ÉpületgépészetTanulságos történetek
Eső után köpönyeg
Eladás után jöttek elő az épület problémái
2019/10. lapszám | Lantos Tivadar | 8036 |
Figylem! Ez a cikk 6 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Számtalan esetben fordul az elő, hogy egy családi ház, lakás valódi problémái a beköltözés után hosszú hónapokkal, évekkel látnak csak napvilágot. A szigetelést nem lehet megbontani, a beázásokat is le lehet vakolni, festeni. Sokszor még a hozzáértőket is megtéveszti a külcsín. Követelhet ilyenkor kártérítést az új lakó? Nézzünk át egy konkrét bírósági esetet az épületgépész igazságügyi szakértő szemüvegén keresztül.
Az ingatlanszakértő 58 millió forintban állapította meg a szóban forgó családi ház értékét, melyből a vevőknek 8 millió forintot sikerült lealkudniuk. A vevő körbejárhatta, szakértővel átnézethette az ingatlant, és még kedvezményt is kapott. Ennek ellenére az előre nem látható hibákat bírósági úton követeli az eladótól. Az épület Budán helyezkedik el, egy lejtősebb területen. Az eladók a legalsó, alacsony belmagasságú pinceszinten egy wellnesshelyiséget alakítottak ki, szaunával, zuhannyal. Ennek a résznek a felújítása kapcsán bukkantak az előre nem látható problémákra az új tulajdonosok. A félig a talajban lévő pincének sem az aljzatán, sem pedig az oldalsó falain egyáltalán nem volt vízszigetelés. Azonban laikus szemmel is észrevehető lett volna a vakolatpergés, ami a nedvesedés egyik előjele. A vevőkkel a helyszínre látogatott egy építészmérnök is – mint szakértő –, akinek azonban ez az „aprócska” momentum elkerülte a figyelmét. Való igaz, senki nem lát a fal mögé, nem láthatja a csatornák lejtését vagy éppen a szigetelések megfelelő vastagságát, meglétét. A tény viszont tény, tehát a vevő megnézhette, mit vesz, jól körüljárhatta az ingatlant, mielőtt kifizette a vételárat.
Érdekesség még, hogy a helyszíni szemlén mindkét félnek, a felperesnek és az alperesnek is van lehetősége kérdezni az igazságügyi szakértőtől. A felperes részéről nem volt kérdés, az alperes jelezte, hogy írásban megfogalmazza még a kérdéseit. Ennek van határideje, mert a szakértői jegyzőkönyvnek a megadott időpontra el kell készülnie. Az alperes részéről egy héten belül megérkeztek a kérdések, viszont a felperesi oldal csak a szakértői jegyzőkönyv leadása után kapott észbe.
A cikk még 6 537 karakternyi szöveget tartalmaz.
A teljes cikket bejelentkezés után olvashatja el,
ha ön előfizetőnk vagy megvásárolta a cikket vagy a lapszámot.
Ha van előfizetése, vagy már megvásárolta ezt a tartalmat, itt tud bejelentkezni.
Elolvasná ezt a cikket, de nem előfizetőnk?
990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megveheti és azonnal elolvashatja. A megvásárolt cikkhez a későbbiekben is korlátozás nélkül hozzáférhet. Legyen előfizetőnk és minden tartalmunkat korlátozás nélkül elolvashatja!
Csak ezt a lapszámot vásárolná meg?
1990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megvásárolhatja a lapszámot, amelyben ez a cikk olvasható, ezzel hozzáférést kap a szám összes cikkéhez, amit pdf formátumban le is tölthet.
Legyen ön is előfizetőnk!
A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. Válasszon papíralapú vagy digitális előfizetést! Előfizetőink korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is.