Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

A városi gáz története I.

2017/4. lapszám | Dobai Gábor |  2820 |

A városi gáz története I.

A gázellátás történetét feldolgozó cikksorozatunk eddigi fejezeteiben a földgázhasznosítás múltjának és jelenének egy-egy szeletét mutattuk be, összefüggésben a múlt és a jövő kereskedelmi és politikai vonatkozásaival, nyitott kérdéseivel. Most megtudhatjuk, hogy az emberi találékonyság hogyan vitte el a gázhasználat áldásait azokra a helyekre, ahová a természet szeszélye folytán nem jutott földgáz.

Míg a földgáz a természet ajándékaként önként kínálta föl magát az ember szolgálatára, addig a városi gáz az ipari forradalom terméke, és a szükség hívta életre. Ahogy az elméleti tudomány nagy pillanatainak, úgy a technika korszakalkotó gyakorlati áttöréseinek is mindig megvoltak a maguk előzményei, amelyek szinte predesztinálták azok fölfedezését. Először is kialakult a körülményeknek az a szövevénye vagy rendszere, amelyben megszületett a társadalmi igény, s már csak a megfelelő embernek kellett eljönnie, aki felkínálta a megoldást. A kezdetben csak világításra használt, ember által előállított gáz története szép példáját nyújtja a filozofikus megközelítés igazságának: a szükségszerű a véletlenek végtelen sokaságán keresztül tör magának utat.

A teljes cikket csak előfizetőink olvashatják, bejelentkezés után.

Ha van előfizetése, .
Még nem előfizetőnk? Válasszon előfizetési konstrukcióink közül!

Előfizetés

Történelem