VGF&HKL szaklap

Szénalapú gázgyártás Magyarországon II.

2018. február 2. | Dobai Gábor |  890 | |

Szénalapú gázgyártás Magyarországon II.

Láttuk, hogy a kőszén száraz lepárlásával nyert városi gáz előállításának technológiáját hamar megismerték Magyarországon. A XIX. század második felében a gázvilágítás térhódításával a külföldi tőke – mint az ipar más területein is – nagymértékben részesedett a főleg fűtési és világítási célokat szolgáló városi gázgyártásban (a vegyipar egyaránt használt földgázt és szénből fejlesztett gázt is), majd a villamosenergia-termelésben.

Ahol földgázkitermelés vagy városi gázgyártás folyt, ott a város szükségleteit fedező gázszolgáltatók a vállalkozó és az adott város közt létrejött koncessziós szerződés alapján működtek. E szerződések alapján a városok a gázszolgáltatás jogát rendszerint évtizedekre a vállalkozóknak adományozták. Az esetek túlnyomó többségében ezek a vállalkozások egyúttal a város közvilágításának jogát is megkapták, ami a később megjelenő villanyvilágítás terjedésének akadálya és több városban konfliktusok sokaságának forrása volt. A Rothschild dominanciájú osztrák nagytőke, amely az 1850-es években a gázgyártás területén monopolhelyzetbe került, az 1890-es évektől érdekkörébe vonta a jelentősebb elektromos központokat is. Az 1898-ban Magyarországon működő huszonhat gázgyárból huszonegy a külföldi tőke tulajdonában volt, és az össztermelés 95%-át állította elő. Öt külföldi nagyvállalat: két osztrák – az Allgemeine Österreischische Gasgesellschaft, a Wiener Gasindustrie Gesellschaft, a belga Société Anonime d’Éclairage du Centre, és két német, a Vereinigte Gaswerke és a Gesellschaftfür Gasindustriein Augsburg tizenkilenc magyar város gáz- és áramellátását tartotta kézben. Magyarországról összességében elmondható, hogy a dualizmus korában sokkal kevesebb gázgyár épült, mint villanytelep, ugyanakkor a gázvilágítással rendelkező városok többségében, ahol a város gazdag is volt, illetve a városban megtelepült ipar szükségessé tette, fölépült a villanytelep is. Ezek a városok nem riadtak vissza a többéves pereskedéstől, ami a villanyvilágítás bevezetésével járt. A gázgyárakkal rendelkező városok többsége törvényhatósági jogú város volt – amelyik nem, az egy-két kivétellel megyeszékhely. Ebből levonható az a következtetés, hogy a gázszolgáltatás a dualizmus korában nemcsak a leggazdagabb városokban valósult meg, hanem a városiasodás egyik szimbóluma is volt.

A teljes cikket csak előfizetőink olvashatják, bejelentkezés után.

Ha van előfizetése, . Még nem előfizetőnk? Válasszon előfizetési konstrukcióink közül!

Előfizetés

SzakmatörténetTörténelem