Ceglédi kanna és vízgyűjtő üst
2018/3. lapszám | Sircz János | 2075 |
Figylem! Ez a cikk 7 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Az épületgépészet (régebbi nevén a szerelőipar) a bádogosságból alakult ki. A bádogosok készítettek edényeket folyadékok (főképpen víz) tárolására, szállítására, ereszcsatornákat, csöveket az esővíz felfogására és elvezetésére. Az ügyesebb bádogosok készítették később az első vízvezetékeket és szennyvízelvezető csatornákat.
Manapság általános bádogos, épületbádogos és díszműbádogos szakmát különböztetünk meg. A díszműbádogosok művészi alkotásokkal gazdagítják a szakmát.
Az 1. képen egy kisipari készítésű régi horganylemez „ceglédi kanna” látható. Ezt főleg ivóvíz tárolására és szállítására használták. Elsősorban a mezőgazdasági munkáknál került alkalmazásra. A kanna fedelét pohárként is használták. A tömeggyártás elterjedésével zománcozott kivitelben különböző nagyságokban és színekben gyártották, viszont az eredeti ceglédi kanna 7 literes volt. A kannát egyes vidékeken népi hangszerként is használták.
A 2. képen egy horganylemez vízgyűjtő üst (zsomp) látható. Ez különböző tetőfelületekről ereszcsatornákkal elvezetett csapadékvíz gyűjtésére és lefolyócsatornába vezetésére szolgál. A képen látható, hogy ez a példány néhány díszműbádogos elemet is tartalmaz. A tetőfedés elképzelhetetlen bádogosok munkája nélkül. Van egy mondás: nincs ház tető nélkül, tető nincsen bádog nélkül.
A bádogosok, akiket egyébként pléhsuszternek becéztek, készítettek különböző tüzelő- és fűtőberendezéseket is, például takaréktűzhelyeket (sparhelt) is. Ezeknek szellemes kiegészítője volt a beépített vízmelegítő tartály, amiből egy csap segítségével lehetett meleg vizet nyerni. Ugyancsak érdekes megoldás volt a tűztérbe helyezhető „tűzhelypatkó”, ami egy U alakú tartály, és a benne felmelegedett víz lehetővé tette a konyhával szomszédos helyiség radiátoros fűtését.
Bádogos termékek voltak a különböző dobkályhák is. Ezek egyik korabeli jellegzetes darabja a fűrészporos kályha. Egy köpenyből és a bele helyezhető betétből állt. A betétet a tüzelőanyag tároló helyen töltötték meg fűrészporral, azt zömítették, és úgy helyezték a köpenybe. A levegőbevezetés fojtásával lehetett a kályha teljesítményét széles határok között szabályozni. Sajnos ez a tüzelési mód nagy tárolóhelyet igényelt a fűrészpor számára, így gazdaságossága ellenére nem nagyon tudott elterjedni.
A légtechnikai berendezések elterjedésével megnőtt a bádogosok által készítendő légcsatornák és szerkezeti elemek iránti igény. Az ezeket előállító szakembereket később „lemezlakatosnak” nevezték el. Az épületgépész szakma tehát nemcsak a régmúltban, hanem a közelmúltban és a jelenben is karöltve dolgozott és dolgozik a bádogosokkal.
