Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Ajánló

Ipari forradalom

2023/1-2. lapszám | Szilágyi László |  518 |

Ipari forradalom

Az idei év egyik első internetes mémje hívta fel rá a figyelmet, hogy a disztópikus, filmtörténetileg is elismert akciófilm, a Mad Max 2023-ban játszódik. A filmet még 1979-ben készítették, s egy olyan világról szólt, amelyben a fosszilis energiahordozókért folytatott harcban a világunk gyakorlatilag felégett, az ivóvíz az egyik legfontosabb érték.

Bár a filmmel ellentétben nem tartunk (még) itt, de azt hiszem, egy olyan fordulóponthoz értünk, amely révén képesek vagyunk egy kevésbé szörnyű jövő felé venni az irányt. Az biztos, hogy az energiaárak elszabadultak, és a rezsicsökkentés ernyője alól lassan előbukkanó háztartások számára az energiatakarékosság lesz az egyik legfontosabb lehetőség a túlélésre. Meggyőződésem, hogy az épületgépész szakma felértékelődik, hiszen a létfenntartáshoz elengedhetetlen lesz, sőt bátran kijelenthetem, hogy már az ma is, hogy az otthonunkban hogyan tudjuk a komfortot fenntartani anélkül, hogy csődbe menjünk. Sajnos a vállalati és ipari szektort már a tavalyi évben elérte az áramszámlák kegyetlen valósága, és sorra zártak be a vendéglátó egységek, üzemek, gyárak. Akik az elmúlt évek profitját energiatakarékos rendszerekbe fektették, hőszivattyút telepítettek, napelemes rendszereket építettek, szigeteltek, azok most elképesztő versenyelőnyhöz jutottak, hiszen a rezsiköltségeiket képesek alacsonyan tartani.

Az épületgépészeti szakma tovább fejlődik, hiszen erre van most szükség globális szinten és ez a kereslet rengeteg fejlesztést fog eredményezni. Folyamatosan jelennek meg új, energiaitakarékos technológiák, megoldások, mint például az ipari hővisszanyerés az égéstermék-elvezetőkben. A geotermikus energiafelhasználás viszonylag magasabb beruházási költsége mára már sokkal gyorsabb megtérüléssel versenyképes megoldás lesz akár ipari, akár lakossági szinten is, mint volt a múltban. Az újdonságokról és a gyakorlati tapasztalatokról is beszámolunk a VGF&HKL idei első lapszámában. A háztartások fenntartásánál a tulajdonosok felelőssége, hogy minden területen felmérjék a felhasználói szokásaikat és a lehető legjobb műszaki megoldásokkal gondoskodjanak saját energiafelhasználásuk optimalizáláshoz. Az aktuális összehasonlító-táblázatunkban a hőszivattyús melegvíztárolókat gyűjtöttük össze, hogy segítsük a fűtés és vízszerelők munkáját, hogy könnyebben tudjanak terméket ajánlani a vevőiknek.

Az ipari forradalom az 1800-as évek közepén a gőzgép és a vasút terjedésével robbanásszerű volt és néhány évtized alatt megváltoztatta az emberek életét. Úgy látom, most is egy hasonló mértékű változás küszöbén állunk, ahol az energiafüggetlenség és a környezetbarát technológiák, illetve az energiatakarékosság a digitalizáció segítségével egy új korszakot hoz számunkra, amiben az épületgépész szakembereknek komoly szerepük lesz!

Sok sikert kívánok minden kedves előfizetőnknek és olvasónknak ehhez az új korszakhoz!

„A legjobb épületgépészek előfizetőink, előfizetőink a legjobb épületgépészek!”

VGF&HKL szaklap