Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Vízellátás

Új közcsatorna, új kihívásokkal

2016/5. lapszám | Lantos Tivadar |  2228 |

Figylem! Ez a cikk 10 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Új közcsatorna, új kihívásokkal

Budapest több lakóövezetében a közelmúltig nem volt teljes körű a közcsatorna-hálózat. A fővárosi szennyvízrendszer bővítése, fejlesztése jelenleg is zajló, átfogó beruházás keretében valósul meg. A BKISZ (Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése) projekt során 2015-ig összesen 240 km csatornahálózat és 19 szennyvízátemelő készült el, melynek köszönhetően Budapest csatornázottsága közel 100%-ossá vált.

Új csatornahálózat épült

A tervezés évekkel ezelőtt elkezdődött, a csatornahálózat logikája elsősorban a nagyméretű gyűjtővezetékek irányából a kisebb vezetékek felé haladt. Fontos szempont volt, hogy az új szennyvízrendszer alkalmas legyen arra, hogy a meglévő, valamint az újonnan kiépülő hálózatból érkező szennyvizeket is fogadni tudja. A projekt keretében épültek nagyobb átmérőjű gyűjtővezetékek, illetve vízkormányzó műtárgyak is, melyek az egyes átemelők között tudják a keletkező szennyvizeket irányítani. Egy bizonyos szelvényig, mennyiségig egy irányba folyik a szennyvíz, amikor eléri a kritikus szintet, melyet az adott befogadó már nem tudna kezelni, egy átbukón keresztül a másik irányba vezetik a szennyvizet, így osztják meg a terhelést. A legkisebb közterületen fektethető gravitációs közcsatorna-szelvényátmérő 30 cm, a projekt keretében épített legnagyobb 140 cm. A beruházás során leginkább a 30-50 cm-es belső átmérőjű csövek fektetése volt a jellemző.

A beruházás keretében sor került a dél-budai főművi rendszer teljes körű kiépítésére, melynek célja, hogy Budafok-Tétény szennyvizét a Központi Szennyvíztisztító Telepre továbbítsa. Budafokon, a Duna, illetve a 6-os út vonalában, félkörívben épült a vezeték, majd a XXII. és a XI. kerület határában, az Ady Endre úton indul el Budaörs felé, és Budapest közigazgatási határáig megy ki. Az újonnan létesült csatornahálózathoz rövidesen Budaörs is csatlakozni tud a saját, meglévő rendszerének fejlesztésével, így Budaörsön megszűnhet az elavult szennyvíztisztító, és a csepeli Központi Szennyvíztisztító Telep veszi át annak funkcióját.

A cikk még 6 200 karakternyi szöveget tartalmaz.

A teljes cikket bejelentkezés után olvashatja el,
ha ön előfizetőnk vagy megvásárolta a cikket vagy a lapszámot.

Ha van előfizetése, vagy már megvásárolta ezt a tartalmat, .

1 cikk 990 Ft

Elolvasná ezt a cikket, de nem előfizetőnk?

990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megveheti és azonnal elolvashatja. A megvásárolt cikkhez a későbbiekben is korlátozás nélkül hozzáférhet. Legyen előfizetőnk és minden tartalmunkat korlátozás nélkül elolvashatja!

Megveszem
ezt a cikket

1 lapszám 1990 Ft

Csak ezt a lapszámot vásárolná meg?

1990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megvásárolhatja a lapszámot, amelyben ez a cikk olvasható, ezzel hozzáférést kap a szám összes cikkéhez, amit pdf formátumban le is tölthet.

Megveszem
ezt a lapszámot

1 éves előfizetés 13 990 Ft

Legyen ön is előfizetőnk!

A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. Válasszon papíralapú vagy digitális előfizetést! Előfizetőink korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is.

Érdekel az
előfizetés

Csatorna