Krampusz
2019/12. lapszám | Szilágyi László | 7713 |
Figylem! Ez a cikk 6 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Fekete ruhás, kormos, ördögszerű, bohókás alak, aki rendszerint a Mikulás társaként a „rossz” gyerekeket riogatja. Bocsássák meg nekem, de gyermekkoromban rendszeresen a kéményseprőkre asszociáltam, ha megláttam ezt a figurát, ráadásul a télapósított hagyományteremtésben a kedves, öreg, szakállas figura is a kéményen keresztül érkezik hozzánk az éjszaka leple alatt. Gondoltam, a kéményseprő krampusz végzi a piszkos munkát, hogy a „főnök” ruhája mindig csillogjon.
A gyermekeim alkotásain, ha házikót rajzolnak, mindig ott van a kémény, belőle bárányfelhőszerűen pöfékel a távozó égéstermék. Fel is merült a kérdés, mikor beköltöztünk új, hőszivattyús, felületfűtéssel ellátott lakásunkba, hogy most akkor hogy jut be a Télapó. Azt hiszem, a kéményseprők is feltették már maguknak azt a kérdést, hogy mi lesz a hivatásukkal, mert el kell ismerni, ez több, mint munkahely. Ha hőszivattyúk lesznek, ha elektromos fűtés lesz, ha ne adj′ isten olyan passzívházak lesznek, amelyekbe már nemcsak kémény, de lassan már fűtés sem kell, akkor a kéményseprők már csak a mesében élnek majd?
Több mint egy éve várjuk az NIBSZ módosításainak jóváhagyását, és évek óta feszül össze a kéményseprő a fűtésszerelővel, amikor egy készülékcserét kell végrehajtani. A kéményseprők mossák kormos kezeiket, miszerint csak a jogszabályokat be, bár lehet, a tetőről másként értelmezik ugyanazokat a jogszabályokat, mint a fűtésszerelők a kazánházból. Nem rosszul, csak másként. Kéményseprőt látni – a babona szerint – szerencsét hoz, remélem, az idei fűtési szezonban sem lesz másként, és sikerül végre tisztázni az ellentmondásokat, hogy hatékonyabban tudjunk együtt dolgozni.
A VGF&HKL decemberi előfizetőinek már nem is kell a Mikulásra várnia, hiszen egy BWT vízszűrő kancsót adunk ajándékba, segítve ezzel a fűtésszerelő ünnepi ajándékvásárlási feladatait. A VGF&HKL aktuális száma méltó zárása az idei évnek. Ha visszatekintünk az elmúlt 10 lapszámra, olyan szakmai tudással vértezte fel olvasóit, ami átfogó képet adott szakmánk aktualitásáról, hiánypótló, mondhatni elengedhetetlen „szerszáma” lett a szakembereknek!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Lapunk nem létezhet előfizetők nélkül, ezért fontos, hogy minél több, szakmáját szerető, munkájára igényes épületgépészt, víz-, gáz-, fűtés-, hűtő-, klíma-, légtechnika-szerelőt tudhassunk olvasóink között. Ha Ön is egy ilyen kolléga, akkor szavazzon nekünk bizalmat és a VGF&HKL-re való előfizetéssel fejezze ki a szakma iránti elkötelezettségét! Az éves előfizetés díja 9990 Ft, amit akár azonnal, bankkártyával is kiegyenlíthet. Ezért az összegért 10 lapszámot juttatunk el Önhöz, ami azt jelenti, hogy egy szám mindössze 999 Ft-ért kerül a postaládájába. Mit kapunk manapság ennyi pénzért? A napi munkavégzéshez elengedhetetlen szakmai ismereteket biztosan nem!
„A legújabb lapszám a legjobb szerszám!”
Boldog karácsonyt és szakmai sikerekben gazdag, CO-mentes boldog új évet lávánok kiadónk minden munkatársa nevében!
Szilágyi László
Kiadónk szaklapjai:
- Víz, Gáz, Fűtéstechnika és Hűtő, Klíma, Légtechnika szaklap, VGF&HKL (offline és online)
- Villanyszerelők Lapja, VL (offline és online)
- VGF Otthon (online)
- e-gépész (online)
- e-villamos (online)
- Magyar Energetika (offline)