A lakásáfa-változás hatása az épületgépészetre
2019/1-2. lapszám | Szabó Sándor | 896 |
Figylem! Ez a cikk 6 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

A 2018-as év végén sokakat foglalkoztatott, miként dönt a Parlament az ötszázalékos lakásáfával kapcsolatban. Megannyi fordulat után november közepén az Országgyűlés végül elfogadta az új adócsomagot, és korlátok közt, de maradt a kedvezményes adókulcs az új lakásokra. Szétszálazzuk a történetet és a szektor szereplőinek segítségével megvizsgáljuk, hogy a döntés milyen hatást gyakorolt az épületgépészetre.
Az országgyűlési képviselők 2015 decemberében szavazták meg, hogy az új építésű lakóingatlanok forgalmi adója a normál 27 százalékos szintről 5 százalékosra mérséklődjön a 2016–2019 közötti négy évben. De tekintettel az uniós elvárásokra, különböző megkötések is kerültek az intézkedésbe: a csökkentett áfa nem a teljes építkezési folyamatra vonatkozott, hanem csak az értékesített lakások végső árban jelentkezhetett, valamint további korlátozásként csak olyan többlakásos lakóingatlanban kialakítandó vagy kialakított lakásoknál érvényesült, amelyek
- hasznos alapterülete nem haladja meg a 150 négyzetmétert
- illetve az olyan egylakásos lakóingatlanoknál (például családi házak), amelyek hasznos alapterülete legfeljebb 300 négyzetméter.
A cikk még 18 153 karakternyi szöveget tartalmaz.
A teljes cikket bejelentkezés után olvashatja el,
ha ön előfizetőnk vagy megvásárolta a cikket vagy a lapszámot.
Ha van előfizetése, vagy már megvásárolta ezt a tartalmat, itt tud bejelentkezni.
Elolvasná ezt a cikket, de nem előfizetőnk?
990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megveheti és azonnal elolvashatja. A megvásárolt cikkhez a későbbiekben is korlátozás nélkül hozzáférhet. Legyen előfizetőnk és minden tartalmunkat korlátozás nélkül elolvashatja!
Csak ezt a lapszámot vásárolná meg?
1990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megvásárolhatja a lapszámot, amelyben ez a cikk olvasható, ezzel hozzáférést kap a szám összes cikkéhez, amit pdf formátumban le is tölthet.
Legyen ön is előfizetőnk!
A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. Válasszon papíralapú vagy digitális előfizetést! Előfizetőink korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is.