Szilárdtüzelésű kazánok bekötése
2019/6. lapszám | Erdősi Csaba | 8259 |

Több kazánrobbanás is történt Magyarországon a mögöttünk hagyott fűtési szezonban. Minden esetben szilárdtüzelésű fűtőberendezést vetett szét a túlhevített vízből származó gőz nyomása. Szakszerű tervezéssel és beüzemeléssel az ilyen – nem ritkán halállal, és minden esetben jelentős anyagi kárral járó – esetek elkerülhetők lennének.
A vonatkozó magyar szabvány – MSZ 04-142/2-83 2. fejezetrész általános előírások 2.3. pontja – egyértelműen fogalmaz. Eszerint szilárdtüzelésű kazán csak nyitott tágulási tartállyal szerelhető. Mint arról lapunk már korábban is beszámolt, ez a szabály biztonsági okokból írja elő a nyitott rendszer használatát. Hiszen fa- vagy széntüzelés mellett lehetetlen az égés intenzitásának változtatásával pontosan szabályozni a hőmérsékletet. Ha a tűz fellobban, a hőmérséklet felszökik, ha elhamvad, a hőmérséklet természetesen csökken. Amennyiben a kazánban lévő jelentős mennyiségű víz az égés nehézkes szabályozhatatlansága miatt felforr, a rendszerben gőz keletkezik, amelyet egy zárt tágulási tartály nem tud eltávolítani. Ekkor óriási nyomás alakulhat ki, mivel a gőz térfogata akár az ezerszerese is lehet a vízének. Ha pedig ezt a hihetetlenül nagy nyomást a kazántest nem képes megtartani, robbanás következik be – jobb esetben csak a kazánházat, vagy ha nincs ilyen különálló épület, a lakóingatlant lerombolva.
A cikk még 8 651 karakternyi szöveget tartalmaz.
A teljes cikket bejelentkezés után olvashatja el,
ha ön előfizetőnk vagy megvásárolta a cikket vagy a lapszámot.
Ha van előfizetése, vagy már megvásárolta ezt a tartalmat, itt tud bejelentkezni.
Elolvasná ezt a cikket, de nem előfizetőnk?
400 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megveheti és azonnal elolvashatja. A megvásárolt cikkhez a későbbiekben is korlátozás nélkül hozzáférhet. Legyen előfizetőnk és minden tartalmunkat korlátozás nélkül elolvashatja!
Csak ezt a lapszámot vásárolná meg?
1500 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megvásárolhatja a lapszámot, amelyben ez a cikk olvasható, ezzel hozzáférést kap a szám összes cikkéhez, amit pdf formátumban le is tölthet.
Legyen ön is előfizetőnk!
A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. Válasszon papíralapú vagy digitális előfizetést! Előfizetőink korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is.