Műanyagok
Fejezetek a gázszolgáltatás történetéből XVII.
2016/5. lapszám | Dobai Gábor | 8835 |
Figylem! Ez a cikk 8 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Mik is azok a műanyagok? Amióta kémia létezik, a vegyészek és más kreatív emberek mindig törekedtek mesterséges anyagok előállítására, azaz olyanokéra, amelyek a természetben nem fordulnak elő. Ilyen volt például a szappan, valamikor az ókor elején, de ilyenek voltak a fémek és ötvözeteik is, s azóta megszámlálhatatlan vegyület, a színezékeket és gyógyszereket is beleértve.
Egészen általános értelemben ezek mind műanyagok, mégis, amikor manapság műanyagot mondunk, egy bizonyos meghatározott termékcsoportra gondolunk, azokra az anyagokra, amelyeket óriásmolekulák alkotnak. Bár ezek az anyagok a XX. század harmadik harmadában terjedtek el igazán, az első formázható műanyagok már a XIX. században megjelentek. A műanyagok sok esetben más anyagokat pótolnak, azonban hiba volna pótanyagoknak tekinteni őket. Igaz, gyakran előfordul, hogy a szokásos szerkezeti anyagok terén fellépő hiány vagy helytelenül értelmezett takarékoskodás miatt műanyaggal helyettesítik azokat, melyek aztán az igénybevételnek nem tudnak maradéktalanul megfelelni. Ennek persze oka lehet az is, hogy nem megfelelő műanyagot választottak, hiszen egyre újabb és újabb alkalmazási területek jelentkeznek, ahol a műanyagok nélkülözhetetlenek, mert minden más anyagnál jobban kielégítik az adott igényeket.
Óriásmolekulák születése
Leo Hendrik Baekeland (1863–1944) szépreményű fiatal kémiatanár volt a genti főiskolán, Belgiumban. 1889-ben átkelt az óceánon, és egy fényképészeti termékeket gyártó cég vegyésze lett, eközben fotópapírokkal kísérletezett. Sikerült is feltalálnia egy, az addigiaknál érzékenyebb fotópapírt. Eredményeit nem kötötte főnökei orrára, hanem önállósította magát. Később eladta jól jövedelmező üzemét a Kodak cégnek, a vételárból pedig lehetősége nyílt újabb ötletének kidolgozására; fenolból és formaldehidből akart könnyen megmunkálható termékeket gyártani. Adolf Baeyer (1835–1917), a később Nobel-díjjal kitüntetett német professzor írta le először 1872-ben, hogy ha fenolt és formaldehidet összekever és melegít, gyantaszerű anyag keletkezik. Így tehát a Baeyer-féle gyantából akart Baekeland valami hasznos, gyakorlatban használható dolgot előállítani, ebben látott fantáziát. Valami olyat, ami képes a fát helyettesíteni. Sok apró trükkre kellett rájönnie, míg Baeyer ragacsos, törékeny masszája képlékeny anyaggá alakult, s végül 1908-ban szabadalmaztathatta eljárását egy új anyag gyártására. Ezt az anyagot szerényen önmagáról „bakelit”-nek nevezte el.
A cikk még 24 419 karakternyi szöveget tartalmaz.
A teljes cikket bejelentkezés után olvashatja el,
ha ön előfizetőnk vagy megvásárolta a cikket vagy a lapszámot.
Ha van előfizetése, vagy már megvásárolta ezt a tartalmat, itt tud bejelentkezni.
Elolvasná ezt a cikket, de nem előfizetőnk?
990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megveheti és azonnal elolvashatja. A megvásárolt cikkhez a későbbiekben is korlátozás nélkül hozzáférhet. Legyen előfizetőnk és minden tartalmunkat korlátozás nélkül elolvashatja!
Csak ezt a lapszámot vásárolná meg?
1990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megvásárolhatja a lapszámot, amelyben ez a cikk olvasható, ezzel hozzáférést kap a szám összes cikkéhez, amit pdf formátumban le is tölthet.
Legyen ön is előfizetőnk!
A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. Válasszon papíralapú vagy digitális előfizetést! Előfizetőink korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is.