Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

HKLLégtechnika

Változás a szemléletben

A koronavírus-járvány sok ember figyelmét fókuszálta a beltéri levegő minőségére

2021/11. lapszám | Erdősi Csaba |  3781 |

Változás a szemléletben

A Covid-19 világjárvány hatására megnőtt azoknak az embereknek a száma, akik kíváncsiak lennének rá, milyen körülmények között kell élniük és dolgozniuk – ez derül ki legalábbis egy felmérésből, amelyet a világ egyik vezető méréstechnikai vállalata, a Va isala készített. A felmérést, amelyben több, mint 4000 válaszadó vett részt az Egyesült Államokban, Franciaországban, Németországban és Finnországban, 2021 nyarán végezték. A válaszadók több mint egyharmada aggódik a munkahelyén a beltéri levegő minősége miatt, és több mint 50 százalékuk mondta azt, hogy ez az aggodalom befolyásolja a középületek látogatásában is.

– A vizsgált országokban magas az oltási arány, de a felmérésből kiderült, hogy nagyfokú aggodalomra ad okot a beltéri terek levegőminősége. Úgy véljük, ez azért van, mert intuitív módon az emberek megértik, hogy a fertőzésveszély nagyobb azokban a beltéri helyiségekben, ahol az emberek közel vannak egymáshoz, és ahol a szellőzés nem megfelelő – mondta a kutatás kapcsán a társaság termékmenedzsere.

– Amikor az emberek túl sok időt töltenek rosszul szellőző helyiségekben, ott emelkedik a szén-dioxid-koncentráció. A magasabb szén-dioxid-szint befolyásolja az emberek jólétét, egészségét és teljesítményét, de éppúgy jelzi azt is, hogy ezekben a helyiségekben feltehetőleg a Covid-19 fertőzés kockázata is magasabb, mint a megfelelően szellőztetett terekben. A beltéri terek szén-dioxid szintjének monitorozásával a vállalatok ezért megnyugvást nyújthatnak alkalmazottaiknak – magyarázta.

A teljes cikket bejelentkezés után olvashatja el,
ha ön előfizetőnk vagy megvásárolta a cikket vagy a lapszámot.

Ha van előfizetése, vagy már megvásárolta ezt a tartalmat, .

1 cikk 400 Ft

Elolvasná ezt a cikket, de nem előfizetőnk?

400 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megveheti és azonnal elolvashatja. A megvásárolt cikkhez a későbbiekben is korlátozás nélkül hozzáférhet. Legyen előfizetőnk és minden tartalmunkat korlátozás nélkül elolvashatja!

Megveszem
ezt a cikket

1 lapszám 1500 Ft

Csak ezt a lapszámot vásárolná meg?

1500 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megvásárolhatja a lapszámot, amelyben ez a cikk olvasható, ezzel hozzáférést kap a szám összes cikkéhez, amit pdf formátumban le is tölthet.

Megveszem
ezt a lapszámot

1 éves előfizetés 8990 Ft

Legyen ön is előfizetőnk!

A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. Válasszon papíralapú vagy digitális előfizetést! Előfizetőink korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is.

Érdekel az
előfizetés

KoronavírusLégkezelés