FűtéstechnikaTanulságos történetek
Mekk Mester akcióban
2024/6. lapszám | Bokor András Tóth Gergő Jordán | 865 |

Soron következő történetünk egy kelet-magyarországi kisfaluban kiépítésre kerülő 1 millió forint alatti, webshopról rendelt hőszivattyús rendszer meghibásodása köré fonódik. A fővállalkozó, aki a napelemes rendszer kivitelezője volt, az F-gázos hűtőköri szerelő alvállalkozójával úgy állapodott meg, hogy neki csak a split hőszivattyús rendszer primeroldali hűtőgázszerelése a feladata. A költségcsökkentés miatt a szekunder oldal szerelését a tulajdonos, aki szakmáját tekintve fűtésszerelő, saját maga végezte el. A rendszerben benne hagyta a régi földgáz- és szeneskazánt is. A munka befejeztével a tulajdonos vélhetően édes álomra hajtotta megfáradt fejét. Éjszaka közepén egy nagy durranás zavarta meg „kiérdemelt” nyugalmát. Kirohanva, a kazánhelyiségben arra lett figyelmes, hogy a szeneskazán oldala kilyukadt, és alatta állt a víz.
Miután konstatálta a bajt, a tulajdonos közjegyzőhöz fordult, hogy egy igazságügyi szakértő írja le neki, a hűtőgáz szerelése volt a hibás, és ezért ment tönkre a kínai hőszivattyú. A kirendelt szakértő csak leírta a sértett fél gondolatait, mint egy „lélegző toll”. Ezek után a közjegyző elmarasztalta a fővállalkozót, hogy a jelentősen drágább, utólag telepített hőszivattyút fizesse ki. A fővállalkozó ezért bírósághoz fordult, hogy kárát érvényesítse az F-gázoldalt gázszerelő alvállalkozóján. Az ügyben eljáró bíró, jó érzékkel észrevette, hogy a közjegyzői eljárásban közreműködő szakértő véleménye kifogásolható, ezért Bokor András igazságügyi szakértőt rendelte ki, hogy állapítsa meg, mi okozta a hőszivattyú tönkremenetelét.
A cikk még 10 089 karakternyi szöveget tartalmaz.
A teljes cikket bejelentkezés után olvashatja el,
ha ön előfizetőnk vagy megvásárolta a cikket vagy a lapszámot.
Ha van előfizetése, vagy már megvásárolta ezt a tartalmat, itt tud bejelentkezni.
Elolvasná ezt a cikket, de nem előfizetőnk?
990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megveheti és azonnal elolvashatja. A megvásárolt cikkhez a későbbiekben is korlátozás nélkül hozzáférhet. Legyen előfizetőnk és minden tartalmunkat korlátozás nélkül elolvashatja!
Csak ezt a lapszámot vásárolná meg?
1990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megvásárolhatja a lapszámot, amelyben ez a cikk olvasható, ezzel hozzáférést kap a szám összes cikkéhez, amit pdf formátumban le is tölthet.
Legyen ön is előfizetőnk!
A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. Válasszon papíralapú vagy digitális előfizetést! Előfizetőink korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is.