, 1 m³ gázzal egyenlő fűtőértékű külföldi szén pedig 4,5 fillér, s így a külföldi szénnel való versenyben kiadódó 1-1,5 fillér hasznon osztozkodni kellene a befektetőnek, aki 100 millió koronát invesztálna az üzletbe, és a kincstárnak. Sokféle eljárási módot találtak már fel a salétromnak tisztán gázlánggal történő előállítására is, ám ezek az eljárások gyakorlatilag még nincsenek annyira kipróbálva, hogy rájuk alapozva sokmilliós befektetéssel érdemes lenne gyárat építeni, és egy új nagyipar megteremtését tőlük függővé tenni. Ezzel szemben a salétromnak elektromos úton való előállítása teljesen kifejlett és tökéletesített gyártási eljárások alapján megy végbe, s a salétromgyártás hatalmas nagyiparrá fejlődött. Minden kísérletezés nélkül megalkothatunk tehát Erdélyben egy új nagyszabású, nagyjövőjű nagyipart. A salétromgyár hatalmas elektromos áramfejlesztő telepe célszerűen és olcsón szolgáltathatná a gázforrás közelében mintegy 50 km-es sugarú körzeten belül letelepedett iparok hajtóerő-szükségletét. Az 50 km sugarú kör átöleli Beszterce, Szászrégen, Dés, Szamosújvár, Kolozsvár, Torda, Marosújvár, Nagyenyed, Dicsőszent-márton és Marosvásárhely városokat. Ezen városok elektromos világítási és erőátviteli szükségletét távvezeték láthatná el, Kolozsvár, Szászrégen és Dés kivételével, melyeknek saját vízerőtelepük van. Az e célra évenkint eladható energiát kb. 2 millió kWh-ra becsülöm, míg az ezen városokban letelepedett gyáriparoknak mintegy 5-10 millió kWh-t lehetne eladni. Az elektromos telepeknél a kilowattórát 4,5-5 fillérrel lehetne értékesíteni, míg a nagy ipartelepek átlagban 3-3,5 fillért, a kisebbek pedig 5-8 fillért fizetnének kilowattóránként.

Tervek

A pénzügyi nehézségek legyőzése érdekében szorosra fűzött együttműködés jött létre a Kisküküllővármegyei Földgáz Rt. és a Magyar Gázizzófény Rt. között, minek nyomatékosítására a Gázizzófény két tagot, Kanitz Jakab vezérigazgatót és ifj. Tolnay Lajost delegálta a Kisküküllőmegyei Földgáz Rt. igazgatóságába. Külön érdeme az immár szinte egybeforrott két társaságnak, hogy a világháború vérzivataros évei alatt kifejtett sokoldalú, önzetlen tevékenysége mellett nem tévesztette szem elől az erdélyi földgáz hasznosításának nagyobb távlatokba mutató céljait, s egy újabb, nagy jelentőségű tranzakciónak vetette meg az alapját: a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank és a Magyar Általános Hitelbank a Kisküküllővármegyei Földgáz Rt. üzletvezetőségének részvételével megalapította a Magyar Nitrogén Műtrágyaipar Rt.-t. A Magyar Mésznitrogéngyár Rt. a földgáz hasznosítására alakult, s feladatául egyelőre a hadiszükségletek kiszolgálását tűzte célul maga elé, hogy a háború befejeztével nagyszabású műtrágyagyártással teljesen a hazai mezőgazdaság szolgálatába állhasson. A Kisküküllővármegyei Földgáz Rt. kezdeményezésének és céltudatos törekvésének köszönhető, hogy ez a hatalmasnak tervezett iparvállalat Dicsőszentmártont választotta telephelyéül, s ezzel a vármegye számára jelentékeny előnyöket sikerült biztosítania. Trianon azonban közbeszólt, s bizonyos termékek gyártása az országhatárok megváltozása miatt megszakadt, így az 1920-as évek elején a kormányzat fő törekvése volt, hogy az ilyen termékek előállítása újra beinduljon. Ezen feladatok közé tartozott a dicsőszentmártoni nitrogén-műtrágyagyár kiváltása, amit 1931-ben a pétfürdői ammóniagyár, majd műtrágyagyár építésével oldottak meg. A szerves vegyipar nyersanyagának nagy részét – melléktermékként a kőszénkátrányt – a városi gázgyártás szolgáltatta. A már meglévő Richter Gedeon, Chinoin és Wander gyógyszergyáron kívül felépült az Alkaloida Vegyészeti Gyár Tiszavasváriban, morfin alkaloidák gyártására.

A mondottakat összefoglalom – áll a cikkben –: Az Erdélyben évenkint termelt, mintegy 750 millió m³ földgázt nem szabad a belföldi szén kiszorítására fordítani. Meglévő iparoknak csak akkor szabad átengedni, ha azok a külföldi versennyel szemben támogatásra szorulnak, vagy pedig ha azok a gázmedence vidékén vannak letelepedve. Teljesen kirekesztendő a fogyasztás köréből a házi fűtés és világítás. A gázt elsősorban új iparágak megteremtésére, meghonosítására kell fordítani. Ilyen új nagyipar a salétrom-műtrágyagyártás. A 150 000 lóerőre berendezett gyár a földgáznak ⅔ részét hasznosítaná, s a gáz a monarchia mezőgazdaságának jelenleg Chiléből importált szükségletét kiváltaná. Ez a megoldás nem kíván 100 millió koronás befektetést, mint a Budapestig fektetendő csővezeték, hanem csupán 20-25 millió korona mozgósítását. Kis befektetéssel tehát egy új, nagy jövőjű, nagy jelentőségű nagyipart teremthetünk, mely a monarchia mezőgazdaságát olcsó műtrágyával látná el. Én ebben látom az erdélyi salétromgyártás fontosságát és szükségességét.”

Erdély lakossága éveken át tehetetlen gyötrődéssel kellett, hogy nézze a földgázkérdés vajúdását. Így ír erről Bizony László, aki figyelemmel kísérte a földgáz hasznosítására irányuló törekvések minden mozzanatát az „Öt év a földgáz hasznosításának munkájából” c. 1918-ban megjelent tanulmányában: Hosszú ideig az angol tőkében bizakodtunk, majd az erdélyi városokkal megkezdett tárgyalásokhoz fűztük reményeinket. Ezzel telt el 1914-ig az idő, míglen ránk szakadt a nagy világfergeteg. Cak egy kis vállalkozás volt, amelyik lankadatlanul dolgozott: a Kisküküllővármegyei Földgáz Részvénytársaság. Amikor mindössze egyesztendős volt ez a vállalkozás, működése eredményeként Bázna községben és fürdőben már készülőben volt a földgázberendezés, s megkezdődtek a dicsőszentmártoni földgázvezeték előkészítő munkálatai is. Amikor talán mindannyian reményvesztetten elfordultak Erdély nagy kincsétől, a Kisküküllővármegyei Földgáz Rt. céltudatos kitartással és kettőzött erővel dolgozott tovább a földgázkérdés megoldásán.

Felkereste a német tőke egyik legnagyobb reprezentánsát, a Deutsche Bankot, s ezzel karöltve egy nagyszabású tranzakció tervével a magyar kormányt. Ez a terv egyszeriben az erdélyi földgáz hasznosításának széles perspektíváját nyitotta meg számunkra. Német tőke, technika, tudás, alaposság s üzleti tisztesség: ezeknek a tényezőknek a munkába állítását jelentette ez a terv. A tranzakció létrejött, s 1916-ban megalakult a Magyar Földgáz Részvénytársaság, kötött marsrutájában olyan célkitűzésekkel, amelyekről egyébként belátható időn belül álmodni sem mertünk volna. A kolozsvári, marosvásárhelyi, medgyesi és nagyváradi földgázvezetékeket ez a marsruta az illúziók világából egyszerre a közeli lehetőségek közé állította, s ezekkel adva volt az alap a földgáz erejére támaszkodó ipari alkotások számára is. A tranzakció tető alá jutása után megindult a földgáz erejének igénybevételére alapított ipari alkotások sora, s 1918-ra már három rendkívüli jelentőséggel bíró nagyszabású iparvállalat kibontakozását láthattuk: ez is a Kisküküllővármegyei Földgáz Részvénytársaság kezdeményezésének volt az eredménye. Az kezdeményezte a földgáz alapú nitrogénipar meghonosítását, s e társaság érdeme, hogy a nagyra hivatott Magyar Nitrogén Műtrágya Ipar Részvénytársaság hatalmas ipartelepe Kisküküllő vármegyét, illetve ennek székhelyét, Dicsőszentmártont gazdagította. S úgy látszott, hogy ugyancsak a Kisküküllővármegyei Földgáz Részvénytársaság úttörő munkásságának érdeme lesz, hogy remélhetőleg már a közeli jövőben kezdetét fogja venni a földgáz erejével a bereg megyei gazdag alinitmezők kiaknázása, s az alumínium gyártásához szükséges timföld előállítása, valamint az ezzel kapcsolatban nyert melléktermékek vegyi feldolgozása. Műtrágyagyártás, alumíniumgyártás, nagyarányú vegyi ipar: mind mérhetetlen gyarapodását jelentik majd gazdasági életünknek, s különösen erdélyi hazarészünknek. Kis-küküllő vármegye közéleti vezetői összeálltak, hogy tettrekész odaadással ezt a célt megközelítsék. Lelkes mozgalom indult, melynek élén Sándor János, a dicsőszentmártoni kerület országgyűlési képviselője, báró Kemény Ákos, a vármegye főispánja és Csató Gábor alispán állottak, akik mellett sorompóba állott a vármegye egész társadalma.

1912. augusztus 29-én Dicsőszentmárton-ban értekezletre gyűltek össze. Ez az értekezlet volt a bölcsője a Kisküküllővármegyei Földgáz Részvénytársaságnak, s azt a mindent átható lelkes hangulatot semmi sem jellemezhetné jobban, mint hogy már az első alkalommal a megjelentek kb. másfélszázezer koronát jegyeztek az alapítandó társaság alaptőkéjéhez. Egy-két nap múlva már közkézen forgott az alapító okirat tervezete, mely mindenkor emlékezetes okmánya lesz a magyar földgáz hasznosítására irányuló törekvéseknek. Az alapítás terve nagy mozgalmat váltott ki a vármegyében, és a kedvezőtlen pénzügyi viszonyok dacára is valóságos harc folyt a részvényekért, minek következtében az alaptőkét közel százezer koronával túljegyezték.

A cégalapítás igen nagy érdeklődést váltott ki külföldön is, és az érdeklődő vállalkozók egész tömege kereste fel az alapítókat a legkülönfélébb tervekkel. Ezek között volt a kölni Wegelin-gyár is, melynek egyik tulajdonosa személyesen utazott Dicsőszentmártonba. Wegelin úr megtekintette a magyarsárosi gázmezőt is, és elhatározta, hogy amennyiben a gáz erre a célra alkalmasnak fog bizonyulni, koromgyárat létesít. A bécsi Manoschek-cég, mely Dicsőszentmártonban gázgyárat létesített és adott bérbe, hajlandónak mutatkozott a földgáz Dicsőszentmártonba való bevezetésére, és ennek az üzletnek reményében egyévi haladékot adott a gázgyár létesítéséért fizetendő összegből esedékessé vált 260 000 korona megfizetésére. A pénzügyminiszter napi 30 000 m³ földgázt engedélyezett a Kiskükül-lővármegyei Földgáz Részvénytársaságnak, mégpediglen a társaság kérelmének megfelelően a magyarsárosi gázkútból. Az erdélyi országrész talán ásványkincsekben leggazdagabb vidéke Parajd és Szováta környéke, amerrefelé az emberi munka, a technika és a tőke alkotásai számára a természet legdúsabb terítéke kínálkozik.

Ezt a vidéket szemelte ki iparfejlesztési törekvéseihez a társaság, midőn felterjesztést intézett a pénzügyminiszterhez azzal a kéréssel, rendelné el ezen a vidéken az ipari feldolgozásra alkalmas ásványi kincsek felkutatását. A pénzügyminiszter helyt adott a kérelemnek, s elrendelte az egész Erdélyi-medence rétegeinek átkutatását. A társaság rendelkezésére bocsátotta Benedek Kálmán ásványszakértőt, parajdi bányanagyot azzal, hogy Parajd és Szováta vidékén is a kitűzött céllal kutatásokat végezzen a társaság számára.

FöldgázTörténelem


Kérjük, szánjon pár pillanatot a cikk értékelésére. Visszajelzése segít a lap és a honlap javításában.

Hasznos volt az ön számára a cikk?

 Igen

 Nem