VGF szaklap

Szén-monoxid mérgezések tapasztalatai I.

2014. április 1. | Agárdi Máté, Karczagi Gyula, Nagy Gábor, Szunyog István |  2954 | |

Az alábbi tartalom archív, 5 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

A Miskolci Egyetem stratégiai kutatási területein működő Fenntartható Természeti Erőforrás Gazdálkodás Kiválósági Központ keretein belül készült a 2013 novemberében beadott, a fentiekkel azonos című szakdolgozat. A cikk már címében is igen súlyos problémát és annak egyik vélelmezhető okát vetíti előre.

A lakosság részéről is folyamatosan növekszik az energiahatékonysági igény, kiemelten az épületek nyílászáróinak cseréje, illetve a földgáz helyett a hagyományos energiahordozókra történő visszatérés. Mindezen okokra visszavezethetően látványosan megnövekedtek az utóbbi időben a szén-monoxid-mérgezéses balesetek, illetve a legtöbb esetben megelőzhető, értelmetlen halálesetek. Magyarországon a 2012/2013-as fűtési idényben több mint 300 személy szenvedett enyhébb vagy súlyosabb szén-monoxid-mérgezést, és sajnos 23-an életüket is vesztették. [1]

A legtöbb esetben a média csak a szenzációt keresi a halálesetekben, a híradásokban gyakran meg sem említik a balesetek tényleges okát, vagy ha mégis említést tesznek róla, gyakran félretájékoztatnak. A tényekhez hozzátartozik, hogy a híradások időpontjában még nem áll rendelkezésre a konkrét baleset elemzése, azaz csak feltételezéssel élnek az ott megszólaló szakemberek. A hetekkel később kapott vizsgálati eredményeknek viszont már nincs hírértéke. A Katasztrófavédelem szóvivői számos alkalommal a tüzelőberendezés vagy a kémény hibáját említik, viszont ez az állítás félrevezető lehet, az esetek túlnyomó többségében nem teljesen állja meg a helyét.

A cikkben a szerzők rá kívánnak világítani a probléma gyökerére, bemutatva a több helyen hiányos jogszabályi hátteret, valamint a dolgozat lényegi részében egy konkrét baleset többirányú elemzésével rámutatnak a szén-monoxid-mérgezések lehetséges közvetlen kiváltó okaira.

 

A szén-monoxid egészségre gyakorolt hatása

Mielőtt a cikk lényegi részébe belemerülnénk, mindenképpen foglalkozni kell a szén-monoxidnak, mint toxikus gáznak az élettani hatásaival. Ennek függvényében érthető meg a helyiség légterébe visszajutó gáz élettani hatása, veszélyei.

A legtöbb esetben a probléma már ott elkezdődik, hogy a laikus emberek számára nem ismerhető fel a veszély, hiszen a szén-monoxid színtelen, szagtalan, nem olyan nyilvánvaló a jelenléte, mint például a szilárdtüzelésű kályhából előtörő füsté. A szén-monoxid súlyos vérméreg, a tüdőbe lélegezve az oxigén helyett kötődik a vörösvérsejtekhez, mivel az affinitása körülbelül háromszázszor nagyobb. A vér így oxigén helyett szén-monoxidot szállít, a szövetek nem jutnak elegendő oxigénhez, és oxigénhiányos állapotba kerülnek, belső fulladás jön létre. Szén-monoxid belélegzése esetén a hemoglobin helyett szén-monoxid-hemoglobin (COHb) képződik, amely koncentrációjának növekedésével súlyosbodnak a mérgezési tünetek. Ha a vérben a COHb aránya 0 és 10% között van, akkor a mérgezés még nem veszélyes, 10 és 20% közötti COHb-arány már rossz közérzetet eredményez, 20-30% fejfájást, hányingert, görcsöket, légzészavarokat okoz, 30-55% egyensúly- és öntudatzavart, az elhatározó képesség hiányát idézi elő, 55 és 80% között a mérgezett személy az öntudatlanság állapotába kerül, majd beáll a halál. A levegőben közvetlenül mérhető szén-monoxid emberi szervezetre gyakorolt hatását különböző koncentrációk és az idő függvényében az 1. táblázat szemlélteti. A szén-monoxid-mérgezés súlyossága az emberi szervezet anyagcsere-forgalmának gyorsaságától is függ, azaz mozgás, munkavégzés esetén hamarabb lépnek fel a káros hatások, mint a pihenő embernél. Ezt kiválóan példázza egy házaspárral megtörtént mérgezés, melynél először a feleség lett rosszul, ezt a férje észrevette, segíteni próbált rajta, és közben intenzív lélegzéssel nagyobb mennyiségben juttatta be szervezetébe a mérgező helyiséglevegőt. A férfi elhunyt, a felesége azonban túlélte a balesetet.

A szén-monoxiddal mérgezett ember vére tiszta, friss levegőben megszabadul COHb-tartalmától, de ez a folyamat lényegesen lassabb, mint a mérgezésé. A vérben felhalmozódott 30% COHb teljes kiürüléséhez akár 14-16 óra is szükséges lehet.

 

 

 

A balesetek leggyakoribb okai

A földgáz elégetése során túlnyomórészt szén-dioxid és vízgőz keletkezik. Azonban ha az égés – megfelelő oxigénutánpótlás hiányában – tökéletlenné válik, szén-monoxid is keletkezik. A háztartásokban a fűtés és használati melegvíz-készítés céljára használt gázkészülékek között jelenleg még a legelterjedtebbek a nyitott égésterű készülékek („B” típus), melyek Magyarországon (a nyugat-európai gyakorlattal ellentétben) jellemzően a lakóterekben vannak elhelyezve. A balesetek kialakulásához döntő többségében legalább két tényező együttes közrehatása vezet. Az egyik ezek közül a nyílt égésterű készülékek elégtelen levegőellátása, a másik a készülékek rendszeres karbantartásának a hiánya. Talán első gondolatában mindenki a kémény dugulását vagy járatszűkületét jelölné meg, mint a füstgáz helyiségbe történő visszaáramlásának a legnyilvánvalóbb okát. A statisztikákat figyelembe véve azonban látható, hogy ez a legkisebb mértékben a balesetek kiváltója. A tényleges okok ettől jóval összetettebbek, általában több kedvezőtlen külső behatás egyidejű jelentkezése idézi elő a baleseteket.

A helyiségbe visszajutó szén-monoxid felhalmozódásának intenzitását általában az határozza meg, hogy a készülékből honnan áramlik ki az égéstermék a helyiségbe. A választóvonal jellemzően a készülék hőcserélője szokott lenni. Amennyiben a hőcserélő jelentős mértékben elkoszolódott, akkor az égés során keletkező szén-dioxid egy része eleve nem tud távozni a tűztérből, ott feltorlódik, és a magas hőmérsékleten megrekedve szén-monoxiddá redukálódik. Mivel a földgáz- és levegőutánpótlás ettől függetlenül továbbra is folyamatos, a készülékben rekedt szén-monoxid és a szén-dioxidban dús füstgáz a burkolat alatt közvetlenül a helyiségbe áramlik, ami újra visszakerülve az égési levegővel a készülékbe, tovább súlyosbítja a helyzetet.

A Kéményjobbítók Országos Szövetsége által ez irányban végzett kísérletek eredményei a szakmában széles körben ismertek. Egyértelműen kijelenthető, hogy a nyílt égésterű gázkészülékek égési levegőjében (azaz a helyiséglevegőben) megjelenő, 2%-nál magasabb szén-dioxid-koncentráció intenzív, exponenciális mértékben növekedő szén-monoxid-képződést idéz elő. [2] Másik esetben a füstgáz átjut ugyan a hőcserélőn (a készülék karban van tartva), azonban a kialakuló kéményhuzat nem bizonyul elegendőnek. Ekkor a készülék áramlásbiztosítóján keresztül szintén a helyiségbe áramlik vissza az égéstermék egy része. Itt annyiban „kedvezőbb” a helyzet, hogy a helyiségbe nem szén-monoxid, hanem szén-dioxid jut vissza. A probléma akkor válik intenzívvé, amikor az előbb említett 2%-os mértéket eléri a helyiség levegőjében.

Az elégtelen huzatviszonyokat kiválthatja az égéstermék-elvezető és a kémény hibája, de leggyakrabban az utólagos nyílászárócsere vagy a meglévő légbevezető helyek korlátozása áll a háttérben. Ebben az esetben a levegőbevezetés megnövekedett áramlási ellenállása miatt nem teljesül a nyomásfeltételi egyenlet, tehát a gravitációs elven működő kémény nem tud megfelelően működni, mivel nem jön létre a működéséhez szükséges nagyobb nyomáskülönbség, amire csökkenő szállítóképességgel reagál, így a gázkészülék deflektoránál (égéstermék visszaáramlás-gátló) füstgáz-visszaáramlás következik be. Bár a legtöbb készülék füstgáz visszaáramlás-szenzorral is fel van szerelve, mely a gázszelep lezárásával beavatkozik a készülék üzemébe hosszabb idejű füstgáz-kiáramlás esetén, azonban ezek a berendezések nem minden esetben, és főképpen nem a megengedett lekapcsolási időn belül működnek a gyakorlatban. Eltömődött hőcserélő felületnél pedig, amikor is a kéménybe kilépő, azaz a deflektorba jutó égéstermék-tömegáram jóval kisebb, nem is biztos, hogy a szenzor hőmérséklete eléri a kikapcsoláshoz szükséges értéket.

Hasonló hatást érhet el egy utólag felszerelt konyhai vagy fürdőszobai levegőelszívó ventilátor, még abban az esetben is, ha nem történt nyílászárócsere. Az elszívó ventilátorok által kiváltott depresszió nagyobb is lehet, mint a kéményekben kialakuló hasznos nyomáskülönbség. A nyílt égésterű készülék helyiségében (vagy azzal közvetlen légtér-összeköttetésben lévő helyiségben) elhelyezett szilárdtüzelésű berendezés hasonló hatást válthat ki, mivel az annak magasabb égéstermék-hőmérséklete miatt kialakuló nagyobb nyomáskülönbség a gázberendezés kéményében megfordíthatja az áramlási viszonyokat.

 

 

A gázkészülékek karbantartásának hiánya régen visszatérő probléma. Az emberek roszszul értelmezik a takarékosság kérdését, hiszen az évenkénti karbantartással megspórolt pénz többszöröse kerül kiadásra a rossz hatásfokkal működő készülékek által elfogyasztott többlet gázmennyiség miatt. És az még a szerencsésebb eset, ha csupán többlet pénzügyi kiadást eredményez a karbantartás hiánya, és nem közvetlen életveszélyt okoz.

A hőcserélő eltömődése egyrészt természetes folyamat, hiszen az égéshez használt levegőben is vannak szilárd szennyeződések, melyek a tűztérből kijutva (esetleg a hő hatására átalakulva) lerakódnak a felületen. Másrészről viszont a karbantartás hiánya a kiváltó ok, hiszen a készülékek gázszabályozó szelepei mechanikus működésűek, a folyamatos használat során kophatnak, beszorulhatnak, alkatrészeik elmozdulhatnak, azaz megnövekedhet a főégőhöz juttatott gázmennyiség. A készülék azonban a névleges gázmennyiség eltüzelésére van tervezve és beállítva. Mindez a készülék túlterhelését, elégtelen levegőellátását eredményezi, megnövelve a koromképződés és a tökéletlen égés (pl. CO-képződés) esélyét. Ugyanide vezet a tervező „nagyvonalúságából” adódó készülék-túlméretezetés, ami miatt a készülék folyamatos üzeme szinte lehetetlenné válik, és a sűrű ki-bekapcsolások miatt az induló állapot miatti kondenzáció növeli a lerakódások intenzitását, ugyanakkor a megfelelő kéményhuzat sem képes kialakulni. Ez a probléma jellemzően pont azokat az akár több évtizede működő készülékeket érinti, ahol egyébként is jóval nagyobb a mérgezéses balesetek kialakulásának lehetősége.

A készülék működéséhez elégtelen kéményhuzat kialakulásának a kémény is okozója lehet. Az ún. külsőfali szerelt fémkémények igen elterjedtté váltak az elmúlt másfél évtizedben. Ezeket azért alkalmazták, mert olcsók és egyszerűen telepíthetők voltak. A problémát az jelenti, hogy hőtároló képességük gyakorlatilag nulla (sok esetben a hőszigetelésük is hiányosságot mutat), így főként erős szélben rendkívül hamar lehűlnek. A kazán indításakor a kéményhuzat ebből adódóan nem megfelelő, a berendezésben megjelennek a tökéletlen égésre utaló jelek, valamint az égéstermék hosszabb ideig áramlik vissza a helyiségbe, mint ahogyan az indításkor megengedhető lenne. [3] [4]

Joggal vetődhet fel a kérdés a kedves olvasóban, hogy mindez megelőzhető szén-monoxid-érzékelő berendezések elhelyezésével? Meg kell állapítanunk, hogy nem, hiszen a szén-monoxid-érzékelő szigorúan csak a kiegészítő biztonsági berendezés szerepét töltheti be; nem a megelőzés a célja, hanem a közvetlen életveszélyre való figyelmeztetés! Amennyiben egy mérgezéses baleset folyamata a riasztó megszólalásig eljut, ott minden bizonnyal komoly, feltáratlan és egyben személyi felelősségi kérdéseket is felvető hibák halmaza található!

Utalva a VGF 2013 szeptemberében megjelent cikkére, megállapítható, hogy igen nagy a működési bizonytalanságuk ezen berendezéseknek. Karbantartásuk, működőképességük ellenőrizettségének hiánya ellenére, hamis biztonságérzetet adva, ösztönzőleg is hathatnak a karbantartás mellőzésére. Nehezen dönthető el, hogy egy adott lakásban hol kerüljön elhelyezésre a riasztó. Félreértés ne essék, alkalmazásuk mindenképpen indokolt, de a használati feltételekkel tisztában kell lenni. A riasztók működését az EN 50291: 2001 szabvány határozza meg – elvben csak olyan vészjelzők lennének forgalomba hozhatók, melyek ennek megfelelnek. Ennek értelmében 50 ppm koncentráció folyamatos fennállása mellett 50-90 percen belül, 300 ppm koncentráció mellett már 3 percen belül riasztást kell adniuk. A hivatkozott vizsgálati eredmények szerint a Magyar-országon kereskedelmi forgalomban lévő riasztók jelentős része nem felel meg a szabványban leírtaknak, sok készülék csak késve vagy egyáltalán nem reagált a szén-monoxid-gázra. Ez önmagában is elgondolkodtató!(?)

A vészjelzők megfelelő működésének ellenőrzését (kalibrálását) sem rögzíti a szabvány. A riasztók élettartama maximum 8 év (a legtöbb típus esetében 3-4 év), de sajnos egyes hőmérsékleti viszonyok vagy külső hatások tovább csökkenthetik az élettartamot. [5]

 

a szén-monoxid-mérgezés okai

Ha megismerjük a lehetséges kiváltó okokat, akkor azok megelőzése már önmagában megoldást jelenthetne. A gyakorlat azonban sajnos nem így működik. A legtöbb esetben a tényleges felhasználók még mindig nem elég tájékozottak, a készülékek és égéstermék-elvezető rendszerek felülvizsgálata és karbantartása sokszor a „mostohagyermek” kategóriába sorolt, hiszen „…jól működött az a berendezés tavaly is, meleg volt a lakásban, miért adjak ki pénzt olyan dologra, ami felesleges?” Sajnos ez a felfogás igen jellemző a magyar lakosságra.

Összefoglalva, a szén-monoxid-mérgezéses balesetek leggyakoribb kiváltó okai között szerepel a nyílt égésterű készülékek nem megfelelő karbantartása (hőcserélő eltömődése, füstgáz visszaáramlás-szenzor hibája, a készülék túlterhelődése, a rendszerhez képest túlméretezett tüzelőberendezés), valamint az égési levegő nem megfelelő utánpótlása, elégtelen huzat kialakulása (konyhai és fürdőszobai elszívó ventilátorok utólagos beépítése, nyílászárók fokozott légzárásúra cserélése, szilárd tüzelőberendezések nyílt égésterű gázberendezésekkel történő egy légterű üzemeltetése, égéstermék-elvezető rendszer keresztmetszetének csökkenése, külsőfali szerelt fémkémények alkalmazása). A szén-monoxid- érzékelők miatti hamis biztonságérzet nem javítja érzékelhetően a baleseti statisztikákat.

Szeptember 20. és január 23. között a fővárosban összesen 53-an szenvedtek szén-monoxid-mérgezést a fővárosban, tájékoztatta VGF-et a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője. Az 53 esetből 18 volt gyermek, de szerencsére halálos áldozat egy sem történt a vizsgált időszakban. Ez mindenképpen javulás, hiszen a korábban nem volt olyan év, amikor ne lett volna halálos kimenetelű szén-monoxid mérgezés a fővárosban. Ez tapasztalatok szerint annak is köszönhető, hogy rohamosan nő azon lakások száma, ahová már felszereltek szén-monoxid-érzékelőket.

 

 

Jogszabályi háttér?

A szén-monoxid-mérgezéses esetek elkerülése érdekében a készülékek megfelelő légellátása elengedhetetlen feltétel. Ennek megfelelően összegyűjtésre kerültek azok a gázipari, kéményseprő-ipari és építési jogszabályok, illetve előírások, melyek a témához köthetők.

A nyílt égésterű gázkészülékek levegőellátásának talán legfontosabb jogszabályi előírásait a 11/2013. (III. 21.) NGM rendelet 2. mellékletében található Gázipari Műszaki Biztonsági Szabályzat (továbbiakban MBSZ) tartalmazza. A GMBSZ, 2006-os első megjelenése óta csupán ajánlásként működött tavaly márciusig, az NGM rendelet kihirdetéséig, a műszaki-biztonsági elvek azonban nem változtak. Az előző, mintegy 27 évig érvényben lévő előíráshoz képest (régi GOMBSZ) az új szabályozás elvei már kötelezik a tervezőt a készülék üzemeltetéséhez szükséges levegőmennyiség pontos meghatározására, és annak a helyiségbe történő juttatásának megtervezésére. Nem szabad megfeledkezni róla, hogy már a régi GOMBSZ sem engedte nyílt égésterű gázkészülékek elhelyezését fokozott légzárású helyiségekbe, valamint depressziós terekbe (elszívó ventilátor mellett). Az új szabályozás kifejezetten tiltja a huzamosabb emberi tartózkodásra szolgáló helyiségek esetén nyílt égésterű gázkészülékek elhelyezését. A kivételt a már meglévő kéményes készülékek cseréje és a gáztűzhelyek elhelyezése (megfelelő légcserét biztosítva) képezi.

A szabályozás kéményseprő-ipari szempontból talán egyetlen hibája az egyszerűsített készülékcsere fogalmának bevezetése, melynek értelmében meglévő „B” típusú készülék helyére huzamos tartózkodásra szolgáló helyiségbe kizárólag egyszerűsített készülékcserével építhető be új „B” típusú gázkészülék. A szabályozás célja egyrészt érthető, hiszen megpróbálja ezzel is kiszorítani a kéményes készülékeket a lakóterekből(viszont egyúttal elavult rendszerű gázkészüléktípus megtartására ösztönöz), azonban az egyszerűsített készülékcsere folyamatából hiányzik a mérnöki kontroll, az egész csere folyamata és az ellenőrzés is a kivitelező szakmunkásra van bízva. Az eddigi tapasztalatok alapján ebből adódóan a légellátás megtervezése elmarad. Ilyenkor már csak a kéményseprő észlelheti a légellátási hibát az éves ellenőrzés során.

Az ún. kéményseprő szakvéleményezés elmaradása miatt kiiktatódik egy további fontos mozzanat: a kondenzációt tűrő bélelés kikényszerítése, ahol ez szükséges. A korábban még szabályosan létesített „béleletlen” kémények korszerűsítésére legkésőbb éppen a gázkészülék cseréjénél lenne szükség. A megfelelő bélés nélküli gázkémények aránya még ma is 25-30%, ami a visszaáramlást okozó omlás, dugulás veszélye miatt további veszélyforrás. Ezért az egyszerűsített készülékcsere gyakorlatán célszerű lenne változtatni.

A jelenlegi szabályozás előírásait nem részletezve, a „B” típusú készülékek levegőellátásához kapcsolódóan egy lényeges dolgot azért célszerű rögzíteni. A készülék üzemeltetéséhez szükséges és biztosítandó levegőmennyiség két részből áll. Egyrészt be kell juttatni a felállítási helyiségbe a készülékben eltüzelésre kerülő földgázhoz szükséges égési levegőt megfelelő légfelesleggel, valamint a készülék deflektorán át a helyiségből az égéstermék-elvezető rendszeren keresztül távozó ún. hígító levegőt. A hígító levegő kívánatos tömegárama jellemzően a füstgáz-tömegáram 30-40%-a. Tehát ez a tényező kizárólag a tényleges, készülékből kiáramló füstgáz- tömegáramtól és a kéményben kialakuló huzatviszonyoktól függ, meghatározása iteratív folyamat eredménye, mely a kéménymértezésből kapható. Az égéshez szükséges levegő mennyisége meghatározható a készülék névleges gázterheléséből és az adott földgázöszszetételhez szükséges elméleti levegőmennyiségből, valamint az eltüzelésnél szükséges levegőfelesleg (1,05-1,2) mértékéből.

A szellőzőlevegő beáramlásához szükséges nyomáskülönbséget a természetes huzatú kéménynek kell biztosítania, ezért a kéményméretezésnek a füstgáz–levegő áramkör méretezését kell jelentenie. A zavartalan levegőellátáshoz légbevezetők szükségesek, de ha a kémény huzata nem elég a szellőzőlevegő beáramlásához, akkor mesterséges szellőztetést kell kiépíteni. Az égéstermék-elvezető és égésilevegő-ellátó rendszerek tervezésére a földgázelosztói engedélyesek technológiai utasításai szolgálnak útmutatásként. Egységes jellemzőjük, hogy az országos előírásokat alkalmazzák (MBSZ) a saját területükön használatos műszaki megoldásokkal. Az égéstermék-elvezető berendezések tervezése, kivitelezése és ellenőrzése c. MSZ 845: 2012 szabvány a földgáz mellett a szilárdtüzelésű berendezések levegőellátását is tárgyalja. A gáztüzelésű berendezésekre vonatkozó levegőellátási feltételek lényegében megegyeznek az MBSZ ide vonatkozó előírásaival.

A kéményseprő-ipari közszolgáltatás ellátásának szakmai szabályairól szóló 63/2012. (XII. 11.) BM rendelet azért emelendő ki a visszaáramló égéstermékből adódó mérgezések szempontjából, mert ezen rendelet 1. számú mellékletének V. fejezete értelmében a kéményseprő-ipari közszolgáltató éves ellenőr- zése során köteles elvégezni a „B” típusú gáz-készülék levegőellátásának ellenőrzését (2015. január 1-től). A szabályozás beiktatása fontos lépés volt, mivel korábban az égéslevegő-ellátás ellenőrzése a kéményseprőnek nem volt jogszabályi feladata. Itt a legsúlyosabb probléma, hogy a kéményseprő-ipari szakmunkás az éves ellenőrzés során csak azt tudja megállapítani, hogy szigetelt-e az ablak és hogy van-e rajta (illetve a helyiségben) légbevezető, azt viszont már nem, hogy elegendő-e a légbevezetőn beáramló mennyiség a gázkészülék megfelelő működéséhez. A füstgáz-levegő áramkör méretezése mérnöki szintű feladat, és nem végezhető el a helyszínen néhány perc alatt. Példaként említve előfordult olyan mérgezéses baleset is, melynél a nyílt égésterű gázkészülék telepítési helyiségében szigetelt ablak volt, amely légbevezető elemet is tartalmazott, csak éppen az nem megfelelő paraméterű volt, vagy nem volt megfelelően telepítve (pl. nem marták ki az ablakon a légbevezető nyílást), így tulajdonképpen nem is működött. Erre a kéményseprő az éves ellenőrzéskor valószínűleg nem jött volna rá, mert a légbevezető elemek működésének (szétszereléses) ellenőrzése nem feladata.

A kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló 2012. évi XC. törvény értelmében, ha a kéményseprő kisebb jelentőségű, nem közvetlen életveszélyt okozó problémát észlel (például a tüzelőberendezés karbantartásának elmulasztása), felszólítja a lakástulajdonost szóban és írásban a probléma kezelésére. Ha viszont a kéményseprő életveszélyt okozó problémát tapasztal (például a gázkészülék elégtelen légellátását), a törvény 7. § (2) b. pontja értelmében jelentenie kell azt a Katasztrófavédelemnek (mint a kéményseprő-ipari közszolgáltató felettes szervének), aki kötelezi a gázelosztói engedélyest az adott fogyasztói egység szolgáltatásból történő kizárására.

 

 

A kéményseprő-ipari jogszabályok további hiányossága, hogy az előbbi törvény végrehajtási rendeletét képező 347/2012. (XII. 11.) Korm. rendelet 1. §-a leírja, hogy az élet- és vagyonbiztonság veszélyeztetése esetén mely szabálytalanságok (például az égéstermék viszszaáramlása) miatt kell értesíteni a Katasztrófavédelmet és a gázelosztói engedélyest, viszont a nyílt égésterű tüzelőberendezés égési levegőjének hiánya nem szerepel a kormányrendeletben leírt szabálytalanságok között, így tulajdonképpen nem is kötelező az értesítés.

Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (OTÉK) 90. § (1) értelmében biztosítani kell a tüzelőberendezések megfelelő légellátását. Ennek értelmében a helyiségeket a rendeltetésüknek megfelelő intenzitású szellőzés lehetőségével kell megvalósítani. Az OTÉK-ból hiányzik azon alapvető megállapítás, hogy a folyamatos frisslevegő-ellátás az építményben élők számára egy alapvető komfortfeltétel, mely nemcsak az emberi szervezet számára szükséges oxigénutánpótlást jelenti, hanem a tüzelőberendezések levegőellátásának biztosítását is, melyet a fokozott légzárású ablakok nem tudnak biztosítani. A fokozott légzárású nyílászárót az OTÉK meg sem említi! Ezért véleményünk szerint szükséges lenne a megfelelően méretezett szellőzés kötelező megterveztetésének rögzítése az építési törvényben is.

Az oldalfali (ún. parapetes) égéstermék- kivezetések alkalmazása elé is igen szigorú feltételeket helyez az OTÉK, emiatt a mai értelemben vett legbiztonságosabb, „C típusú gázkészülékek elterjedése főleg többlakásos épületeknél erősen korlátozott. A jelenlegi készülékek már jóval kisebb károsanyag-kibocsátást mutatnak elődeiknél, illetve a már szinte kizárólag ventilátoros égéstermék-kivezetések az épület homlokzatától távolabbi szétterjedést jelentenek. Az OTÉK jelenleg egy építész-centrikus, ezek tekintetében merev jogszabály, ezért célszerűnek látnánk a teljes szellőzés–légellátás fejezet korszerűsítését a komfortfeltételek és égéslevegő-ellátás szempontrendszere alapján (a Magyar Mérnöki Kamara Épületgépészeti, valamint Gáz- és Olajipari Tagozatainak szakmai állásfoglalásai alapján).

A szén-monoxid-mérgezések témakörébe besorolható szabályozások néhány területen indokolatlanul szigorúak, máshol pedig túlságosan megengedők. A gázbiztonság-technikai előírások az utóbbi években sokat fejlődtek, és európai szinten is szigorúaknak tekinthetők. A problémák túlnyomó része az építési előírások hiányosságából fakad, mivel azok nem követik megfelelő átgondoltsággal a technológiai fejlődést, nincsenek összhangban egyéb szakterületek előírásaival. Bízunk benne, hogy a T. Olvasó ezek után már megérti a kérdőjelet a fejezetcím végén. (Folytatjuk)

 

felhasznált szakirodalom

[1] Heizer Gy.: Energiafelhasználás és szén-monoxid-mérgezés;
Víz-, Gáz-, Fűtéstechnika épületgépészeti szaklap, 2013/7-8. ISSN 1786-8394
[2] Homonnay Gy. (szerk.): Épületgépészet 2000 Fűtéstechnika,
Épületgépészeti Kiadó Kft, Budapest, 2001, pp. 190-200. ISBN 963.00.8367.1
[3] Karczagi Gy.: Füstgázmérgezés: kéménybaleset?;
Víz-, Gáz-, Fűtéstechnika épületgépészeti szaklap, 2008/3. ISSN 1786-8394
[4] Nagy G., Szunyog I.: Az olcsó kémény ára…; IV. Országos Kéménykonferencia, 2006. március 23-24.
[5] VGF Szaklap: Mennyire használhatók a CO-riasztók?;
Víz-, Gáz-, Fűtéstechnika épületgépészeti szaklap, 2013/9. ISSN 1786-8394

 

A cikksorozat következő része: Szén-monoxid-mérgezések tapasztalatai II.


Kérjük, szánjon pár pillanatot a cikk értékelésére. Visszajelzése segít a lap és a honlap javításában.

Hasznos volt az ön számára a cikk?

 Igen

 Nem