Mivel fűtsünk?
A szakemberek szerint számítanunk kell rá, hogy a jövőben a földgáz és az áram ára is emelkedni fog
2019/12. lapszám | Illés József | 7540 |
Figylem! Ez a cikk 7 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Várhatóan a jövőben is kelendőek lesznek az energiatakarékos épületgépészeti berendezések, illetve rendszerek. Az energiaárak ugyanis a szakmai előrejelzések szerint 2020-ban is szárnyalni fognak. A lakossági fogyasztókat, tehát az egyetemes szolgáltatói körben lévő fogyasztókat védi az állami rezsiszabályozás, a vállalkozások, közintézmények ugyanakkor a szabadpiacról vásárolják az áramot és a gázt. Egy szálloda vagy irodaház, egyéb közösségi épület fűtési és hűtési rendszerének tervezésekor tehát azzal is tisztában kell lenni, hogy az üzemeltetési költségek változhatnak, emelkedhetnek.
Akár tíz-húsz százalékkal is drágulhat jövőre a földgáz és az áram a nemzetközi piacokon – tudtuk meg az Erste Bank olaj- és gázpiaci elemzőjétől. Pletser Tamás elmondta: az árnövekedést elsősorban a globális kereslet-kínálati viszonyok változása hozhatja majd magával. A várakozások szerint ugyanis 2020-ban Európa-szerte növekszik az igény a földgáz iránt, ami árfelhajtó tényezőnek bizonyulhat, mivel a kínálat további jelentős bővülésére nem lehet számítani. Bár manapság nem lehet azt állítani, hogy szűkösek lennének az ellátási források, miután kiteljesedőben van az európai vevőkért zajló orosz–amerikai „gázháború”.
A cikk még 14 730 karakternyi szöveget tartalmaz.
A teljes cikket bejelentkezés után olvashatja el,
ha ön előfizetőnk vagy megvásárolta a cikket vagy a lapszámot.
Ha van előfizetése, vagy már megvásárolta ezt a tartalmat, itt tud bejelentkezni.
Elolvasná ezt a cikket, de nem előfizetőnk?
990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megveheti és azonnal elolvashatja. A megvásárolt cikkhez a későbbiekben is korlátozás nélkül hozzáférhet. Legyen előfizetőnk és minden tartalmunkat korlátozás nélkül elolvashatja!
Csak ezt a lapszámot vásárolná meg?
1990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megvásárolhatja a lapszámot, amelyben ez a cikk olvasható, ezzel hozzáférést kap a szám összes cikkéhez, amit pdf formátumban le is tölthet.
Legyen ön is előfizetőnk!
A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. Válasszon papíralapú vagy digitális előfizetést! Előfizetőink korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is.