Fürdőszobai ventilátor beépítése
2019/12. lapszám | Erdősi Csaba | 8271 |
Figylem! Ez a cikk 6 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

A háztartási kisventilátorok használata különösen indokolt a fürdőszobában, hiszen ebben a helyiségben rengeteg pára képződik, és persze a nemkívánatos szagok eltávolítása sem utolsó szempont. Mivel azonban vizes helyiségről van szó, szerencsés, ha az épületgépész tervező együttműködik a villamos tervezővel.
A vonatkozó MSZ 1600 szabvány megfogalmazása szerint nedves helyiség az a tér, ahol páralecsapódási veszély áll fenn és a páratartalom meghaladhatja a 75%-ot. Egyértelmű a megfogalmazás, ez jellemzi a fürdőszobát. Az ilyen helyiségeket zónákra, sávokra kell felosztanunk, mielőtt bármilyen elektromos berendezést vagy konnektort szerelnénk fel, ezt a ventilátor helyének kijelölése előtt is figyelembe kell venni.
A cikk még 6 093 karakternyi szöveget tartalmaz.
A teljes cikket bejelentkezés után olvashatja el,
ha ön előfizetőnk vagy megvásárolta a cikket vagy a lapszámot.
Ha van előfizetése, vagy már megvásárolta ezt a tartalmat, itt tud bejelentkezni.
Elolvasná ezt a cikket, de nem előfizetőnk?
990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megveheti és azonnal elolvashatja. A megvásárolt cikkhez a későbbiekben is korlátozás nélkül hozzáférhet. Legyen előfizetőnk és minden tartalmunkat korlátozás nélkül elolvashatja!
Csak ezt a lapszámot vásárolná meg?
1990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megvásárolhatja a lapszámot, amelyben ez a cikk olvasható, ezzel hozzáférést kap a szám összes cikkéhez, amit pdf formátumban le is tölthet.
Legyen ön is előfizetőnk!
A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. Válasszon papíralapú vagy digitális előfizetést! Előfizetőink korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is.