Szaporodó csodák a fűtéstechnikában
2013/5. lapszám | Veresegyházi Béla Csiha András | 6408 |
Figylem! Ez a cikk 12 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Előző, azaz áprilisi számunkban cikket közöltünk a Galan típusú ionkazánról, amelyet mint orosz technológiai csodát harangoztak be. A vizsgálatok során kiderült, hogy az ígért 1,57-es COP – mint ahogy az egy elektromos fűtésnél korrekt – valójában kicsivel 1 alatti, illetve hogy az orosz elektromos szabványokra tervezett készülék beépítése Magyarországon biztonságtechnikailag legalábbis kétes.
Cikkünk – és a Pollack vizsgálatának – hatására a forgalmazó helyesbítette reklámját, mi pedig azt hittük, ezzel az ionkazán-ügynek vége. De nem, inkább most puffad igazán nagyra! Hogy csak két példát mondjunk: a Hungarothermen két kiállító is ionkazánnal tündökölt, és a Magyar Épületgépészek Szövetsége Épületgépész nevű lapjában egész oldalas ionkazános reklám jelent meg.
Úgy érezzük, a szakma önmagára adó részének most kell fellépnie a jelenség ellen, mert most talán még nem késő.
Az ionkazánok lelke
Foglaljuk össze, mit tudunk az ionkazánokról. Műszakilag nincs nehéz dolgunk: egy elektromos fűtésről van szó, amely némi veszteséggel, közel 1-es COP-vel termel meleg vizet. Mivel litván, lett (orosz) forrásból származnak, mindegyik típus az ottani elektromos szabványok szerint készült, Magyarországon nincs egyik sem bevizsgálva. Minősítésekkel nem rendelkeznek, legalábbis honlapjaikon, információs anyagaikban ilyet nem találtunk az egy CE-jelzeten túl. Korrekt műszaki leírás nincs róluk, csak reklámszöveg. Márkaképviselőik között nem találkoztunk sem épületgépész, sem villamos mérnökkel. Magyarországi kereskedőik a jelek szerint előzetes tájékozódás nélkül vállalják–vállalták fel a termékek képviseletét.
Az ionkazánok kommunikációja
Ezzel szemben mit kommunikálnak az ionkazánosok? (Elnézést kérek, hogy egy kalap alá veszem őket, de mintha egy közös forrásból származna minden adatuk.) Idézzünk tőlük.
Egy elektromos fűtésről van szó, amely némi veszteséggel, közel 1-es COP-vel termel meleg vizet. Mivel litván, lett (orosz) forrásból származnak, mindegyik típus az ottani elektromos szabványok szerint készült, Magyarországon nincs egyik sem bevizsgálva.
„Ismerkedjen meg a White Energy System költséghatékony, környezetbarát és energiatakarékos fűtési rendszerével. Akár 60%-os költségmegtakarítás!”
Két fontos momentumra hívnám fel olvasóink figyelmét. Az egyik, hogy valamilyen okból – egyediség igénye, esetleges félelem az ionkazán név negatív társításától – feltűnnek olyan gyártmányok, amelyek magukat nem ionkazánnak, hanem például White Energy Systemnek (anynyira zöld rendszer, hogy már fehér!) nevezik. A másik a szokásos alap-marketing: a költség-megtakarítás. Az alap-megszólalásban természetesen nem szerepel, hogy mihez képest takarítjuk meg azt a sok százalékot…
„Önálló hőtermelő rendszerünk egy zárt rendszerben állítja elő a kívánt mennyiségű hőenergiát. A White Energy System belső köre egy speciális folyadékkal van feltöltve. Ebben a közegben megfelelő mértékben jön létre a hőreakció. Fizikai magyarázata a hőhordozó közeg molekuláiban létrejövő pozitív és negatív ionok szétválásában és ellenkező irányú mozgásában rejlik. Energiahatékonysága annak köszönhető, hogy a betáplált energiát nem hőenergiává alakítjuk, hanem a váltóáram hatására hőenergia felszabadulásával reagál a rendszer. Természetesen a meglévő vagy új fűtőrendszerünkben továbbra is a hagyományos feltöltést kell alkalmazni, amit a fűtésszerelő határoz meg.”
Lényegében ennyit adnak a szakmának: „speciális”, „ionok mozognak”, „hőenergia szabadul fel”. Csupa titok, csupa misztikum, annak az ígérete, hogy valami olyat kap a vevő, ami eddig még nem volt, mert titkos bázisokon rejtegették. Szakember által vizsgálható műszaki leírás nincs, de nem is kell, hiszen itt mesét, hitet adnak el.
Hatásmechanizmus
Az emberek könnyen becsaphatók, különösen ha nem értenek ahhoz, amiről szó van, ha válság van, és üres a zsebük, és ha hinni akarnak a csodában.
Egy fűtési rendszer, ami azt ígéri, hogy a rezsijük a felére zsugorodik, ellenállhatatlan vonzerőt gyakorolhat sokakra. Egy a Hungarothermen kiállító kereskedőtől egy hölgy egyenesen követelte, hogy adjon el neki ionkazánt, és oda sem figyelt, amikor a kolléga a tényekről próbálta tájékoztatni. Az ilyen végfelhasználók már elvesztek a szakma számára, de sokan még megmenthetők lennének.
„A főmodul nem tartalmaz mechanikus, mozgó és kopó alkatrészeket, valamint speciális anyagának köszönhetően az élettartama az ingatlan élettartamával megegyezik.”
Újra feltűnik a „speciális” kifejezés, azzal társulva, hogy a készülék egy életre szól. Ki tudna ennek ellenállni, amikor egy gázkazános őszintén bevallja, hogy 10-15 év után cserélni kell a kazánt, és addig is évente karbantartani?
„A megszokott fűtőbetétes rendszerekkel szemben lényegesen rövidebb idő alatt éri el a kívánt hőmennyiséget, ezért hatásfoka messze meghaladja azok képességeit.” A lényegesen rövidebb idő alatt elért kívánt hőmennyiségből hogyan következik a sokkal jobb hatásfok...?
„A működési költsége a gázkazánokhoz viszonyítva 20-50%. Természetesen minden egyéb értéket figyelembe kell venni, így ez az arány 80% is lehet (épületgépészet, tervek, engedélyek, kémény, szervizintervallumok stb.).”
Az ígéret: feleannyiért fűthetek, mint a gázkazánnal, de akár az ötödéért is! Mi tudjuk, hogy ez egy durva, nagyon durva hazugság, de a végfelhasználó el is hiheti. Mit szépítgessünk: ha 10-ből 1 elhiszi, már megérte. És nem csak annyi hiszi el…
„1 kW elektromos áram felhasználásával a STAFOR ionkazán 1,57-2,04 kW hőenergiát termel! 9-20 kW teljesítményű kazán 9 kW = 100-125 m² alapterület fűtéshez havi 40%-os energia-megtakarítással gázfűtés helyett.”
Hogy ne csak a fehér energiásoktól idézzünk. De – immár a Galan kivételével – az összes ionkazánosnál hasonló adatok szerepelnek, de milyen adatok! Egy nem egyetemet, még csak nem is középiskolát, csupán általános iskolát végzett embernek is tisztában kell(ene) lennie néhány alapvető fizikai fogalommal, úgymint energia és teljesítmény, és ezek viszonya egymáshoz. Hogy milyen végzettsége van (kellene legyen) egy szakkereskedőnek, azt ne firtassuk, de ha csak az autója teljesítményére gondolna, le nem írna olyat, hogy egy akármilyen kazán „1,57-2,04 kW hőenergiát termel!”. A következő mondatban már helyesen ír teljesítményt, említve kW-ot, de a kWh-t és a kW-ot rendszeresen össze-vissza keverik és használják, hogy a kW/h mértékegység rémségét már ne is említsük – lásd a következőben idézett példát! Mit nekik az energia-megmaradás törvénye, fittyet hánynak rá, miért pont arra figyelnének oda?!
Az energiamegmaradás törvénye
Idézet a http://energiapedia.hu/energiamegmaradas-torvenye helyről: A fizikában ez a legáltalánosabb törvény, amelyet a természet minden jelenségére alkalmazni lehet, mivel mindenhol energiaátalakulások történnek. Energiát nem lehet teremteni vagy megsemmisíteni, az egyszerűen van. Azért ez az egyik legfontosabb megmaradási törvény, mivel a társadalomnak szüksége van az energiára, hogy a civilizáció által kívánt építkezéseket, áruszállítást stb. véghezvigye. Az energiamegmaradás törvénye kizárja az elsőfajú örökmozgó létezését, azaz olyan szerkezetét, amely kisebb energiabefektetéssel több energiát termel. Az energiamegmaradás törvénye azt állítja, hogy egy zárt rendszer teljes energiája állandó marad. Máshogy kifejezve tehát, az energia átalakítható egyik formájából a másikba, de nem lehet létrehozni vagy lerombolni. A modern fizikában minden energia tömeget is kifejez, és minden tömeg az energia egyik formája.
Egy példa a White Energy System összehasonlítására
„Egy üzem fűtéskörébe csatlakoztunk, ahol egy épületen belül azonos belmagasságok mellett három különálló fali gázkazán látja el a feladatot. Ebből egyet kiiktattunk, és a White Energy System készülékkel váltottuk ki a hőtermelést. Természetesen az addig használatos radiátorokra kötöttük rá. Négyzetméter-arányosan számoltunk nyolc napos periódusban. Azonos termosztát-beállításokat alkalmazva. 161 kW áramot használtunk el 8 nap alatt 180 m²-re. 50 Ft/kW/h értékkel számolva 8050 Ft. Azonos időben és körülmények között a gázfogyasztás fotók alapján 144,57 m³/8 nap. 150 Ft áron számolva 21 685 Ft /282,4 m²/8 nap. White Energy System: 44 Ft/m2/8 nap. A régi módszer gázköltsége: 76 Ft/m²/8 nap”
Nincs is jobb, mint egy „konkrét” példa! Nem nehéz produkálni, és nagyon sokat segít a hitelesség megteremtésében.
Egy villamosmérnök kolléga véleménye
...ami jól rámutat arra, hogy mennyire „elemezhetetlen” az ionkazán, bármiféle korrekt műszaki leírás hiányában:
Próbáltam utánajárni a dolgoknak, de tapasztalatot nem tudtam gyűjteni, mert még senki nem találkozott vele. Az olvasottak alapján kétlem, hogy forradalmi újításról lenne szó. A marketing- és a reklámszöveg, úgy gondolom, sok mindent elbír. Villamos szempontból pedig elég bizarrnak tűnik a dolog. A vízbe vezetett áram komoly veszélyforrás. Olvastam, hogy valamelyik berendezés elé nem is lehet áramvédő kapcsolót kötni (érintésvédelmi eszközt). El sem tudom képzelni, és akikkel beszéltem erről, azok se, hogy a vízbe vezetett áramot hogy szigetelik ki például a radiátorból. Nem vagyok előítélettel, de mivel csak orosz minőségi bizonyítványa van, azért az már jelent valamit. Szerintem Magyarországon előbb-utóbb be fogják tiltani.
Ki merjük jelenteni, hogy ez a példa teljesen légből kapott, valóságalapja egyértelműen nulla, a bizonyításhoz csak egy picit kell gondolkozni és számolni. Ha az említett épületrészek fűtési energiaigénye valóban egyenlő lett volna, akkor a két fűtőberendezésnek természetesen ugyananynyi energiát kellett volna szolgáltatnia. Ezek után már csak áprilisi lapszámunkhoz kell visszalapozni, ahol azt találjuk, hogy 100% készülékhatásfokokat feltételezve a földgázból előállított hőenergia ára átlagosan 13,60 Ft/kWh, villamos árammal pedig 44 Ft/kWh. Legyünk nagyvonalúak, számoljunk 100% hatásfokkal a villamos kazánnál, és direkt csak egy pocsék 70%-kal az ismeretlen gázkazánnál: (44/1) / (13,6 / 0,7) = 2,26, vagyis villamos kazánnal így is csupán alig több mint kétszeresébe kerül a fűtés! Megjegyzendő, még az úgynevezett éjszakai, csúcsidőn kívüli olcsóbb árammal sem éri meg a dolog, kondenzációs gázkazánnal összehasonlítva pedig ez a szorzószám jóval 3 feletti.
A White Energy System standján egy úr (neve is van természetesen, de nem ez a lényeg) nagyon nem akarta elárulni, hogy milyen kazánt mutatnak be, miről is beszélünk, nem akarta kiejteni száján az ionkazán nevet (prospektusukban sem említik így), egy kiállító hölgy viszont 2,9-es COP-értékről beszélt. A propagandaanyagban „hőszabályozó rendszer” néven emlegetik, és kihangsúlyozzák, hogy karbonsemleges, vagyis nem terheli CO2-vel a környezetet. A villamos kazán természetesen nem, de miből is állítják elő a villamos áramot, és milyen hatásfokkal?
Tudják, mibe kerül egy 4-5 kW névleges teljesítményű, nem ionkazán „hőszabályozó rendszer”? A szóróanyag szerint csekély nettó 771 000 Ft, plusz 29 900 Ft üzembe helyezés és plusz 85 000 Ft, na, most figyeljenek: „nettó opcionális éves díj”!
Egy általam elképzelt nem-ion ionkazán hirdetési szöveg valahogy így hangzana:
„Szereti Ön a teljesen ismeretlen és bizonytalan hátterű dolgokat? Hajlandó Ön elképesztően drága áron vásárolni villamos kazánt, majd sokszoros költséget fizetni az üzemeltetéséért? Ha mindegyik kérdésre igen a válasza, Ön a mi emberünk!”
Hogyan tovább?
Egyik kollégától idézve: „Summa summárum, ez egy villanybojler, csak nem HMV-re, hanem primer/szekunder körös, keringtetett központi fűtésre.”
Mit is kell, lehet, érdemes tenni az ügyben? Véleményünk szerint a szakmai szövetségeknek és a fogyasztóvédelemnek azonnal vizsgálniuk kell az ionkazánok műszaki paramétereit, és a forgalmazók kommunikációját ezek alapján helyes mederbe kell terelniük! Ez a szakma, a végfelhasználók, rajtuk keresztül pedig újra csak a szakma érdeke. A VGF pedig felajánlja, hogy a készülékekből 1-1 darabot megvásárol a vizsgálatok elvégzéséhez.