Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

GázellátásSzakmatörténet

A palackozott gáz használatának kezdetei

Fejezetek a gázszolgáltatás történetéből XI.

2015/10. lapszám | Dobai Gábor |  3040 | |

Az alábbi tartalom archív, 6 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

A palackozott gáz használatának kezdetei

A gázszolgáltatás fejlődését bemutató cikksorozatunkban semmiképp sem mellőzhezhetjük az ugyancsak szénhidrogén-alapú cseppfolyósított PB gáz elterjesztésével kapcsolatos tevékenység bemutatását. Ez a gázféleség a vezetékes gázzal el nem látott területekre juttatja el a tiszta hőenergiát, vagyis elsősorban a vidéki élet kényelmesebbé tételének az igénye népszerűségének oka.

A fogyasztás volumenében és arányaiban igen csekély, de az emberi szükségletek és komfort szempontjából mégis nagyon fontos. A PB gázfogyasztás kisebb részét pedig a kemping- és turisztikai célú felhasználás teszi ki. A gáz palackokban, tartályokban történő tárolásának ötlete egyáltalán nem új, gyakorlatilag egyidős magával a gáz hasznosításával – mely kezdetben csak világítási célokat szolgált. Sir James Lowther (1673–1755) báró, földbirtokos, politikus és gyáros 1733-ban, mindjárt a történet kezdetén természettudományos vizsgálat tárgyává tette az észak-angliai szénbányáiban disznóhólyagokban begyűjtött gyúlékony gázt. Tapasztalatait közzé is tette a Philosophical Transactions of the Royal Society című szaklapban, beszámolt a bányalég néhány tulajdonságáról, és megállapította, hogy az éghető gázok tárolás után is megőrzik gyúlékonyságukat. Ezzel megtörtént az éghető gázok első tudományos vizsgálata.

William Murdock (1754–1839), a cornwalli bányák főmérnöke, állítólag amikor egy alkalommal késő este, munkája végeztével hazafelé tartott, türelmetlenül lámpa után kutatott. Lámpás nélkül a kivilágítatlan, gödrökkel és szeméttel teli utcákon könnyen meg lehetett botlani. Pillantása a felhalmozott, hegyekben álló szénre esett, amelynek tetején kékes lángocskák táncoltak. Sokszor látta már, hogy a szénhegyek tetején valamiféle éghető gázok távoznak, amelyek időnként maguktól meggyulladnak. Azt a disznóhólyagot, amelyet dohányzacskóként használt, gyors elhatározással megtöltötte a szénhalomból távozó gázzal, a hólyag szájában rögzítette pipájának szopókáját, s a „gáztartályt” duda módjára a hóna alá szorította. A kiáramló gázt meggyújtotta, és ezzel elkészült az első hordozható gázlámpa…

Nem tudjuk, hogy ennek az anekdotának mennyi a valóságtartalma, de mindenesetre tény, hogy első alkalommal Murdock hozott forgalomba gázpalackokat 1792-ben. A kőszén lepárlásával előállított gázt később disznóhólyagokba gyűjtötte, és azt egy általa szerkesztett sínen futó gőzkocsi, azaz mozdony hajtására is kipróbálta.

Régi törekvés volt a földgázt mozgó járművek világítására és hajtására is felhasználni. Ennek a törekvésnek útját a kőolajban szegény országokban a világítógáz-gyártás egyengette. Egy párizsi gázgyár már 1856-ban külön fektetett csővezetéken szállított több légköri nyomáson világítógázt egyes fogyasztóknak, 1872-ben pedig városi forgalmú vasúti kocsik hajtására használtak kísérletképpen a palackokba sűrített világítógázt.

A személykocsik aljára erősített nyomásálló acéltartályokba sűrítették a nagysármási kompresszortelepen a földgázt. A Nagy Háború alatt Franciaországban és Nagy-Britanniában használtak nagynyomású városi gázt a vasúti motorkocsik, teherautók és városi autóbuszok üzemében. Párizsban 1926-ban a sűrített földgáz és világítógáz forgalmazására már részvénytársaság is alakult. Ennek a vállalatnak 1936-ban 15 sűrítőtelepe volt, amelyek egyenként 100-200 m³ világítógázt sűrítettek óránként, 50-60 autó számára. Földgázt csak alkalmilag palackoztak. Két-három acéltartályt szereltek egy-egy autóba, és a kiürült tartályokat a töltőállomásokon vagy feltöltötték, vagy kicserélték. Korán rájöttek, hogy mindkét esetben az a kívánatos, hogy a kocsik minél több gázt vihessenek magukkal. A tartályok azonban, még ha kicsiny térfogatúak is, csökkentik a járművek szállításra hasznosítható területét, s ezért a konstruktőrök arra törekedtek, hogy minél nagyobb nyomású gázt sűríthessenek bele. 100-200 légköri nyomáshoz azonban már olyan vastag falú acéltartályokat kellett volna az autókba szerelni, hogy azok súlya növelte volna meg elfogadhatatlan mértékben a kocsik önsúlyát, ezért olyan tartályok gyártására törekedtek a gépgyárak, amelyek a lehető legkisebb súlyúak, mégis alkalmasak ilyen nagy nyomású gázok tárolására.

Egy régi eljárás szerint – amely az alumínium ipari felhasználásának egy korai példája – alumínium-magnézium ötvözetből készítettek kompozitpalackot. A henger alakú palack tengelyére merőleges síkban zongorahúrt tekercseltek, amit a hossztengellyel párhuzamos acélrudakból készített kosárba illesztettek, majd mintegy 400 légköri nyomáson vízzel megnyomatták. A nagynyomású kezelés a tartály acél anyagában kismértékű maradandó alakváltozást okozott, ami az acélszálakban maradandó mechanikai feszültséget is hagyott, ez pedig egy olyan előfeszített szerkezetet alkotott, mely az ezután beletöltött üzemi nyomásnak jól ellenállt. Egy ilyen 160 kg súlyú tartállyal, illetve a beletöltött gázzal egy 4 tonnás teherautó 75 km távolságot tudott megtenni.

Más eljárás szerint nem készítenek kompozit szerkezetet, hanem egyszerűen króm-nikkel-molibdén ötvözetből gyártanak acéltartályt (ahol az ötvözők aránya összesen 1,5%). Az ilyen nemesacélok alkalmazása is lényegesen csökkenteti a gáztartályok súlyát. Közönséges acélokból 12,7 kg anyag kell 1 m³ sűrített gáz befogadására alkalmas tartály elkészítéséhez, nemesacélból csak 5,4 kg.

Figyelemre méltó tény, hogy a gáz palackokban való tárolásának gondolata Széchenyi fejében is megfordult, nem tudván, hogy Murdock megelőzte őt: „Lehetséges volna-e a gázt éppúgy, mint a levegőt, belepréselni egy palackba, és utána megint – de most már mint tüzet – kibocsátani?” – írta naplójában 1815-ben. 

A legkisebb súlyú gáztartályok – melyek ma már szén- vagy üvegszálas műgyantából vagy kevlárból készülnek – lényegesen hozzájárulnak ugyan a gázüzemű gépjárművek elterjedéséhez, a tapasztalatok mégis azt mutatják, hogy felmerülnek járulékos költségek. Az is nagyon régen kiderült, hogy a gáz a folyékony tüzelőanyaggal csakis akkor állja a versenyt, ha az alacsony fűtőértékű városi gáz helyett nagyobb fűtőértékű gázokkal, azaz föld- vagy propán-bután gázzal töltik meg a tartályokat. Ismeretes, hogy Németország az első világháborút/olajháborút követő Párizs környéki békék nyomasztó terhe alatt sínylődött, és Magyarországhoz hasonlóan állandó üzemanyaghiánnyal küszködött, így aztán teljesen érthető, ha a benzin pótlásának ügyét minden más államnál nagyobb eréllyel szorgalmazta. Az első nagynyomású sűrített gázos töltőállomást a Hibernia Rt. Wanne-Eickelben létesítette még 1934-ben, és megállapították, hogy 0,85 m³ 9000 kalóriás metán a teherautók üzemében egyenértékű 1 liter benzollal. Ez a cég a kokszkemencék gázából különített el nagy tisztaságú metánt, s 300 légköri nyomásra sűrítve tárolta nagyméretű tartályokban. A gépjárművek a töltőállomáson 200 légköri nyomáson töltötték meg tartályaikat.

Hasonló nagynyomású gáztároló- és töltőállomást a hannoveri gázgyár is épített 1935-ben. Hannoverben a városi cégeknek 26 gépjárművét tartották benzin helyett sűrített kokszkemence-gázzal üzemben. Németország fővárosa és nagyobb városainak vezetősége sorra építette a sűrített világítógázt, kokszkemencegázt vagy a szennyvíztelepeken keletkező Klar-gázt (amit ma biogáznak neveznénk) szolgáltató töltőállomásokat. 1936-ban 506 tehergépjárművet, 364 személyszállító omnibuszt és 55 mozdony tartottak sűrített gázzal üzemben, hogy csökkentsék az importált benzin mennyiségét. Korabeli kalkuláció szerint egy teherautó átalakításának költsége benzinüzemről gázüzemre 250-350 márkába került. Ehhez járult még a tartályok beszerzési ára, amely darabonként 85 márka volt. A gázüzemű autóbuszok összes szerelvénye, két tartályt is beleértve, 650 kg-mal növelte a jármű súlyát. A buszok két tartályában 46 m³ 200 légköri nyomású, 3500 kalória fűtőértékű városi gáz volt tárolható.

Az is régóta ismert, hogy sokkal gazdaságosabb üzem érhető el olyan sűrített gázokkal, amelyekhez propánt és butánt adagolnak. Nem csak azért, mert fűtőértékük nagyobb a városi gázénál, hanem mert nagy nyomáson oldódik is bennük a metán, ami azt eredményezi a gyakorlatban, hogy propán és bután adagolásával ugyanabba a tartályba több gázt lehet sűríteni.

A palackozott propán-butángázszolgáltatás kezdetei Magyarországon

A propán-bután gáz (PB gáz) magyarországi előállítása a MAORT két üzemében kezdődött, Bázakerettyén és Lovásziban, 1947-ben. Az első felhasználás a cég gépjárműveiben történt, a benzin és gázolaj kiváltására. Az 1950-es években igen korlátozott keretek között megkezdődött a lakossági felhasználás is, de a termelési lehetőségek szűkössége miatt a felhasználók köre nemigen bővülhetett. A PB gáz magyarországi forgalmazását a Gáz- és Szénsavértékesítő Vállalat kezdte meg 1961-ben, majd az ÁFOR vette át, és végezte ezt a tevékenységet a bekapcsolásokkal és szervizeléssel 1962 végéig. Ekkor kezdődött a PB gázszolgáltatás decentralizálása, s 1963 elejétől kezdve az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt (OKGT) kezdeményezésére a PB gáz szolgáltatásával kapcsolatos tevékenységet az akkor még tanácsi kezelésben álló helyi gázvállalatok vették át. Így például a Székesfehérvári Gázgyár is 1963. május 13-án átvette az ÁFOR-tól a PB szervizszolgálat ellátásának feladatkörét Székesfehérvárott és Fejér megyében.

Az első világháború/olajháború kitöréséig sem a sűrített világítógáz, sem a sűrített földgáz felhasználásának nem volt különösebb jelentősége, mert a kőolajipar bőségesen ellátta a piacot folyékony halmazállapotú szénhidrogénekkel.

Amikor a világháború előtti időkben már elterjedt az olajgázzal táplált invert égők használata, 1912-ben a Magyar Államvasutak rendszeresítette elsőként a földgázt. Ma már kevéssé ismert, hogy régente olajgázt is állítottak elő gázolajból, amit izzó vascsöveken átvezetve hőbontásnak vetettek alá, innen ered a gázolaj elnevezés. Az olaj-gázt és földgázt acéltartályokban sűrítve hozták forgalomba, s vasúti kocsik és vidéki házak világítására, tábori körülmények között főzésre használták, amíg a villanyvilágítás és a PB gáz ki nem szorította.

A PB gázszolgáltatást és a cseretelepeket az ÁFOR a Nagykanizsán illetékes gázszolgáltatónak, a Dunántúli Földgázszolgáltató és Szerelő Vállalatnak adta át. A telepek töltőállomásról történő palackellátását és a gázpalackok fogyasztási helyekre történő kiszállítását az AKÖV tehergépkocsijai bonyolították le. Az átszervezésekkel azonban nem lett több gáz, igazi áttörés e tekintetben az 1965. évre tehető, amikor a hajdúszoboszlói földgázelőkészítő üzembe helyezésével jelentősen megnövekedett a kitermelhető és feldolgozható földgáz mennyisége, ezzel pedig megnyílt az út a palackosgáz-ellátás fejlesztése előtt. A kezdeti időszakban Kelenföldön (Budapest), Újudvaron, Szolnokon, Szegeden és Nyíregyházán működtek palacktöltő üzemek, melyeket az ÁFOR (Ásványolaj Forgalmazó Vállalat), majd a Kőolajvezeték Vállalat üzemeltetett.

1967-ben a Székesfehérvári Gázgyár átvette a Dunántúli Földgázszolgáltató és Szerelő Vállalattól a PB gáz forgalmazását. 1967. július 1-ig az új fogyasztói igények elbírálását a területileg illetékes megyei vagy városi tanácsok kereskedelmi osztályai végezték. Ettől kezdve az új fogyasztói igényeket a gázszolgáltató vállalathoz kellett beadni, és azok elbírálását, a bekapcsolások elvégzését a szolgáltatók önállóan végezték. A szállítási kapacitás biztosítását is ellátva a dunaújvárosi telep mellett 1968-tól további 7 helyen 400-600 palack tárolására alkalmas cseretelepet működtettek Fejér megyében. Ezen kívül a területi ÁFÉSZ-ek (Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezetek) 18, a Fejér Megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállallat egy helyen működtetett cseretelepet. A budafoki töltőtelep által feltöltött gázpalackok cseréjének gördülékenyebb lebonyolítása érdekében a kisebb községekben dróthálóval fedett ketrecekben tárolták a megfelelő menynyiségű gázpalackot, amelyek cseréjét helyi bizományosok végezték mintegy 115 helyen Fejér megye területén. A székesfehérvári üzemegység 1970. július 1-től a Balaton-parti kempingekben és üdülőkben is gondoskodott az üdülővendégek PB gázzal történő ellátásáról oly módon, hogy menetrend szerinti gépkocsijáratokkal felkeresték az üdülőhelyeket, és a helyszínen végezték a turista gázpalackok töltését. A műszaki biztonságra ebben az időszakban 13 körzeti szerelő és ugyanannyi ellenőr vigyázott.

Különösen nagy feladatot jelentett a szombathelyi üzemegységnek az 1967–1968-ban jelentkező tömeges bekapcsolások lebonyolítása. 1968 szeptemberében sikerült elérni, hogy a nyilvántartásba vett valamennyi igénylőt egy hónapon belül bekapcsolják a PB gázfogyasztásba. Azonban a PB gázfogyasztók számának, illetve a fogyasztás rohamos növekedésével a töltőkapacitások bővítése nem tudott lépést tartani, ezért az 1970-es évek elejére a bekapcsolások számát ismét korlátozni kellett, s a fogyasztói igényekkel történő lépéstartás érdekében, mint az országban több helyen, Szombathelyen is új palacktöltő üzemek építésébe fogtak.

A Szombathelyi Gázgyár 1972-től PB gáz-kiskereskedelmmel is foglalkozott. A fogyasztók megnövekedett száma indokolttá tette, hogy a gázpalackok cseréjének lehetőségeit kibővítsék, mivel korábban csak a járási székhelyeken és más városokban volt lehetőség erre. 1969 és 1972 között 17 minitelep került felállításra Vas megyében, melyekben 17-27 db gázpalack volt elhelyezhető. A minitelepek folyamatos ellátása szükségessé tette a nagyobb telepek számának bővítését. 1969 februárjában a szombathelyi gázszolgáltató megvásárolta az acsádi, 1970 márciusában az ostfasszonyfai III. kategóriájú gázcseretelepet, 1970 végén pedig üzembe helyezték a Szombathelyen megépített bázis cseretelepet, amely 1800 db 11 kg-os gázpalack tárolására volt alkalmas. Ebben az időszakban épültek a budaörsi és szajoli töltőüzemek, felváltva az elavult kelenföldi és szolnoki üzemeket.

A PB felhasználása egyelőre csak a főzésre korlátozódott, majd az idő múlásával felhasználási köre három fő területre bővült: a szűkebb értelemben vett palackozott gáz mellett megjelent a tartályos, valamint a motorhajtóanyagként hasznosított PB gáz. A vidéken igen népszerű tartályos PB gáz alkalmazási területe igen széleskörű. A családi házak, mezőgazdasági üzemek mellé telepített 3–63 m³-es tartályok képesek a vezetékes gáz tejeskörű helyettesítésére.

A bécsi köztisztasági hivatal 25 szemeteskocsiját üzemeltette sűrített világítógázzal az 1930-as években.

Egy-egy kocsira 7 db 50 literes gáztartály volt felszerelve, amelyeket 210 légköri nyomású városi gázzal töltöttek meg. Ugyanakkor a párizsi gázműveknek olyan töltőállomása volt, amelyen 5 autó tankolhatott egyszerre sűrített városi gázt. A legtöbb gáztartályállomás Angliában volt abban az időben. Magyarországon a Székesfővárosi gázművek is épített óbudai telepén sűrített városi gáz töltésére szolgáló állomást, tehergépjárművek töltésére.

1974-től a töltőüzemek üzemeltetői a regionális gázszolgáltató vállalatok lettek, s a hazai PB gáz szolgáltatásának ez a fejezete 1992-ig tartott. 1975–76-ban Szombathelyen is új palacktöltő üzem létesült, amely Vas megye PB gázellátását lett hivatott biztosítani. E telep üzembe helyezésével megszűnt az Újudvarról tehergépkocsival történt gázpalackszállítás, ezáltal a szállítási költségek jelentősen csökkentek.

Továbbra is maradtak még olyan régiók, amelyek vezetékes gázzal történő ellátása a helyi sajátosságok miatt az 1970-es évek közepéig nem tudott kialakulni, sem a városi gáz, sem a földgáz tekintetében. Ilyen terület volt például Komárom megye. Itt 1968-ban kezdte meg a palackozott PB gáz értékesítését az ÉGÁZ, bár kisebb mértékben a KISKER és ÁFÉSZ vállalatok már korábban is forgalmaztak PB gázt. Először Tatabányán létesítettek kirendeltséget, melynek feladatkörébe tartozott a fogyasztók bekapcsolása, a készülékek szervizelése és biztonsági ellenőrzése, majd a PB gázigény növekedésével megnyíltak a megye területén a nagyobb befogadóképességű cseretelepek, mint Kocs, Almásfüzitő, Pilismarót, valamint a településenként felállított minitelepek. Az 1970-es évek közepén 63 minitelep üzemelt a megyében, amelyek egy részét a Kőolajvezeték Vállalat kezelésében lévő palacktöltő üzemből látták el gázzal.

A fogyasztói létszám a korlátozott bekapcsolási lehetőségek ellenére 1973-ban Komárom megyében meghaladta a 66 ezret. A meglévő három telep mellé az ÉGÁZ 1973–74-ben két újabb telepet épített Ászáron és Tatán, mintegy 6 millió forintos költséggel. A gázpalackok kiutalását eleinte a megyei, illetve városi tanácsok kereskedelmi osztályai végezték Fejér megyében is. Ezt a tevékenységet 1967-ben átutalták a helyi gázszolgáltatók hatáskörébe. Ebben az időben nem volt még egységes kereskedelmi szervezet a PB gáz forgalmazására, ezért a fogyasztók különféle úton-módon juthattak palackozott gázhoz, ha éppen volt raktáron, amihez a szocialista tervgazdaság körülményei között szerencse is kellett. A hiánygazdaság körülményei között az első teendők egyike volt, hogy a gázszolgáltatók megfelelő kiskereskedelmi jellegű ellátó szervezetetet létesítsenek, minél több le-rakatban biztosítva a PB gáz átvételét.

A lakossági fogyasztást visszafogó gazdaságpolitikai irányvonal megváltozása, vagyis az 1968-as „új gazdasági mechanizmus” bevezetése után a PB gáztermelés és -értékesítés, valamint a szolgáltatás szervezése terén további jelentős fejlesztések történtek az ország egész területén. Enyhültek, illetve megszűntek az adminisztratív kötöttségek, előtérbe kerültek a kereskedelmi szempontok. A negyedik ötéves terv időszakában (1971–1975) a hazai PB gáztermelés megkétszereződött, elérte az évi 250 000 tonnát. Folytatódott a propán-bután gázt szállító különjáratok kiterjesztése, és egyre több új cseretelepet létesítettek országszerte. A palackozott propán-bután gázzal ellátott fogyasztók száma 1965-ben még csak 284 000 volt, 1970-ben pedig már 1,2-1,3 millió.

Bár a PB gáz felhasználási területe jelentősen kibővült az elmúlt 25 év során, a különféle felhasználási módoknak van egy közös közös vonása: továbbra is kizárólag hőfejlesztésre szolgálnak, beleértve az LPG motorhajtóanyagokat is. Számunkra megszokott, de világviszonylatban egyedülálló módon a PB gázpalackok nálunk évtizedeken át alumíniumötvözetből készültek, míg a világ összes többi részén acélból. Ennek oka, hogy a szocializmus évtizedei alatt nagy volumenű timföldgyártásunk, sőt alumíniumiparunk is volt, így olcsó, saját alapanyagból készülhettek a 40-50 évig is biztonságos PB gázpalackok. Alumíniumiparunk volt az alapja az 1980-as években annak az új gázpiaci szegmensnek, amit „kistartályos PB gázszolgáltatásnak” nevezünk, s amely már akkor előrevetítette ennek az Európa-szerte kedvelt energiaellátó rendszernek a gyors elterjedését.

Az 1992-es esztendő jelentős változást hozott az iparág életében, ekkor kezdődött az iparág leválasztása az alapvetően vezetékes gázszolgáltatásra berendezkedett vállalatokról. Addig ugyanis a palacktöltő üzemeket is a gázszolgáltató vállalatok üzemeltették, mialatt a szolgáltatás óriási fejlődésen ment keresztül. Új töltőállomások épültek Algyőn, Győrben, Hajdúszoboszlón, Horton, Pincehelyen és Szombathelyen. A palackos háztartási gázt felhasználók száma az 1965. évi 284 000-rel szemben az 1990-es évek elején már 2,6 millió volt. A vezetékes szolgáltatókról történt leválasztással szinte egyidejűleg megkezdődött a privatizáció, amelynek során elsőként a nyugat-európai Prímagáz csoport kapott lehetőséget vegyesvállalat alapítására Magyar-országon. Ennek megfelelően 1992. május 1-én megalakult a Prímagáz Hungária Rt., mely hét töltőüzemet vett át, s a Nyugat-Dunántúlon egy új tárolótelepet épített. A cég kb. 75% arányban van jelen a hazai piacon. További három töltőüzem a Totalgaz Kft. tulajdonába került, s az 1990-es évek végén a Shell Gas Hungary Rt. is épített töltőüzemet Székesfehérvár térségében.

A privatizációs folyamat befejezését követően nagyon népszerűek lettek az ún. kistartályos és falugázos rendszerek.

Ez utóbbiak egy központi tartálytelepről szolgáltatnak vezetékes gázt a kisebb települések fogyasztóinak, ugyanazt a komfortot nyújtva számukra, mint amiben a gázvezeték-hálózatba bekapcsolt fogyasztók is részesülnek. A szolgáltatás kezdeteitől az ezredfordulóig végbement fejlődést jól jellemzik azok a számadatok, amelyek a gázcseretelepek számának növekedéséről szólnak: míg 1965 előtt 170 cseretelep működött az országban, számuk 35 év alatt 5000 körülire emelkedett. Magyarországon jelenleg a Magyar PB Gázipari Egyesület tagvállalatai végzik a fogyasztók teljeskörű kiszolgálását több mint 10 000 telephelyen, amelyek közül a három legjelentősebb PB gázpalack-töltőüzem a következő helyeken működik: Algyő (Prímagáz Hungária Zrt.), Székesfehérvár (Flaga Gáz Kft.), Újudvar (Total Hungária Kft.).

​PB gáztermelésünk és -importunk 1970 és 1997 között (ezer tonna)

Földgáz


Kérjük, szánjon pár pillanatot a cikk értékelésére. Visszajelzése segít a lap és a honlap javításában.

Hasznos volt az ön számára a cikk?

 Igen

 Nem