VGF&HKL szaklap

Műanyagok

Fejezetek a gázszolgáltatás történetéből XVII.

2016/5. lapszám | Dobai Gábor |  1819 | |

Műanyagok

Mik is azok a műanyagok? Amióta kémia létezik, a vegyészek és más kreatív emberek mindig törekedtek mesterséges anyagok előállítására, azaz olyanokéra, amelyek a természetben nem fordulnak elő. Ilyen volt például a szappan, valamikor az ókor elején, de ilyenek voltak a fémek és ötvözeteik is, s azóta megszámlálhatatlan vegyület, a színezékeket és gyógyszereket is beleértve.

Egészen általános értelemben ezek mind műanyagok, mégis, amikor manapság műanyagot mondunk, egy bizonyos meghatározott termékcsoportra gondolunk, azokra az anyagokra, amelyeket óriásmolekulák alkotnak. Bár ezek az anyagok a XX. század harmadik harmadában terjedtek el igazán, az első formázható műanyagok már a XIX. században megjelentek. A műanyagok sok esetben más anyagokat pótolnak, azonban hiba volna pótanyagoknak tekinteni őket. Igaz, gyakran előfordul, hogy a szokásos szerkezeti anyagok terén fellépő hiány vagy helytelenül értelmezett takarékoskodás miatt műanyaggal helyettesítik azokat, melyek aztán az igénybevételnek nem tudnak maradéktalanul megfelelni. Ennek persze oka lehet az is, hogy nem megfelelő műanyagot választottak, hiszen egyre újabb és újabb alkalmazási területek jelentkeznek, ahol a műanyagok nélkülözhetetlenek, mert minden más anyagnál jobban kielégítik az adott igényeket.

Óriásmolekulák születése

Leo Hendrik Baekeland (1863–1944) szépreményű fiatal kémiatanár volt a genti főiskolán, Belgiumban. 1889-ben átkelt az óceánon, és egy fényképészeti termékeket gyártó cég vegyésze lett, eközben fotópapírokkal kísérletezett. Sikerült is feltalálnia egy, az addigiaknál érzékenyebb fotópapírt. Eredményeit nem kötötte főnökei orrára, hanem önállósította magát. Később eladta jól jövedelmező üzemét a Kodak cégnek, a vételárból pedig lehetősége nyílt újabb ötletének kidolgozására; fenolból és formaldehidből akart könnyen megmunkálható termékeket gyártani. Adolf Baeyer (1835–1917), a később Nobel-díjjal kitüntetett német professzor írta le először 1872-ben, hogy ha fenolt és formaldehidet összekever és melegít, gyantaszerű anyag keletkezik. Így tehát a Baeyer-féle gyantából akart Baekeland valami hasznos, gyakorlatban használható dolgot előállítani, ebben látott fantáziát. Valami olyat, ami képes a fát helyettesíteni. Sok apró trükkre kellett rájönnie, míg Baeyer ragacsos, törékeny masszája képlékeny anyaggá alakult, s végül 1908-ban szabadalmaztathatta eljárását egy új anyag gyártására. Ezt az anyagot szerényen önmagáról „bakelit”-nek nevezte el.

A teljes cikket csak előfizetőink olvashatják, bejelentkezés után.

Ha van előfizetése, .
Még nem előfizetőnk? Válasszon előfizetési konstrukcióink közül!

Előfizetés

Műanyag