Figylem! Ez a cikk 8 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Ha megnézzük a közel 100 éves gázvízmelegítőket, újra és újra bizonyítást nyer, eleinknek nemcsak az volt fontos, hogy a berendezési tárgyaik jól ellássák feladatukat, hanem szépek is legyenek.
100 évvel ezelőtt az Ulrich B. J. Árjegyzékben – amit azóta is mindenki Ulrich-katalógusnak nevez – „Fali légszeszfürdőkályhák” címszó alatt szerepelnek ezek a gyönyörű vízmelegítők. Az 1914. április 1-jén, Budapesten kiadott árjegyzék 781. oldalán, a 2653 cikkszámú gázbojler leírása álljon itt szó szerint: „Vaillant-féle fali légszeszfürdőkályha biztonsági légszesz- és vízcsap-készlettel, vörösréz köpennyel, kalapálva és brünirozva vagy nikkelezve.”
Azt tudjuk, hogy a „légszesz” gázt jelent. A brünirozás jelentése a német–magyar műszaki szótár szerint „barnítás”. Ezzel a technikával a fényes vörösréz olyan szép „tárgyat” eredményezett, hogy az elegáns fürdőszobák díszévé váltak a vízmelegítők. Az említett „biztonsági készlet” alatt természetesen nem a mai kor színvonalának megfelelő védelmet kell érteni, de az akkori körülmények között (nem voltak fokozott légzárású nyílászárók stb.) jól működtek. (Idézet a katalógusból: „A gázcsap csak a vízcsap kinyitása után nyitható, míg a zárás fordított sorrendben történhet.”) A biztonságos égést elősegítő „deflektor”, más néven huzatmegszakító vagy áramlásbiztosító is megtalálható ezeken a gázvízmelegítőkön.
A gyors fejlődés elősegítője már akkor is a konkurenciaharc volt, így az akkori két nagy gyártó, a Vaillant és a Junkers berendezései is szerepeltek a katalógusban.
Balra: így kaptuk. Jobbra: ilyen lett.
Múzeumunk gyűjteményében e két nagy gyártó gyönyörű termékein kívül megtalálhatóak egyszerűbb, zománcos kivitelűek is, de persze későbbi gyártású, viszont szintén nagyon szép, vörösréz Lámpagyári (későbbi FÉG) vízmelegítők is.
Szerencsére sok jóérzésű, régi készülékeket megbecsülő szakember dolgozik hazánkban, akik nem engedik szemétbe dobni az ilyen jelentős szakmai értéket képviselő tárgyakat, akkor sem, ha az adott pillanatban szépségük még nem látható. Az Épületgépészeti Múzeum továbbra is várja a megmenthető adományokat, illetve azon szakemberek jelentkezését, akik képesek és hajlandóak is ezen műszaki emlékek bemutatható állapotba hozására.
