Rejtett épületkonstrukciós elemek felderítése termográfiával
Épületszerkezeti és épületgépészeti termográfia IV.
2019/4. lapszám | Rahne Eric | 1142 |
Figylem! Ez a cikk 7 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
A termográfia témakörét körbejáró cikksorozatunkból sok hasznos információt szerezhettünk: megtudtuk, hogy milyen paraméterekkel rendelkező készülékkel érdemes munkához látnunk, és a mérések mikéntjéről is sok minden kiderült, ezúttal pedig a nyílászárók környékén fogunk vizsgálódni.
Cikksorozatunkban igyekszünk betekintést nyújtani a termográfia elképesztő sokoldalúságába és elméleti, illetve gyakorlati korlátaiba, Rahne Eric „Thermográfia – elmélet és gyakorlati méréstechnika” című, 650 oldal terjedelmű szakkönyvéből merítve.
Ezeket a méréseket különböző időjárási viszonyokhoz, illetve napszakhoz kötődő hőfolyamatok kihasználásával kell elvégezni. A „trükk” a nappal történő felmelegedés után az azt követő napsütés nélküli időben, hőkapacitás-különbségek alapján történő megfigyelés, vagy az éjjeli, illetve a téli kihűlés miatt fellépő hőáramlást feltáró mérés. Mindkét esetben a bevizsgálandó (keresett) anyagok és a környezetük között fennálló hőkapacitás-, illetve hővezetési különbségeket kell kihasználni a mérés és értékelés céljából.
A cikk még 9 522 karakternyi szöveget tartalmaz.
A teljes cikket bejelentkezés után olvashatja el,
ha ön előfizetőnk vagy megvásárolta a cikket vagy a lapszámot.
Ha van előfizetése, vagy már megvásárolta ezt a tartalmat, itt tud bejelentkezni.
Elolvasná ezt a cikket, de nem előfizetőnk?
990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megveheti és azonnal elolvashatja. A megvásárolt cikkhez a későbbiekben is korlátozás nélkül hozzáférhet. Legyen előfizetőnk és minden tartalmunkat korlátozás nélkül elolvashatja!
Csak ezt a lapszámot vásárolná meg?
1990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megvásárolhatja a lapszámot, amelyben ez a cikk olvasható, ezzel hozzáférést kap a szám összes cikkéhez, amit pdf formátumban le is tölthet.
Legyen ön is előfizetőnk!
A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. Válasszon papíralapú vagy digitális előfizetést! Előfizetőink korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is.