VGF szaklap

A vízellátás bazilikája

2019. június 4. | Lantos Tivadar |  70 | |

A vízellátás bazilikája

A Kőbányai Víztároló Medence valódi műremek, melyet a szakma csak II-es számú Öregmedenceként emleget. Az impozáns, robusztus, szinte templomnak is beillő építményt még az 1870-es években építették, amely a mai napig ellátja funkcióját.

Nem ez a legöregebb létesítmény, az I-es számú Öregmedence egy évvel korábban, 1869-ben épült, és szintén itt, a Kőbányai Telepen található, de jelenleg nem látogatható. A két műtárgyra szükség volt, mert 1868-ban megépült az akkori budapesti hajókikötő mellett a három kútból és egy gőzgépes üzemű gépházból álló vízkivételi műegyüttes, és a kutakból kitermelt vizet biztonságosan el kellett helyezni. A II-es számú Öregmedence magyar, tatai téglából épült, de olasz mesteremberek keze munkája által, és egy angol mérnök, William Lindley tervezte. A téglák közötti kötőanyag hidraulikus mész és cement keveréke, a fél méter vastagságú falak mögött több méter vastag csömöszölt agyagot helyeztek el. Mikor 1866-ban véget ért az utolsó kolerajárvány, az akkori városvezetés úgy döntött, hogy szeretne egy stabil vízművet, amelynek az ivóvizére mindig lehet számítani. Korábban a lakások, házak hátsó udvarán voltak fúrt kutak Pesten (Budán forrásvizekből oldották meg a vízellátást, melyek kristálytiszták voltak), ettől 5-6 méterre az árnyékszék, a házi szennyvíz elszikkasztása, amely befertőzte a házi kutakat. Nem csoda, hogy járványok tizedelték az akkori városi lakosságot.

A teljes cikket csak előfizetőink olvashatják, bejelentkezés után.

Ha van előfizetése, . Még nem előfizetőnk? Válasszon előfizetési konstrukcióink közül!

Előfizetés

Vízellátás