Figylem! Ez a cikk 5 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
A távfűtésről való leválás ma már nem opció. A tapasztalatok és a külföldi példa is azt mutatja, hogy a távhő az egyik legkorszerűbb fűtési megoldások egyike, ha megfelelően szabályozható. Az Otthon Melege Program keretében most 2 milliárd forint támogatás jut korszerűsítésre. Ezzel a lakások akár 10-15 ezer forintot is spórolhatnak egy fűtési szezon alatt – utólagos hőszigetelés és nyílászárócsere nélkül.
Kezdetben mind hazánkban, mind pedig Európa-szerte kétcsöves központi fűtési rendszerek létesültek csekély szabályozási lehetőséggel. Rendszerint bő vezetékhálózat, a szabályozás teljes hiánya vagy maximum a nyitást-zárást biztosító elzárószerelvény megléte jellemezte ezeket a rendszereket. Szabályozás hiányában rendkívül pazarló módon lehetett csak kifűteni ezeket a házgyári otthonokat. A későbbiek folyamán, a tömeges lakásépítési programnak köszönhetően, szükségessé vált egy olyan rendszer bevezetése, amely gyorsan kivitelezhető és gazdaságosan üzemeltethető volt. A kétcsöves fűtéshez képest azonban – a kivitelezési munkaidő felgyorsult üteme ellenére – rendkívül nagy visszalépést jelentett az átfolyós jellegű rendszer bevezetése nyomán, hogy szó sem eshetett hőleadónkénti szabályozásról. Csak a hetvenes évek végétől beszélhetünk szabályozásról a távhő esetében, ekkor ugyanis drasztikusan emelkedtek az energiaárak. Áttértek az átkötő szakaszos, egycsöves fűtési rendszerre. A nyolcvanas évektől pedig már olyan mérőszabályzó egységet építettek be, amellyel pontosan be lehetett állítani a kívánt térfogatáramot.
Javítani a javíthatót
Panelházi fűtéskorszerűsítéseknél – távfűtésről lévén szó – kifejezetten a szekunderoldal (a hőközponttól az épület irányába induló fűtési rendszer) felújítására kell gondolnunk, ahol a költségmegosztók, esetleg hőmennyiségmérők felhelyezésére, és a lakásonkénti fűtésszabályozásra kell helyeznünk a hangsúlyt. Az épületben vannak lakáson belüli és azon kívüli elemei is a szekunder fűtési rendszernek. Felújítás szempontjából ezeket célszerű megkülönböztetnünk, mert mindegyiken más-más jellegű munkát kell végezni. A lakáson belüli elemekhez tartoznak a radiátorok, melyeket valamilyen módon szabályozhatóvá kell tenni. Mérés szempontjából költségmegosztókat kell felhelyezni ezekre a hőleadókra. Hőmennyiségmérőt csak a lakásba belépő előremenő és a lakásból kilépő visszatérő vezetékre célszerű elhelyezni. Lakáson kívül többnyire csak strangszabályozókra, elzáró szerelvényekre van szükség. Az egycsöves kialakítású fűtési rendszer szabályozhatóvá tételéhez elengedhetetlen az átkötő szakaszok beépítése is. Szekunderköri fűtéskorszerűsítésnél a fentiekben felsorolt műszaki tartalom beépítése az, melyet az esetek többségében végrehajtanak. Mindezt a társasházak anyagi lehetőségeinek megfelelően bővíteni is lehet.
A távfűtés egyáltalán nem elavult és drága megoldás, de ezt csak mostanában kezdik újra felismerni
Költségmegosztás a kezdetekben
A fogyasztott hőmennyiség felosztása az egyes fogyasztók között többféleképpen történhet. A „hagyományos” módszer szerint az egyes fogyasztási helyekre jutó részt a lakások fűtött légtérfogatainak arányában állapítják meg. A megoldás hátránya, hogy egyáltalán nem veszi figyelembe az egyes lakások valós hőfogyasztását, vagyis – mivel a számla csak a lakás méretétől függ – nem ösztönöz takarékosságra. Ezzel szemben a panelépületek függőleges elosztású fűtőrendszereiben például a fogyasztásarányos díjfizetés feltételei lakásonkénti hőmennyiségméréssel vagy költségmegosztók alkalmazásával is megteremthetők. A két megoldás közül az utóbbi, azaz a költségmegosztók felszerelése az egyetlen költséghatékony alternatíva, mert a hőmennyiségméréssel ellentétben ehhez nem szükséges a fűtési rendszer teljes átalakítása, amely lakott lakásokban igen nehéz és költséges feladat. Számszerűsítve kijelenthetjük, hogy míg a költségmegosztók felszerelésének költsége a minimális fűtéskorszerűsítéssel együtt 140-160 ezer forintba kerül, addig a hőmennyiségmérő alkalmazása lakásonként akár a 700-800 ezer forintos többletköltséget is elérheti. A költségmegosztókra vonatkozó feltételrendszert két szabvány, a villamos hálózatról táplált készülékek esetén az MSZ EN 834:2000 és a párolgáshő alapján működő, nem villamos hálózatról táplált készülékek esetén az MSZ EN 835:2000 rögzíti.
Néhány szó a működési elvről
Említés szintjén nézzük át, hogyan működtek a korábban alkalmazott párolgáshő alapján működő készülékek. A műszerekben egy folyadékkal töltött ampulla található, a hőfelhasználás az ampullából elpárolgott folyadék mennyisége alapján határozható meg. A készülék külsőre egy hőmérőre emlékeztet, amelynek két skálabeosztása van. Az egyiken a hőfelhasználást lehet leolvasni, és ez a skála a fűtőtest watt-teljesítményét, méreteit és típusát is figyelembe veszi, a másik skála számítástechnikai ellenőrzési célokat szolgál. Minden fűtőtestre a teljesítményének megfelelő költségmegosztó kerül, amely biztosítja az elszámolás helyességét. A leolvasással egyidejűleg cserélni kell az ampullákat is. A kiértékelést, elszámolást speciális szoftver igénybevételével készítik el. A költségmegosztót minden radiátorra fel kell szerelni, a mérőműszer hőmennyiség mérésére nem alkalmas, arra viszont igen, hogy a hőközpontban mért hőmennyiséget szét lehessen osztani akár radiátoronként, akár lakásonként vagy még nagyobb egységenként. Az így megállapított arányok alapján kiszámolható, hogy a közösen fogyasztott (és mért) hőmennyiségből mennyi jut az egyes lakásokra.
Még a legmodernebb költségmegosztók sem hőmennyiséget mérnek, azaz nem egy konkrét fizikai egységben (kWh, GJ) mért számadatot mutatnak. Arra azonban tökéletesen alkalmasak, hogy arról a radiátorról, melyre felszerelik, megállapítsa, milyen mennyiségben adhatott le hőt, azaz arányosított mérést tesznek lehetővé. Ahhoz, hogy egy konkrét épületben használni lehessen ezt a mérési módszert, szükséges, hogy minden egyes hőleadón elhelyezzenek költségmegosztó készüléket. Természetesen mindig vannak kivételek, azonban a 157/2005. (VIII. 15.) Korm. rendelet részletesen szabályozza a költségmegosztás gyakorlatát. Ebben a rendeletben arról is szó van, hogy azoknál a lakóknál, akiknek egyes vagy akár az összes radiátornál valamilyen probléma folytán kimarad a költségmegosztó felszerelése, hogyan kell megoldani az arányos elszámolást. A mai, legmodernebb költségmegosztók nem egyszerűen elektronikus eszközök, hanem rádiókommunikációra is képes műszerek, így az adatok kinyeréséért nem kell bemenni az egyes lakásokba. Idestova 4 éve ezeket a szakmában walk-in, walk-by-nak nevezett rendszereket is felváltotta az internetes alapú adatgyűjtés.
Telepítési feltételek
Az MSZ EN 834:2000 szabvány rögzíti, hogy a költségmegosztókat a radiátortestre hogyan kell elhelyezni annak érdekében, hogy a lehető legpontosabb mérési adatokat kapjuk. A gyártóknak van némi szabadsága a tekintetben, hogy a készülék pontosan hová kerül elhelyezésre, azonban az egységesség rendkívül fontos. Tény, hogy egy radiátor alsó és felső harmada különböző hőmérsékletű, éppen ezért van szükség a sztenderdekre, így függőlegesen a radiátor magasságának 75 százalékánál, a radiátor közepén van az a tipikus pont, ahol a költségmegosztókat elhelyezik.
Az elektronikus költségmegosztók korábbi típusaiban is volt már olyan hőérzékelő, amely megmérte a radiátor hőmérsékletét. Azonban a fejlesztések során a helyiség mérésére szolgáló hőérzékelőt is elhelyeztek a készülékben, mert önmagában a radiátor hőmérséklete nem feltétlenül határozza meg a pontos hőleadást. Ha például egy konyhában valaki süt, főz, akár 30 °C is lehet anélkül, hogy a fűtést bekapcsolnánk. És tudjuk, hogy 30 °C-os külső hőmérséklet mellett egy 30 °C-os radiátor nem fog fűteni. A két hőérzékelőt tartalmazó műszer előnye, hogy a radiátor és a szoba hőmérséklet-különbségét fogja mérni, és ebből egy számítási algoritmus segítségével a beépített mikroprocesszor fog egy eredményt produkálni. Nagyon fontos, hogy az elektronikus költségmegosztókat felhelyezés előtt programozni is kell, melynek során annak a radiátornak a paramétereit is figyelembe veszi a készülék, ahová felkerül (nem mindegy, hogy háromtagú radiátorra vagy egy 1600 mm hosszúságú lapradiátorra kerül a készülék). A programozás egyszerűen, egy optocsatolón keresztül hajtható végre. Így a készülék kézzelfogható adatokat jelez ki az LCD-kijelzőn, azaz ha az egyik radiátoron 3, a másikon 6 egység jelenik meg, akkor ténylegesen az utóbbi radiátor kétszer annyi hőenergiát fogyasztott, mint az első.
Hőmennyiségmérő
Ultrahangos hőmennyiségmérőknél az átáramló vízmennyiség mérése ultrahangos elven történik, mely során az elektronika ultrahanghullámokat bocsát át a mérőcsövön az áramlási iránnyal megegyezően, majd azzal ellentétesen.
Az ultrahanghullám a víz áramlási irányába kibocsátva felgyorsul, vele ellentétesen pedig lelassul. Az időkülönbség arányos a víz áramlási sebességével, és nagyon pontosan mérhető, ezáltal a vízsebesség – és így a víz térfogatáram nagysága – is pontosan meghatározható. Amíg tehát a szárnykerekes mérők mechanikus mérők, és így szennyeződésre és vízminőségre fokozottan érzékenyek, addig az ultrahangos mérők ezekre érzéketlenek, tehát strapabíróbbak. Sőt, mivel a szárnykerekes mérők a folyamatos mechanikai használódás (kopás) miatt folyamatosan veszítik mérési pontosságukat (ennek mértéke sok tényezőtől függ, de általában évi 1-3% körül lehet prognosztizálni), addig korszerűbb ultrahangos társaik állandó, pontos mérési eredményeket kínálnak. Nem véletlen, hogy míg a szárnykerekes hőmennyiségmérők 10 éves élettartamra vannak tervezve, majd ezután cserélni kell őket, addig az ultrahangos mérők egy elemcserét követően tovább használhatók, tehát hosszú távon még anyagilag is a legkedvezőbb megoldást kínálják…
Alkalmazhatóság
Hőmennyiségmérőt tehát minden olyan fűtött alegység hőfogyasztásának mérésére lehet (és kell!) alkalmazni, ahol az érkező fűtővíz (vagy hűtővíz) egy közös ágon megmérhető, azaz van egy közös kvázi „gerincvezeték”, ami a teljes fogyasztói egységet ellátja hőenergiával. Hőmennyiségmérő alkalmazása esetén a mérés pontos és hiteles, az elszámolás ezáltal egyértelmű és egzakt mérési értékek alapján történhet. A hőmennyiségmérők ma már általában gyári MID (EU-s) hitelesítési jelöléssel érkeznek a gyárból, ezáltal azonnal hiteles mérőként beépíthetők, magyarországi utólagos hitelesítés az első beépítéskor nem szükséges. A hőmennyiségmérők lehetnek helyi kiolvasású kivitelek (amikor be kell menni a mérőhöz, és annak kijelzőjéről kell leolvasni a fogyasztási értékeket), de ma már terjednek a központi kiolvasású (vezetékes MBus vagy vezeték nélküli rádiós) hőmennyiségmérők alkalmazása, amikor a mérőket távolról (vagy egy kiolvasó központról vagy internetes központ esetében bármelyik internetes felületről) el lehet érni, maximális komfortot és mindenkori elérhetőséget garantálva a kiolvasó személyek számára.
Most kell korszerűsíteni!
Az Otthon Melege Program keretében, távfűtés korszerűsítésére 2 milliárd forintos támogatási keretre lakásszövetkezetek és társasházak nyújthatnak be pályázatot 2019. szeptember 24. és 2020. március 31. között. Magyarországon még mindig van körülbelül 200 ezer olyan távfűtéses lakás, ahol a fűtés egyedileg nem szabályozható, ami az egyik legpazarlóbb megoldás. Az Otthon Melege Program alprogramjának keretében okos költségmegosztás alkalmazására és radiátorok cseréjére van lehetőség. A vissza nem térítendő támogatás mértéke az elszámolható költségek 10–50 százaléka lehet, lakásonként maximum 350 ezer, pályázatonként maximum 75 millió forint. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a panelházak külső szigetelését, a nyílászárócseréket is el kell végezni idővel a teljes korszerűsítés érdekében. A távfűtés lakásonkénti szabályozhatósága önmagában is jelentős megtakarítással bír.
A szekunderoldali korszerűsítés önmagában még nem elég, szükség van az épületek korszerűsítésére is
A számok beszédesek
Egy debreceni 140 lakásos épület korszerűsítése még 2017-ben valósult meg. A társasház négyemeletes, panel szalagház. Az eredeti fűtés egycsöves, fordított U csöves rendszer volt, amelynek korszerűsítése speciális szerelvények beépítését is szükségessé tette, ezzel növelve a beruházási költségeket. Minden egyes felszálló vezetékbe beépítésre kerültek strangszabályzók, valamint az okos termofejeken kívül hagyományos, folyadéktöltetes termosztatikus szelepek is. A radiátorok visszatérő ágába golyóscsapokat építettek be, ennek köszönhetően a radiátorok könnyen kizárhatók, teljes mértékben elzárhatók. A hőleadókra rádióadós költségmegosztókat szereltek fel. Az épület korszerűsítését megelőző évben, a 2016 októberétől decemberéig terjedő időszakban 1859 GJ energiát használtak fel. Tudnunk kell, hogy a 2016-os esztendő a 2017. évinél hidegebb volt, annak érdekében tehát, hogy ténylegesen egybevethető adatokkal tudjunk számolni, az értéket korrigálni kellett. Amikor korrigálják a fogyasztási értékeket, akkor figyelembe veszik a hőmérséklet-eltéréseket, és egy sztenderd – vagy tetszőlegesen kiválasztott, de azonos – külső hőmérsékleti érték melletti értékre számolják át az adatokat. A korrigált érték ez alapján 1523 GJ lett. Ezt a hőmennyiséget kell tehát összehasonlítanunk a 2017-es tél adataival. Egy teljes fűtési szezonra vetítve ez a megtakarítás 762 GJ, ami több mint 20 százalékos spórolás (egycsöves rendszerek viszonylatában ez nem mondható kiugró értéknek). Tudjuk, hogy a hődíj meghatározott egységárral működhet, debreceni viszonylatban 1 GJ energia 2893 Ft bruttó összegbe kerül. Egyetlen fűtési szezon alatt tehát a 140 lakásos társasház több mint 2 200 000 forintot takarít meg, ami lakásonként 15 700 forintot jelent. A társasház esetében semmilyen egyéb átalakítás nem történt, nem volt nyílászárócsere, szigetelés stb., pusztán csak gépészeti átalakítás. Ezt azért is kell kihangsúlyoznunk, mert sokszor szakmán belül is vita van, érdemes-e nekifognunk egy ilyen munkának további korszerűsítések nélkül. A tapasztalatok azt mutatják, mindenképpen érdemes. Az anyagi források minden esetben végesek, tehát első körben oda kell fókuszálnia a beruházónak, ahol adott egységnyi összeggel a legnagyobb hasznot vagyunk képesek realizálni. A szigetelés, ablakcsere még legalább ekkora megtakarítást eredményez, viszont a bekerülése kb. tízszerese a fűtéskorszerűsítésnek. Ha a két felújítás komplexen, egyszerre zajlik, akkor nem ördögtől való feltételezni a 40-45 százalékos megtakarítást.
Okos hőmennyiségmérő a berlini Vörös Városháza (hagyományosan itt székel a mindenkori városvezetés) hőközpontjában. A német fővárosban 1,2 millió távfűtéses lakás található, ezek mindegyikét felszerelik okos hőmennyiségmérőkkel – a távfűtőművek költségére.
Összefoglalva tehát a korszerűsítés elengedhetetlen, a pályázat pedig lehetőséget ad a lakóközösségek számára, hogy hathatósan csökkentsék költségeiket. A felújítás jár némi kellemetlenséggel, azonban a beruházás hosszú távú haszna, a lakóingatlan értéknövekedése megkérdőjelezhetetlen.
Fontos, hogy a lakók értsék a rendszert
Mit sem ér a korszerűsítés, ha a lakók nem értik, mi történik, és ez zavart, bizonytalanságot kelt bennünk arra vonatkozóan, hogy valóban jól jártak. A Délmagyar cikke szerint márpedig Szegeden éppen ez történt, miután két bérházban távleolvasásos költségmegosztót szereltetett fel az IKV a távfűtésre. A lakók idegesek, nem értik, hogyan működik a berendezés. A Csongrád megyei napilapnak nyilatkozott is az egyik lakó, aki olvasta, hogy a radiátorokra szerelt műszer kéthetente rögzíti az adatokat, ezért 14 naponta ő is felírja a számokat, de nem tudja, mit jelentenek. Holott ez teljesen felesleges, hiszen a végfelhasználó a költségmegosztón csak egy számértéket lát, mértékegység nélkül. Az elszámolásnál ezt az értéket még súlyozni kell az épületen belüli elhelyezkedéssel, a radiátortípusokkal, légköbméter-arányszámmal stb. A számítási folyamat végén általában nem egyszerűen átlátható a kapott hőfogyasztási arányszám valóságtartalma, ami gyakran nehezen kommunikálható és védhető a lakók felé.
