A légszeszlámpa
2018/6. lapszám | Sircz János | 7755 |
Figylem! Ez a cikk 7 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Pest-Budán 1777-ben vezették be a közvilágítást. A lámpákban akkor még repceolaj égett, de elég gyenge fényt adott. Bő tíz év múlva Európa-szerte már az erősebb és gazdaságosabb gázvilágítás terjedt el, ennek ellenére a pest-budai városvezetők még hosszú évekig ellenálltak a gáz használatának.
A gázlámpa gáz égetésével állít elő látható fényt. A városi gázzal való közvilágítás 1807-ben jelent meg először az angoloknál, Pesten és Budán pedig 1856-ban vezették be a gázvilágítást. A városi gázt világítógáznak is hívták, a nyelvújítás során pedig légszesznek nevezték el.
Az első komoly „fellépés” a Nemzeti Színházat érintette, melyet 1838. március 9-én világítottak ki először gázlámpákkal, de a kísérlet nem nyerte el a közönség tetszését, mert világító ereje a pislogáson túl nem terjedt, bűze azonban „elhatott Óbudáig”.
1855-öt írtunk, amikor megépült az első gázgyár, a Légszeszgyár; ezután a közterületeken 838 lámpát szereltek fel. Pest és Buda egyesítésekor, 1873-ban Pesten már 40 000, Budán pedig 6500 gázlámpa tette a dolgát. Ezekből a pesti oldalon 669, a budain 501 az utcákon működött, a többi különböző funkciójú épületekben.
A közterületen lévő lámpákat a lámpagyújtogatók kezelték, akik egy hosszú póznával felszerelkezve jelentek meg, melynek a végén egy kicsi rézkampó volt. Ezekkel nyitották ki a gázvezeték kallantyús csapját, hogy az ugyancsak a pózna végén található borszeszbe mártott égő kanóccal lángra lobbantsák a kiáramló gázt. Később a lámpákban állandóan égő gyújtóláng (vagyis az őrláng) miatt csak a csap esti nyitására és reggeli zárására volt már szükség.
Báró Carl Auer von Welsbach (1858–1929) osztrák fizikus és kémikus találmányának alkalmazása volt az, ami nagymértékben növelte a gázvilágítás népszerűségét (1891). Ennek lényege az volt, hogy nehéz földfémek sóival átitatott gyapjúszálakból készített harisnyával (Auer-harisnya) burkolták a gázlángot. Evvel lehetővé vált, hogy kevesebb gázzal több és erősebb fényt állíthassanak elő.
A címképen egy hagyományos, annak idején igencsak elterjedt gázlámpa látható, amelyet a nemrég elhunyt Lencsés Ernő ajándékozott az Épületgépészeti Múzeumnak, aki hosszadalmas, aprólékos munkával hozta kiállítható állapotba a siralmasan kinéző és sérült lámpatestet. Lencsés Ernő a gázgyár dolgozója volt, felbecsülhetetlen mennyiségű értékes tapasztalatot gyűjtött össze a különféle gázkészülékekkel kapcsolatosan.
A még fellelhető lámpák, lámpaoszlopok és lámpakonzolok a mai napig emlékeztetnek kiváló iparosaink (bádogosok, rézművesek, vasöntők) művészi alkotóképességeire.
A századforduló után a településeken az elektromos hálózat kiépítésével a legtöbb esetben szinte azonnal eltűnt a gázüzemű közvilágítás, helyét átvette a villamos izzólámpa. Mindezek ellenére a mai napig is vannak üzemelő gázlámpák a Budai Várnegyedben, a BME központi épülete előtt, a Margitszigeten, a Lukács Gyógyfürdő és Uszoda, illetve a II. János Pál pápa téren lévő Gázmúzeum előtt, valamint az óbudai Fő téren.
